Pápai Közlöny – VIII. évfolyam – 1898.
1898-12-11 / 50. szám
rosunk érdekét szivükön viselik. Nem is tételezzük fel ezek után, hogy városunk képviselőtestülete ezen felvetett üdvös eszme nagy horderejét nem venné tekintetbe és áldozatkézséggel hozzá nem járul ahhoz, hogy a telkek értékesítésénél nem a haszon, hanem a nemes és üdvös cél elérését fogja szem előtt tartani. Szívleljék meg felszólalásunkat ebben a fontos kérdésben ugy a városi képviselőtestület, mint a városi hatoságmert ezzel rövid időn belül azt érjükíel hogy városunk nemcsak egy uj városrészel gyarapodott, de annak haladása, fejlődése és virágzása is biztosítva van. Ezen cél lebegjen a holnapi közgyűlésen a képviselőtestületi tagok előtt! Pollatsek Frigyes. Államositassanak-e a mi elemi iskoláink? A kérdés, melyet a «Pápai Lapok® felvetettek, tudvalevőleg nem ujkeletü, foglalkoztak vele a sajtó, szakirodalom, szakkörök, országgyűlés és a kormány s azért lehetetlen ez ügyben valami uj eszmével vagy inditványnyal a közönség elé lépni, de még kevésbé az érdekelt feleket kapacitálni. A ki sötét szemüvegen nézi a felekezeti iskolát, mindig az államosítás mellett foglal állást, a ki viszont vallását félti, az iskola államosítását ellenézné. De az egyén, vagy egyes körök nézete nem jöhet tekintetbe, mikor a közjó, hacsak a helyiérdekű közjó forog is szóban. A magyar társadalmi élet legvitálisabb kérdésének megoldása nem egyes osztályok tetszése vagy nemtetszésétől függ, hanem a körülmények adta szükségtől. Hogy a helybeli körülmények folytán elemi iskoláink államosítása szükséges-e, csak akkor ítélhető meg, ha az egyes érdekelt felekezetei már nyilatkoztak. Vannak társadalmi kérdések, melyek, hogy napirendre kerüljenek, vagy napirendről levétessenek, még a sajiótó 1 sem függenek, noha ez legalkalmasabb hozzá. A sajtó, mely ezen ponttó 1 veszi tárgyát, szívesen szokta tárgyalni a tanügyet is, már a sokszerüség kedvéért s mindig meg szokla találni a maga embereit, kik képesek a megtelelő hangot megütni. E lapok álláspontja a társadalmi kérdések tárgyában ismeretes lévén, senki elfogultsággal nem vádolhat, ha a felekezetet mint egy nagy családot nézzük, a melynek szentélyébe behatolni nem szabad. Ez okból mi a felekezeti iskola mellett foglalunk állást, mindaddig mig a felekezetek valamenynyien az államosítás mellett nem nyilatkoznak, nekünk az ekmi iskola a nevelőintézet, melyben a vallás, mint főtényező, semmiképen nem nélkülözhető. A törvényesen előirt hittani tan anyag és a megszabott, a vallástanitásnak szánt tanidő e tekintetben nem elégít ki, ha a legszigorúbb ellenőrzés alatt áll ís. A 6—io éves gyermek nevelésében követeljük, hogy a legtágasabb tér nyújt assék a vallás-erkölcsi tanításnak, nem elég a káté és a templomba menés, hanem a gyermek e zsenge korában a lakositás, amennyire lehet, és a mennyiben a nemzeti neve lés alatta nem szenved, vallás erkölcsi legyen. A gyermek ismerje felekezetének kimagasló alakj?ü, felekezetének kiváló mozgalmait, nemcsak a biblia történetből, hanem az olvasókönyvből is. Csak ott, a hol a népiskolának magyarosítani kell, ott lép a felekezeti dolgok mértéken kívüli ápolása háttérbe. A 6 — io éves életkor alkalmas ugyan eszmék és érzelmek befogadására, de 1 a z üy gyermeket befolyásolja a család és azért gyakran megtörik rajta az iskola törekvése ; ez a megjegyzésünk azoknak szol, kik az állami, illet, nem felekezet jellegű iskolától várják, hogy ott a különböző felekezetű gyermekek egymáshoz könnyebben simulhatnak. A korszellemnek haladó kerekét meg nem állithatjük és ha maholnap oda jutottunk, hogy a társadalmi körülmények szükségessé teszik a népiskola államosítását, ezen irány elől ugy sem zárkózhatunk el, hogy e körülményeket magunk teremtsük meg, tulbu/galom volna és minden tulbuzgalom ártalmas. A nemzeti cultura ügye mindenesetre a felekezetek ügye is, hiszen felekezeti emberekből áll az egész társadalom és hogy valaki azért közönyösebb volna a magyarság küzdelmei és emlékei iránt, mivel vallás-erkölcsi