Pápai Közlöny – VIII. évfolyam – 1898.

1898-03-06 / 10. szám

A közgyűlés tehát a felügyelő bizott­ság jelentésének meghallgatása után minden vita nélkül magáévá tette, hely­benhagyta a mérleget és felosztási ja­vaslatot, mely szerint a 11012 irt 54 krra menő tiszta nyereményből az alap­szabályszerü jutalékok levonása után osz­talékul 10 frtjával 500 részvény után 5000 frt., az intézetnél alkalmazottak külön javadmazása 380 frt, a városházi szegények részére azonnal leendő végett kiosztás 100 frt., a helybeli négy ' Bhitfe­lekezet szegénysorsu lanulói részére 100 frt. megszavaztatott, a 4055 írt. 04 kr maradvány pedig ajtarlalékalap hoz csatoltatott, mely ekkép 37982 frt 61 krra emelkedett. Elhatározta, továbbá a közgyűlés az igazgatóság indítványa alapján, hogy a társaságnak eddigi 25000 frt rész­vénytőkéje a tartalékalapból 50000 frtra emeltessék fel és hogy a régi részvé­nyek levonása mellett ezek 100 név­értékű 500 darab uj részvénnyel cse réltessenek ki. Az ekkép szükségessé vált alapsza­bály módosítások elfogadhatván, a köz­gyűlés dr Lőwy László részvényes in­dítványára a vezérigazgatónak és az igaz­gatóságnak az intézet megszilárdítása és felvirágoztatása körül kifejtett buzgó és sikerds tevékenységeért köszönet és elismerést szavazott. Az alapszabályok értelmében az igazgatósagból kilépett 3 tagnak helye lévén betöltendő, a 150 szavazattal egy­hangúlag megválasztattak : Fischer Adolí, ifj. Martonfalvay Elek, és Lőwy Adolf. Az ekkép kiegészített igazgatóság tagjai : Bock István, vezérigazgatón kivül Baranyay Zsigmond, Fischer Adolf, dr. Koritschoner Lipót, dr. Kende Adám, Lővy Adolf, ifj. Mar­tonfalvay Elek es Wittmann Ig­nácz. A felügyelő bizottság eddigi^tagjai: Dr. Antal Géza, Mésráros Károly és Marton Ignácz újból megválasztattak. A közgyűlésnek több tárgya nem lévén, elnök a közgyűlést befejezettnek mondotta. A mult hétről. Eltemettük a farsangot s a böjti han­gulatnak kellene rajtunk erőt venni, de mi a hagyományos böjti mulatságokat a világ minden kincseért sem áldozzuk fel. Karneval herceg uralkodása lejárt ugyan, de ő azért inkognitóban még köztünk maradt és meg­várja az izr. nőegylet szövetkezett ker. ifjú­sági önképző kör jux estéiyét. Nem mint hivatalos személyiség, de álarc alatt vesz részt. Hogy meddig marad itt nem tudom annyit tudok, hogy Katzenjammérja van s mig ez tart, nem távozik körünkből. Karneval herceg bucsuztatóul a követ­kező »legfelsőbb kéziratot» bocsájtotta ki. Kedvelt hiveim ! Judittatva érezzük magunkat, hogy az idei farsangi évadot, melynek napirendjével mindvégig megelégedettek valánk, berekesz­szűk. Sült Józsefné, Weber Rezsőné, Kör­mendy Béla egyleti elnököknek a helybeli honvédhuszárezred tisztikarának, ugy az ösz­szei bált rendező vigalmi bizottságok tag­jainak s miudazon gondos mamáknak s le­ányoknak, nemkülönben azok gardedámjainak s mindazon kedvelt hiveinknek, kik ezek mu­lattatására a Griff nagytermében az idei far­sangon megjelentek és udvartartásunk fényét emelték — fenséges üdvözletünket ! Ez alkalommal fentebb megnevezettek­nek azon kedves estélyekért, melyeket ud­vartartásunk tiszteletére rendeztek legfelsőbb megelégedésünket fejezzük ki és udvarmes­teremet megbízom, hogy a rendjelek kiosz­tására a böjtben hozzám felterjesztést tegyen hogy már a jövő évi uralkodásunk kezdetén már viselhessék, Meghagyjuk továbbá, hogy a lefolyt estélyekhez hasonlók ezentúl is minél gyak­rabban rendeztessenek s hogy azokon meg­jelenni mindenki kedves kötelességének tartsa kilátasba helyezvén, hogy mindkét nembeli ifjúság számára »Hymen lánczai« házi ren­dünk viselhetési jogát dijmentesen adomá­nyozandjuk. A böjti mulatságon hivatalosan nem jélenhetünk meg s igy azokról való tu­dósítással »Frici« hívünket ezennel megbíz­zuk, kinek erkölcsi kötelessége leend hü re­ferádát kabinet irodánk utján hozzám