Pápai Közlöny – VIII. évfolyam – 1898.

1898-07-03 / 27. szám

— Uj vasutunk közigazgatási bejárása. A pápa-bánhidai vasút közigazgatási bejá­rása mult hó 27-én vette kezdetét Bánhidán és tegnap ért véget Pápán. A kizottság az egéiz vonalon mindent a legjobb rendben talált és hogy kilátásunk van, hogy még ez évben a vasút épitése kezdetét veheti. Nem mulaszthatjuk el az alkalommal felemlíteni, hogy ezen vasút megvalósításában nagy érdeme van Stolnicky Odillonak, a vasút engedményese megbízottjának, ki fáradhat­lan buzgalmat és tevékenységet fejtett ki ezen vasúti érdekeltség biztosításában. A bizottság tegnap városunkban időzött, mely­nek tagjai voltak: Kereskedelmi miniszter kiküldötte: dr. Emich Gusztáv titkár, Bánki József miniszteri főmérnök, Holfeld Pál kir. culturmérnók ; a máv. igazgatósága részéről : Back János felügyelő és Vékey József főmérnök a máv. szombathelyi üzletvezető­ségtől : Bachl József felügyelő és Früchtl Ede főmérnök, Bossányi János osztály mér­nők ; a badügymiuiszterium képviseletében : Richter János vezérkari százados, veszrém­varmegye részéről ; Kolozsváry József alis­pán, Csaby Andor kir. főmérnök, Ihász La­jos közig. biz. tag, a pápai j?rás képvisele­teben : Végh István főszolgabíró és Körmendy Béla szolgabíró, Gróf Esterházy Móricz ura­dalma kéviselete nevében: Weber Rezső jószágigazgató és Jákói Géza erdömester. Pápa város részéről: Mészáros Károly pol­gármester, végül Melczer Géza cs. és kir. kamarás a vasút engedményese. Stolniczky Odillo es Márkus Ágost mérnök. Melczer Géza a vasút engedményese a bizottság tiszteletére tegnap délben a Griff szálloda ettermében társasebédet rendezett, melyen a bizottság tagjain kivül városunkból, Lam­pert Lajos tanácsos, Szokoly Ignácz rendőr­kapitány, dr. Koritsóner Lipót, Sült József, Barthalos István, dr. Hirsch Vilmos s a helyi sajtó képviselői dr. Kőrös Endre és Polfatsek Frigyes vettek részt. A társasebé­den felköszöntőt mondottak : Mészáros Ká­roly a bizottság elnökére Emich Gusztáv miniszteri titkárra, Koritsehoner dr. Melczer Gézára a vasút engedményesére, Emmich Gusztáv Mészáros Károlyra, Melczer Géza Pápa város közönségére, Márkus Ágost Weber józságigazgatöra és Jákói erdőmes­terre, Ihász Lajos a mérnökökre, Bock János Ihász Lajosra, Jákói Géza Barthalos Istvánra, Ihás2 Lajos Stolnicky vállalkozóra és végül Barthalos Sült József és Bánky főmérnökre. A társaság nagyrésze a délutáni vonattal Bpeslre utazott. — Vízvezetékünk. Nagy öröm volt a hét folyamán városunkban. Az első vizet láttuk kisugározni a tűzcsapokból s amint a szakértői vélemény mondja a viznek kitűnő nyomása van. Egy­előre még csak a csöveket mossák ki, de mint biztos kutforrásból értesülünk a jövö héten a vizvezeték a közfor galomnak is lesz átadható. — Fényes esküvő volt városunk­ban mult hó 27-én hétfőn. Ekkor es­küdött ugyanis örök hűséget Nasko Miksa 8-ik dragonyosezredbeli főhad­nagy Weber Olga kisasszonynak Weber Rezső uradalmi jószágigazgató kedves leányának. A polgári házasságkötés, melyet Mészáros Károly polgármester teljesitett, délelőtt 