Pápai Közlöny – V. évfolyam – 1896.

1896-03-08 / 10. szám

PÁPAI KÖZLÖNY I 6. MÁRCIUS 8 kasnak szép megélhetést Jbiztositó és egy egész palotasort represeutáló do­hánygyár és az oly fontos érdekeket képviselő földmives iskola. Hatalmasat lendit majd városun­kon az épülő pápa-csornai vasút, mi majd teljesen dr. Fenyvessy Ferencz müve. Ezen hatalmas intézmények a város külsejét, lakosai, főleg intelligen­tiája számát emelik és a mellett sok, nehéz nyomort tüntetnek el. De megadták az erkölcsi erőt, is és az önbizalmukat visszanyert ve­zető közegeink rávezették a várost a legszebb haladás útjára. Már külsejében is gyors lett az előmenetel; utczáinkon a szerény há­zak helyét pompás, emeletes épületek foglalják el. A most épített romai cath, és a renovált izr. iskolák palotaszámba mennek; a polgári iskola sem fog soká jelenlegi helyén szerénykedni ; állami tanitóképezde pótolja a régit és uj palotát igér városunknak. A ka­szárnya is díszesen kiépült. Már jól ki­szorította a sokat gúnyolt, nyaktörő járdáinkat az asphalt és a kockakö­vezet. Még nagyon sok van ugyan hátra; de az előrehaladás céltudatos. A külső szépitésböl is vezérsze­repet vett magára. A Tapolcza partján fekvő, nagyúri villája, hol nincs semmi . köznapi : dr. Fenyvessy Ferencz sze­reiének megtestesülése, mert hiába kecsegteti ezernyi örömével, kényel­mével a főváros irigyelve tőlünk öt, az ország gondjai és kerülete érdekei­nek hűséges istápolása után mindig a mienk és megható az a gyöngéd­sége irányunkban, hogy leghűbb fiúi szivének bálványát, édes anyját is ide hozta küzénk, Pápának adta zálogul. így imádja városunkat leghívebb fia ! De nemcsak anyagilag és külsőleg teremtette ujja Pápát, hanem abba lel­ket, belső tartalmat is adott és ö, ki már ezelőtt 1(5 évvel itt a „Társadalmi élet feltételeidről értekezett, legjobban átérezte, hogy a jövő fejlődésnek és virágzásnak a társadalmi egyetértés a legszilárdabb alapja. Az ö általa lelkesített pápai tár­sadalom hozta létre, a grófi pártfogó bőkezűségével a kisded, de klassiku­san nemes stylü állandó színházat és ez a művészetnek hozott áldozat volt már abban a sivár időben is szebb remények első megnyilatkozása. Ugyancsak ezért létesítette a ...Jó­kai' kört" is, hol a legnagyobb írónk szelleméhez méltóan a rideg köznapi érdekek és felekezeti idegenkedés által támasztott ehinai falakat törekszik le­dönteni s az irodalom és művészet semleges területén a legnemesebb él­vezetekkel, mikből személyesen nyújtja a legnagyobbakat, fáradozik a szétvá­lasztott elemeket egyesíteni. De a lakosság összes rétegei közt a legerössebb kapocs az ö legnép­szerűbb egyénisége. Hisz ritka ember­ben egyesül oly szépen a nagy ur és a nép legigazabb jő barátja. A legegy­szerűbb polgár sem veszi észre az ö körében azt a szédületes különbséget, mi öt, ki pályája, állásai, külső és belső tulajdonságai fényével oly ma­gaslaton áll, más köznapi embertől el­választja. Örökké finom, keresetlen modora elragad, színarany kedélye le­bilincsel, nemes szive meghódít min­denkit. Dr. Fenyvessy Ferencz neve és személye megadja a fényt és a súlyt minden számottevő mozgalmunknak ; megosztja ö örömünket, bánatunkat. Főispán grófunk után első nemes pol­gárunk, érdekeink megöl talmazására tagja a megyei tisztikarnak, neve min­dig ott ragyog ügyvédeink lajstromá­ban, a casinók s a IJoyd régi lagin, iparos egyesületeink disztagja; a jóté­konyság nemtöje mindig kiséri öt, ki a „Jó sziv"et létesitette és az ö tu­lajdonát képező „Pápai Lapok" mint helyi sajtónk legrégibb organuma min­dig hiven teljesítette szép és fontos hivatását. De a fővárosban is lelke ö Pá­pának, mikor képviselői hivatása tő­lünk elszakítja; az a sok ezer pápai, kit a multak viszontagságai, vagy élet­czéljok Dudapestre sodort miudig édes apjának tekinti, kinek szivéhez mindig biztos kulcsuk az, hogy pápaiak. Az ö „Magyar Újság "ja az or­szág egyik első napilapja városunk minden legkisebb érdekét legnagyobb melegséggel karolja fel és ifelkölti az ország érdeklődését irányában. De nem tudja még az országház­ban sem megtagadni, hogy pápai, elég csak arra emlékeznünk, hogy mily nagy mozgalmat indított meg egy „Pápa megye" létesítésére. Es ki sejtheti meg, hogy minő terveket rejthet még mély elméje, hogy boldogulásunkat es jövőnket biztosítsa. Az ország a legnagyobb elisme­réssel, kerülete bizalmával adózik