juttatni. Midőn még rokoni szeretettel felkérjük híveinket, hogy a szivekbe mártott nyilakat összeszedje s a Griff nagytermében felejtett üres puzdránkkal együtt húshagyó keddi je­lentésének és működésenek pentos kimuta­tásával hozzánk eljuttatni ne terheltessék, állandó kegyeinkről továbbrn is biztosítjuk. Ámor s. k. Karneval hg. s. k. Ezt a kiáltványt bocsájtotta ki Karne­val herceg a pápai híveknek, melyre legkö­zelebb kénytelen leszek a búcsúztatóra a vá­laszt közönségünk nevében felterjeszteni. Megtettem volna most is, de megrá­zom a ma esti jux concertot s ezzel kapcso­latos jelentést is megküldöm hozzá. Most pedig bocsássanak meg, hogy nem foglalko­zom a többi heti eseményekről, mert sietnem kell a »Jux estélyre ! Frici. Az hirlik . . . Az hírlik, hogy Pápa városának ez évben nem lesz elég hosszú a bojt, hogy az adósságcsiníilásért vezekelhes­sen. Az hirlik, hogy városunk polgár­mestere azt az elvet vallja, hogy a mi még nincs, az még mindig lehet. Az hirlik, ho^y a polgármester sze­retne, de már nem tud — táncolni. Az hirlik, hogy a rendőrkapitány­nak még a fiakkeros lovak sem akar nak már szót fogadni. Az hirlik, hogy a rendőrkapitány­nak rosszlelküségét öröklött csaladő be­tegségnek m«>ndják. Az hirlik, hogy a Jókai körben nemsokára egy hegedűs fog felolvasást tartani. Az hirlik, hogy a Jelmez estélyen több elegánsan berendezett, két külső és két belső kamrával ellátott garcon sziv volt kiadó, Az hirlik, hogy a tegnapi Jux es­télyen valódi parthie áruk voltak nagy menyiségben feltalálhatók. Az hirlik, hogy a katholikus kör farsangi estélyén a francia négyest spa­nyolul táncolták. Az hirlik, hogy a Jókai Mór ut­cai pjetykafcnöknő nyelve már spirituszra vár. - Az hirlik, hogy a vízvezeték pú­posát még mindig a bába ápolja. Az hirlik, hogy a vízvezeték pú­posát ma holnap a városból kirúgják. Az hirlik, hogy a Corvin utcai fü­szerkereskedő azért r em jár az utcán mert mindig szagot terjeszt. Az hirlik, hogy a 4tegnapi Jux es­télyen két sziv Benő-tt. Az hirlik, hogy a Jókai Mór utczai dáma negyedben többen előmunkálati engedélyt adtak. Az hirlik, hogy a dohánygyári le­ányok a bújt ben nem birj'ák ki a bőj­t ölést. Az hirlik, hogy Pápán van egy család. ahol| minden mulatság után a fiatalembereket káposztaleves csíkkal és kolbásszal tartogatják. Az hirlik, hogy a Pápa Közlöny .szerkesztője mindig a melegágyról ál­modik. — Tisztújító közgyűlés. Pápa város képviselőtestülete mint értesülünk í. hó 23-ííra tisztulitó közgyűlésre lesz egy­behiva, melynek egyedüli tárgya a mó­dosított szabályrendeletben előirt gazda és rendőrbiztosi állás betöltése lesz. — Személyi hir. Fenyvessy Fe­rencz dr. városunk orsz. képviselője teg­nap délután a gyorsvonattal néhány napi tartózkodásra városunkba érke zett. — Küldöttség a kultuszministerhez. A pápai, állami tanítóképezde igazgató­tanácsának f. évi hó 22-én tartott gyű léséből Papp Sándor, kir. tanfelügyelő vezetése alatt Gyurátz Ferencz, püs­pök, Pethő Menyhért, algymn. igaz­gató és Szováthy Lajos tanítóképzői igazgató tanácstagokból álló deputáció küldetett ki, hogy fa nagyméltóságú vallás- és közoktatásügyi, mi kir. mi­nister Urnái az uj tanitóképezdei épü­letnek a lapunk mai számában meg­kezdett elvek alapján bent a város­ban, a Woyta féle telken leendő és építtetésével a rohamos fejlődés szük­ségelte minélelőbbi megkezdetését ké­relmezze. A küldöttség fogadtatásának előkészítésére s az abban va'ó rész­vételre nagyságos országgyűlési képvi­selőnk fog fölkéretni. Hitelesen tudjuk hogy az igazgató tanács városunk ügy­buzgó, a nemzeti kulturáért lelkesülő fenkölt szellemű polgárai közül is men­től többnek csatlakozását e küldöttség­hez kimondhatatlan örömmel látja ; mire nézve a jelentkezések a képezdei igazgatónál szóval, vagy levélileg tör­ténhetnek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom