Pápai Közlöny – IX. évfolyam – 1899.

1899-06-18 / 25. szám

6 PÁPAI KÖZLÖNY 1899. junius 194. — Alapkő-letétel. A pápai állami tanítóképezde uj telkén tegnap délu­tán 5 órakor volt az alapkőletétel, mely ünnepélyes aktus mellett ment végbe. Az ünnepélyen Szováthy Lajos tanitóképezdei igazgató a tanári kar és a növendékek, Mészáros Károly polgármester, Papp Sándor kir. tan­felügyelő, Gráner Géza vállalkozó Fuchs építészmérnök és városunkból többen vettek részt. A növendékek által el­énekelt „Hymnusz" után Szováthy kép. igazgató szép beszédben méltatta az alapkőtétel jelentőségét, mire a szo­kásos téglalerakások következtek, me­lyeket a vállalkozó által az intézet részére ajándékozott ezüst kalapács­csal eszközöltek. Papp tanfelügyelő beszéde után a „Szózatot" énekelték s ezzel az ünnepélyes aktus vé­get ért. — Évzáró ünnepély. A »pápai ev. ref. főisk. ifj. képzőtársulat* junius hó i8-án, — ma — délután 3 órakor, a városi szín­házban a főisk. ének- és zenekar közremű­ködésével évzáró ünnepélyt tart, Helyárak : Páholy I frt 20 kr. Ülőhely kivétel nélkül 20 kr. Jegyek előre válthatók Bakocs István társ. pénztárosnál és az ünnepély napján a színházi pénztárnál. Kezdete pontban 3 óra­kor. Az ünnepély végeztével a főgymn. tanuló­ifjliság tornavizsgálata teend az uj fögijmn. itdvarán. Műsor a szinházban: 1. Rossini: »Ny;itány« a Sevillai borbély cz. operából, Gáthy Zoltán főisk. ének- és zenetanár át­iratában. Előadja : a főisk. zenekar Gáthy Z. vezetésével. 2. »Jelentés a társulat évi mű­ködéséről Tartja: Vargha Kálmán társ. alelnök. 3. Szügyi József : »Szeretnem itt hagyni« . . . Énekli: a főisk. énekkar. 4. Pályadijat és jutalmat nyert népdalok, Somo­gyi Zoltán VI. Burghardt István VIII. o. ta­nulók és Komjáthy Ernő III. é. th.-tól. Olvassa : Izsák József VII. o. t. 5. Steiner Hugó : »Magyar tánczok« Hegedű előadja : Steiner Hugó VIII. o. t. zenekar kisérettel. 6. Wildenbrúck : »Homér« műfordítás Czeg­lédy Sándor VI. 0. tanulótól. Olvassa: Sohár Kálmán VI. 0. t. 7. Káldi Gyula; Kurucz dalokból: »Rákoczi kesergője« (1711.) »Ku­rucz dal« (1704.} »Tréfás dal a német tánczra« Énejdi : a főisk. énekkar. 8. »IIora« Váradi Antaltól, szavalja : Lázár Ferencz VI. 0. t 9. Erkel F.: Bordal a »Bánkbán« cz. operá­ból, jGáty Z. átiratában. Énekli: Horváth Lajos VIIÍ. 0. t. ének- és zenekar kiséret­tel. — A pápai kerékpáros egylet tegnap este rendkívüli közgyűlést tartott Piatsek Gyula alelnök elnöklésével, a melyen az egy­let tagjai teljes számban megjelentek. A gyűlés Hanauer Zoltán elnök és Csoknyay Károly titkár lemondását tár­gyalta. A közgyűlés egyhangú lelkese­déssel bizalmat szavazott a kiválni akaró tisztviselőknek s a bizalomnak é lelkes meg­nyilatkozását küldöttség által hozta tudo­másukra. Minthogy a közgyűlés ugy találta, hogy több lelkiismeretességgel, önzetlenség­gel és elegantiával az egylet ügyeit senki sem intézhetné s az egylet programrr.jának megvalósítását csakis általuk véli elérhetőnek