Pápai Közlöny – VIII. évfolyam – 1898.

1898-05-29 / 22. szám

Társalgás végeztével a főispán a küldöttséget lakomára hivta meg, hol vidám és kedélyes társalgás közepette tósztok is eihangzottak. Pohárköszöntő­ket mondott : Fenyvessy vendégeire, Szabó Imre és Kemény Pál a házigaz­dára Fenyvessyre. Asztalbontás előtt a Jókai kör küldöttsége Wéber Rezső vezetése mel­let. jelent meg a társaság közepette, melyben Fenyvessy Ferenczet mint a Jókai kör elnökét meghívták a kör rendkívüli közgyűlésére. A Jókai körben. Fenyvessy íöispán a küldöttség ösz­szes tagjat kíséretében elment a Jókai kör helyiségébe, hol már akkor díszes társaság, nagyrészt hölgyközönség' volt együtt. Fenyvessyt a terembe lépésekor fre­netikus éljenzés fogadta, melynek végez­tével Harmos Zoltán aleln. remek beszéd kíséretében méltatta Fenyvessy érde­meit mint a Jókai kör elnöke s ezen érdemeknek elismerését akarja a kör­elnökét a megye főispánjává való ki­neveztetése alkalmából egy ezüst koszo­rúval megajándékozni. Fenyvessy meghatottan mondott köszönetet a szép ajándékért és igéri, hogy ugy mint eddig, ugy ezután is Szívén fogja hordozni a kör érdekeit s nemcsak a megye főispánja, hanem to­vábbra is akar a pápai Jókai kör el­nöke lenni. Ezzel az ünnepély Fenyvessy élte­tésével véget ért. Bankett a Griffben. Este Fenyvessy Ferencz főispán tiszteletére Pápa város közönsége a Griff szálloda termeiben táisas-vacsorát rendezett, melyen a vármegyei tisztelgő küldöttség is részt vett. Háromszázon felül ültek a 3-sorcs asztalnál. Ott lát­tuk Bauer Antal, Hegedűs Sándor, d^. Kemény Pál, dr. Óvári Ferenz, dr. Purgly Sándor és Szabó Imre ország­gyűlési képviselőket, a 7-ik huszárez­red tisztikarát, Kolossváry alispánt, Kol­ler főjegyzőt, Hegedűs Lóránt dr. kép­viselőjelöltet, nemkülönben a város összes számottevő íntelligentiáját. Pohárköszöntőket mondottak : Mé­száros Károly polgármester Fenyvessy Ferencz főispánra; Fenyvessy főispán a megyére, a tisztikarra és összes bará­taira ; Barthalos István gróf Eszterházy Móricz volt főispánra ; Lamperth fő­jegyző a megyei küldöttségre s ennek vezetőjére, Szabó Imre országgy. kép­viselőre ; Szabó Imre Hegedűs Sándorra; dr. Koritschoner Lipót Hegedűs Sán­dorra és fiaira; Hegedűs a főispán, alispán és polgármesterre; Harmos Zol­tán a jelelenlevő országgyűlési képvi­selőkre ; dr. Övári Ferencz özv. Feny­vessy Ferencznére, a jó és boldog anyára ; Baranyai Zzigmond dr. Hege­dűs Loráotra, mint a pápai szabadelvű párt kédviselöjelöltére ; Lukács Sándor pénzügymin. osztálytanácsos dr. Hege­dűs Lorántra ; dr. Hegedűs Lóránt Pápa város polgáraira ; Gyúr át z Fe­rencz püspük Fenyvessy főispánra ; Pur­gly Sándor a honvéd tisztikarra ; Gulyás Miklós huszárkapitány Fenyvessy főis­pánra ; Jókai Károly dr. Kriszt Jenő plébánosra ; dr. Kirszt Jenő Fenyvessy .főispánra ; dr. Kemény Pál Pápa város közönségére ; Reé Jenő Sült Józsefre, a pápai szabadelvű-párt elnökére ; Stein­bergcr Lipót Fenyvessy főispánra ; dr. Steiner orvos Hegedűs Sándornére és nővérére; Kemény Béla városi eljegyző Fenyvessyre, mondva : Romát Pápa nélkül el lehet képzelni, de Fenyvessyt Pápa nélkül nem. Egy szál