Pápai Közlöny – IX. évfolyam – 1899.

1899-08-06 / 32. szám

2. PÁPAI KÖZLÖNY 1899. augusztus 6 Ezzel kapcsolatosan a népkonyha eszméje is felelevenülve, mert ott egy közös étkezde felállítása válnék szükségessé. Ezek mind oly eszmék, melyekre ez alkalommal felhívjuk a képviselőtestület figyelmét mert teljesen meg vagyunk győződve, hogy csakis ily módon leszünk képesek szegényügyünket végleg rendezni. Petőfi ünneplése. Városunk közönsége, Petőfi félszázados évfordulóját szinte mepünne pelte, de nem oly lelkesedéssel mint elvártuk volna. Nem tudjuk mi okból, de városunk intelligentiája mintegy tüntetőleg rem vett részt az ünnepélyen s az ünn< pély színhelyén alig láttuk képviselve azon testületet, mely ezen ünnepélyt rendezte. Meg vagyunk győződve, ha ezen ünnepély bankettel és tánccal lett volna egybekötve, ugv a Jókai kör férfi és hölgyközönsége testületileg vonult volna ki, igy azonban maga az ünnepi szónok képviselte a Jókai kört. Nem illik ugyan ezen ünnepi keretbe az ily dissonáns hang, de az általános közvéleménynek vélünk szolgálatot tenni, midőn ezen kvalifikálatlan eljárást nyilvánosságra hozzuk. Az ünnepély lefolyását adju'< a következőkben : Az ünnepély délután 5 órakor vette kezdetét az Uj utcában levő Petőfi ház elölt, ahol nagy néptömeg várta az ünneprendezőket, kik a városháza előtt gyülekeztek. A kis csoport Mészáros Károly polgármester vezetése alait megérkezett a kitűzött időre s ezzel kezdetét vette az ünnepély, Az ünnepély műsora a » Talpra magyar « énekkel vette kezdetét, melyet az e célra szervezett íérfi énekkar Sarudy Ottó képezdei énektanár mesteries vezetése mellett remekül adott elő. Zajos éljenzés követte a férfikar énekét, melynek végeztével Harmos Zoltán lépett az e.nelvényre és a következő ünnepi beszédet tartotta szabad előad isban: Tisztelt ünneplő közönség ! Talpra magyar, hi a haza! E szózat hangzott fel ezelőtt 51 évvel a hazában és a magyar talpra állott ! Lelkesedes töltötte be a hon'.eányok és honfiak kebelét s a hazaszeretet oltárán kigyuladtak az ildozó tüzek, • Csudás idők voltak azok ! A gyermek-ifju harczi babérről á'modott, s az iskola termet a csatatérrel váltotta fel. A férfiú elhagyta családi tűzhelyét, el «a szerető hitves boldog körét, hogy a csa'ádi tűzhely helyett, az ágyuk tüzénél melegedjék, hogy a hitves dallamos hangja helyett a—a fegyver zörejt hallgassa. Csudás idők ! Az anya maga kötötte fel fiának oldalára a kardot, maga küldé azt a dicsőség mezejére — hol a babér koszorú mellett a halál angyala állott őrt. Csudás idők ! az anya nem azt a fiát átkozta meg, ki elhagyta őt, hanem azt a ki mellette maradt, az ara nem csókot, nem ölelést várt vá'a ztottjától, h?nem hőstetteket hnrezi dicsőséget ! Dicső idők ! a melyekben, mint egy varázsütésre, hadseregek támadnak a semmiségből, s ezeknek sz ifjú hadseregnek rohanó léptei alatt, megrengett a vén Európa korhadt kontinense. Csudás idők ! A békés foglalkozású polgárok egy nap alatt hősökké változnak át, s letiporják a hadi mestersegben megedzett katonákat. Csudás és dicső idők ! Telve poézissal és heroizmussaf, amiknek ragyogó fényét 50 hosszú esztendő sem kioltani, sem elhomályosítani nem volt képes. Oh anok ezek az idők, mint a Naprendszer bolygói, menfül inkább távolodnak, annál ragyogóbbakká lesznek. T. Ü. K! A természetben nincs ugrás. A 48-as nagy idők nem váratlanul, nem előkészites nélkül köszöntöttek be. Az államférfiak több mint egy évtized óta dolgoztak már ar alkotmány megváltoztatásán ; a költők szebb jövőről, boldogabb időkről énekeltek, s a nagyközönség áhítattal hallgatta ugy a törvényhozók mint a költök szavait gondolatai, eszméi forrongásba jöttek s alak felé törtek. Ebben a szellemi zűrzavarban egy sors üldözött ifjú alakja kezd kiválni az ismeretlenség szürke homályából, híjával sok földi kelleknek, de keblében az isteni szikrával és szól a nemzethez eddig nem hallott hangokon. Beszéde természetes és őszinte, megérti azt az agg és fiatal, a gazdag és szegény, a nemes, polgár és paraszt. Szavai tűz és láng ! hirdetik az egyenlőséget, a hazafiságot és szabadságot ! Hirdetik a hitet es meggyőződést, hogy minden cselekedetnek a nemzeti érzésben kell [ gyökerezni, mert csak a nemzeti érzés az minek lélkesiteni ke'l, s csak lelkesedéssel lehet nagyot, a maradandót alkotni. A nemzet ámulattal tekint az ifjúra, ki az ő óhajainak, sejtelmeinek ad hangot s felismtri benne a nemzeti génius megnyilatkozását. A tö^bi költő mind háttérbe szorul, mindenki felismeri, hogy a kor igazi, hivatott költője ez az ifju. Ez az ifju Petőfi Sándor volt. Nincs a világ irodalomban arra példa, hogy egy ifju