Pápai Közlöny – IX. évfolyam – 1899.

1899-01-15 / 3. szám

4PÁPAI KÖZLÖNY 1898. január 15 volna, nemcsak emelné városunk külső képenek díszét, hanem egyúttal hasznos befektetéssé válhatnék, mely évek lefolytával a közpénztár tetemes gyarapodását eredményezné s közjövedelmeinket szaporítani lesz hivatva. Mindnyájan tisztába vagyunk azzal hogy a létező viszonyainknál fogva anyagi terhek s pénzbeli áldozatok nélkül ezt lehetetlen létesíteni, de hát azt is tudjuk, hogy aki akarja a czélt, annak akarnia kell az eszközöket is. Hogy városunkban a villamos világítás eszméje testet öltsön jelentékeny feladat vár városunk nagy közönségére s vállvetve kelt közreműködniük, hogy világitásunk mizériái orvosolva legyenek. Biztosak vagyunk abban, ha a társadalom tömeges részvételének erkölcsi súlyával a villamos világítás eszméjét fogja támogatni ugy, hogy rövid időn belül egy ujabb alkotással fogjuk gazdagítani városunkat, mely ugy haladásunk, mint fejlődésünkben eddigelé nagyon is gátolt. Nincs szándékunk ez alkalommal részletezni, hogy mily előny volna a villamos világítás berendezése, de hisz ez, azt hisszük felesleges is. Nemcsak az utczai világítás, de iparunk ily erőre berendezése, által számosintézmény fellendülését várhatjuk. Erről majd akkor, ha ezen eszme teljesen megérett. Most csak városunk lakosságához intézzük szavainkat s felhívjuk figyelmét ezen eszme propagálására. Tudtunkkal városunk polgármestere is hive ezen eszmének sőt mint halljuk foglalkozik ezen kérdés megvalósításával s így ezért fektetünk rendkívüli súlyt arra, hogy társadalmunk is magáévá tegye ezen kérdést s akkor, az Ohnet-drámákban is untat, holott Mihály ffy sokkal jobban megcsinálja. A mi pedig a per-tu-t illeti, melylyel megtisztelni szives volt, miután jól tudom, hogy az efféle slágerek ennélkül mit sem érnek, ez alkalommal nem veszem tudomásul. Elismerem, hogy az az önök szabadalma, a hatásos jeleneteknél perlu beszélni azzal is, kit különben a mindennapi életben csak Nagyságod vagy nagyságos asszonyomáknak szoktak címezni, nos ezt a tanuló ifjúság által különösen igénybe vett poetica litentiat magának — mással ebembe nem volnék ilyen engedékeny — magának Iván elnézem . . . Már ekkkor a férfi kalapját, keztyüjét kezében tartotta s miközben szinte öntudatlanul simította le elgans pepita — nadrágjának térdeit röstelkedve, de azért mégis meglehetős könnyedén felelte ; — Igaza van asszonyom, gyerek vagyok, nagy gyerek. Bocsásson meg az iménti Ízléstelenségért, nem tudom . . . elszédült a fejem, de most már a régi vagyok ismét . . . csókolom a kezét — és menni készült. Az asszony megsajnálta. A férfi arcának szomorú vonásai s az a bánatos hang, melylyel bucsuzotf, de a melyet jóizléssel finom gúnyba iparkodott fojtani meghatotta s a veszedelmes asszonyok fegyverével élve, halkan, de parancsolólag, mondotta : — Maradjon ! Egy kis idő múlva aztán ismét megszólalt : midőn ez szőnyegre kerül impozáns módon nyilatkozzék meg ezen kérdésben s lehetővé tegye a polgármesternek ezen eszmét a közgyűlés szine elé a legjobb auspicziumok mellett előterjeszteni. Csak akarnunk kell s komoly törekvésünket bizonyára siker fogja koronázni, mert nekünk erös a hitünk, hogy városunk közönsége mege'égelt már világítási mizériánkat s örömmel segitendi eíöre a villamos világítás ügyében megindult mozgalmat, mely mozgalom egyúttal városunk érdekét van hivatva nagyban előmozdítani. ügy legyen ! Pollatsek Frigyes A „Pápai Újság" figyelmébe. Városunkban egy uj lap «Pápai Újság » czimen volt jelezve, melyről nem a szokásban levő kollegiális uton, hanem falragaszok utján vettünk tudomást, Ezen látszólag tévedésből eredő negligentiát nem vettük komoly számba s őszintén megvallva, olvasva azon díszes névsort, mely ezen «Uj lap» munkatársait mondja magáénak s azon czélt, melyet kitűzni óhajt, csak ölömmel fogadhattuk, amennyiben egy uj tényezőt véltünk benne feltalálni, mely támogatni fog bennünket egy közös czél elérésében — városunk felvirágzásában, halaiadásában és fejlődésében. Nem volt szándékunk eleve ezen I uj hetilap megjelenését, már fennti okokból sem, apostrofálni és várva-vártuk az első szám megjelenésé", hogy kollegiá lis üdvözletünknek adjunk kifejezést a közügyek uj harcisainak. Annál meglepőbb volt reánk nézve az — Foglaljon helyet és hallgason meg. Élelem egy epizódját mondom el önnek, hogy megértsen engem kit önök — maguk közt kőszívű asszonynak hívnak. Azért mondom el éppen magának Dömös, mert ugy látom, hogy különb ember mint a többi, kik körülöttem donganák, kik egytől egyik léhák és szemtelenek s mert magának ugy látom szüksége van arra, hogy megismerjen. Ráér? — Kérem — szólt Dömös s udvariasan meghajtva magát leült. Lassan, vontatottan kezdte. Mintha máirégen készült volna rá, finoman poirtiroz-va, szívesen beszélt, miközben hosszú szempillái alól figyelmesen vizsgálta a férfi szép, barna arcának éles, szomorú vonásait. — Azt hiszem maga is tudja, hogy szegény férjem, minden egyéb volt, csak férjem nem. Mérhetetlen vagyonával ott állt teljesen egyedül, midőn megöregedett. Nem volt senkije, kitől egy meleg szót, egy őszinte nyilt tekintetet kapott volna — érdek nélkül. Addig a tulfes itett, lázas munkában rá sem ért egy szerető, meleg szív után vágyakozni. Munkakedve megcsappanván szomorú bizonyságként állt előtte, hogy óriási vagyona dacára oly egyedül van, min utolsó útszéli koldus. Vágyott egy hálás, szerető szív után. Az öreg ur művelt gondolkodó fő volt s épp ezért igen jól tudja, hogy az úgynevezett szerelemtől már koránál fogva is lekésett. Egy csöppet sem áltatta magát, azzal a reménnyel. — a mint ezt később uj lap felelős szerkesztőjének « Beköszöntője ». Jelezi, «hogy városunkban eddigelé egyedül a «Pápai Lapok» szolgáltatta a közérdeket. Hogy minő igyekezettel mutatja ama 25 év, mely háta mögött letűnt, de hogy minő sikerrel, azt bizonyítja a «Pápai Ujság» keletkezése.» Nem tartjuk magunkat illetékesnek a «Pápai Lapok»at megvédeni, ha szükségét fogja látni, megteszi, vagy negligálni fogja ezt ép ugy és talán múltjánál fogva főbb joggal mint negligált bennünket az uj lap, midőn létezésünkről tudomást sem vett. Kilencz éves mult van hátunk mögött s öndicséret nélkül el.nondhaíjuk, hogy ezen ide alatt szivünkön viseltük városunk érdekeit. Ezt bizonyítgatnunk felesleges volna. Átlapozva ezen éve eben vezérlapjainkat, mindenikbe városunk aktuális kérdéseit szellőztettük, s hogy milyen eredménnyel, bizonyítja azt váiosunk fejlődése s a közvélemény támogatása, melyre büszkék is vagyunk. S e/uttal nem vagyunk olyan szerénytelenek megvallani — mint azt az «Uj lap» teszi, — hogy ezen elért sikerekben laptársunkkal a «Pápai Lapok»kal karöltve működtünk köz-e. Nagyon is helytelennek tartjuk tehát a «Pápai Ujság» felelős szerkesztőjétől, hogy teljesen negligálta lapunkat «Beköszöntődében, mintegy tudomást sem véve arról, hogy a «Pápai Közlöny* is létezik Pápán. Nem saját érdekünkben emiitjük ezt,de annak a közvéleménynek érdekében, mely egy kilencz év óta fenálló lap létjogosultságát bizonyítja, ínnak a közvéleménynek érdekében, mely hivatva lesz talán a «Pápai Újság» létjogosultságát is biztosítani. De máskülönben is csudálkozunk, elmondotta nékem. — hogy csontos, öreg fejét valaha egy kis leány számítás nélkül az ölébe vegye. Egy szép napon azután megkérte a kezemet és feleségül vett dacára azon kijelentésemnek, hogy szeretni nem tudom, csak tisztelni. Szegények voltunk s miután mást nem szerettem, hát hozzá mentem. Egy kissé elhallgatott, mint ha a gyors egymásutánban összetorlódó emlékek késztetnék a pihenésre. -— Nyugodtan, majdnem azt mondhatnám boldogan telt el az első két esztendő. Fény és ragyogás vett kö'röl s ha a kényelemben, jólétben, a társaság élénk, sürgő zajában találkozott tekintetem az ő jóságos szelíd nézésével, valami boldogságféle lopódzott a lelkembe s már-már azt hittem hogy nincs erő, mely nyugalmamat megzavarni képes lenne. De volt. Egy alkalommal katonaság szállt a faluba, a svadron császárszakállas kapitányát s a főhadnagyot hozzánk szállásolták. Közel három hónapig vollak nálunk s azalatt a három hónap alatt végig szenvedtem a poklok minden gyötrelmét. Megnyílt előttím az uj, ismeretlen csodás rilág s husz éves lelkem minden hevességével és meggondatlanságával megtanultam szeretni. Oh az iszonyatos volt. Egy felől ott állt előttem az a jóságos őreg, a férjem, egy szent, k. cz ösmeretlenség homályából kiszakítva boldoggá tette