Pápai Közlöny – VIII. évfolyam – 1898.

1898-06-05 / 23. szám

és mézeskalácsos cikkekkel cukorkákkal stb. házalni a ió. § ban megállapított s ugy a házalóra, mint a házaltatóra alkalmazandó büntetésen kivül, a cik­kek elkobzásának terhe mellett tilos. A pereceket, ha rúdon, tálcán vagy ko­sárban tisztán öltözött egyének által hordatnak, az utcákon házalva is sza­bad eladni. 14 §. Pápa város tanácsa a ke­nyér süteményeknek oly községekből való behozatalát, ahol a közegészség­ügyi viszonyokat aggályosnak, akár pedig a kenyér süteményeknek előállí­tását közegészségi vagy tisztasági szem­pontból kifogás alá esőnek találja, el­tilthatja. 15. §. Ezen szab. rend. áthágása kihágást képez, mely 50 krtól 20 frtig terjedhető és a pápai szegényalap ja­vára fordítandó pénzbüntetéssel, behaj­tatlanság esetében 2 napig terjedhető elzárással büntetendő. Az elzárás idő­tartalma, 1879. évi XI. t. c. 22 §-a értelmében határozandó meg. 16. §. Ezen szabályrendelet pon tos betartására a rendőrkapitányság ügyel fel. 17. §. Ezen szab. rendeletből ki­folyó hihágási ügyekben első fokban a v. tanács, Il-od lókban az al spán és harmad fokban a kereskedelmi mi­niszter bíráskodnak. Pápán, 1898, jun. 3-án. Mészáros Károly polgármester. Kerékpár távverseny. — Budapest—Pápa. — Budapest Pápától a vassín mentén 192, országúton 100 kméter. Oly nagy távolság ez utóbbi is, hogy a személyvonat egyfolytá­ban haladva 4 óra alatt tenné meg. Hát még Első négyes. Cselötey Aladár. (Kedves em­ber!) Második csárdás. Orgoványi Elemér. (Ez még kedvesebb!) Második négyes. Báró Derecskey Alfréd . . . Irma itt szünetet tart. Szemeit fölveti és nagyot sóhajt. Még egyszer olvassa : — Második négyes, br Derecskey Alfréd. Irma izgalomba jő. Ajkaiba harap és gondolkozik. Egyszer csak kitör: — Ez = ez a legkiállhatlanabb ember. Igen, igen — suttogja lázasan. — A legki­állhatatlanabb ember egész Budapesten. De­hogy az egész világon ! Irma mintha nagyon is fölindult volna. Nos, ez igen természetes. Tessék elgondolni, hogy ez a báró Derecskey szünóra alatt Irma kezét nem egyszer a magáéban felejté. Ugy égett Irma keze, karja, arca. Persze a haragtól. És Isten tudja miért, nem volt elég ereje kivonni a kezét parázsból. S aztán miket beszélt az az ember összevissza! Szé­peket, — igaz — nagyon szépeket, de hát nem illik mindjárt, első látásra ugy beszélni. Egy izben „Édes Irmá„-nak szólitá. Rette­netes! Irma ugy remegett, szerette volna megmondani a bárónak, hogy vele ne be­széljen ilyen bizalmasan (ilyen hamar.) De nem birt egy szót sem kiejteni. Ah, milyen ügyetlen volt ... Az ész abban a fürtös fejecskében erősen tiltakozott, de a csipke alatt dobogott ám valami hevesen és bizony Irmának nagy erejébe került az ész és a „valami" közt az egyensúlyt csak némile? gyalogos ember ? Csakis néhány órai pihe­nést számítva két nap alatt érne el, ha éjjel jól haladva s ha tiszta idő volna. De hát régi dolog az, hogy ha valamely napra valami kirándulás, majális, versenyjáték ünnepély a szabadban s más efféle látványosság van rendezve, akkor . . . feltétlenül esni fog. Ez