Pápai Közlöny – V. évfolyam – 1896.
1896-01-05 / 1. szám
41896. JANUÁR 5. mindegyike egy tenort fujt azzzal a refrainnel ; hogy />Bo!dog uj evet« kívántak egymásnak. A kör Sylveszter estélyéről elmaradhatlan Fenyvessy orsz. képviselő is megjelent ugy 10 óra tájban. Előbb a kaszninóban tett eleget a kötelességének és ezután jótt csak polgártársai körébe. Ez már igy volt, vai és lesz mindőrökké Ez alkalommal ugyan nem volt vele Horváth fóbiró, hogy miért ? ?zt talán tudni fogja mindenki. Talán felesleges is felemlítenem, hogy Fenyvessy is mondott pohárköszöntőt, még pedig egy kis politikai lében feleresztve. Az egyházpolitikát mint üdvös intézményt tanj'álta és végül 'a millenáris beke év reményében a szeretett polgártársakat eltette. Ezután privát és lokális ügyek lettek pertraktálva éjfélig. Éjfélkor n ég egyszer emelt szót a képviselő és miután »Boldog uj évet« kivánt a választó polgároknak a »viszontlátásig« elbúcsúzott a kór tagjaitól. Hogy meddig maradtak a polgári körben azt nem tudom, mivel én az uj hotelbe mentem, melynek nagytermében a kereskedelmi ifjúság hozta hódolatát az újévnek, de azt hiszem nem túlzok ha hajnalig jelzem a társaság együttlétét. Egyszer van az évben Szilveszter ! Az uj Hungária szálloda nagytermében nagyban járták a táncot, midőn oda érkeztem. Ép a négyes járta. Akár a gőzfürdő, akár a táncterem. Alig-alig tudták a »nagy balance«-ot kiforogni, a hely szűke miatt, de azért csak kifigurázták a négyest teljes 1 '/ 2 óráig. Ugy hallom, hogy a rendező a sok kiabálástól másnap gyomor hurutot kapott. De nem ez érdekel bennünket ! Kitűnő hangulat uralkodott a társaság között es valóban elmondhatom, hogy rég nem láttam ily összevágó és minden tekintetben a társalgási helyzetnek megfelelő társaságot, ott maradtam volna jó magam is vécrig, de hát én is ember vagyok, én rajtam is kiütött az izadtság, mint sok másokon, kik velem ott hagyták a mulatságot, gondolva, a ki birja az marrja. Bírta is vagy 20 pár ugy 2 óra reggelig, aztán ök is meggondolták magukat és szépen haza mentek. Volt még más helyen is halctti tor, de erről hallgat a krónika, mcJt a krónikásnak elég volt két sü et egy lepényből. Frici. Az hírlik ... Az hirlik, hogy a városi tanács tói nem sokat várhatni az uj évben, mivel elaludta a Sylveszter éjjelét. Az hirlik, hogy a városi ügyészt névnapja alkalmával 13 polgártárs üdvözölte. Az hirlik, hogy a polgári körben Sylveszter este a »Bunda« nagyon hiányzott. Az hirlik, hogy újév napjára többen azért nem ébredtek fel, mivel le sem feküdtek. Az hirlik, hogy a Kaszinóban Sylveszter éjjelen egyes uri embereknek, dacára, hogy jól be volt fűtve, a kártya kezükben mégis »befagyott.« Az hirlik, hogy a polgári kör társasvacsoráján többen gyomortágulá-ban szenvedtek. Az hirlik, hogy Bock papa újév napjén strájkolt. Az hirlik, hogy Treszka frájla néhány héttel elszámította magát. Az hirlik, hogy a Jókai kor tombola estélyén többen »Nagy Palit« fogtak. Az hirlik, hogy a Jókai kör társasvacsoráján 4 hectoliter víz fogyott el. Az hirlik, hogy a csóthi plébánosnak újévi ajándékul az ugodi plébános arcképét küldték. Az hirlik, hogy a s. vásárhelyi káplán újév napján az istállóba 1 ébre dt fel. Az hirlik, hogy a noszlopi plébános újév napján megfogadta, hogy ez évben nem iszik más bort mint lörköly pálinkát. Az hirlik, hogy Pápán egyes kereskedők csakis ugy fogadják fel a segédeiket, ha kötelezik magukat a kávéházba nem járni. Az hirlik, hogy egy helybeli pincér szerelem helyett »bikac ikei« kapott. Az hirlik, hogy Huszár Marcsával megtörtént az, a mi már sok Marcsával megtörtént. Az hirlik, hogy Devecserben a Roza kisassszony mamája azért ugrál dühében, mert a leányát