Pápai Közlöny – IX. évfolyam – 1899.
1899-01-08 / 2. szám
4PÁPAI KÖZLÖNY 1898. január 15 kés egyetértés és baráti szeretet. Kell-e ennél több egy oly körben, amely keletkezésénél az a hir volt előrebocsájtva. hogy politikai tendencián alapul s hogy vallaskérdesekben jog piszkálódni. Az idő és a tapasztaltak most már mindent megmagyaráznak. Mint minden évben ugy ez alkalommal is a polgári kör méltóan búcsúzott el az óévtől. Egy különbséget ugyan tapasztaltunk ts pedig, hogy társasvacsora hölgyekkel volt íüszerezve. Nem sokan voltak, de épen elegendő számban arra, hogy kitűnő hangulatban tartsa hajnali 2 óráig a társaságot. De nem is ártott ez a kis fűszer, mert tz adta meg az impulzust és kedvet arra, hogy ezentúl évközben többszőr rendeznek ily családi bevonulást a kör helyiségébe. Egy különbséget emltettem meg, pedig utólag jét eszembe, hogy még szenzácziósabb eset is adta elő magát. A polgári kör Sylveszter estélyét Fenyvessy megjelenése nélkül nem is lehetett volna elképzelni. Ez annyit jelentett volna mint Rómába lenni és a pápát nem látni. Most az egyszer ez is megtörtént. Nem azért talán mert azóta főispán lett. Oh nem ! Ő mint főispán is hü maradt: a kör választmányi tagságához, sőt tőle magától halottam, hogy büszke erre a tisztességre, de az alkalommal nem töltötte a Sylveszter estét városunkba. Ilyen zavaros politikai helyzetben Pesten avatták el az obstruktiós évet az ex-lexes társaságban No majd kipótolja ebben az esztendőben A Hungária szálloda nagytermében is volt dári-döré. A kereskedelmi ifjúság önképző köre rendezett igen sikerült tea-estélyt. Tavaly is ilyenforma cimet •adtak neki, csakhogy akkor a «közönség hiányában» le lett fújva az estély, ez alkalomnak azonban zsúfolásig megtelt a helyiség s mindnyálan kinyilatkoztatták, hogy ilyen kedélyes és fesztelen mulatságban már rég nem volt része az önképző körnek. Szükségtelen talán felemliteni, hogy mikor ifjúsági kört emlitetenr, hogy a táncz sem maradt el. Nem sokáig tariott, de élvezet volt szépen egész hajnali 2 óráig. ^ -A Jókai kör is mulatott, de oda csak a kékvérű emberek adtak csak egymásnak találkát. Vannak ugyan városunkban többen pirös" vérüek is, kiknek jogukban lett volna ott megjelenni, de jobbnak látták a vért nem keresztezni. Halljuk, hogy ez alkalommal kimondották, miszerint kasszírozni fogják * igy kilátás van reá, hogy már a jövő évben a Jókai kör is méltó lesz társadalmi érintkezésben a katholikus körhöz. A kaszinó tagok is mulattak mint rendesen. Itt a társasvacsorát az újévi ferbli tette s többnek «Boldog uj év»vel köszöntött be a «bunda» és a «kunst». Ezzel aztán végeztem is a hét tükrévé'. Frici. ; Áz hirlik . . . •i ' - • • ' Az hírlik, hogy Pápa városában többen a tanitóképezdét nemcsak megépíteni, de ^építeni akarják. Az hi'lik, hogy Pápán a missionáriüsok már demissionáltak. í\ Az hirlik, hogy Fenyvessy íőispán elhatározta, hogy a megyében megkezdi a razziát. Az hirlik, hogy Hegedűs képviselőnk Pápa város érdekeit madártávlatból is képviseli. Az hirlik, hogy Sylveszter estére többen kicsíptek, de már hajnal felé becsíptek. Az hirlik, hogy Újév napján többen takarékossági szempontból eltagadták otthonlétüket. Az hirlik, hogy a pápai elaggott iparos betegsegélyző [ énztár temetkezni akar. Az hirlik, hogy az izr. hitközség mai közgyűlésére a tagoknak bottal va'ö megjelenése tiltva van. Az hirlik, hogy Pápán az utczaí lámpákat masinával gyújtják. (Es még sem égnek. Szedő ) Az hirlik, hogy Pápán többen azért várják meg a reggelt, mert a sötétségben nem találnának haza. (Ez jó kifő gás a nős emberek embereknek. Szedő.) Az hirlik, hogy a Jókai kör helyiségében a válaszfalakat el akarják lassanként távolítani. (Akkor sokat kellene kibontani. Szedő.) Az hirlik, hogy Pápán sok ember reklámot hord az arczán. — Az hírlik, hogy a n. szőllősi legutóbbi tűzvész alkalmával a tűzoltó parancsnok azért fuvata vissza a tűzoltókat, mert azt jelentették neki, hogy «z