Pápai Közlöny – V. évfolyam – 1896.

1896-06-14 / 24. szám

2. PÁPAI KÖZLÖNY 1890. junius 14. ezek után a kerületi papság között egy is, ki a Néger apát felhívásának eleget nem tenne. Hogy azonban ezzel a ténykedésükkel eleget is tesznek-e, azt Ítélje meg a közvélemény és mindazok, kik ezen üdvözlő telirat elküldését közmeg botránkozással fogadták. Az iskolai év végén. A lefolyt iskolai év végén, midőn a múzsák fiai szülői tűzhelyeikhez térnek s tiz hónapi munkálkodásuk gyümölcsével beszámolnak, alkalomszerűnek tartjuk fölvetni ama kérdést, hogy helyes-e a szülőknek gyermekeik jövőjére czélzó olyatén felfogása, illetve gondolkozása, mely abban áll, hogy sok szülő gyermekét igen sokszor olyan pályára jelöli ki, a melyhez sem tehetsége nincs, de legtöbb esetben semmiféle határozott hajlammal sem viseltetik. Mi a föltett kérdést, melylyel cikkünk élén foglalkozva a szülőkhöz intézünk, legnagyobbrészt azon viszásságra fektetjük, mely abban kulminál, hogy a szülök vagy nem ismerik gyermekeiket, vagy valamely ambicziózus érzelem hajszolja őket azon térre, melyet gyermekeik tehetségeik és hajlamaik hiányában még kevésbbé ismerhetnek. És ennek magyarázata abban rejlik, hogz a szülök^keveset foglalkoznak gyermekeik ösztönei, tehetségei és legfökép hajlamaik kipuhatolásával és végre ezeknek fölismerhetésével. Sokan megelégszenek azzal, ha gyermekeik egyszerűen a házi rendhez ' szigorúan alkalmazkodnak s az ilyenekről aztán minden más tehetséget is is feltételeznek s majdnem kizárólag innét merítik az alapot gyermekeik pályaválasztásához és e nagy életkérdésnél más tényezőket figyelembe alig vesznek. Legtöbb esetben olyan helytelen fölfogás vezérel sok szülőt, hogy a mely gyermek tanulói pályára lép, már abból okvetlen urnák kell lenni, mig az, a ki iparos pályát választ, egyszerű, szegény ember marad s talán az ö nézetük szerint a társadalomban kevésbbé számottevő ember is. Ilyen helytelen felfogásnak hódolnak tehát azon szülök, kik gyermekeiket a népiskola bevégzése után, anélkül, hogy tehetségüket, hajlamaikat ismernék, a felsőbb tanintézetekbe adják ; vagy ha már ez történik is, csak akkor mentek a helytelenség vádja alól, ha őket gyermekeik testi és lelki nagyobb fejlettségében való jó szan; dék vezéreli: kik akként gondolkodnak, hogy ha majd gyermekük erösebb, ! érettebb lesz, akkor adják valamely ! mesterségre ; igaz, e felfogás helyessége elvitázhatlan, csakhogy ismét bekövet, kezhetik azon erösebb természetű ambicziózus érzés is, hogy midőn a gyermek egy-két középtanodai osztályt kielégítő sikerrel bevégzett, azt mondják | rá : no majd csak nekiválik a tudoi mányos pályának, hadd maradjon tehát tovább is rajta s ha nehezen is, majd valahogy keresztül ússza a többi osztályokat is, s azután végre valamilyen protekczióval lehet még valami belőle, Amely szülük ily nevelési fogalmakkal bírnak, söt gyermekeik érdekében azokat ilyetén érvényesíteni is akarják, azok a legnagyobb meggon' dolatlansággal vádolhatók s el lehet mondani róluk, hogy mintegy bűnös I kézzel működnek egy ifjabb nemzedék nevelési irányára Istentől nyert í befolyásuk által. Csak kissé legyenek körültekintők lehetetlen észre nem venniök, hogy az életben egyre szaporodó különféle ismeretek halmaza, a tudomány minden ágában föltárt