Pápai Közlöny – V. évfolyam – 1896.

1896-10-18 / 42. szám

1896 október 18 PÁPAI KÖZLÖNY 3 ez spontán megnyilatkozása a királyi kegy­nek. A főispán üdvözlő beszédjét azzal vé­gezte hogy »Éljen a király !« Dörgő éljenzés követte a főispán be­szédjét, mire Osvald Dániel polgármester mondott hálás köszönetet a főispánnak. Be­szedjének tenorja abban kulminált, hogy a főispánt a Gondviselés a haza, Papa varosa és Főúri családja büszkeségére soká de na­gyon soká éltesse. A szűnni nem akaró éljenzés után Lamverth Lajos főjegyző a következő be­szédet intézte a főispánhoz : Nagyméltóságú gróf ur Szeretett főispánunk! Midőn a közügyek terén szerzett érde­mek legfelsőbb elismerésének jelvényevei, az arra jól rá szolgált közügy bajnokát szemé­lyesen feldisziteni kegyeskedett, ezen tényé­vel Excellentiád megmutatta azt, hogy vá­rosi közügyeink és ennek szolgá'atába állök iránta meleg érdeklődéssel viseltetik, fogadja ezért a város közönségének és az elöljáró­ságnak hálás köszönetet. Miután pedig ugy vagyunk meggyőződve, hogy közügyeink kívánt eredménye csak ugy juthat­nak es varosunk megindult fejlődé­sét továbbra is csak ugy biztosithat­juk, ha városunk naggyá, virágzóvá tetelé­nek nagy munkájában, az arra hivatott té­nyezők Nagymeltóságod egyuton haladva járhatnak el ; arra kérjük Excellendiádat, hogy közügyeinket, városunk fejlő­dését és ennek előmozdításában fá­radozó tényezőket tapasztalt szivesjó­indulatú nagy párifogásába és hathatós tá­mogatásába íogadni s megtartani méltóz­tassék. Ezen kérelmünket azon óhajtással zár­juk be hogy az Isten Nagyméltóságodat fő­úri magas családjával együtt hazánk, várme­gyénk, városunk javára es örömere igen so­káig boldogan eltesse. Több tárgy nem lévén napj re nden a polgármester ujolag megköszönv e a megje­lenteknek a szívélyes ovációt, a közgyűlés a polgármester éltctesével véget ert. Bankett. A polgármester tiszteletére este 8 A pört is visszavonta. A kabát nagyszerű portéka volt. Ugy illett, mint a parancsolat. Valóságos remeke a szabómüvészetnek. Egyszer sétálni mentem benne. %y Öreg ur tartott velem. Gyufát kért. Koto­rázni kezdtem a zsebemben. Gyufa helyett papír akadt a kezembe. Kihúzom. A szabó számlája volt. Elöntött a méreg s önkénytelenül mond­tam ; — A vén gazember. — Engem ért, öcsém uram ? — kérdé pajtásom ? — Isten ments 1 — válaszoltam szó­rakozottan — egy szabóról van szó, kit csak ilyenkor gazemberezhetek össze, különben becsületségtési pört akaszt a nyakamba. Kgyszer már adtam neki elégtételt. És nem bánta meg ? Az ilyen embe­reknek nem szabad megnőni hagyni a szarvát. Egyszer már úgyis letörtem, csakhogy az operáczió közben fejjel futottam a fal­nak s még ő kerekedett fölül. — A gazember, fejezte be az öreg ur. — A gazember — mondtam rá meg­könnyebbülve s más tárgyra vittem át a társalgást. órakor a Griff szálloda nagytermében társasvacsora rendeztetett, melyen vá­rosunk polgársága impozáns számban vett részt. A banketten mintegy 150-en vettek részt. Igen jó benyomást tett a jelenle­vőkre, hogy huszárezredünk tisztikara P e r c z e 1 József ezredes, ezredpa­rancsnok élén és megjelent a társasva­csorán és az ezredes pohárköszöntőjét a jő barátra az érdemekben megőszült polgármesterünk egészségére ürítette. Osvald Dánielt a terembe léptekor a Rákóczy induló fogadta és a megje­lentek zajos éljnnzésben törtek ki. A kölcsönös üdvözlések után a polgár­mert er elfoglalta az asztaltőt. Jobbról P e r c z e 1 József ezred-s, balról Fenyvessy Ferencz orsz. képvi­selő foglalt helyet. Az első pohárköszöntőt Osvald Dániel polgármester mondotta 0 Fel­ségére és családjára, mit a megjelen­tek állva hallgattak végig és zajos él­jenzéssel fogadtak. Pohárköszöni őket mondottak : Har­mos Osvald polgármrs erre, Kis József theol. tanár Esterhd y Móricz gr. főis­pánra, Lamperth városi főjegyző Perczel Józef