Pápai Közlöny – VIII. évfolyam – 1898.

1898-01-23 / 4. szám

Abban minden városnak meg keli nyugodni, ha valamely vasút irányba éppen nem esik bele, és az más irányba vitetik, és e szempontból ha mi, végre valahára teremtünk egy vasutas, melynek sok évi tiirés és szervezés után Pápa városa a főiránya, ezt nem ejthetjük el, és Tata város igazságos polgárai nem tarthatják álláspontunkat Tata ellenes álláspontnak—csak Pápa érdekei jogos védelmének. II. Az a nagy érdeklődés, mely a város vízvezeték ügyéből kifolyólag mindenkinél észlelhető : világos bizonysága annak, hogy ez ügy mily fontos érdeke a városnak. Igyekszik mindenki elmondani, a saját veleményét, mely — természetesen -— a h g! öbbször subjektiv. Mert a háztulajdonos a földadó, a földbirtokos a házadó után szeretné vízvezeték költségét fedező adót kirovatni. Véleményünk szerint s e m ni i n e m ti a d ó v a 1, csakis igazságos, méltányos hozzájárulással szabad terhelni alakosságot, azon arány szerint kit-kit, a mint fogyaszt. Múltkori számításunkban egy tisztán objektív számítást kezdetiünk el. E szerint 2 li-ed krajcárjában volna a városnak minden hektoliter víz (sajtóhibából 2 ezr< d krajcár volt). Természetes, hogy ez annyira elméleti számítás, hogy — mint jeleztük is — nem volna igazságos a gyakorlati fogyasztás tekintetében. Nézzük most tehát a gyakorlati, igazsagos számítást. Pápa város részben hivatali, részben nyilvános (utca, közterek, sí b,) vízfogyasztása tehető naponta áilag J 000 hektoliterre, mi egy évben 365,000 h<. Tekintve, hogy 75,000 lakó közül a vízvezetéki vizet lakásukba csak néhány száz házigazda vezeti be, — hol is aztán a lakók a lakdijemeléssel a bevezetés költségeit mintegy fedezik —s tekintve, hogy egy házban több család is használhatja a vizet, több mint 3000 fogyasztót (ki fizet is) fel nem lehet venni. Ennek folytán a 7 milió 300,000 hl. vizbőség is az első évben oly nagy, hogy ha ebből a város által használt 365,000-el levonjuk is, 6 millió 935,000 hl. marad, melyből alábbi okból első évbeu mintegy 2 millió hl.-t feleslegesnek tartunk. így hát 1 millió 980,000 frt elosztva az évi elfogyasztandó közép vízmennyiséggé

1 (4 millió 935,000 hl.), kikerekítve fél krajcárbaesik minden hl. v i z. így tehát két hektoliter vizet egy krért adhat a város. Túl olcsónak ugyan nem mondható, de nem is igen magas. Azért nem lehet igen olcsónak mondani, mert a fogyasztónak (akár háztulajdonos akár la'có) még évenkint bizonyos összeget kell fizetni a berendezésért is, melyet a lakó a lakdij emeléssel vesz észre. Minden hl. víz után 0*5 (fél) krt számitva 4.935,000, o'5 = 24,675,09 azaz huszonnégyezerhatszázhetvenöt fr volna évenkint, mely a vízvezetéki vi

z használatáért a városi pénztárba fizet" tetik. E szám nagyobb az évi amorrr zationális összegnél, tehát, ha minteg.í egy millió hl. vízzel kevesebb fogyna is el évente, mint s/ámifcásba vettük, még mindig reális, a város és polgárság érdekeit figyelembe tartó, igazságos számítást mutatunk be. így tehát nem látjuk be annak a véleménynek a helyességét, hogy pótadóval kell megterhelni a várost. Miért? Talán még kevés az adónk? Meg az • án miért fizessen az, a ki nem használja ? Az elfogyasztott viz mennyisége szerint szolgáltatják be a fogyasztók pl. honaponként a pénzt a városi pénztárba s kell egy hivatalnokot tartani arra, ki ilyenkor megvizsgálja azt, Veszprémvármegye is állást foglal a tataiak álláspontja ellen, s ezt megmutatja és ki fogja nyilvánítania pápabánhidai vasútra hozzájárulása jelentékeny voltával és az ahhoz kötendő feltételekkel, mert meg kell jegyeznünk, hogy miután ismételjük, a vasúthoz pénz kell, vagyis áldozathozatal, tehát az dominálni is fog és irányt szabni. Ezek után arról kell szólnunk, hogy mennyi legyen Pápa varosa hozzájárulása ? Tudjuk, hogy az engedélyes 100,000 frtot kért s a városi tanács pedig 100,000 frtot javasol, természetesen elvárván az engedélyestől, hogy mielőtt a képviselő testület határozna, okadatokkal megnyugtassa a városi képviselő testület tagjait, a hozzájárulási tényleges szükségről. Lapunk ezúttal csak annyit kiván kifejezni, hogy a jövö héten tartandó városi állaandó választmányi gyűlés ss a hó utoljáni közgyűlés, tartsa szem előtt a város érdekében V takarékosság elveit, de tartsa azt is szem előtt hogy mi az a mi kell a vasút mielőbbi létesítéséhez, és azt adja is meg ! A városi tanács álláspontjára meg kell jegyeznünk, hogy az a város jól felfogott érdekeinek megfelelő áldozat készséget tanusit, mert ugy tudjuk, hogy a városi tanács bár javasol 120,000 frtot, de polgármesterünk mindent elkövet, hogy ha lehet kevesebb áldozattal is biztosítva legyen a vasút kiépítése. Azt hisszük, hogy ha városunk hozzá méltóan járulni fog a vasút létesítéséhez, ki fog az épülni, a meg határozott irányban. És kell, hogy az állam-kormány is, elejét vegye, sőt megakadályozza, hogy a vasút helytelen irányban épüljön ki és hisszük, hogy a főcélt, a budapest-gráci irány rövidítését elejteni nem fogja Tata város óhajáért s mely a közérdekkel ellentétes. — Nem merem. — Ostobaság ! Miért nem ? Fiatal csinos vagy, jó állásban vagy, nem haltok éhen. Hozzád megy és el van intézve a dolog. — Gondolod ? Hát ha kosarat ad ? — Azért kell megpróbálni. Néma gyermeknek az anyja sem érti a szavát. — Te Ferkó, nekem mindég hűséges, jó barátom voltál. — Az vagyok most is, különösen, ha nem fogsz érzelegni. — Egy nagy szívességet tehetnél a mivel egész életre leköteleznél. — Na ! — Lásd, én bátortalan vagyok, de te meg merész! Beszélj a lánynyal, beszélj a lelkére okosan, szép szóval s hűséges hü szolgád leszek mindörökre. Ferkó kényesnek találta a megbízatást s egy ideig szahadkozott, Laczi addig-addig rimánkodott, mignem igy kiáltott föl : — Jó, megteszem, a mi tőlem tellik. — Még ma ugy-e ? — Rögtön. * Pataki Ferkó s a lány egy bizalmas suttogóban foglaltak helyet, a hol nem látta őket senki s a hol nem látta őket senki s a hol háboritlanut lehetett beszélgetni. A hol háboritlanul lehetett beszélgetni. A társaság észre sem vette, mikor Ferkó karon fogta a leányt, a félreeső sarokba vezette s kényszeritette, hogy leüljön. — Valami mondani valóm lesz: — Magának ? Szinte hihetetlen és éppen hozzám ! Történik még csoda a világon ? — Ámbár nem tudom megmagyarázni mit jelentsen ez a kifejezés de arra érti, hogy kegyeddel komoly dologról óhajtanék szólani, hát igazán van még csoda. — Csupa fül vagyok, Rajta tehát! — Kisasszony, bizonyára nem újság kegyed előtt, hogy ön nagyon szép, kedves, elragadó, szóval, hogy megsúgta valakinek a szivét, — Ah, az angol beszél igy ? — kiáltott fel Terike csillámló szemekkel s közelebb húzta a székét gavallérjához. — Igen, én beszélek. Hallgasson meg kisasszony. Valaki nem messzire tőlünk, remegő szivvel gondol most kettőnkre. A válasz lesujthutja, felemeli. — Én az utóbbiban bizom. Szereti, imádja kegyedet, annak rendje és módja szerint s megesküdött, hogy kegyeden kivül nem lesz senki a felesége. Kissé bátortalan, de igen jó gyerek, minta-férjnek Ígérkezik s kegyedet teljes boldogság várja oldala mellett. Mit mondjak neki ? Igen, nem ! — Terike nem ön ? Más ? Ezzel leborult az aszlalra s elkezdett szive mélyéből zokogni, v — Terike, az istenért, mi történt ? Í3eteg ? Szóljon gyorsan. Ah, hiszen elájult.. Segítség! — Ne kiabáljon hát, mert meghaiják— suttogta a leány, hirtelen fölkapva a fe* jét. — Pedig most olyan kedvező az alkalom. Még elrontja a szélességével. Egyre-egyre kevesebb lett a könny s helyt adott az elragadó mosolynak, a mely oly ellentálhatriá tudta tenni ezt a bájos gyermeket. Megfogta a fiatal ember jobbját s édesen csacsogatott a fülébe. — Látja, ön oly nagy buksi. Hát nem veszi észre? Nem érzi, Nem. mondja a szive. Oh, olyan boldog voltam, mikor beszélni kezdett! Azt hittem, magáról beszél, a maga nevében mond olyan sok szépet, a mi remegésbe hozott a . . . boldogságtól. Pataki összeránczolta a szemöldökét. — Terike nem tréfál ? . . . — Nem. Önt szeretem, ha éppen tudni