annyiszor bekövetkezett már, hogy reczeptül is lehetne használni nagy szárazság idején a földmiveseknek. Csak tűzzenek ki egy napra valami nagy ünnepélyt a szabadban, bizo­nyára esni fog. A budapesti „Condor" kerékpár egylet mult hó 29-én tehát piros Pünkösd napjára kerékpár távversenyt rendezett Budapesttől Pápáig az országúton Fejérvár—Veszprém— Városlőd irányában, tehát 160 klméter tá­volságra. A városunkban fennáló „Kerékpár egy­let" a „Torna és Vívó Egylet", továbbá a „Korcsolya Egylet" támogatásával fogadást rendezett számukra. Ünnep szombatján este ismerkedés volt a vasúti vendéglőben s midőn már vigan hangzottak a tósztok, lépett be a „Condor" egylet elnöke Beinstingl Ede nejével s még néhány egyleti taggal, kik mindnyájan ekkor érkeztek kerékpáron Budapestről, hogy a másnap érkező egyleti tagokról gondos­kodjanak. Az ismerkedés az éjféli órákig el­tartott, kezdő kerékpárosok és laikusok áhí­tattal hallgatván a bpesti tapasztalt kerékpá­rosokat a hosszú ut éleményeit Felvirradt 29-én Pünköst vasárnapja., melyet lekevésbbé illet meg a „piros" jelszó. Esett egész délelőtt, ugy hogy nagyon kevés ember gondolt arra, hogy a földmives isko­lához kimenjen fogadni az érkezőket. Pedig reggel 5 óra 1 perckor útnak indult 30 ke­rékpáros s jöttek hősisesen a nagy esőben sőt némelyek közülök jégesőt is kaptak. A legelső megérkezett déli 1 óra 9 peczkor tehát 8 óra 8 perez alatt tette meg a 1G0 kméter hosszú utat, de milyen időben ! Neve : Báuniler Ede 3 perez alatt tett meg egy kilométert szakadó esőben sáros országúton. Amint a földmives iskolához be­érkezett, sehogysem akart megállani, hiába kiáltotta a kinn levő egyedüli kerékpáros a Condor elnöke, hogy : itt a czél ! Várt valami ünnepélyes fogadtatást a mi bizony a rossz fentartani. Majd hogy nevetségessé nem lett a báró előtt, a ki olyan gyönyörőséggel nézte Irma vergődését, lázas remegését, mely a jogos fölindulás és ingerültség jele volt és világért sem annak a kéjes izgalom­nak, mely a lángra kapott szerelem hírnöke szokott lenni. — Oh dehogy! Szóval ez a báró kiállhatatlan egy ember. Irma mondja, hát el kell hinni. Irma elcsöndesedett. A némaság zsongó tündéreit hallgatja ki, a kiknek mindegyike oly édes hangon kérdezi: Szeretsz-e igazán? S zsongó tündérsereg lopva teriti Irma sze­meire bűvös fátyolát, s mig az édes vissza­emlékezéseket szép almokká szövik a tün­dérujjak, Irma kéjes szenderben suttogja : Szeretlek ! * Délre járt az idő, mikor a mama be­lépett Irma szobájába, ö még aludt a kar­székben, a nyitottt táncrendet kezében tartá. Balkezének rózsás mutatóujja a második né­gyesre mutatott. A mama mosolyogva nézte leányát. Majd hozzá ment, a táncrendbe né­zett és olvasta azt a nevet, melyen Irma ujjacskái pihentek : Báró Derecskey Alfréd. — Ah, — gondolá a mama, — ez az a csinos huszártiszt, a ki egy kissé merészen udvarolt Irmának. Hja persze báró is, huszár is, Alfréd is ; amaz pedig csúnya is, unal­mas is, János is. És az egész dolgot immár nagyon tér­idő miatt elmaradt. Csak a tenyészáll kiállí­tásról ott maradt diadalkapun ragyogott