ezredes és a tis ztikarra, Perczel erzedes Osvald polgármesterre, dr. Stei­ner Fenyvessyre. mir.t Pápa város kép­viselőjelöltjére, Fenyvessy Csenkey törv. elnökre, Csenhey Papa város közönsé­gére, Györy főisk. tanír a helyi sajtó képviselőire, tiarmos Szeredai Leóra, mint a fővárosi saj:ó képviselőjére és végül Herz tanár Osvald polgármes­terre. ^ * A társaság vidám és fesztelen hangulatban egész éjfélig együtt ma­radt. A polgármester zajos ovációk kö­zött hagyta el a termet. A polgár­mest< r távozásával a társaság is las­sanként eloszlott. A szabadelvű Fenyvessy-párt megalakulása. A szabadelvű Fenyvessy párt teg­nap délután 4 órakor értekezletet tar­tott a GriiPsz^lloda nagytermében, mely alkalommal a választók serege zsuffo­lásig megtölté a helyiséget. A körülbelül 300 főre tehető kö­zönség soraiban városunk >;>'< minden rétege képviselve volt, s n • lelkese­dés közepette Fenyvessy Ferenczet ki­áltották ki képviselőjelöltül és ugyan­ezen alkalommal a szabadelvű Fenyvessy párt megalakult. Az értekezlet lefolyását adjuk a következőkben : Osvald Dániel nagy lelkesedés kö­zepette üdvözli a megjelenteket s a midőn kijelenti, hogy az értekezlet célja a közelgő képviselőválasztás alkalmá­ból a jelölt személyében való megálla­podás, az értekezletet megnyitottnak mondja ki. Sült József szép beszéd kíséreté­ben fejtegeti a szabadelvüséget. Tudtá­val Pápán csak két pártárnyalat van, a függetlenségi és a szabadelvű párt. Tekintve, hogy a függetlenségi párt is a szabadelvüség hive, azon reményé­nek ad kifejezést, hogy ez alkalommal a pártok egyesülhetnének egy zászló alá és egy jelöltben állapodhatnának meg. A harmadik pártról, melynek ne­vét nem is említi, már azért sem, mi­vel meg győződve, hogy ezen párt Pá­pán hullámokat ugy sem ver s ezen csekély töredék a békés egyetértést nem fogja megakadályozni s szinte ezen zászló alá fog sorakozni. Beszédjét azzal végzi, hogy Pápa város tömörüljön egy zászló alá és ajánlja Fenyvessy Ferenczet jelöltül. Fal­sorolja Fenyvessy érdemeit, ki 20 év óta Pápa város lakosa és 15 év óta orsz. képviselő. Nem volt ugyan Pápa város képviselője, de azért nvndenki tudja, hogy Pápa városa érdekeinek buzgó harcosa volt. Ajánlja őt mint legalkalmasabb jelöltet. Hosszan tnrtó éljenzés fogadta Sült József beszédét, mire aztán Antal Géza indítványára az értekezlet egy­hangúlag Osvald Dániel polgármestert a párt tiszteletbeli elnökévé, Sült Józse­fet a párt elnökévé megválasztotta. An­tal Géza egyutial indieványozta, ho<ry a szabadelvű párt volt. elnökének Ha­nauer Bélának, ki ezen tisztséget nem volt hajlandó elíogadni, a part körül szerzett érdemeinek elösmeréseül jkönyvi köszönet szavaztassék. (Lelkes éljenzés.) Sült elnök köszönetet mond az egyhangú bizalomért midőn azt kész örömmel elfogadja, konstatálja a sza­badelvű Fenyvessy part megalakulását, ugyszinte határozatilag kimondja Ha­nauer Béla volt pártelnöknek az érte­kezletből kifolyólag hozott jkönyvi kö­szönetét. A pártelnök javaslata folytán egy­hangúlag megválasztattak : Alelnökök. dr. Steiner József, We­ber Rezső, dr. Koritschoner Lipót, Haj­nóczky Béla, dr. Hirsch Vilmos, Waj­dits Károly, Kovács István, Baranyay Zsigmond, Fischer Adolf és Horváth Károly. Jegyzőkké: Némelh István, dr. Kende Adám, Szenthe János, Körmendy Béla, dr. Glück Fülöp, Sebestyén Dá­vid. Végül még 3 200 tagu végre­hajtó bizottság lejt kijelölve. Ezután megalkották azt a kül­döttséget, mely Fenyvessy Ferencz kép­viselőjelöltet felkérje a jelöltség elfo­gadására és egyúttal felkérje programm beszédjének megtartására. A küldött­ség tagjai le'tek ; Osvald Dániel tb. el­nök, Sült József elnök, Svoboda Ven­czel, dr. Keude Ádám, Schor Ármin, Vtigó László, Kovács Sándor, Gyimöthi Sándor és Báron Jakab. Sült elnök mig a küldöttség Feny­vessyhez ment, őt a jelölség elfogada-

Next

/
Oldalképek
Tartalom