Hegedüst hozott most is Pápának, s ezen egy szál Hegedűsben több a szusz, mint egy egész veterán politikai bandában ; Kiss Gábor ref. lelkész Fenyvessyre — kívánván neki sok feltámadásokat. A társaság éjfélig maradt együtt a legjobb kedély­hangulatban. Tenyészmarhakiállítás Pápán. A „Veszprémmegyei gazdasági egyesü­let" Bauer Antal, az ugodi kerület orszgyü­lési képviselőjének lelkes kezdeményezésére Pápán, folyó évi május hó 24-ik napján a kir. földmives iskola területén tenyészállat kiállítást és díjazást rendezett. Kiállíthatok voltak piros tarka, symmenthali jelleggel birö, j továbbá magyar fajú tenyészbikák, tehenek, üszők és ezeknek megfelő növendék állatok. Daczára azon körülménynek, hogy ez volt Pápán az első ily természetű kiállítás, daczára a rendezésre eső rövid, alig három heti időköznek, bátran elmondhatjuk, hogy ezen kiállítás várakozáson felül jól sikerült volt — Kezdetben ugy látszott, mintha ide­genkedtek, tartózkodtak volna kisgazdáink a bejelentésektől és naponta alig egy-ketten je­lentették be "állataikat, később azonban, külö­nösen pedig a legutolsó napokban a bejelen­tők száma állandóan 20—30 kőzött ingado­zott, mely körülmény már részben eleve biz­tosítani látszott a tervezett kiállítás sikerét. A kiállítás napján a kora reggeli órák­ban kezdetét vette a bejelentett állatok fel­hajtása ugy, hogy azok már reggeli 8 órára, mondhatnók teljes számban megjelentek volt. A tenyészállat kiállítás a földmives iskola átellenében szép és ezen czélra felette alkal­mas téren volt, amelyen ezen célra készített korlátok a tenyészállatok fajai szerint elkü­lönítve, ízléssel lettek elhelyezve. A kiállítás tér előtt egy díszes diadalkapu volt felállítva. Kevéssel 8 óra után érkezett meg Feny­vessy Ferencz, vármegyénk főispánja társa­ságában a rendezőség, a Jury s a megye birtokossá ga, mondhatjuk teljes számban mintegy 40 fogaton. — Bauer Antal, a kiál­lítás elnök? üdvözölvén a megjelent főispánt, Kéri a Háilitás roe bnyitását mire a főispán a kiállítást megnyitottnak nyilvánította, mi­nek végeztével a biráló bizottság nyomban a munkához fogott. Bejelentő volt 1G1 egyén, illofve község. A bejelentett tenyészállat száma 800 drb és pedig magyar és vöröstarka nyugoti fajú szarvasmarhákból bikák, tehenek és üszők. Dijat adományoztak általában mezőgaz­dasági gépeket és eszközöket a veszprém­megyei gazdasági egyesület 10 drbot, a pápa és vidéki gazdák 7 drbot, Bauer Antal 1 drbot, Ihász Lajos 1 drbot, Pápa város 2 dbot Hanauer Zoltán 1 drbot és a gazdasági egye­sület alelnökei: Reé Jenő és dr. Ováry Fe­rencz 1 drbot, és a m. kir. földinive lés ügyi miniszter 100 frtot. A nagyszámú állatok bírálata hosszabb időt vett igénybe annak befejeztével Ihász Lajos a biráló bizottság elnöke a következők­ben hirdette ki az eredményt. Dijat nyertek-, 1. Unger János jákói lakos magyar fajú tehene 1 drb. Baker rostát. 2. Zilahi Lajos p. kovácsi lakos nyugoti fajú tehene 1 drb. felszerelt Sack ekét. 3. Barcza Gábor csöglei lakos vörös­tarka bikája 1 drb. konkolyválasztó (trieur). 4. J\emes Kálmán borszörcsőki lakos vö­röstarka tehene 1 drb. Sack ekét felszerelve. 