Pápai Közlöny – IX. évfolyam – 1899.

1899-07-23 / 30. szám

2. PÁPAI KÖZLÖNY 18Ö9. julius 23 tartani az alkotandó alkotásokat és sarkalni, biztatni, ösztökélni az ujjitásoknak megtestesitésére hivatottakat. Küzdünk is fáradhatlanul, de elvégre is nem lehet és nem szabad a közönséget boloddá tennünk avval, hogy légvárak mellett kardoskodunk és avval telebeszéljük a publikum fejét. Pedig az örökös tervek, örökös Jregiszfrálásá val ugy önmagunkat, mint a város közönségét csak áltatjuk, mert dacára annak, hogy elvben és tervekben a haladás országútján száguldozunk, tulajdonképen pedig a stagnatio fojtogató karjai közöt tespedünk. Pedig nincs időnk a gondolkozásra. Tettre hiv a helyzet. Ha nem hagy unk fel a Pató Pál politikával s nem érezzük át a fontosságát a közmondásnak, hogy „Szemesnek áll a világ" ugy az örökös tervek és jámbor óhajtások ke , retébe kerülünk, mely nem haladást, hanem lassú pusztulást von maga ulán A közel jövőben nagy intézmények létesülnek a Dunántúlban. Minden város a legnagyobb erélyt fog kifejteni, hogy ezen intézményeket magának biztosítsa s ép ezért újra figyelmeztetjük Pápa város intéző férfiat hogy ne csak a terv mellett álljon helyt, hanem iparkodjon lépést tartani a többi városokkal. Ezen körülmény indított főleg vezércikünk elejére azon címet tenni, hogy: Szemesnek áll a világ ! Pollatsek Frigyes. Hol marad Pápa? Alig egy hét választ el bennünket attól, midőn az ország szine java Petőfi Sándor halálának féfszázados évfordulóját ünnepli. Az ünnepben részt vesz minden megye, miden város s a nagy ünnepi készülődés visszhangra kel a Kárpátoktól az Adriáig. A főváros már hetek óta lázas tevékenységgel működik e nagy fon toshalványarcu, betegforma, a ki rongyos kendőbe burkolva aludt ott, fejét az utca sarokkövére hajtva. Félig könyörületből, de talán még inkább babonás hitből, (mert hiszen igazán az életemet készül lem kockára tenni odafönn) kivettem a zsebemből egy aranyat és belecsusztattam a kezébe. Csak alig nyitotta föl a szemét, valami köszönetfélét motyogott, ujjai közé szoritá az aranyat, aztán kezét a mellére téve, ismét mélyen elaludt. Pár perc múlva a játékterembe értem; vagy tizen lehettek még ott. Mind szenvedélyes játszó. Bankot adtam, először szerencsével. Nyertem százezer frankot. Az alamizsna, a mit adtam, bizonyosan szerencsét hoz. Csakhamar azonban megfordult a kocka. Két órára már csak tizezer frankom maradt! Megtettem mind egy lapra. Nyolcam volt. Azt hittem megvagyok mentve. A bankár kivágott 9-et . . Veszve voltam I . . . Felálltam, roppantul uralkodva magamon, belsőleg azonban nagyon izgatottan.. — Majd holnap adunk revánsot, — szóltak oda hozzám mindenfelöl. — Igen . . . igen holnap .... — Hol leszek én holnapra ! — Faittes vous jeux, mondá egyhangúan a bankár és a játék folyt tovább . . . Az előcsarnokban rám segítették a bundámat. Amint belebújtam s fölemeltem ságu esemény méltó megünneplésén s a többi városok is elkövetnek mindent, hogy képességükhöz mérten hozzájáruljanak ez ünnep fényének emeléséhez csak nálunk Pápán nem láttunk semmiféle mozgalmat arra nézve, hogy ebben az ünnepben méltó helyet foglaljon el. Ezen jelzett körülmény késztet a felszólalásra* Alig hisszük, hogy Pápa város közönsége, kinek lelkében minden szép és nemes eszme viszhangra szo'cott találni, hid *g közönnyel nézze ez országos mozgalmat, s rideg elzárkozottságot tanúsítson a Petőfi ünneppel szemben. De mert az idő nagyon is közel van s mert tudomássunk szerint a vezető egyéniségekrészéről kezdeményező lépés e tárgyban ez ideig nem tétetett; aggályaink támadnak aziránt, valljon nem fogyunk-e ki az időből s nem lesz-e késő oly módozatokat találni mely méltó lesz ezen ünnep keretébe. Minden város készül a nagy ünnepre csak Pápa városa nem tett ez érdemben semmit. 