3/ 411 órakor a vá­rosházán ment végbe. A polgármester oly megható szép beszédet intézett az ifjú párhoz, hogy a jelenlevők a köny­nyezésig megindultak. A menyasszony tanuja dr. Fenyvessy Ferencz főispán, a vőlegényé Suppán Ferencz (Klagen­furt) volt; Koszorús lányok : Barthalos Olga *és Kautnigg Macha (Marburg), vőfélyek : Weber Richárd (Bécs), voltak. Egyházi áldásra az uj pár a diszes násznéppel együtt a plébánia nagy­templomba ment, a mely érdeklődő kö­zöoséggel majd egészen megtelt. Itt Kriszt Jenő plébános végezte az eske­tési szertartást szép beszédet intézve az uj házasokhoz. Az örömszülőkön kivül résztvettek még az esküvőn ; özv. Weber Ignáczné, Weber Gilbert főmér­nök (Bécs), gróf Merveldt Miksa huszár­kapitány és neje (Bécs), Radies Viktor főhadnagy (Szombathely), Nasko Károly tart. dragonyosfőhadnagy, Berger Anna k. a. és Barthalos István ügyvéd. Es küvö után a menyasszony szülői há­zánál nagy lakoma volt, mely után délután 3 órakor az uj pár nászútra ment. — Évzáró ünnep a zárdában. A hely­beli róm. kath. polgári leányiskola mult hó 27-én — héttőn — délután 2 órakor tar­totta meg az irgalmasok zárda helyiségében az ének és zene vizsgáját, mely mint min­den évben, ugy az idén is az évzáró vizsgá­latok befejezését jelenti és ünnepi aktusnak tekintetik. Az évzáró vizsga fényes sikert aratott s a diszes közönség mely egészen megtölté a zárda földszinti nagytermet a növendékek iránt a legnagyobb elismeréssel adózott. Különösen feltűnt a zongorajáték­nél : Buday Évi, Németh Margit, Vertacnic Olga, Kobera Malvin, Wostory Erzsi és Orbán Lujza. A szavalatnál : Iliás Ilona, Klainik Juli, Lukács Hilda, Nagy Róza, Németh Anna, Hannig Martska és Horváth Mici. Az éneknél : Orbán Lujza és Buday Evi kettős énekük zajos tetszést aratott. Valóságos gyönyörrel hallgatta a közönség az előadott ének számokat, melyeket Han­nig Gyula énektanár, ugyszinte a zongora számokat melyeket Kis Rózsi zongoratanárnő szakavatott vezetésének tudunk be. A műsor befejeztével Buday Evi mondott bucsu beszé­det. Érzékeny szavakban búcsúzott el növen­déktársaitól s az intézet tanári karától. Végűi köszönetet mondott a megjelent közönségnek az érdeklődésért. A búcsúbe­szédre Kriszt plébános felelt. Beszéde nagy hatást keltett a megjelenteknel, melyben jó tanácscsal szolgált az intézet végzett növen­dékeinek, s egyszersmind buzdította a növen­dékeket a további szorgalomra és kitartásra. Köszönettel adózott Kis Rózsi zongora és Hannig Gyula énektauárnak fáradhatlan buz­góságukért. Az ünnepély az énekkar által előadott «Hunyadi induló»-val nyert befeje­zést A növendekek a vizsga után táncczal fejezték be az ünnepet. Nem mulaszthatjuk el ez alkalommal dicsérőleg megemlékezni Blanka nővérről, kinek főérdemül tudjuk be a növendékek szakszerű kiképzését. — Hadgyakorlatok Pápán. Az idei őszi nagy hadgyakorlatok egy része tud­valevőleg Pápa és vidékein lesznek megtartva. A hadtestek elhelyezése ér­dekében tegnap Holub Antal a 76-ik gyalogezred kapitánya városunkba ér­kezott. Városunkban a 76-ik gyalogez­red aug. 