nagy­ságának, Veszprém díszpolgári okmányt jön hozzánk átnyújtani és Pápa, az ö általa szeretett és körülrajongott Pápa adózott-e, adózhatott-e eddig mással neki, mint polgárai legforróbb szeretetével és legmélyebb hálájával ? Befejezésül fogadja tisztelt Szer­is mintha nagyon régen történt volna; pe­dig tegnap este ... Az a filigrán dalos já­tékszer, a felesége, az édes, a kit ugy sze­ret . . . nem, csak szeretett. És az a másik ember ugy állt ott a szoba közepén, mintha semmi sem történt volna, ugy tetszik még mosolygott is ... a felesége, az talán ak­kor is dalolt. És nevettek a falak, nevettek a bútorok, nevetett minden, mert minden tudja, hogy ő gyáva . . . Nem emlékszik biztosan . . . kicsit ittas is volt, csak azt tudja, hogy arczul ütötte azt a komisz em­bert . . . Oh, jhiszen ha józan lett volna, de hogy nyúlt volna hozzá, szépen megkérte volna, ne szóljon semmit a dologról .... aztán sírt volna keservesen. És az a nagy ember alig győzte könnyeit törülni . . . Le­zuhan asztala nyitott fiókja elé a székbe. Szórakozottan kezdett babrálni papírjai kö­zött . . . aztán megáll a keza, újra gondol­kodni kezd. Ha holnap oda áll az elé a szívtelen ember elé, akkor ö leereszti a pisztolyt, nem lő, . . . talán igy megszánja az a másik. És akkor bátor lesz-e vajon, vagy gyáva .... Ha pedig a másik lő, és érzi, hogy lőni fog, ekkor ... ha majd ő ott hever a hóban és többé nem mozdul, akkor bátor, igen bá­a mellett az angyal ... és kínosan össze­csuklik derékben. Aztán belenyúl a fiók leg­végébe, és kiveszi onnan azt a bizonyos bőrtokot ... és megpróbálja, milyen érzés lehet az, egyenesen benézni abba a fekete űrbe, abba a végtelenbe ... a halálba. És halkan számol . . . egy . . . kettő . . . há­rom ... és nem lövi meg magát, leereszti a fegyvert. Hiszen holnap a miniszteri taná­csosékhoz hivatalos ; nem lehet . . . Odatámolyog a kerevethez és behunyja a szemét . . . mit is szokott dalolni az édes . . . „megutáltattátok vélem ezt a ezu­dar világot" . . . aztán akadozva hebegi : „élni . . . élni . . . élni ! . . Aludni pró­bál, aludni. . . . [Jgy fél a haláltól; dehogy a haláltól fél, a fájdalomtól, hiszen ha itt a pamlagon bele tudna aludni a halálba . . . de az a golyó ugy fáj . . . végig sivit a le­vegőn, aztán csak nekivágödik a mellének . . ugy ropog a csont, . . . aztán a szivébe nyíllal . . . fáj, fáj, hogy fáj a szive !,Csak legalább a csontott ne törné el . . . aztán folyik a vér és mindig érzi, hogy fáj. . Sejti, hogy nem birja ki reggelig, meg­örül. Kétszer végig méri a keskeny dolgozó szobát . . aztán csak leül újra. Hát, ha az a toll felelevenednék és belecsúszna a szi­vébe, és ez a vasból-cspntból összerótt buta tárgy csak egy gyönge érintés az ujjal és . .. . . . De hogy reggelig megörül az bi­zonyos . . az éjszaka sötét és annyi benne a félelem. Ha most ide jönne az az ember, akkor talán behunyná szemét és neki menne a halálnak, de egy egész éjen át. küzdeni örült képzelete buta rémeivel. Fennhangon kezd gondolkodni és magijed a saját hangjá­tól ; járkálni kezd és visszaretten a padló ropogásától . . . Nem . . . nem birja to­vább . . és ha holnap mégsem állna ki . . és a -felesége . . . eh, lesz ennek gyámola. Erre a gondolatra aztán — ugy érzi — meg­erősödik ; leül újra nyugodtan és ir valamit egy névjegy hátlapjára, aztán fennszóval ol­vassa : . . tudom, gyáva voltam" . . és darabokra tépi a papírt. Nem meri, pedig csak egy pillanatra lenne most bátor, nem lenne gyáva többé soha. Önkénytelenül hozzáér keze a pisztoly csövéhez, és viszszenve vissza rántja azt. .. hideg a halál. Aztán újra csak hozzányúl. Érzi, hogy száguld a vér testében . . ott, ott a halántékán majd szétveti a fejét. És lassan, félve bontja ki a ruhát mellén, megkeresi, hol érzi legjobban a szívverést és ráilleszti óvatosan a bűvös karikát. Tudja, hogy megőrülne, ha nem volna most ereje a rúgott elpattantani, és ugy fél mintha a piafond közelednék feléje, a padló is impo­lyog és az négy fal ugy szorítja, nyomja öt. A lámpa fölött kékes köd úszik. És-énekelni kezd : „megutáltatták vélem . . ." egv . . . kettő . . . A mikor Í I sötét vér clsö folyama el­árasztja mellét, elkezd hörögni : „ugy szere­tem . . ugy" és lassan csúszik le a test a földre. És ott a földön ugy vonaglik, ugy zokog az a nagy ember, az a gyáva em­ber ... az a bátor einber ...

Next

/
Oldalképek
Tartalom