Pápai Közlöny – IX. évfolyam – 1899.

1899-04-23 / 17. szám

9. PÁPAI KÖZLÖNY 1899.. április 23. évek óla halljuk. Igenis állítjuk hogy most midőn városunk a modern korral haladni óhajt, sürgősen követelöleg lép fel ezen kérdés aktuálitása s ezen körülmény szolgáltat is okot, hogy újfent megsürgessük az utcák rendezése |mieiöbb való megkezdesét, szóval az épitési szabályrendelet elkészítését. De hogyan is haladhat egy város a korral, ha nincs épitési szabályrendelete ? Évek óta dolgozik a városi mérnök rajta, de mindig csak a „lesz" nél marad. Itt már nincs helye a csűrés - csavarásnak, ezt az építési szabályrendeletet meg kell csinálni; ha törik, szakad. Eddig az volt a Jbaj hogy a városi mérnök nincs kellőleg dotálva, nem fordíthatja egész idejét a városi munkák elkészítésével. Ezen is segítve lett. Rendszeresítve lett a fizetése, minden lehető dotátió meg lett adva a mérnöknek, és az utca tervek még most sincsenek befejezve Halljuk, hogy egyes utcák tervei már készen vannak, de mit ér ez, ha a munka félbe marad és hónapokig szünetel ? Ezt meg kell kezdeni és addig folytatni, mig végeznek az utcák felmérésével. Más hiába való dolgokra ezreket áldozzunk s arra ami valóban városunk létkérdését képezné, arí*a szűkmarkúak vagzunk. Tessék, ha szükség kívánja a városi mérnöknek segédkezet nyújtani s mindent elkövetni arra, hogy ezen utca tervek elkészitessenek. Az épitési szabályrendelet — mint halljuk — teljesen kész, csakis a mérnöki munkák hiányoznak. Erre pedig elodázhatlan szükségünk van, ha azt akarjuk, hogy városunk külső képe, annak haladásával arányos lehessen. Ezen városi térkép elkészítésével elejét vennők az eddigi handabanda-féle építkezéseknek. Addig is pedig mig ez elkészül, kérjük a városi hozta végzete és azóta mindig ide vágyott. Amaz emlékezetes óra óta. Szép tavaszi reggel volt. A napsugár hogy ragyogott, hogy fénylett, hogy tánczolt! Vér Maris az ablakban a virágokat locsolta. Szép- kis okos feje menyecskésen hátra volt kötve tűzpiros kendővel. Jól állt neki, általában minden festett rajta: a barna, a fekete, a piros, csak a fehér nem. Egy pohárban illatos, pirosrózsák voltak ott az ablakban. Locsolás közben kilökte yalahogy a rózsákat a pohárból s azok leestek a földre, ki az utczára. Akkor ment arra véletlenül Sulyok Péter. Szépen fölvette és átadta Marisnak a rózsákat. De nagyon rá talált nézni a leány arczára. Délben, mikor hazafelé jött a hivatából Sulyok Péter, egy pirosrózsa oda volt szúrva a gomblyukába. Maris, a ki ettől kezdve, eme nevezetes órától kezdve mindig: ott dolgo ott az ablak mellett, észrevette azonnal. És megnézte rószáinak számát a pohárban és ugy látta, hogy azokból hiányzott egy. III. A tavaszi napsugár aztán melegebbre vált. Az illatos, virágporos, áramló levegő nehéz párákkal telt meg. A szük sátorban azért csak hűvös volt, a magas házsorok nem hatóságot ezen épitési tervek szigorú átvizsgálására. Szíveljék meg a felsoroltakat ugy az építtetők, mint a városi hatóság és akkor városunk képe rövid idő multán előnyös átalakuláson rnegy keresztül. Egyben pedig kérjük városunk polgármesterét, szorgalmazza az épitési szabályrendelet mielőbbi elkészítését s annak hatályba lépését. Nagyon is ideje volna már, hogy ez megtörténjék ! Pollatsek Frigyes. Cseléd - mizériák. Általános a panasz, hogy jó cselédet nem lehet kapni, csak nagy nehezen még csak olyat is, a kivel nagy kinnal, bajjal meg lehet lenni. A híres angol férfiú, Szvift Jonathán is panaszképpen tanácsot ad, mely magyar fordításban igy hangzik : »Ha szükséged van cselédre, fogadj egyet ; ha akarod, hogy rosszul légy kiszolgálva, fogadj kettőt ; ha akarod, hogy magad szolgálj magadnak, fogadj hármat ; és ha akarod, hogy jól légy kiszolgálva, szolgálj magad magadnak«. Hol vannak a régi jó idők, midőn a fiu, a leány saját tűzhelyét alapítván, örökségképpen vette át a háznak régi hű séges cselédjeit ? 