erre való tekintettel a közgyűlés lemondott elnökét és titkárát szeretetének és tisztele­tének kifejezése mellett impozáns lelkesedés­sel újra egyhangúlag megválasztotta. — Czigányzenekarunk gyásza. Füredi Kálmán és Lángó Náci zenekarát nagy vesz­teség érte, Tóth Imre karmesterének halá­lával. Nemcsak kitűnő karmester, de mint tagja a zenekarnak is közszeretetben állott. Tüdővész okozta halálát, melyet csak rövid szenvedés előzött meg. Temetése f. hó 15-én délután 5 órakor volt nagy részvét mellett. Hegedűje a hagyom; íyos szokáshoz b :ven gyászfátyollal volt boritva és a hurok ketté voltak metszve, melyet a zenekar két tagja vitt a koporsó előtt. A temetésen a Wahr­mann Mór egylet testületileg vett részt, melynek a megboldogult az egylet fennál­lása óta tagja volt, ezenkívül a Füredi és Mákkai zenekar összes tagjai jelentek meg és fölváltva zeneszóval kisérték ki szeretet és becsült kollegájukat az Újvárosi temetőbe, hol örök nyugalomra helyeztek. — Nyilvános köszönet. Dr. Steiner Józsefné Ő Nagysága az izr. nőegylet [ szegényei javára 3 forintot adományo­zott, melyért hálás köszönetét nyilvá­nítja dr. Lövy-Lászlóné egyl. elnök. — Rendőri hir. Szabó Károly 18 éves nőtlen, földmives ugodi lakos f. hő 16-án a Főutczán Bernscherer Antal pápai lakosnak 8 éves fiát eltipratta, mely alkalommal a íiu- ( nak lábikrája zúzott össze. A fiu a kórházba szr'littatott. — Öngyilkossági kísérlet. Dobosi Pál 20 éves. nőtlen köméves segéd és Tálos Zsófi 19 éves hajadon, dohánygyári munkásnő elhatározták magukat, hogy öngyilkosságot követnek el. F. hó 12-én híjnálbaa kimen­tek Dr. Szivesdi József tagbirtokára s ott a gunyhóban Tálos Zsófi egy forgópisztollyal oldalba lőtte magát a golyó azonban neme­sebb .részeket nem talált s igy Tálos Zsófi csak könnyű sértést szenvedett. Dobosi Pál pedig megelégedett azzal, hogy kedvesének oldalát vérezni látta. — A levéltetűk eilen, melyek különö­sen az őszi baraczkfákat, szilvafákat és rózsa­fákat lepik el, leghatásosabb védekező szer a „Thanaten" mely eddig csak a magyar dohány kiviteli részvénytársaságnál volt kap­ható. A pápai kertészeti egyesület választ­mánya gondoskodott arról hogy ez a véde­kező szer könnyebben hozzáférhető legyen s több dobozzal rendelt meg az egyesületi tagok számára. Néhány doboz még kapható. Kiss Móricz egyesületi pénztárosnál a ren­dőrkapitanyi hivatal helyiségében dobozorkinl 1 frt 12 krért. li öszöne íny il vánitá s. Mindazon rokonok, ismerősök és jóbarátok, k<k feiejtheíellen nőm elhunyta alkalmából részvétük nyil­vánításával fájdalmamban osztozni s a megboldogult végtisztességén megjelenésük által részvétüket kül­sőleg is nyilvánítani kegyeskedtek, fogadják ez uton is hálás köszö netemet. Pápa, 1899. jun. 16. Oi-ani Waltér. •in—i«miimi 1 IMI ' amiMH B -mmrir¥-^""»'" «i«iHi m I ni MII — Milyen lesz a nyár? Falbnak, az ő ez évi időjóslási könyvével májusra nézve szerencséje volt, amennyiben az általa meg­jósolt időjárás — -sajnos I — nagyobbára beütött. Ezért tehát bizonyára Sokan kíván­csiak rá, hogy ugyan mint jósol a nyárra és őszre nézve. íme itt kőzüljük : Julius 1—5-ig: Sok zivatar jelentékeny csapadékkal: . . a hőfok lassanként csökken. Julius 6—10-ig: A zivatar és esőzés megszűnik. Száraz időjárásra való hajlandó­ság mutatkozik. A hőfok a középen alól csökken, az utolsó napokban ismét rerndessé válik. Julius 11—14-ig: Messzire terjedő, nagy esőzés időnkint zivatarokkal. 12-ike körül a hőfok ismét a középen alól csökken, Julius 15—25-ig: nem változik a hely­zet. Jidius 26—31-iq: Ismét több eső, sok zivatar. A hőfok jóval a közepesen tul emel­kedik, a hó vége felé azonban ismét alája kerül. Augusztus 1—7-ig: A hőfok közepesen alól van. Nagy esőzés. Augusztus 8—11-ig : Kevesebb eső, a hőfok emelkedik. Augusztus 12—15-ig ; Bőséges és mesz­szire terjedő eső. Helyenkint felhőszakadás. A hőfog csőkkeni kezd. Amint vége az iskolai és egyéb szabad­ságnak, a fürdőhelyek főidénye is lejárt, nyomban javulni kezd az idő. Szeptemberre Falb már ezeket jósolja: ez az egész hónap, igen száraz lesz. A hőfokot és a zivatarokat illetőleg azonban két félre oszlik. Első fele meleg. A hőfok ismételten a közepes a fölé emelkedik. A második héten zivatarok jelent­keznek és a hő közepéig tartanak. A hó e'sö harmada úgyszólván eső nélkül múlik el. A második harmadban időnkint eső. A hőfok a második feléb n a közepeshez áll közel. A harmadik harmadban az esőzés és zivatar majdnem teljesen megszűnik. Október, no­vember és deczember honapokban is arány­lag jó és enyhe lesz az időjárás. Pápai m. kir. anyakönyvi kivonat. Házasságot kötöttek. Takács József kocsis és Fekete Mária cseléd. — Iván István kocsis és Takács Anna cseléd. — Pala István földmives és Meizer Juliánná dohánygyári munkásnő. — Jánosa Lajos fűszerkereskeelő és, Hercz Margit ovodavezetőnő. Halottak. Csiszár Mária 12 óra rk. —- Németh Pál napszámos, 56 éves ev. ref. — Tóth Imre népzenész, 55 éves r. kath. — Oram Walterné, Mayerhoffer Erzsébet 42 éves rk. — Mészáros Györgyné. Tóth Juliánná 37 éves ág. hit. ev. Szülöttek. Simon Ferencz ácssegéd és neje Budai Mária leánya: Juliánná r. kath. — Csékei Pál napszámos és neje Kis Mária fia: Jó­zsef r. kath. — Dolgos Péter kocsis és neje Gál Anna leánya: Rozália r. kath. — Mé­száros Károly dohánygyári ügyelő és neje Vadas Karolina leánya: Mária rk. —• Janik Gábor bognársegég és neje Kungler Berta fia: Antal r. kath. — Tollár György kocsis és neje Nagy Mária leánya : Anna r. kath. — Kovárczi Imre asztalos és neje Bognár Mária leánya: Magdolna r. kath. Felelős szerkesztő: POLLATSEK FRIGYES. 382/1 899 ügyszám. Árverési hirdetmény. Közhírré t eszem, hogy Pápán, Kellner Dávid lakásán, folyó ezernyolcz­száz kilenczvenkilencz (1899) évi junius hé) huszonnegyedik (24) napján délután 2 órakor egy (1) lovat készpénz fizetés mellett nyilvános árverésen eladok. Pápán, 1899 évi junius hó 14. Sült József kir. jegyző.

Next

/
Oldalképek
Tartalom