Pápai Közlöny – VIII. évfolyam – 1898.

1898-12-11 / 50. szám

— A pápai korcsolyázó egylet mára hirdetett közgyűlése közbejött akadá­lyok miatt nem tartatik meg. A köz­gyűlés mához egy hétre, vagyis folyó hó 18-án délelőtt 'A 12 órakor lesz meg­tartva a városháza nagytermében. — Nagy Occasió ! Hölgyközönsé­günknek ritkán kínálkozó alkalom al­kalom nyilik felöltök vásárlására. Stark Lajos női divatáru kereskedő egy berlini nagykereskedő czég bizományosa lett és nkész női felöltök u a legnagyobb vá­lasztékban kaphatók divatáruházában. Mint halljuk ezen felöltők fél árban lesznek elárusítva. Ezen körülmény elégséges arra. hogy hölgyközönségünk figyelmét ezen ritkán kínálkozó alkalmi bevásárlásra felhívjuk. — Vadászatok. A mult hét folya­mán ugyancsak kipuffogtatták magukat városunk és vidéke Nimródjai. Nagy vadászat volt Krishaber Károly, Rosen­feld Sámuel és Buchwald Zsigmond ura­dalmi bérlőknél ugyszinte Serényi Antal a győri püspökség gazdatisztjénél. Min­den egyes he'yen kitűnő eredménnyel végződött a vadászat és szükségtelen felemlitenünk, hogy minden egves va­dászat után tort ültek az elejtett zsák­mány örömére. — Uj jarásorvos. Megyénk főis­pánja a Vadnay Szilárd megyei főor­vosá történt kinevezése folytán ürese­désben levő devecseri járásorvosi teen­dők ideiglenes vezetésével dr. Pollák József devecseri körorvost bízta meg. — TÜZ. Vészkongás riasztotta fel lakosságunkat f. hó 8-án este 9 órakor. A lakosság rémülve futott az utczákon megtudandó hol van a tüz. Mindenki a közel utczában vélte a tüzet, mert a tüz világossága azt engedte sejteni. A tüz a Laki utczában Bódizs Borbála tu­lajdonát képező házban ütött ki s mire a tűzoltók oda érkeztek már teljesen . leégett. A ház biztosítva volt. A tüz oka ismeretlen. Hála nyilvánítás. Mindazon jóbarátok és ösmerö sök, kik felejthetetlen családtagunk Kelemen Zsigmond gyászos halála alkalmával részvé tűkkel felkerestek, úgyszintén kik a temetésén megjelenni szivesek voltak s ez által fajdalmunkat enyhíteni iparkodtak, fogadják ez uton hálás köszönetünket. Singer Mihály és családja. ii Mi hwM ii i mi i » wini! mi ii Hii m— i ———111 iwim — Városunkban heghaltak e héten Wei­ner Bernáth fia 14 hó izr. bélhurut. — Ke­lemen Zsigmond 31 év izr. öngyilkosság. — Hegyi Mari 22 év rk. tüdővész. — Badies Imre 21 év rk. tüdővész. Budapesti levél. A közeledő karácsonyi ünnepek ismét alkalmul szolgálnak, hogy a vidéki közönség figyelmét egyes oly oly szükségletre hívjuk fel, melyeket csakis a főváros­ban lehet legjobban feltalálni. Első helyen Kertész Tódor mírparáru raktára (Kristóf-tél*, gr. Teleky-palota) kará­csony estére alkalmas játékszereit és a karácsonyfa dí­szítéseket ajánljuk, melyek 2.50, 5 és 10 frtos össze­állitásbsn, egy dobozban a legszebb és leggazdagabb választékot tartalmazza. A társasjátékok és játék-asztal kellékei, roulett-játék, sakk, dominó, sat, ; a társasjá­tékok könyve, leirás és utasítás 100-nál több társasjá­tékhoz, kívánatra 25 krért bérmentve megküLcletik. Lottó és egyébb játékok ; nyereménytárgyak összeállítása 5, 10—20 fit. Fröbel oktatva mulattató játékai, a leggaz­dagabb választékokkal. Játékszerek kis gyermekeknek. A sport- és tornaczikkek, vadászfegyverek és a vadászat egyébb kellékei. Lovagló eszközök. Finom bőráruk. Bronz és porczcllán díszműáruk. íróasztal kellékek. 