Pápai Közlöny – V. évfolyam – 1896.

1896-07-26 / 30. szám

VI. évfolyam. Pápa, 1896. julius 26. 30. szám. Ó % ¥ Közérdekű független hetilap. - Megjelenik minden vasárnap. ELŐFIZETÉSI ÁRAK : Egész évre 6 frt. Félévre 3 írt. Negyed évre 1 frt 50 kr. Laptulajdonos és kiadó : POLLATSEK FRIGYES. Vigyázzunk magunkra! A város társadalmának hajója, melyen a közérdek kincsei vannak helyezve, annak kormányosai a hatalmi érdekszövetség tagjai, illetve a klikk matadorok, kik a hajó iránytűjét és haladását saját önérdekeik elérése céljából irányítják cs kormányozzák, kezd veszedelmesen a sülyedés stádiumába lépni, melynek végpontja csak egy végzetes drámai színjáték végjelenetével végződhetik, tudniillik az erkölcsi halállal, az úgynevezett erkölcsi bukással. Az a hajó, melyben városunk minden egyes polgárának, tehát az egész közvéleménynek létfenntartási ereje, munkásságának gyümölcse, fillérei, utódainak biztos menedékhelye és egy szebb jövö hajnalcsillagának feltűnési vágya foglal helyet, az most oly kezekben van s oly kezek intézik annak a sorsát, a melyek nem városunk felvirágzását és haladását, hanem a sülyedés és tespedés magvait terjesztik. És ha a dolgok mélyébe tekintünk észre kell hogy vegyük, hogy ezen szomorú közéleti állapotot az uralkodó kikk uralom, a hatalmi érdek teremtette, minek feltűnési viszketege, elementáris erővel létesítette a jelenlegi helyzetünket, mely többé nem a közérdeket, mint inkább az önérdeket szolgálja. Ennek az eszevesztett rendszer fejlődésnek, ennek a közérdeket szolgáló önérdeknek a hatását nagyon is kezdjük érezni. És mikor ezt konstatáljuk, velünk együtt konstatálják a köz és társadalmi életben szereplő független érzelmű egyéniségek is, a kik még védve vannak a hatalmi érdekszövetség ragályaitól s látják ugy városunk felforgatására azon szomorú közéleti állapotot, mely egy idö óta városunkban diadalra jut. Városunk közügyeit ily körülmények között a kór mindjobban és jobban oly annyira sorvasztja, hogy an1 ak sikeres gyógykezelésére csak egy ujabb, tetterős generáció lehet hivatva, oly generáció, mely a hatalmi érdekszövetség. hálójába nem került, mely HIRDETÉSEK és NYILTTER EK felvétetnek a kiadóhivatalban, és Nobel Ármin kőnyvkereskedesében. önállóan tud gondolkodni, mely a klikk uralomnak fkytyet hány és tisztán a közérdek szolgálatában fog állani. Hogy nagyon beteges városunk közélete, az kétséget nem szenved. Tapasztaljuk azt minden egyes városi közgyűlésen. Ott a hol a viszavonás, az igazságtalanság, a pressio, a következetlenség napirenden van s ellene a jogosultak nem tudnak erélyesen fellépni, ott egészséges testi és lelki szervi állapot nem létezhetik és nem uralkodhatik. Mi is törté lik nálunk V Midőn saját érdekünktől van sző, azaz olyan jó biztosításról, melyre egy ember több joggal tarthatna számot, mint mi, akkor hallatlan izgalomba jövünk, az akarat mozgató ereje, a szenvedély gőze hajt bennünket s „ütjük a vasat" szokatlan lelki erővel, de ha a közjóról van szó, akkor csodálatosan nyugodtak maradunk, hiszen azért a csekélységért, a mi mindnyájunk javából reánk jut, nem érdemes becses vérünket felzaklatni, nem érdemes „tapintatlannak" látszani. WM7, fi SÍ A regény utolsó fejezete. Furcsa egy házassági történet volt nz, melynek legelső intrikája a