oktatást is akar az elemi iskolában, az nem áil. Hogy a pápai elemi iskolák államosítását a hitfelekezetek szorult anyagi viszonyai teszik szükségessé, azt felekezeti ember nem mondhatja, mivel minden felekezet szilárdításra kiválóan a népiskola szolgál. Ha egyszer a népiskolát feladják, a vallás iránti lelkesedés szűnő félben van, és a mely felekezet a vallás-erkölcsi érzet táplására nem képes, vagy érte nem akarna áldozatot hozni, az eljátszotta létjogosultságát. Várjuk tehát be, mig a felekezetek hivatott emberei a tárgyhoz szóltak, de ne kapacitájuk őket már előre, legjobban ők ismerik bajaikat, ha ilyenek vannak és a népiskola sokkal fo ltosabb a fele1 kezeli ember előtt, hogy okoskodások által hagyná magát befolyásolni. Ha a tárgy megbeszélése ily stádiumba került, hogy véleményt, és ellenvéleményt ismerünk, akkor e lapok behatóan szólnak majd az álla ni és felekezeti culturális értékéről. — n. * * * Ráadtam a felöltőjét. Kisiettünk az útzára, melyen a gázlángok már félig ki voltak oltva. Találkoztunk pár éjjeli alakkal, néhány részeg katonával, kik vihogva, gyanúsan kökécselve haladtak el mellettünk. Lakása értünk. Itten én bucsuzöra nyújtottam kezem, de ö nem engedett. Megadtam magam, a mi nem csodálatos. Kaszir leány, többet nem kell mondanom. Csinosan berendezett fészke volt. Egy kis zsölyébe ültem s rágyújtottam az elémte tett czigarettákból. Mig Ő ügyes háziasszonyként a szamovár mellett forgolódott, addig én az albumot lapozgattam. — Nos készen a tea. Parancsoljon. Nem kináltattam magam sokat, ilyen nőnél nincs tartózkodás. — Es most kérem türelmét. Lássa már hajnal van, önnek holnap szolgálatba kell mennie és én mégis itt tartom. De oly nagy hálára kötelez, ha meghallgatt. Ugy sincsen senkim, kinek elpanaszolhatnám keserű sorsomat. Ámulva néztem reá. Tehát csalódtam volna ? — Tisztességes leánynak neveltettem, mert szüleim mondhatnám gazdagok voltak. Tizenöt éves koromig zárdában voltam. Midőn kikerültem onnan és az első bálon tnl estem, férjhez adtak. Én egy tapasztalatlan bakfis, kinek nincs fogalma, mi a világ, a társadalom, én, ki magamnak a zárda falain belül alkottam egy hőst, felruházva minden jeles ' tulajdonsággal, kit szeretni fogok és ő engem viszont, férjhez mentem egy század-orvoshoz, kit nekem férjül szüleim kijelöltek. Igyekeztem zárdabeli hősömet és férjemet összeegyeztetni, de legjobb akaratom mellett sem bírtam semmi hasonlóságot felfedezni. Alig voltam fél éve asszony, midőn anyám, atyám elhaltak. Ekkor férjem, kinek kezébe gyönge báb voltam, megmulatta, hogy minő ember ; érezni kezdtem, hogy csak vagyonom kellett neki. Abban az időben, midőn anyának éreztem magam, éjjelenkint mámorosan jött haza és közönséges napszámos módjára pörölni kezdett. Beleg volt, tele a könnyelmű ifjúkor utó következményeivel. — Fiam született. Nyomorék, vézna gyermek. Ekkor férjem még rosszabbul bánt velem, útjában volt e kis gyermek, szégyelte hogy katona létére ily gyermeke van. — Elhatároztam magam. Mivel tudtam, hogy válópert nem fogad el, hát megszöktem tőle. Ide menekültem ebbj az idegen O városba. Nem kerestett ö engem, csak élvezhesse szabadon vagyonom kamatait, elég boldog, a milyen boldog lehel egy ilyen ember. Ügyvédem mindig küld titokban annyit, a mennyi megélhetésemre és szokott kényelmemre elég. Ekkor kivetette gyémánt köves kis óráját, melynek egy lapján üveg alatt voií a kis íiu arczképe. Megcsókolta. — Hogy miért álltam be pinczérnönek annak oka, hogy zajt keresek, olyan zajt, hol mindenki keres engem és még sem ismer meg senki sem. Időm telik, jövőm nincs. Tudja, hogy daczára fiatal koromnak, szeretni már nem tudnék. Megölték a szivemet. Igazán elérzékenyedtem. — Nem állhatom meg, hogy bocsánatot ne kérjek kegyedlől, mert hogy olyan több fajta pinczér leánynak néztem. — Isten ments. Meg én kérem valamire. Maga fiatal, eleven de elég tapasztalt és jó szivü. Legyen az én j ó baráto m. STÁM-K LAJOS dívatárnliázában az összes árukészlet mélyen leszállított árban lesz eladva.
