Pápai Közlöny – IX. évfolyam – 1899.
1899-04-09 / 15. szám
1809 április 9. PÁPAI KÖZLÖNY 3. 40 kr költség volt s miután az évi költségvetésbe ezen kiadás nem lett felvéve kéri a polgármester, hogy e célra a mértékhitelesitésnél felmerült 742 forint rendkívüli jövedelem.álljon rendelkezésére A közgyűlés a polgármester jelentését tudomásul veszi és ezen összeg fedezésére a mértékhitelesitésnél felmerült rendkívüli jövedelmet adja rendelkezésére. dr. Lövy felszólalására a polgármester kijelenti, hogy az Erzsébet liget 2—3 év alatt a közforgalomnak lesz átadható. Több tárgy nem lévén napirenden a közgyűlés befejezést nyert. Színészet Pápán. Dobó Sándor színtársulata vasárnap délután kezdte meg hat hétre terjedő tavaszi sziniévadunkat. A bemutató előadások vajmi kevés közönséget vonzottak a színházba, de mi ezt nem tartjuk mérvadónak sziniévadunk sikerére. Mi már hozzá vagyunk szokva, hogy színházi közönségünk eleinte tartózkodó álláspontra helyezkedik s miután meggyőződést szerez magának a társulat jóvoltáról pótolja a mulasztottat s az arra érdemes társulatot kellő pártfogásban részesiti. Jóllehet, hogy a színtársulat igazgatójára s annak tagjaira nagy befolyással van ezen kezdetleges közöny s sokkal több ambitioval játszódik le az előadás, ha a nézőtér telve van, mindazonáltal ez ne hátráltassa őket további működésükben, mivel határozottan meg vagyunk győződve, hogy közönségünk el fogja ösmerni a társulat érdemeit s legközelebbi referádánkban telt házakról fogunk megemlékezhetni. Ezen meggyőződésünket arra átkulcsolt kezekkel, miközben vastag kőnycseppek gördültek ki szeméből, — ön a kastélyból jön ? Beszéljen valamit a mamáról! Kérje meg a mamát, hogy jöjjön ismét a dadához, mint azelőtt. Semmi, igazán semmi roszat nem tettem, — higye el. Semmi okot nem adtam a haragra. Oh, Jmint szeretném megölelni, megcsókolni mamát! Kedves kisasszony, — szólt Egon megilletődve, — szívesen megteszem a mit kiván. De nem fél-e, hogy a mama meg találna haragudni, hogy egy idegen a család ügyeibe belavatkozik? t — Igaza van, — felelt Mária szárnyaszegetten. — Ne szóljon mamának, mert haragudni fog reám. — Testvérével azonban beszélhetek, ugy-e ?, . . Valentin nagyon boldog, számos udvarlója van. i 4i — Oh, Valentin meg is érdemli szerencséjét, — kiáltott föl Mária önzetlenül. Nővérem szép, igen szép Igaz-e, hogy férjhez megy. A környéken ugy beszélik. — Lehet, — szólt Egon gondatlanul. Hát ön, — folytatta tréfásan, — mikor gondol ön is erre ? — Én? — felelt szánalmas mosoly lyal a leány. — Ugyan ki venne el engem szegény teremtést //. , hozomány nálkül ? lapítjuk, hogy a társulat minden tekintetben megállja helyét s műértő közönségünk minden igényeit képes lesz kielégíteni. Vannak ugyan egyes hiányok, melyek észlelhetők, de ez nem is lehet máskép a tavaszi évadban, amikor köztudomásu dolog, hogy ezen hiányok a társulat újonnan szervezésére vezethetők vissza, de ezek elenyésznek a legrövidebb idő alatt. Az eddig bemutatott előadások után őszinte meggyőződésünk, hogy a színtársulat kitűnően van szervezve s kellemes estéknek nézünk elébe. Heti referádánkat adjuk a következőkben : Az első bemutató előadás vasárnap d. u. volt, mely alkalommal „Mozgó fényképek" kitűnő bohózat került szinre. Közönség gyér számmal volt jelen. Az előadást Fenyvessy Ferencz főispán is végig nézte, ki megboldogu't testvérének gyermekei társaságában jelent meg. Az összj-^rfó és kerekded volt. A főbi, szerepekben Benedek, Tóth Ilon, és Balázsi kitettek magukért. Miklósi Kajf.. - „biása és Madas Menszkije zajos derültséget keltett. Dobó Sárika Vilma szerepében elég ügyes volt. Esti előadásul Géczy népszínműve „Leszámolás" ment '-^-oki^d előadásban. A két zsörtölődő parasz j/Y Balázsi ábrázolták a tőlük m gszokott rutinnal és hatással. Lévay Margit régi kedveltünk ugy játékban, mint énekben nagy haladást mutatott. Esztike szerepét tűzzel játszta és dalai nagy tetszést arattak sőt megújrázták. Méltó parin rje volt Csáky, ki a bárgyú legényt élethűen adta. Szép alakkal és gyönyörű baritonnal rendelkezik, mely ugyan még iskolázásra vár de szép jövőt josolunk neki. Miklósi a kasznár szerepében egész estén át derültségben tartotta a közönséget Tóth Ilona Mariska szerepét drámai érzéssel játszta nemkülönben Klenovits is, kiről ujat nem Írhatunk, mert maradt a régi jó tagja a társulatnak. Némethy Jo'án, Pozsonyi Júlia és Benedek kisebb szerepeikben az est sikerében osztozkodtak. Hétfőn délután „Czigánybáró, operette ment elég szép közönség elótt. A főispáni család ez alkalommal és végignézte az előaNem, uram. Ha Valentin