1 Igazában nem is cselédek voltak ezek, hanem a család kiegészítő tagjai, a családnak örömben, bubán hű osztályosai. Néhány okát mi is láttuk ezen nagy bajnak, és ez okokat nem is anynyira a cselédekben, mint inkább a cselédtartókban látjuk. Az olyan helyre, hol rendet, tisztaságot, becsületet kíván a ház ura, asszonya cselédjétől ; a hol meg nem engedik, hogy gyanús viziteket fogadjon a cseléd, vagy hogy éjjel csatangoljon, oda nem szivesen szegődik, vagy engedték odahatolni a nap égető fénykévéjét. Sulyok Péter már ekkortájt a házhoz járt. Szivesen fogadták : a nagymama is, a leány is. Még a vén kandúr is barátságosan dör/sölődött, a vendéghez. Hagyta magát simogatni, szerette Pétert, mintha már ő is e családhoz tartozott volna. Olyan örömmel nézte a nagymama a gyereket: Sulyok Pétert, ínég Vér Marist. Uzsonával várták mindig, volt hideg kávé rendesen. Jól esik az a forró nyárban. Mellé friss kalács, a Mariska sütötte Néha egy kis vaj, retekkel, vagy egy kis sajt a sarki Kovács boltjából. Sulyok Péter olyan jóízűen evett mindenből, egyszerű volt jó volt, mert a leány sütötte: Marika. A nagymama hivta igy s aztán a férfi is. . Meghívták vacsorára is, mert mindig készülődni kellett hozzá. Ök maguk megették a száraz ételt, de már a vendéget megbecsülték. Mert szerették. És a nagymama ilyenkor mindig megjegyezte: — Majd én főzök egy kis paprikást, ugy szögediesen, — Marika meg süt valami vajast, vagy vaníliást. Jó lesz? Sulyok Péter csak egyet bólintott a feha igen, iparkodik is el, mert talál olyan helyre is, a hol az előbb emiitett dolgok nem igen kívántatnak meg, a hol erkölcsi magaviseletére nem sok, vagy éppen semmi gondot sem fordítanak. Ha ily helyek, ily gondatlan cselédtartók nem akadnának, nem volna közel sem annyi lusta, feleselő, erkölcstelen cseléd. Mert vagy megbecsülné magát vagy nem kapna helyet s felkopnék az álla. Ezzel összefüggésben van egy másik ok. örülvén a cselédtartó, hogy megszabadul rossz cselédjétől és hajtva a könyörületességtől, a cseléd könyvébe nem lelkiismeretesen, hanem lelkiismerete ellen csupa dicséretes, dolgot ir, a cselédet felfogadó aztán látja csak, minő vásárt csinált ? 1 Néni hisz többet a cselédkönyvnek és esetleg az igazán derék, becsületes cselédet is elutasítja s fel nem fogadja. írná minden cselédtartó lelkiismeretesen a könyvbe elbocsátott cselédjének hibáit bűneit, azaz paroon 1 ezt nem szabad ! Hanem azt meg lehet tenni, hogy semmi mást nem irna bele, Csak azt, hogy itt és itt szolgált eddig és eddig a rovarokat kitöltetlenül hagyván; ez elegendő jel volna jellemét, illetőleg a cselédet felfogadóra nézve. Elég különös s/abályzat, hogy csak dicséretes dolgot szabad bejegyezni 1 Es ne fogadja fel senki ilyet, biztosra vesszük: jobban megbecsülné magát az ilyen cseléd, félvén a rosz bizonyítványtól s a fel nem fogadástól. Az is szintén nagy hiba, hogy a cselédtartó megkívánja ugy a munkát, de cselédjét csak szükséges rossznak tekintvén, azt meg nem becsüli, kevés bérért sokat kíván. Tisztességes, jó bérért nem hiszszük, hogy meg ne becsülné magát a cseléd. A sok dolog megkivánása s a csekély bér adja a cseléd fejébe a gonjével s aztán ránézett a leányra. A leány is ő rá. Sokáig. Egy este aztán nyilatkozott, megkérte a Marika kezét. Csak formából tette, mert mindnyájan tudták, — még az öreg kakuk óra is, — hogy szeretik egymás, hogy egymásé lesznek. A szomszédok már régen suttogták, hogy Vér Maris menyasszony, csak még nem voltak benne bizonyosak. Most már bizonyosak let ek. Igy indult meg az élet. Mert csak ekkor kezdődött el. A férfi-, meg a leánysziv együttes dobogása szőtte a jövő képét, a sok ábrándokat. A külső szürkeséges világvégtelenség semmivé foszlott az ő nagy szerelmükhöz képest. Lángoló érzelemfoszlányok, összecsapott sugarak, kedvük szinte beteges — melankóliává vált. Szerették a magányt, de ugy ha együtt lehettek. Nem szólottak egymáshoz sokszor egy szót-szót sem, de azért tudták: mindegyikük miről gondolkozik. Néha áthangzott hozzájuk a házmesterné beteges gyermekének a sírása . . . Gyereksírás . . . Összemosolyogtak egymásra. Édes vágyakozás töltötte el a szivüket. Titkos sejtelem a jövőbe, a melyik nem tud még semmit sem biztosan, d j már sejti, de már gondolja, hogy édes le^z, hogy kedves