'A varróasztal kellék jjáztartási czikkek. Toi'ette czikkek. Türelem-játékok. Kedélyderitő, meglepő tréfás tárgyak. Könnyen előadható büvészmesterség ; mind a leggaz­dagabb vjltfsztékban van raktáron és van bemutatva Kertész Tódor legújabb árjegyzékében, melyet kívánatra ingyen és díjmentesen küld. A villanyvilágítás rövid néhány év alatt nagy teret hódított hazánkban ; alig van ma már jelentékenyebb városunk, hol a villanyvilágítás bevezetve, vagy előké­születben ne volna s a villám világítás fogalma a Siemens és Halske részvénytársaság nevével van ösz­szekötve mindenütt, mert ez készítette a teljesen meg­bízható villamvtlágitási berendezéseket mindé üütt. De a Siemens és Halske részvénytársaság a villamos vasutak készítésében is óriás; lépésekkel halad előre s Budapest összes vonalainak berendezése után az ország számos városában készített viilamos vasút közlekedést" Megbiz­hrtóságának és elsőrendű tekintélyének bizonysága az is hogy most Bécs városa kötötte meg a szerződést a Siemens és Halske részvény ársasággal összes lóvasúti vonalainak villamos közlekedésre átalakításával. Egyelőre 100 km. lesz átalakítva s azután időközönkint 80 kmé­terenként az összes vonalak s egyelőre 91 kocsi 2 ló­erejü motorral készíttetik. Az összes munkálatok költsége 20 millió frtra rng. Egy- érdekes esemény a zenevilágból ment vég e a napokbau Budapest fővarosunkban Ehr­bar Fl igvos, csász. és kir. udvari- és kamara-zongora gyár, kinek zongorái most első helyen állanak ugyanis magyarhon egyedüli képviseletét átadta az előkelő He­ckenast Gusztáv zongora-gyári raktárának. — Az 1865 ben és mindenkor legszolidabb és legjobb hirnévnek örvendő Heckenast Gusztáv czég negyszerü helyiségei­ben, Budapest, IV. ker., Gizalla-tér 2. (Váczi-utcza sarkán saját gyártmányok mellett vannak még egyedül képviselve Schmiedmayer és fiai, stuttgarti udvari zon­goragyar (a külföld legjobb zongorái), továbbá Schweig­hofer Hoffmann, Proksch Scíunid Dorr, stb. stb. és Thuringia Organ C. harmoniumgyár főraktára. Midőn örömmel konstatáljuk, hogy a Heckenast Gusztáv czég immár az „Ehrbar 1' zongorák egyedüli elárusítója is, mindenkinek, ki a főváiust meglátogatja, ajánljuk remek helyiségekben felállított zongorák pianidók és harmo­niumok megtekintését ! A czég kívánatra megküldi ár­jegyzékét. A konyha mindennél előbbre helyezendő, innen nyervén a táplálékot, a legnagyobb óvatosság szükséges hogy az egészségre annyira káros, sőt végzetes hatású is lehet a különféle edények használata. Ugyanis a rézedény, mely belül czinezve van, a folytonos haszná­latban a czinezés többé-kevésbé az ételbe olvad, mely után a már sok esetben előfordult rézméieg (Grünspan) képződik s az ily edényekben főzött ételek élvezete ntán egész család életével áldozhat. Éppen igy történik ez az email vagy nikkelezett edenyeknél, melyek közül az előbbi lepattog, az utóbbi lekopik és rozsdásodik. A lsglelkiismeretesebben ajánlható a legelőkelőbb szakte­kintélyek által elismert, ugy egészségi, mint gazdasági szempontból a tiszta nikkel főzőedény a Krupp Arthur féle Berndorfí fémáru-gyár világhírű gyártmánya, mely nem oxidálódik, tehát betegséget sohasem ohozhat. A közeledő karácsonyi idény alkalmából még felemlítjük a Berndorfí fémáru-gyár alpacca-ezüát-, kinaí etüst- és alpacca asztali készleteit, evő-eszközöket, tea forralókat kannákat és szűrőket, karos goertyatartókat és egyéb diszmüveket, melyekről díszesen iilustrált árjegyzéket kívánatra díjmentesen megküldi a Berndorfí fémáru-gyár raktára, Bpesten, Váczi-utcza 95., a Kristóf-tér sarkán. A háztartások egyik legfoutosabb czikke a kávé; nivesen ma már család, melynek elkerülhetetlen szükség­letét naponta kétszeri, sőt háromszori élvezetet ne ké­pezné a kávé. Snjnos, hogy sok visszaélés történt atóbbi időben ezzel a nagy kelettel