6-tól aug. 28 ig lesz elszál­lásolva. — Huszonötéves találkozó. A pápai ev. ref. főiskolába ezelőtt 25 évvel érettségit tett iskolatársak tegnap este gyűltek egybe mintegy 20-an a vasúti vendéglő helyiségé­ben ismerkedési estélyre. A vasúti vendéglő árnyas fasorában teritett hosszú asztal körül gyűltek egybe az egykori iskolatársak, kik­nek találkozása megindító jelenetek közt tör­tént. Vacsora közben Szegletky György üdvözölte a rendezőség nevében egykor} is­kolatársait szürkülő diákjait az élet iskolájá­nak. Tuba János orsz. képviselő válaszában éltette a jelenlevőket es a távollevőket s ezek családjait különösen a megjelent höl­gyeket. Kis Ernő főgymn. igazgató szelle­mes szavakban elevenítette fel a collegiumi élet mulatságos mozzanatait. A társaság ésti 10 óráig madt együtt, hogy a mai névsorol­vasásról valahogy le ne késsék. Ma delben a Griff éttermébe társasebédre gyűlnek egybe. A mai programm lefolyásáról jövő számunk­ban hozunk tudósítást, — Eljegyzés. Vellbergi Wüest Fe­rencz a helybeli uradalom központi számtisztje eljegyezte magának Németh Imre főellenőr, a helybeli állomás fő­nőkének bájos és müveit leányát Emmát Fogadja az uj jegyespárt a szerelem fűzte eljegyzéshez ez uton is gratulá­tionkat! — Tűzoltói gyakorlat. Az országos tűzoltó szövetség ma délelőtt 10 órakor disz­gy ülést tart a városháza nagytermében dr. Ováry Ferencz orsz. képviselő elnöklete alatt. Tűzoltóink ez alkalommal diszgyakor­tot tartanak délutón 3 órakor a Főtéren. — Katonai hangverseny Pápán. Vá­radi Géza a vasúti vendéglő bérlője csak élelmességéről és vállalkozási szel­leméről tesz fényes bizonyságot, midőn nem kiméi semmi áldozatot és fárad ságot csakhogy városunk közönségét élvezetben részesítse. Egy ily élvezetre van kilátása városunk közönségének f. hó 10-én, amidőn a komáromi 12-ik gyalogezred zenekara fog a vasutiven­déglöben hangversenyezni. A hangver­seny esti 8 órakor veszi kezdetét s amit elsősorban kellelt volna emlite­nnnk „belépti díj" nélkül. Ezek után szükségtelennek tartjuk ezen élvezetes estére közönségünk figyelmét különö sen felhivni —- Eljegyzés. Widder Fülöp k. isz­kázi gazdatiszt jegyet váltott Herzog Ferencz, helybeli köztiszteletben, álló kereskedő kedves és szeretetrméltó lá­nyával Juliskával. Szivből gratulálunk az uj jegyespárnak! — A polgári kör mulatsága. A polgári kör által junius hó 19-ére ter­vezett mulatságát a kedvezőtlen idő folytán kénytelen volt elhalasztani; A mulatság ma lesz megtartva a kör kerti helyiségében. A tekeyerseny délután 2 órakor, a táncmulatság esti 8 órakor veszi kezdetét. Az érdeklődés után Ítélve a kör mulatsága fényes sikernek néz elébe, csak kedvező időt kérjünk reá. — Köszönetnyilvánítás. Hálás kö­szönetemet nyilvánítom mindazoknak, kik oly sztvesek voltak egy szegény tanuló támogatására közreműködni. Különösen a nemeslelkü Blau Adolfhé ö Nagyságának, a ki minden alkalom­mal nagyobb összeggel támogat min­den szent ügyet. Ismételten fejezem ­ki szegény tanítványom nevében leg­hálásabb köszönetemet. Schischa Adolf,

Next

/
Oldalképek
Tartalom