néhány ev alatt, annyit és oly kitűnőt termeljen s oly hatalmas befolyást gyakoroljon valamely népre, mint, Petőfi. Az egész nemzet az ő költeményeit szavalja, az ő enekeit. dalolja, s mint a kiaszott mezőség az ü litő esőt, oly kéjjel szívja magába Petőti eszméit. Az ő Honfi dala, Talpra | magyarja, nem mint a tűz a meggyuladt ' avaron — nem is mint a szélvész a róna| ságon, de mint a villám futott s meggyújtva ! a már fe'hevitett érzelmekét — megszülej tett a forradalom. S vájjon akkor, a midőn a hazafiúi lelkesedes mindénütt lánggal égett, akkor, midőn a nemzet világa fegyvert fogott otthon maradhatott e Petőfi? maradhatott-e otthon költő, ki igy énekelt: Szabadság, szerelem, E kettő kell nekem. Szabadságért feláldozom szerelmemet, Szerelmemért feláldozom életemet. Marathatott-e otthon, a családi kör lágy öleben a költő ki megírta : Olt essem el én, A harcz mezőjén Ott folyjon az ifjúi vér ki szivemből. Klára kezét nyújtotta. Megígérte, hogy nem kell a feletre soká várnia. Mikor aztán egyedül maradt, izgatottan egyenesedett fel: .Szeretem ezt az embert." usogták ajkai, miközben kezét szivére nyomta. — Künn lódobogás hallatszott. Raky ügetett el telivér paripáján, birtoka irányában. Klára az ablakhoz lépett és nézte mindaddig, míg a távol messzeségben el nem mosódott a ló és a lovasnak délceg alakja. Akkor sóhaj röppent fel kebeléből! „Majd meglátjuk !" Néhány nap múlva Rajky István megkapta az illatos levelecskét, amelyből megtudta, hogy Klára rm'ir hazautazott; azt irta: „Még nem határoztam. Jöjjön el A ... ra, ott biztosan megfogja tudni, leszek e a neje, vagy nem ; de érkezése napját okvetlen tudassa." A másik hét elején az A ... városának pMyaudvarába berobogó gyorsvonatról sietve ugrott le Rajky István. Gyorsan kocsira ült, megmondván a kocsisnak a címet, ahová hajtson. A kocsi előkelő palota előtt állott meg. Rajky fölsietett a diszes lépcsőkön: csengetett az előszoba ajtaján és a másik pillanatban Klára előtt állott, kintk kecses termetét világoskék, velencei csipkékkel díszített ruha födte, mely öltözet csak emelte ragyogó szépségét. Rajkyt előkelő pompával berendezett szalonba vezette. — Foglaljon helyet Rajky ur ! — Köszönöm nagysád, — szólt egy székre leülve Rajky — hát szülőit nem üdvüzölhetem? Vágytam megismerni őket e boldog lényeket, kik kegyedet ugy szólíthatják : gyermekem ! — Rajky ur — mondá kissé zavartan, as átteleni pamlagon elhelyezkedve Klára — ön tndlán kivül megkönnyíti vallomásomat. Valamit mondanom kel önnek és e mondókámat igazán nem tudtam volna hogyan kezdeni. De kegyed kérdésével könnyített helyzetemen . . . Szülőim otthon vannak . . . néhány házzal odább. Ha nem mondaná ezt oly komolyan, azt hinném, hogy tréfálni méltóztatik . . . hát kegyed most, itt nincs otthon ? — De igen, e ház úrnője vagyok. — E ház úrnője ! ? De hát hogy értsem ezt ? 1 . . Az Istenre kérem világosítson, ne hagyjon soká a bizontalanság homilyában vergődni ! — szólt hévvel, izgatottan Rajky, miközben ezerféle gondo'at rohanta meg agyát. — Tehát hallja — szólt Klára mélyen lesütött szemekkel, mintha nem merne a férfi arcába tekinteni — Rajky ur én. . . asszony vagyok . .. két év óta özvegy. Rajky elhalaványadott szemeit merőn szegezte Klára arcára: „Az nem igaz!" azt nem hiszem el! - Kiáltott bensejében egy hang. — A leány arcán meg biborszin ömlött el, szemeit nem merte felütni és idegesen tépdeste kezével a pamlag selyem rojtjait. Rajky nem tudta, hogy ezáltal csak eltakarn. igyekezett testének, kezének reszkedését, nem tudta, hogy a leány szive'lázasan vert, nem tudta, hogy Klára rettegő lélekkel leste a most kimondandó szavait, melyektől az ő boldogsága függött. Rajky nem vette mindezt észre. Nézte az ifju nőt, ki e bájos felindultságában még szebb volt, mint valaha; csak nézte, mig szilárd elhatározás érlelődött meg bensejében. Felkel. Klára összerezzent. — Nagy ég, mi következik most ... oh ha itt hagy ... ha azt mondja ; nem kellek neki . . , oh jaj nekem . . . tépelődött magában még csak most érzé igazán, hogy menynyire szerelmes. Zúgott a fejében ; mintha tompa kalapácsokkai ütnék. Rajky odatérdelt a pamlag melletti kis zsámolyra, megfogta két kezével Klárának minkét kezét ; felnézett arcába az ő nyílt, őszinte tekintetével, az-án szilárd hangon kérdé : — Klára . . . p,kar-e a feleségem lenni ? Klára fellélegzett. - Óh Istenem ! — rebegte arcát az ég feleié fordítva, ősszjszorilolt |fogakkal. Az a boldog érzet szállotta meg szivét, amelyet minden ember csak egyszer érezhet életében akkor, mikor megbizonyosodik arról, hogy az első hő szerelmj viszonzásra talál, hogy igazán szerethetik.