nem tudja kereskedjsegéc'e';re akasztani. Az hirlik, hogy Eszter frájla most Bpesten a városligetben a Daj-daj bácsinál árulja a cukrot. Az hirlik, hogy a Lajos utcában a dohánygyári leányok teasütemény helyett bécn tököt használnak. Az hirlik, hogy egy Korona utcai kecske addig ugrált egy menyegzőn, mig kihúzta a lutrit. Az hirlik, hogy a Griff kávéházban a jövő héten újra megalakul a recipiált minisztérium. Az hirlik, hogy a devecseri postamester a borravaló tekintetéből csakis újév napján hordta ki a leveleket. Az hirlik, hogy Schnlirmacher kisasszony igen érti a gyerekeket elhajtani. Az hirlik, hogy Bock papa újév napján egy napi járványt jelentett be. Az hirlik, hogy Jola nyomd.' S'.t ha szembe köpik, azt mondja, hogy az eső esik. Az hirlik, hogy a Széles viz mellett egy egyházi lövölde van felállítva. Az hirlik, hogy a »Pápai Közlöny« szerkesztőjét újév napján a hóhér által meggratuláltatták. — Személyi hirek. lovag R i e t s c h 1 Gotthárd, a pápa-csornai vasút építési vállalkozója ki a mult héten néhány napig városunkban időzött, kijelentette, hogy a pápa csornai vasút ez év április havában lesz a közforglomnak átadva. — R é t h e y Ferencz, a pápa-kishér-bándhidai vasút egyik tervezője a mult héten városunkban időzött. Ittléte alkalmával Weber Rezső jószágigazgatóval a vasútvonal engedményesével értekezett ezen vasútvonal mielőbbi traszirozása érdekében. — Jótékonyság. Esterházy Móricz gróf a helybeli városi szegény alap javára 100 forintot adományozott. A szegény alap körülbelül 29000 forint vagyonnal rendelkezik, nudy összeg kamataiból hetenkint a helybeli szegények lesznek segélyezve. — Eljegyzés. B r e n n e r Ferencz helybeli előnyösen ismert füszerkereskedö e napokban jegyezte el magának ö z v. P o 1 1 á k Henriknét, néhai Pollák Henrik kedvelt kávésunk szeretetreméltó özvegyét. Fogadja az uj jegyespár ez uton is üdvözletünket! — A nőegylet uj elnöke. Mult számunkban adtunk hirt, hogy a Ivoller Jánosné urnö lemondásával üresedésben levő elnöki tiszt elfogadására a nőegylet Sült Józsefné urnöt szándékszik felkérni. A nőegylet küldöttségé e napokban felajánlotta Sült Józseínének az elnöki tisztet, ki azt a legnagyob készséggel elfogadta, és egyszersmind a nőegylet bizalmáért köszönetét is nyilvánította. — Esküvő. Seregély Béla á. teveli ref. lelkész f. hó 7-én — kedden — esküszik örök hűséget Patkó Károly csöglei körjegyző kedves leányának Matildnak. Gratulálunk ! — Újévi tisztelgés Devecserben. Est erházy Ferencz gróf a devecseri uradalom tulajdonosa méltó óvációk tárgya volt az újév alkalmával. A devecseri tűzoltó egylet testületileg vonult ki és a kastély udvarán sorakozva várta a grófot, kihez S á rk ö z y Antal parancsnok mondott üdvözlő beszédét. A gróf meghatottan mondott köszönetet a szives megemlékezésért és biztosította a tűzoltó egyletet további jóindulatáról. Ezután a község képviselőtestülete majd az uradalmi tisztikar, M e n t 1 e r főszámvevő vezetése alatt tisztelgett a grófnál. A gróf örömmel fogadta a tisztelgöket és szép szavakkal köszönte meg a megtisztelő figyelmet. — A jégpálya nyitva. Tél apó végre megkönyörült a Halifax sportkedvelőkön s a mnlt hét elején a néhány napos fagy acélos jeget vont a pápai korcsolyázó egylet pályájára. A sportke dvelők ki is használják a jó alkalmat, m Tt azóta mindennap nagy közönsége van a jégpályának. Újév napján volt a jégpálya ünnepélyes megnyitása, a helybeli zenekar közreműködése mellett, mely alkalommal tömve volt a jégpálya. Reméljük, hogy Tél apó ez idén jól fogja magát viselni és a korcsolyázóknak hosszabb időre fog élvezetet nyújtani, mint a mult évben. — Eljegyzés. Nemes Antal szt. gáli kántor-tanító, Sylvester