kártya szobából indult ki. Sokan emlékeznek még arra a szenzácziös eljegyzésre, melyet két év előtt a bánfalvi kastélyban kötöttek. A vőlegény Breford Henrik a milliomos angol, a menyasszony a bánfalvi kastély lírának Biró. Sándornak csodaszép leánya, —a tizenhatéves Sárika volt. — Ezt a házasságot nem jóakaró kuzinok. öreg tantok szőtték össze, hanem egy szerencsés nyerő és hazard apa. Biró Sándor, mig házának összes termeibe vigan folyt a mulatozás, a kártya szobában időzött. Ez a kemény ember, ki képes volt tizenhét évig visszavonulni fényes társaságától, hogy annak köreibe újra régi fényével lép hessen, újra annak rabja lett, a mely szenvedély már egyszer kirúgta a biztos földet lába alól. A szerencse nem kedvezett. Mindent az angol Breford Henrik nyert. Mikor éjfél után csak kelten maradtak, valami különös történt közöttük. — Az angol az asztal közepére tolta az elölte fekvő halom bankot, aranyat és megváltott fischeket. s azt kérdezte Biró Sándortól : — Tartja V Az történt, hogy Biró Sándor tartotta és elvesztette. — Az angol csendes flegmával összeszámolta nyereségét, — Biró Sándor bont adott róla, s menni készült, mikor az angol visszatartotta. — Azt mondta neki : — Uram, én tudom, hogy ön nekem utolsó fillérig megadja nyerességem, s akkor ön koldus. Ajánlok önnek valamit: szeretem a leányát, most megkérem, — ha ön nekem adja. — kitörlöm ezt az éjet emlékeimből. Nos ? Biró Sándor azt felelte : — Uram, ön némileg kényszerilett. Az angol azt telte erre, hogy Birö Sándor százkilenczvenhétezer forintos bonjából fidibuszt sodort és czigareltra gyújtott vele. És B!ró Sándor odaadta leányát az angolnak. Sárika sirva fakadt, mikor megmondta apja a határozatot. Gyűlölte, megvetette az angolt, ki savószin szemével makacsul kereste állandóan az ő tekintetét és azért mégis az övé kellet lennie, mert sokkal jobban ismerte atyját, mintsem akaratának megváltoztatását remélte volna. Pedig mást szeretett. Nem zárdából kikeiiilö leány platonikus, ide-oda hajló szerelmével, ki mindig azt válaszlja ideálnak, épen ki közelebb van, s a legtöbb bókot tudja elmondani, ki előtt még sejtett a kettesbeni titkos csók észvesztő mámora s ki előtt még mindegy, hogy varázsos szupécsárdás édes közelgésével ezt, vagy azt ajándékozza meg : nem evvel a limonádé szerelemmel szeretett, hanem azzal, mely képes bünt is elkövetni. Az eljegyzéstől számított kél hétre tüz~ ték ki az esküvőt. A szerelmes angol feltétlenül azt kikötötte. Tizenkét napig nem lehetett látni a szép menyasszonyt. Azt mondta, mikor bezárt ajtaján zörgettek, hogy ne bántsák, elakarja siratni a korán megszakadt leányságát. Pedig azért nem mert kijönni a társaságból, hogy ne találkozzék azzal az emberrel, kinek odaadta szive mélységes szerelmét. Félt önmagától, hogy nem tud uralkodni szivén, s odaveti magát annak a keblére, hova szenvedélyes vérének minden csepje vonzotta. Az apja akkor már elmondta annak az éjnek a történetét. Utálatos keserűség fásitotta meg az egész valóját a történetek hallatára. Hát az apja jólétét, könnyelműen eljátszott jólétét az ő szűzi vérén veszi meg ? Mindig alázatos leány volt a tizenhatéves Sárika, de ekkor valami kimondhatatlan elszántság lepte meg. Hát jó, gondolta, ha az apja eladta hát oda adja magát annak, — ki érette azt