biró élelmi czikkel s ha­misítóknak különféle n mei már a nagyközönség előtt is tudvalevők. Ezért hivjük fel t. olvasóink figyelmét e körülményre, mely valóui te: més-kávénak jó minőség­ben és olcsó beszerzésre vezet. Bélák István füszerke­reskedő (Budapest, Rottenbiller-utcza 4.) egyenesen a termelőktől történő bevásárlásai folytán ugy Budapesten mint fiumei rrktárában óriási készlettel bír folyton a legjobb fajú kávékból s elvámolva és bérmentve szál­lítja v megrende'yknek utánvétellel, vagy a pénz előle­ges beküldése mellett a követkerő árakon: 4 iL kiló Kuba kávé 6 frt 50 kr., 4 1/ 2 kiU Mocca kávé 6 frt. 50 kr., 4 1/ 2 kiló Jáva kávo, 6 frt. 50 kr., 4 1/, kiló Gyöngy kávé 6 frt 80 kr. 4'/ 2 kiló Portorico kávé 5 frt 70 kr s egyes fajosat külön vagy vegyesen is küld. A legjobb minőségű tea is megrendelhető ugyanott. lL kiló cs. kcv. tea 1 frt 55 kr.. '/ 4 kiló törmelék tea 95 kr. Felelős szerkesztő: POLLATSEK FRIGYES. 3 l39 tkv. 1898 • ' Árverési hirdetményi kivonat. A pápai kir. járásbíróság, mint telek­könyvi hatóság közhírré teszi, hogy Rosen­berg Dávid gecsei lakos végrehajtatónak Vasvári Imre ismeretlen tartózkodásu vég­rehajtást szenvedő elleni 16 írt 72 kr. és 53 frt 32 kr, tőkekövetelés és járulékai iránti végrehajtási ügyében, a pápai kir. járásbíró­ság területén levő Gecse község határában fekvő a a gecsei 103 sz. tjkvben A f 1 sor előbb 215. most 189. hszsz. a felvett 76 sz. ház, udvar és kertbirtokbői Vasvári Imre 3/12 résznyi jutalékára 225. frtban és a gecsei 417 sz. tjkvben A f 1 sor, 1894, most 733 hszsz. a. foglalt egész szőlőbirtokra az ár­verést 94 frtban ezennel megállapított ki­kiáltási árban az árverést elrendelte és hogy a fenntebb megjelölt ingatlanokra az 1899. január hö 2-ik napfán délelőtt 9 órakor Gecsén a községháznál nyilvános árverésen a megállapított kikiáltási áron alól is eladatni fognak. Árverezni szándékozók tartoznak az in­gatlanok becsárának lo°/ 0 vagyis 22 frt 50 krt. és 9 frt 40 krt készpénzben vagy az 1881 LX. t. cz. 42§-ában jelzett árfolyammal számított és az 1881 évi november hó r-én 3333 szám alatt kelt igazságügyministeri rendelet 8 §-ában kjelölt óvadékképes érték­papírban a kiküldött kezéhez letenni, avagy az 1881. LXJ t. cz. 170 §-a értelmében a bánatpénznek a bíróságnál előleges elhelye­zéséről kiállított szabályszerű elismervényt átszolgatni. Kir. járásbíróság, mint telekkönyvi ha­tóság Pápán 1898. evi október hó 4-én. Mikovinyi Ödön kir. itélő táblai biró. 4002 tkv. 1898 Árverési hirdetményi kivonat. A pápai kir. járásbíróság, mint te­lekkönyvi hatóság- közhírré teszi, hogy Koréin József pápai lakos végrehajtató ­nak, Tarczy Dezső és neje Horváth Ida pápai lakos végrehajtást szenvedők el­leni 5000 frt. s járulékai iránti végre­hajtási ügyében az árverést a pápai kir. járásbíróság területén levő, Pápa város határában tekvő, a pápai 1638 sz. tjkv­ben *j* 1 sor 2504 hszsz. a Tarczy Dezső Dezsc és neje Horváth ída nevén fölvett kishantai szőlló'birtokrá 586 frt­ban, — továbbá : ugyanazon tkvben -j- 2 sor 2950 hszsz. a. ugyanazok ne­vén álló böröllő dülőbeli szántó s rétbirtokra 74 frtban, továbbá Tarczy Dezsőnek a pápai 1076 sz. tjkvben j­2 sor 2951 hszsz. a foglalt böröllői gyepdülőbeli szántó és rétbirtokára 74 frtban ugyanannak a pápai 2434 sz. tkvben •(• 1 sor, 2921 hszsz. a fölvett böröllői dülőbeli szántóföld és rétbirtokra 43 frtban ezennel megállapított kikiál­tási árban elrendelte és hogy a fentebb megjelölt ingatlanok az 1898. évi decz. hó 27-ik napján délelőtt 9 órakor a kir.

Next

/
Oldalképek
Tartalom