Pápai Közlöny – IX. évfolyam – 1899.

1899-08-27 / 35. szám

2. PÁPAI KÖZLÖNY 1899. augusztus 20 Minden előrelátó egyén igazat fog ne­künk adni ebben a kérdésben. Hány család letelepedését biztosítjuk magunk­nak akkor, ha községi pótadónkat ily miniumra redukálhatjuk ? de sőt mily előny volna ez reánk nézve akkor, midőn annyi s oly fontos dolgok vár­nak elintézésre, melyek a közel jövő­ben pótadónk emelését fogják szüksé­gessé tenni. Tehát értsük meg egymást ! Távol legyen tőlünk azon gondolat, hogy mi ezen felszólalásunkkal a jelzett kultúr­intézményeinktől elvonni óhejtjuk a segélyt, ezen vád nem érhet bennün­ket, mert akkor midőn városunk kul­turális érdekeiről van szó, mi voltunk a mi vagyunk és mi leszünk azok szó­szólói, de midőn ezen segély megadás adózó polgárságunkat egyaránt érinti s csak az adózásnak mikénti címezé­séről van szó t. i. legyen az „községi" vagy „hitközségi" pótadó cimén kivetve, ugy határozottan az utóbbi kivetés mellett vagyunk, mert ezzel, mint már fentebbi okokkal érveltük városunk ér­dekét védjük. Igenis városunk érdeke tette kö­telességünkké, hogy ez érdemben ki­fejtsük nézeteinket s reméljük is, hogy képviselőtestületünk ily értelemben fogja ezen tételt a költségvetés tárgyalása­kor megszavazni. Pollatsek Frigyes. Sziniévadunk kezdetén. Már napokkal ezelőtt megjelentek a falakon azok a falragaszok, a melyek az öszi színházi évad kezdetét jelezi,— s a melyekkel Dobó színigazgató elő­zetesen is jelenteni kívánja a pápai közönségnek, hogy kedden újra átveszi nálunk birodalmát, — a pápai szerény kis múzsacsarnokot ! A szórakozni vá gyó, műértő közönség a legnagyobb get teszek, ha szivem választottját nem el­lenzed oltárhoz vezetni ?" „Ha ősi nevedhez, állásodhoz méltóan választottál: fogadjátok atyai áldásomat! De kérdem, ki az a boldog leányzó?" .Péterke Jözsa, őzv. Péterke Frigyesné ritka szépségű, magas szellemű leánya." Örqg Gupak Dániel arca elkomorul fia szavaira. „Fiam ! komoly szándékod ? Ha igen, ugy gondoltál-e arra, hogy szépségből, szel­lemességből nem lehet megélni. Vagy gon­doltál-e arra, hogy a szépség olyan, mint az árnyék: — fogy- A szellemesség pedig olyan, mint a vékony takaró télen fűtetlen, hide^ szobában. Péterke Józsának pedig egyebe nincs szépségénél és szellemességnél. Jegyezd meg fiam ! Szép : a gazdag, szellem* s : a gazdag. Szóval a gazdagban minden meg van." „Nem ugy aiyám ! Én azt gondolom, hogy kölcsönős szeretet kell a boldog csa­ládi otthon megalapításához, mert ugy hi­szem— ott hhet a ragyogó csil ogő, fényes palota, ha nincs benne egyetértő szerelet—, pok a eend az a családi szenté ynek és a rozoga gunyhó, melyben ha igaz, őszinte, szerető szivek laknak—, földi menyországa a családi otthonnak." • „Igazad van fiam! De hiszen hegyháti P; Ikó Dávid leánya is szép; no meg szelle­mi.eg sem állhat - csak egy grádussal sem alább Péterke Józsánál és a mi a fő, nem olyan töldhöz ragadt szegény, mint Péterke," örömmel üdvözölte azoknak a falraga szoknak a megjelenését s örömmel gon­dol az élvezetesen eltöltendő estékre. Az előleges színi jelentésben a ta­gok névsora nincs ugyan kitüntetve, de tudjuk hogy a társulat uj erőkkel ren­delkezik, s tudva azt, is hogy Dobó színigazgató tagjaiul mindig a legjobb erőket tudta kiválasztani S igy ebben a képességébe helyezett bizalo.nmal üdvözöltük s üdvözöljük ez alkalommal is az uj erőkkel együtt az egész társu­latot mint akik hivatva lesznek a most kezdődő tavaszi szezonban Dobó színi­gazgató íelől táplált jó véleményünkét megszilárdítani s a színtársulat művészi képességeibe vetett előzetes bizodal­munkat is igazolni! Nem lehet okunk tehát kételkedni a tavaszi szezon művészi sikerében, — de nem lehet rossz néven venni senki­nek sem, ha már e helyütt is kételkedni merészkedünk a szezon anyagi eredmé­nyeiben, főleg a színtársulat szempont­jából ! A keserű tapasztalatok érlelték meg az ez irányú kételkedést s őszintén kívánjuk, hogy majdan az őszi évadot elparentáló soroknak, illetve azok- írójá­nak ne legyen alkalma ezt a kételkedé­sünket mint beteljesültet konstatálni 1 A Múzsa emlegetésétől, még a kultur missióra való hivatkozásodtól ez alkalommal meg akarjuk kímélni e so­rok olvasóit, csupán a legteljesebb objektivitással kívánjuk megvilágítani a helyzetet s teljes szárazságában felvetni azt a kérdést ; érdemel-e Pápa közön­sége színházat ?, — érdemel-e művészi színvonalon álló szinielőadásokat ? — ha azokat nem látogatja, ha a törekvő színigazgatót éppen a közönség jóvol­táért, a közönség szórakoztatásáért