beleegyezik, hogy háztartásában segédkezzem neki, majd felvigyázok gyermekeire, mert én szeretni fogom őket. Egon meghatva szemlélte ezt a bájt. A leány a beszélgetés alatt mezei virágokat kötött csokorba. Kartonruhája gyönyörű alakot takart el, egészséges, kecsestest alkatot. Minden pilannatban hátra kellett simítania szőke fürtjeit, melyek szemébe hullottak. Hirtelen hangok halatszottak a közelből és a szétváló lombok kőszt e[ötünt Valentin haragtol föltűnt arca. — Anyám, — kiáltá a gyűlölet hagján, — lássa csak, mit művel a kisasszony! Mária holthalavány lett ; kezéből kihullottak a virágok s egy fatörzshöz támaszkodott, hogy el ne essék. Az összes vendégek Valenti körén gyűltek. — Mama ! — hebegett Mária. ... — mama ! — Anyja feléje rohant, de Egrn feltartá őt. Azután Mária elé lépett és m ghajolt: — Ne féljen, — szólt erős, hatáiózott hangon. — A me ebeli elátkozott kin lyfii megfogadla, hogy csak azt veszi feleségül, akinek a barnavörös papucs a lábaira illik. dást s tőbb izben zajos tapsokban psnier'ék el a szereplők érdemeit. Az előadás központja MányaiAranka volt, ki Szafj szerepét oly. virtuozitással énekelte hogy bámulatra ragad a . a közönségét. Fenséges termet és. jkoloszáUs hang jeli mzi őt, mely tu'ajdonságokra büszke lehet egy koloratur énekesnő. Zajos és folyton megujuló tapsokban vojt is . része." Cziprát Lévay Margit elég ügyeden énekelte. A címszerepet Csöreyh Jenő játszta. Fülbe mászó tiszta tenorja van, mely még iskolázásra vár de már jó eleve fényes kariért jósólunk neki tenor hangjával. Mi is kell' más egy tenoristának, mint tiszta, kelleme*'/./ erős hang s ehhez csinos szép n^egj^lenéí/ amivel ö rendelkezik. Miklósi Zsupán szelepében csak azt bizonyította, hogy szerepkörében otthon érzi magát s hogy a társulat kitünö erőt nyert benne. Arz$na szerepébe, mivel Felhő Rózsi gyengélkedett az utolsó órákban Szecsényi Erzsi segédszinészhő, beugrott, még pedig teljes sikerrel Csinos mezzo sopran hangja van s szerepét nem ejtette el, ami csak dicséretre méltó.. Dofyó Sándor Carnerója a régi gárdára emlékez tet. Kacagtak is eleget rajta Csáky a toborzó dalával hatást keltett, A kar és, zenekar Virányi karmester mesteries vezetése* mellett kitűnően működött. Esti előadásul .Aranylakodalom" ment gyér közönség előtt. Klenovics (Koltáy) és Tóth Ilona (Katalin) egész estén át nagy érdeklődést keltettek játékukkal. Miklósi \ Milmlákja kabinet alakítás i volt , ugyszinte Dobo Krausz bácsija. Mindketten derültségetkeltettek jóizü mókáikkal. Benedek , kitünö maszkban mutatta be Kossuth Lajos kormányzót. Az uj díszletek és a rendezés kifogásta'an volt. Sokat nevettek a kis ,Dobó Bandika magyar tánczán. Kedden Millőtíker fülbemászó zeuéjü operettje „Boszorkányvár* került szirtre elég szép számú közönség előtt. Az est hősnőju Mányay Aranka volt. Ilyen Coraliet rrtég nem láttunk és hallottunk mint ő volt. Énekével valóságosan elbűvölte a közönséget s minden egyes dala után frenetikus és dőrgö taps hangzott el, mely őt az ujrázásra késztette. Felhő Rózsi Verus szerepében igen hercig volt s az „Ámítás, számítás- kupiéját több izben kellett ismételni. Közönségünk régi kedvence egy gyönyörű csokrot kapott megjelenésénél. Csöregh igen szépen énekelte Józsi parthiját s napról napra tapasztaljuk nála a haladást. Csáky a buta András s^epében kifogástalan jó alak volt Lévay Margit az első felvonásban belépő dalaival nyert tapsokat. Miklósi Kányavári szerepében csak igazolja' véleményüket, hogy kitűnő rénáju buffóval rendelkezünk. Virányi karmester a finálékban mosteries munkát végzett. Szerdán a vígszínház kaszadarabja , A végrehajtó 8került előadásra vajmi csekély publikum előtt. A címszerepben Békés brillírozott s csak azt igazolta, hogy ő megmaradt a régi jó színész, kire minden társulat büszke lehet. Benedek a bonvivánok királya Brocatel szerepét alakította a töle megszpkott művészi pointirozással Némethy Jolán Gyprieme szerepének minden nüancát érvényre hozta. A ledér fé!világi hölgyet remek alakításban mutatta be. Egy kis orgánum hibát . észleltünk nála, de ez talán csak átmeneti lesz. Sugár Matild a társulat - naivája - Aijtoinette szerepében mutatkozott , be, kinél nag-yon észlelhető volt, ho^y még nem rázta le az iskolai port. Nem tőrünk pálcát felette, mert egyszer csak kezdőnek, is.kell lenni, hogy idővel jó'színésznővé válhasson. Balázsi a kapitány szerepében és Madas Largilette szerepében igen ügyesek voltak. Marosi, és Szecsényi csinos szobacicusok voltak. Csütörtökön az andalító zenéjü „Gésák* operettben gyönyörködtünk. Mányai közönségünkkel nagyon meg lehetett-. elégedve,