5. Szabó Gábor p. teszéri lakos m. tehene 1 drb. Sack ekét. 6. J\lémeth József pápai lakos ny f. üszője 1 drb. Sack ekét. 7. Vóti Antal k. szőllősi lakos ny. f. bikája 1 drb. szecskavágót. 8. Pcthö Béla, a. görzsönyi ny. f. t. 1 drb. szecskavágót. 9. Makai Károly teveli lakos m. t. 1 drb. rétboronát. 10. Leszlauer Sándor vanyolai lakos ny. f. szője. 1 db. vasboronát. 11. Szentiványi István 1. patonai lakos m. t. 1 drb. szelelő rostát. 12. Farkas Gábor csóthi lakos ny. f. üszője 1 drb. konkolyozöt. 13. Jáger Mi­hály jákói lakos ny. f. t. 1 drb. konkoly rostát. 14. Vágó Péter acsádi lakos ny. . bikája 1 drb. permetezőt. 15. Pintér Gábo r takácsi lakos ny. f. üszője 1 drb. permetezőt. IC. Kunóli József kupi lakos ny. f. üszője 1 drb. permetezőt. 17. Törzsök István pá­pai lakos ny. f. t. 1 drb. permetezőt. (Pápa város ajándéka) 18. Tóth István pápai lakos ny. f. t. 1. drb. répavágőt. 1 (J. Ferenczi Sándor dabronyi lakos ny. f. t. 1 drb. répa­végót. 20. Keresztes Gyula pápai lakos, ny. f. t. gazdasági kézi szerszám gyűjtemény (Pápa v. ajándéka) 21. Bolla Ferencz dákai lakos ny. f. tehene 1 drb. Plenet-féle sor­mivelőt. 22. Bolla Sándor mezőlaki lakos ny. f. üszője 1 drb. kézi kapáló ekét. 23. Vesztergom István szűcsi lakos nyugoti f. tehene 1 drb karai vágó kést. Ezenkívül oklevelet kaptak a következők : A) ara,ny oklevelet : Baiíer Antal ihászi birtokos nyugoti fajú tenyészete. 2. Iliász Lajos hathalmi birtokos ny. f. t. 3. Walla Géza nórápi nagybérlő ny. f. t. 4. Blichwalcl Zsigmond p. nagybérlő ny. f. t. B. ezüst oklevelet. 5 Gr. Erdődy Ferencz somlóvári nyugoti fajú tenyészete. 6. Jerffy Adolf mezőlaki nagybérlő ny. f. t. 7. Br. Pongráez Anselm békási birtokos ny. f. t. 8. Peniz József nagybérlő ny. f. t. 9. lluston Jószef marczaltői birtokos ny. f. t. 10 Kaufman Géza csóthi lakos ny. f. t. 11. Rosenjeld és Landtgráf járóházi bérlők ny. f. tehenei 12 Weisz Samu lovasi bérlő ny. f. tenyészete. 13. Wittmann Ig­nácz kéttornyulaki bérlő ny. f. t. G) bronz oklevelet. 14. Sáringer Károly b.-szt-iványi lakos nyugoti fajú tehene. 15. Horváth Sándor n. gyimóthi lakos ny. f. 1.16. Lövári Lajos b-koppányi plébános ny. f. t. 17. Szár József 1-patonai lakos ny. f. t. 18. Pinz Jakab nórápi lakos ny. f. t. 19. Trauer Jakab p. teszéri lakos ny. f. t. 20. Bolla Dezső kupi lakos ny. f. t. 21. Kertai István pápai lakos ny. f. t. Dr Koritscho­ner Lipót ny. f. bikája 23. Haiiptmann István pápai 1. ny. f. tenyészete. 24. Kakas Ferencz pápai lakos ny. f. tehene. 25. Su­lyok Antal pápai lakos ny. f. t. 26. Far­kas Károly ny. f. t. 27. Herbszt Ferencz p. kovácsi ny. f. t. 28. Bolla Ferencz dá­kai ny. f. t. Jelen voltak: dr. Eenyvessy Ferencz, főispán, Kolossváry József alisp. dr. Hegedűs Sándor, Purgii Sándor és Bauer Antal orsz. képviselők. A vasmegyei gazd. egyesület 12 taggal a zalamegyei gazd. egyesület 3 taggal az enyingi gazdakör 8 taggal, a földmivelés­ügyi miniszter képviseletében Szalay János állattenyésztési felügyelő, Nagy Vincze orsz. tejgazdasági felügyelő, az orsz. gazd. egye­sület részéről, Rubinek Gyula, ügyvezető -•kár, a magyar gazdák lapja részéről, Szabó

Next

/
Oldalképek
Tartalom