illetve piroslott a „Condor" egylet jelszava „Adj Isten." Adott is esőt^bőven, kevesebb is elég lett volna. A felállított két sátor alul előjött ér­deklődő közönség (talán 30-an, ha beleszá­mítunk mindenkit, ki mozoghatott.) Báumler megérkeztekor éjenzésbe tört ki. Meg is ér­demelte a jeles kerékpáros, mert valóban szép utat tett meg. Alig lehetett kivenni, hogy minő alak ül azon a kerékpáron. Tele sárral, a ruha hozzátapadva, vizesen, szakgatottan. Talán mégis nem egészséges ily időben annyi utat tenni meg ? A kerékpározás mindenesetre kitűnő sport, de tulságig véve ártalmas is lehet. Öt perez múlva jött Szente János s utánna a harmadik, negyedik stb. D. u. 2 órakor már 7-en érkeztek be s ekkor jöttek ki a városból a kerékpárosok fogadni a bu­dadestieket (Megjegyzendő, hogy Brenner Fe­rencz helybeli kereskedő, kerékpáros taraczk üdvözlésekkel akarta őket fogadni, de bizony a puskapor megázott.) A megérkezettek száraz ruhát, jó cogna­kot, ennivalót kaptak a földmives iskolai igazgató s a helybeli kerékpár egylet szíves­sége folytán. A beérkezés sorrendje a következő volt : 1. Báumler Ede — — 8 óra 9 perez. 2. S zen te János — — 8 » 14 » 3. Klatskó Géza — 8 » 23 » 4. Bauer Sándor 8 » 29 » 5. Papp Ferencz — — — 8 » 29 2/ 5 » 6. Ifj. Terták Béla 8 » 44 » 7. Schiller Ferencz — — 9 » 19 » 8. Oravetz József 9 » 47 » Ezenkívül 12 órán belül beérkeztek a következők : Stern Sándor, Seregi Zsigmond Katzer Ödön. Selinka Miksa, Závodszky Béla, Krámer Vilmos, Drosdasino Ágoston, Terták Károly, Geyer Béla, Mottl Károly, Kollmann Károly, Seregi S-andor, Máhr Kálmán, Rákhelyi János, Nárossy Antal, Muskát Jenő, Litschner Gyula, Tibiássy Kálmán, és végül 10 órakor este Pluhár József. Tehát a 30 induló közül Pápára 27-en érkeztek meg. Délután 5 órára már nagyrészt beér­keztek és ekkor nagyszerű bevonulást tar­mészetesnek találta. Miért ne ? A Marczi só­gor feleségének a nagyanyját is báró vette el annak idejében. Ki tudja ! A mama bol­dog büszkeséggel nézi az alvó leány kipirult arcát, a mig azonban a báróra gondol, nagy­ravágyó gondolatai közül a legeslegszerényeb­bet még boldogult Nagy János ur emlékének áldozza: — Szegény János ! Pedig nagyon jó ember volt. (Összes hazai Nagy Janosaink bizonyára élénk részvétet éreznek szeren­csétlen névrokonunk ilyetén gyászos kimú­lása felett.) Csöngetnek. Jaj ! Bizonyosan a papa jött haza. — Irma kiáltja a mama. — Ugorj föl! Ha apád aludva talál, nem fog elereszteni bennünket az atléta-bálba. Irma fölugrik és egyenest a konyhába szalad. Egy óriási főzőkanalat ragad a ke­zébe és azzal kóstolja a levest. Aztán sóz kegyetlenül . . . A papa sürgeti a levest, Az első ka­nálnál elfintorodik a papa arca, a második­nál már az a szent meggyőződése támad, hogy az Isten a szerelmes lányokat csak azért leremtette, hogy a levest elsózzák. Ámde jó kedvében van, nem boszankodik, sőt enyelegve mondja : — Hejh, az a János, az a János . . . A mama és leánya összenéznek s gon­dolataik megegyeznek abban, hogy a papát se hiába hívják Jánosnak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom