Pápai Közlöny – V. évfolyam – 1896.

1896-12-20 / 51. szám

PÁPAI KÖZLÖNY 1896. december 20 vagy együgyűek voltak rosszul választani. Máskülönben még e thémára visszakerülünk — lesz még reá elég idö, — megjegyezzük ezúttal, hogy éber figyelemmel kisérjük a fejleményeket. Társasköreink reformja. Ha társadalmi életünket figyelmesebben megtekintjük, ugy sajnosan kell tapasztalnunk, hogy mindaz a minek eleven közérdeklődésből kellenne táplálkoznia, stagnál, vagy semmivé zülik, mert nem törödik vele senki. Lapunk hasábjain több izben volt már erre nézve felszólalás, melynek foglalatja voltaképpen nógatás volt, olyan nógatás, minőben a kocsis részelteti lovait, ha kerékagyig dagadó kátyú előtt a lovak szíveskednek megáilni. Senki sem tagadhatja, aki ösmeri társadalmi viszonyainkat, hogy ezen nógatás nagyon is ráillik a mi viszonyainkra. Olyan a mi társadalmi életünk, hogy még egy hasonlattal éljünk, mint a szétpattant üstökös a melynek részei hulló csillagok alakjában nyomtalanul eltűnnek a világűrben. Olyanak vagyunk, mint a bolygók, mely az ő egyformaságaikkal végzik u'jokat. Pedig hát vannak egyleteink, köreink — még pedig jó számban — melyek ezen betegségünket hivatva volnának orvosolni. Sajnos azonban ezen körök és egyletek nem felelnek meg hivatásuknak ugy, amint azt megtenni kötelességük volna. Az egyes, dij irányzatnak látszó törekvések meddő kísérletezések s végcéljukat egy — két szereplésre vágyó ember nevének kultuszóban, igen gyakran érekdesoportok feltűnési viszketettségeknek, pillanatig , tartó kielégültében érik el. Társadalmi életünk pangása a legmagasztosabb institutionkat beposványositja. M' uz, aminek eleven, közérdek lödésbő! .áv..<c táplálkoznia, stagnál vagy semmivé zülik, m rt nem törödik vele senki. Valóban paradoxon nélkül olyan a mi társadalmi életünk, hogy inkább halott, semmint élő. Miért ? Igen sok oka — foka van ennek. — Egyik legfőbb és legnagyobb oka az, hogy társadalmunk szeparisztikus s még a legkisebb helyen is a hasoncélu egyletek és körök, társadalmi kasztok szerint vannak—szervezve. Az egymástól való távózó, vidéki érzékenység, pöffeszkedés, gög, teremti meg a voltaképen azonos feladatra, a viribus unitis elve alapján nagy feladatokra képesített egyesületeket. Megvalljuk, minket bizonyos reménysé kecsegtetett annak idején, mikor a Jókai kör megalakult, hogy ezzel majd ezen társadalmi kór orvosolva lesz. Föltéleztük ezt különösen azok részről, kik a kör vezetői s a kikben teljes garanciát bírtunk arra nézve, hogy a kör hivatásának minden tekintetben meg fog felelni. A Jókai kör felkapott egy eszmét, melyben ambíciónk s tetterönk fényes megvalósultát véltük felfedezni s lázas buzgalommal sorokoztak ezen zászló, alá. Sajnos tapasztalnunk kell hogy a kicsinyes személyi motívumok által előidézett bűzös füst már marja szemünket s előre megvakulunk mielőtt látnánk; megvakittatunk mielőtt elvakitatnánk. Nem hibáztatjuk a kör vezetőit mint ilyent, de igenis a kaszt szellemet mely uralkodik a körben s mely nem társadalmi tömörülést, de homlokegyenest az elidegenést provokálja, lessék csak elmenni egy a kör által rendezett estélyre s akkor meg fognak győződni állitásunk valódiságáról. Ott fognak majd arra a meggyőződésre jutni, hogy az utilitárius kör mily rombolást visz véghez társadalmi életünkben. A barátságos együttlétet felváltja az elzártkozottság. Irigység, féltékenység, lenézés zsibasztja a társadalmi együttérzést. Ahol véletlenül valamely érintkezés látszik, azt a társadalmi konveniencia csinálja, és nem a barátság. Megjegyezük, hogy ezen kaszt szellemet főleg a nők társaságánál lehet tapasztalni. Mi következik ebből ? Horribilis unalom. Tessék ásítani. Az unalom társadalmi életünk ama gonosz vendége ki fogvicsorítva, merev szemekkel nézkedvrtelenéseinkre és ürömöt kever közé. Helyess ibben : álomport. Alszik is ami társadalmi életünk ( — mint a duda I Társadalmi vis?onyaínknak ezen i visszás állapotán segíteni egyik nemes feladata volna a körök, egyesületek és kaszinóknak Reformáljuk társasköreinket s vesszőzük ki a kaszt szellemet mely filoxeraként pusztít társadalmi életünkben. Mert hát nobile officiumokat elfogadni, derék dolog, de annak lelkiismeretesen meg is felelni, még is derekabb s mig ez a kötelességérzetet ki nem fejlesztik, addig hiába lamentálunk. A Jókai körben permetezzünk és öljök ki a kaszt szellemet, mert ha késünk vele, ugy találunk járni mint a néhai Közművelődési egylettel. A kaszinó és polgári kör rendezzen társas összejöveteleket, a melyekbe nőket, mint tárMielött azonban elindult volna az esetleg több napot igénybe vevő kiküldetésre, ellátogatott szive egyetlen szerelméhez, hogy a fájdalmasan nélkülözendő együttlétet kárpótolja legalább egy érzésteli bucsucsók. A mit azonban itt látott megdöbbentette egész valóját. Az angyali szépség máskor hajnalpiros arczán dult vonások, az emésztő fájdalom kétségbevonhatlan jelei ; a máskor mosolygásánál mennyei boldogságot sugárzó szempár bársony pilláin a gyötrő bánat könnyei ültek. — E lesújtó helyzetnez meg csak az hiányzott, hogy Botond Lajos jelentse re elutazását. E hir hallatára görcsösen tört ki a megtört rózsaszál ! Tudtam, éreztem, bogy elhagy, hűtlen lesz hozzám, de jégyezze meg szavaimat, hogy ezt a pillanatot nem élem tul. Hasztalan volt minden próbálkozás, minden mentegetőzés és esküdözés mindenre, a mi szent ; a szép leány csak sirt, fuldokolt, folyton azt emlegetve, én magam sem tudom miért, de érzem, hogy hozzám hütelen lesz, pedig akkor . . . Hogy mily fájdalmasan esett ezek után az elválás Botond Lajosnak, azt mondani sem kell, de felülkerekedett benne a magára vállalt kötelesség érzette s <£j}y forró bucsuután távozott. Megérkezve küldetésének színhelyére, nyomban megkezdte feladatú teljesítését, hogy minél e, >h visszatérhesen oda, hol miatta vérzik szive egy bájos angyalnak ki a kétkedés, sorvasztó bánata alatt hervad, minta gonosz kezek alatt letört rózsabimbó. A felülvizsgálatot lelkiismeretesen el is végezte már az első napon, s bár későre járt az idö, nyomban vissza akart térni a fővárosba. A milliomos azonhan minden áron marasztalni iparkodott vendégét legalább reggelig, s tiszteletére fejedelmi teritékü vacsorát adott. A vacsora fölötti hangulat rendkivül kedélyes mederben folydogált, a karcsú poharakban gyütigyöző pezsgő nem tévesztette hatását ; s Bolond Lajos mindent feledve teljesen el volt ragadtatva a milliomos bájos leányának ritka szellemességétől, ki mint a társasag királynője teljesen ura volt az emelkedett hangulatnak. Vacsora után a milliomos leánya zongora mellé ült, s oly művészettel kezelte a billentyűket picziny bársonyos ujjaival, hogy Botond Lajos elragadtatásában tekintet nélkül arra, hogy az Ismeretség csak alig néhány órára vihető vissza, megkezdte azt a bizonyos vallomásokat. Hogy pedig közvetlenebb melegséggel, s zavartalanul tehesse azt, felkérte a leányt egy-két fordulóra, ki a kérésnek láthatólag szivesen engedett. A keringő ültemeit már egy antik remek müvü zenélő óra szolgáltatta, s a tágas szalon fényes parqueüején csak ugy repült az ifjú pár, Erősen zihált mindkettőnek kebele, s bizonyára nem a keringő okozta fáradságtól, hanem azon mélyreható érzelmektől, melyet egy merész fordulónál a szép leánynak kebelére hajolva ajkaira adták Botond Lajosnak a végzetes szavakat : EljÖnne-e hozzám feleségül ? 1 Hanem a mi e pillanatban történt, azt magam is mesébe illő fantasmagáriának tartatnám, ha nem e meghitt kebelbarátommal történt, történt volna meg. Az óra mutatója e pillanatban épf>en elérte az éjféii 12-öt, s a keringő hangulatos ütemei, mintha csak elvágták volna, megszűntek. De csak egy pillanatra. A kővetkező pillanatban már ismét megszólalt a zenélő óra, hanem a Beethoven gyászindulójának siralmas, vontatott akkordjaival . , . Leírhatatlan az a baljóslatú elfogódás, a mi e pillanatban az egész tárMságot meglepte. Botond Lajos karjai önkénytelenül lehanyatlottak a szép leány karcsú derekáról, ijedten kapott hideg verejtéket i.'.zadó homlokához, mert villámütés gyanánt futott véagyán egy rémes gondolat, — azok az utolsó szavak : ha hűtlen lesz hozzám, azt a pillanatot nem élem tul. Arcza halott halvány volt, mintha a sírok rideg hónából jött volna ki az élők elriasztására, s remegő hangon kérte a szives házigazdát, hogy fogasson be rögtön, s vitesse be őt a fővárosba. Perezek multán már négy tüzes tüzes mén száguldott a kétségbeesetten agyáhoas