i>idó ég». Az hirlik, hogy a szinház körüli sé tat eret sokan éjjeli üdülőhelynek tartják. Az hirlik hogy Pápán a faczér kassziros frájlák a Flórián u'czába menekülnek. (Ott van a menedékház. Szedő.) Az hirlik, hogy a Széchenyi tér sarkán egy uraságoktól eldobott levélszekrény van alkalmazásban. (Elf lejtették kicserélni. Szedő.) Az hirlik, hogy a vízvezeték púposa ugy viseli magát, hogy veszettség ellen beoltották. Az hírlik, hogy a Corvin utcai uj füszerkereskedő folyton azt állítja, hogy ő a fűszeresek «Messiása». (Akkor jó lesz szobát rendelni a Lipótmezőn. Szedő.) Az hirlik, hogy a Pápai Közlöny szerkesztője újév ó a kezd hajnalban is haza járni. (Az sem igaz. Szedő.) & — Városi közgyűlés. Pápa város képviselütestülete f, hó 14 én— szombaton — közgyűlést fog tartani. — Személyi hir. Fenyvessy Ferencz megyénk fői&pánja, ki pénteken délbe érkezett Budapestről városunkba, holnap Veszprémbe utazik a közigazgatási bizottság ülésére. — Huszárezredünk köréből. Huszárezredünk, tisztikarának egy rokonszenves tagja távozik el városunkból. Klainik Antal százados, kit hosszú évek során át mondott örömest magáénak ezredünk áthelyeztetett Marosvásárhelyre az ottani népfelkelő nyilvántartás vezetőjévé. Sajnálattal vesszük ezt tudomáául, már azért is, mert a százados nemcsak bajtársai körében, de társadalmunkban is közszeretetben részesült. A százados helyére ki a pótkeret parancsnoki teendőkkel volt megbízva, Marosvásárhelyről Corsan Avenáano Gábor százados lett vezényelve. — Közigazgatási bizottsági ülés. A vármegye közigazgatási bizottsága í. hó 9 én — holnap — tartja rendes havi ülését, a melyen Barcza Kálmán megyei t. ügyész lemonnása ís szóba fog jönni. Mint biztos forrásból tudjuk, Fenyvessy főispán a t. ügyész lemond sát nem fogadja el s ellene a fegyelmi eljárás megindítását fogja indítványozni. A főispán — mint halljuk —- a megyei t. ügyészt hivatalvesztésre akarja ítélni. — Adomány. Esterházy Móricz gróf ioofrtot küldött a város polgármesterének, a város szegenyei számára. — A „Lfody" közgyűlése. A pápai Lloyd társulat folyó hó 15-én délután V 23 órakor évi rendes közgyűlést tart. Az elnökség. — Eljegyzés. Könczöl József, polgáriskolai tanár, tegnap, f. hó 7 én jegyezte el Unger Izabella ui'liölgyet, helybeli polgáriskolai tanitónöt. — A pápai „Wahrman Mór'" egylet f. január hó 1-én tartotta rendes évi közgyűlését. Az évi jelentésből látjuk, hogy az egyesület az ingyenes gyógykezelésen kívül 425 frt. 45 krt. fizetett ki gyógyszerekért s ezen felül 343 frt 81 kit nyújtott pénzbeli segélyezésekben a szegénysorsu, beteg egyleti tagoknak. E számok tényesen bizonyítják, hogy az egyesület feladatának magaslatán áll. Az 1899. évre megválasztattak a választmányba : Blum Miksa, Guth Samu, Krausz József, Krausz Bernát, Lévai Bela, Schwach Henrik, Ötvös Sándor, Pfeifer József, Braunstein Márkusz, Lichtmann Ignácz, Bienenstock Mór, Kohn Miksa, Rosenberg Samu, Weiszmann Mór : utóbbi, mint másodellenör, két évi időtartamra. — Miniszteri köszönet. TarczyDezső helybeli ügyvédhez, mint a gazdasági tudositóihoz Darányi minister a következő levelet intézte: „E folyó év Tekintetességed gazdasági tudositói minőségben teljesített munkásságának huszonkettedik évét fejezi be, bizonyságát nyújtva annak, hogy hazánk földmivelési ügye, önzet'en és buzgó egyének munkásságában tovább fejlődésére nézve biztosítékkal bir. Tekíutetességed gazdasági tudositói működése mezőgazdaságunk föllendülésének korszakával esik össze s igy az elért siker érdeméből Tekintetességedet is rész illeti meg. Fogadja ezen hosszú időn át teljesített közhasznú munkásságáért őszinte köszönetem kifejezését s engedje retnénylenem, hogy a vezetésem alatt álló minisztériumot feladatának teljesítésében ezentúl sem szűnik meg támogatni. Kelt Budapesten, 1 b98. évi deczember hó 10-én. Darányi s. k. — Föuri vadászat. Mult hó 29 és 30-án fényesen sikerült vadásza fot tartott gr- Zichy Ferraris Lajos nagy-