1 edig ha van 'város, melytől jogosan el lehet várni, hogy a Petőfi ünnepet méltóan és kegyelettel megünnepelje, ngy az Pápa városa. M rt hát szoros kapocs fűzi városunkat a Petőfi névhez. Itt diákoskodott Petőfi a régi ref. kollégiumban, itt lakott Petőfi, mely kis házat »Emléktáblával« is megjelöltük s ezen utcát Petőfi utcának is neveztük el. Söt mi több nemrég egy szoborbizottság is létesült, mely hivatva lesz rövid időn belül városunkban Petőfi szobrot is felállítani. Kell-e ennél több tradíció arra nézve, hogy ha valahol, ugy első sorban Pápa városában kell, hogy ezen Petőfi ünnep méltó fénnyel ünnepeltessék meg. i. Ezen Petőfi [ünnep méltó megüna fejem, megláttam magamat a tükörben. Halvány voltam, mint a patyolat. Lementem a gyéren megvilágitott lépcsőn. Lent háromnégy inas aludt a lócákon. jEgyik fölállt, a mint elhaladtam mellettük, a többi meg sem moccant. A nehéz ajtó bezárult mögöttem. Kint voltam a szabadban. Az átható, nedves éjjeli levegő jéghidegen csapott az Jarcomba Néhány lépést Jtettem előre. Gondolatokba merülve, mint jövet, most is, kicsibe mult, hogy meg nem löktem lábammal a koldus gyermeket. A játék hevében tökéletesen elfeledkeztem volt róla. Meg sem igen mozdulhatott azóta. Aludt még egyre csendesen és kezét szivére szorítva, öntudatlanul szorongatá a tőlem kapott aranyat. Őrült gondolat támadt bennem. Ki tudja . . a szerencse változékony. Ez aranynyal játszhatnék még . . . Visszanyerhetnék mindent, amit elvesztettem ...se pénz, mit oly soká szorongatlak az ártatlan kis kezek, bűvös talizmánná válhatik. Igen . . . csakhogy már odaajándékoztam lánykának alamizsna gyanánt . . . s viszszavenni tőle, méltatlanság lenne ! . . . Különben . . . hiszen nyerek majd vele. Nyernem kell! . . . akkor visszaadom, háromszorosan, négyszeresen, százszorosan! Mint valami gonosztevő körülnézek . .. Nincs senki . . . Odahajolok a kicsike fölé . . . gyengéden szétveszem az ujjacskáit . . . Látom az aranyat, mint fénylik, mint ragyog nepléséhez az első kezdeményezést a Jókai körtöl várjuk. Ezen kör van hivatva arra, hogy minden lehetőt elkövessen, hogy Pápa városa ezen országos ünnep részese legyen. A Jókai kör vezérférfiai vegyék kezükbe ezen hazafias ügyet, mert nézetünk szerint a nemzet nagy költőjének ünneplését hazafias kötelességnek tartjuk s városunkban egy egylet sem hivatotabb erre, mint ép a Jókai kör. Nincs sok időnk a gondolkozásra, hanem tervezni és végezni kell, mert máskép az egész országban ujjal fognak reánk mutogatni s teljes joggal. Van Petőfi emléktáblánk, van Petőfi utcánk, lesz Petőfi szobrunk s akkor midőn az egész ország Petőfi halálának félszázados évfordulóját ünnepli, akkor Papa városa nem ünnepelne ? No hát ez legalább is absurdum volna. Mi kötelességünkét teljestiettük midőn városunk közönségét s elsősorban mint legilletékesebb forumot a Jókai kört figyelmeztettük a Petőfi ünnep méltó megünneplésére, most már az illető vezérférfiakon a sor, hogy az ünneplés nyilvánulása arányban legyen ama kincsek mérhetlen gazdaságával, melyek Petőfi irodalmi működéséből hazai kulturánkra háronilottak. Halljuk ugyan, hogy Siófokon a Pápán fela.itandó szobor javára e napon művészestély lesz rendezve, de ezzel nekünk megelégednünk nem szabad. Ez igen szép Fenyvessy Ferencztől, mint a Jókai kör elnökétől, hogy ottani időzését felhasználja ezen Ünnep megtartására, de ezzel még ninc^í az mondva, hogy Pápa ünnepel. Pápa városának kötelessége, hogy ünnepet rendezzen ez alkalomra és reméljük, hogy az intéző körök megszivelik ezen jogos felszólalásunkat. Készülődjünk szivei, lélekkel a Petőfi ünnepre ! és kikapom a kezéből, aztán visszamegyek a játékterembe s a pénzt odadobom a zöld asztalra. Nyertem egyszer, készer. Mindjárt arra gondoltam. Mindjárt arra gondoltam, hogy megosztom a kis leánynyal e nem várt nyereséget; leviszek néhány aranyat. De hátha akkor meg elszalasztom a Szerencsét. Nem! inkább folytatom, a játékot még egy kis ideig de röglön megyek, rögtön ... És játszom tovább és nyerek folyton-folyvást . . Az idő múlik . . . már hármat üt az óra. Kétszázezer frankot nyertem . . . á többiek kértek, hagyjam 'már abban . . . Két tele marék aranynyal a kezemben rohanok le a lépasön. Szegény kis gyerek, micsoda őrömben lesz, ha fölébred. Gondoskodom majd róla egész életén át. Ezzel tartozom neki ... hiszen Ő mentett meg. Gyorsan kimegyek a kapun, futok, szaladok, a szivem dohog, hogy maid megreped belé . . . Senki sincs . . . Nem, ez lehetetlen, hisz alig pár perce, még itt feküdt a sarkkő mellett. Körülnézek mindfelé, szomorúan, magányosan áll a nagy tér a fakadó hajnal fényében. Hol lehet a leányka ? merre mehetett, jobbra vagy bal felöl ? Bejárom az ntcákat keresztülkasul, sehol semmi nyoma. Pedig rá kell akadnom, hiszen isteni gondviselésként ő adta vissza az életem, az üdvősségemet.