való fáradozásaiban nem támogatja. Pedig hát be lett bizonyitva már elégszer, hogy Pápa városának meg van az a közönsége, aki ha akar, hát „Tehát atyám óhaja, hogy Palkó Fló­rát vegyem feleségül ? . . De engedje mon­danom, hogy—: amint a virágnak kétszer nyílni egy tavaszon nem lehet; ugy a szív­nek sem lehet egyszerre két virágot igazán szeretni. Én pedig Péterke Józsát szivem osztatlan szerelmével szeretém s ő viszont szeret. Vagy hát szegényeknek — nem sza­bad egymást reménynyel szeretni ? Ha nem, ugy miért teremtett hát Isten szegényeket s azokban szerető szivet ? !" „Nem ugy van fiam! Szabad szeretni egymást mindenkinek ; de az ősi név, állás megköveteli, Hogy valamicskéje legyen, mert szerelemből megélni nem lehet." „Szeretet az első atyam ! Szeretet nél­kül pus ta, kopár sivatag az élet, míg a kölcsönős szeretet paradicsom kertté vará­i zsolja a föigi éleb-t . De azért — 'egyen meg aly-im akarnod. mer a y un Vagy, ki nevet, aliast ad á. s mii idézésért hálátlan nem lehetek irányodban." „Botdöíí va-rvok ' I azi boldog, mert hálás gyermekem v n !" . . A /i\ a ar lnému t. A sötét fe'hők elvonultak a nyugati -zemhatárról Az éltető nap utolsó sugarai megtörnek a minden fű­szálon ott ragyogó eső cseppekben. Uj életre ébredt az egész természet. A népte­len utcák benépesültek s olyan vidám min­denki és minden, — mindha uj élet szállott volna alá a magas menybőt . . . Csak egye­dül ifju Gupak Dánielre nem hat a termé­még i« azt tapasztaljuk, hogy bizony tud is áldozni a színészet érdekében, csak pang a színészet ügye nálunk, s a bérletgyüjtéssel megbízott színtársulat! tag kénytelen egyik másik olyan elő­kelőségünktől is kudarczczal visszavo­nulni akinek a színészet ügyében ez által tanúsított, közömbösségét a legnagyobb mértékben lehet — megcsodálnunk! Nem személyekre czélzunk ezzel, de magát a konkrét esetet akarjuk ezzel megbirálás tárgyává tenni, a melynek akaratlanul is kutatjuk, keressük a tu­lajdonképeni inditó okát ! Mi okozhatja azt hogy Pápán épen az előkelő közönség, akinek a legtel­jesebb mértékben módjában állana a színészet ügyének pártolása s a színház akár mindennapos látogatása is, mégis húzódik ettől, a rá nézve pedig elég kellemes kötelességtől ? Azt hisszük megtaláltuk rá a fele­letet azzal, hogy ; — mert nincs elég erkölcsi preszszió arra nézve, hogy a közönség erre a hazafias kötelességére kényszeríttetnék ! Ezt a gyönge erkölcsi nyomást pedig a színészet pápai lelkes híveinek okvetlenü s mielőbb megkellene terem­teniük, e^y feladata magaslatán álló szinpártoló egyesület megalakítása által, mert igy a színészet ügye már-már a legválságosabb ponthoz közeleg s ak­kor azután majd lamentálhatunk eleget ha — tisztességes színtársulat az elked­vetlenedéstől hajtatva nem teszi be többé hozzánk a lábát! Ismételjük, csakis egy szinpártoló egyesület mielőbbi megalakítása volna áz a jótékony hatású akcziő, a melytől még remélhetné- a pápai színészet ügye sorsa jobbra fordulását ! Ennek a szin­pártoló egyesületnek volna létjogosultsága is, s erőteljes működéssel nagyon sokat tehetne ugy a színészet, mint a közön­ség érdekében ! Minednek fölött pedig szet üdítő, frissítő aerája. Hogy is hatna arra, ki lelkileg küzd magával s kinek szive vá­lasztottjáról kell lemondania. És miért ? azért, mert szegény. „Sajnállak Józsám! De atyám előtt meghajolok, mert Isten parancsolá, hogy szüleinknek engedelmeskedjünk. Légy bol­dog ! én boldogtalan." S után egy pamlagra veti magát és ott zokogja el szivét marcan­goló gondolatainak fájdalmát Talán szive repedne meg. ha kesergő merengésé­ből fel nem zavarná az öreg Mari néni va­csorához hívó szavaival. — „ Józsám! légy boldog! én boldog­talan." E szavak után átmegy az apa szo­bájába, hói az étkezést végezni szokják. ... Tíz óra van, midőn elválnak egy­mástól. S míg öreg Gupak Dániel nyugod­tan hajtja nyugalomra fejét; addig az ifju, szivet-lelket ölő gondolatok gyötrik. Hiába tér nyugalomra ; nem jő álom szemére. El­veszett az ő nyugalma. Virrasztva tölti az egész éjét., s alig kezd a hajnal pirkadni, felkel, felöltözik és a szabad természet ölén keres enyhet, vigaszt s.ijgó szívfájdalmára, de miudhasztalan! mert háromnegyed nyolc­kor már ott ül a hivatalb in Íróasztala mel­lett — dolgozik, mint egv gép. Akta után aktát tesz félre s már feltizenkettőkor vé­gezte egész napi munkáját. Tollát leteszi, íróasztalára hullott porzó ssemecskék lesep­rése után felöltőjét, botját veszi és távozik. Az utcán céltalanul bolyongna, ha Vigh

Next

/
Oldalképek
Tartalom