ujabb vívmányok minél nagyobb elmebeli tehetséget követnlnek, annyira, hogy ez isteni ritkább adamánynyal is a mai időben a boldogutás, a megélhetés, mint minden egyéb, de legkivált a tudományos pályán mondható elviselhetőbbnek. Számtalan példa igazolja, hogy mig a gyakorlati pályákon egyesek, mint kenyérkeresük családot alapítanak, addig a tudományos pályán előre küzdő, haladó ifjú még mindig szülőinek segélyére van szorulva és midőn már hoszu küzdelem után pályára végére ért és kezébe jutott az oklevél, akkor jut csak eszébe a legnagyobb kérdés, milyen helyzetet, állást foglaljon el a társadalomban ? Ha azután az ilyen ifjú — bármily szép képzettségű is — magára van han hagyatva, sokszor olyan körülmények, viszonyok közé jut, hogy élettapasztalatok hiánya következtében majdnem terhére van önmagának is, és midőn fájó érzéssel tapasztaja, hogy pályáján, melyre annyi fáradság és anyagi áldozat árán ért, végeredményében önfen tartására vajmi kevés anyagi sikert biztosit, ekkor áll be azon kóros állapot sok ifjúnál, melyet elzüllésnek nevezünk. Jól meg kellene ezt fontolni a szülőknek is, meg az olyan ifjaknak is, kik nem annyira tehetségük, mint inkább benső ösztöneiktől indítva engedKülönben egészen magváltozott a te kis feleséged. Sokat alszom, és mindig jókedvű vagyok. A kurhofban Összebarátkoztam valamennyi szép asszonynyal. Ugy sajnálom szegénykéket: gyomorbajosok. De mit is keresnek akkor Karlsbadban ? Még egyszer kérlek, ne feledkezz meg az Engelhornokról. Pá l Sokszor ölel Cickád. II. A barna asszony naplója. junius 1. Hajnali négy órakor Kneip-kura, s nyomban utána hideg duss. Istenkém, mivel érdemeltem én meg ezt a torturát ! Egy hét óta mindennapmegbünhődöm az uram összes jfjukori bűneiért. Három órakor, vagyis mikor odahaza legtöbbször lefeküdtünk, itt felébresztenek bennünket legmélyebb, legédesebb hajnali álmunkból. És miért ? Csakhogy a pázsit harmatjában fürödjünk. De mi szükségem van arra, hogy hajnali négy órakor a harmatos fűben sétáljak ? Nem érnék-e rá erre a kis szórakozásra déli tizenkét órakor ? Vagy igaz, hisz gyomorbajos vagyok. Sohase hittem volna, hogy mostanában igy gyógyítják a gyomorbajt. Mamának is ez a baja volt, nyáron őt is elküldték a doktorok iürdöre, de sohasem hallottam tőle, hogy hideg vizzel, masszással, harmattal és villamossággal gyógyították volna. Annyit azonban én sem tagadhatok el, hogy van valami ebben a modern kúrában. Tegnapelőtt a hideg zuhany után határozottan étvágyai költöttem el a reggelit. — junius 5. A szokás, minden a szokás ! Tegnap meghűltem, s a doktor megengedte, hogy ma későn keljek, és az első Kneip-fürdöt elmulasszam. Nem esett jól a hajnali alvás. Mégis csak frisebb vagyok egész nap, ha olyankor kelek föl, mint rendesen, három órakor. Nem értem, hogy tudok odahaza néha tizenegyig aludni ! Az estéli masszás ismét helyreállított. Ila férjem sejtené, mi mindent ettem én meg ma vacsorára 1 Otthon akármily pompás menü került az asztalunkra, én csak a parféhez nyúltam. Itt olyan Ízletes a legközönségesebb frikundó. Mondhatom, bámulatos gyorsasággal gyógyulnak itt Kaltenleutgebenben a gyomorbajos asszonyok. Ma megkérdeztem az egyik fürdővendéget, érez-e még valami fájdalmat a gyomrában ? — Nem is emlékszem, hogy valaha a gyomrom fájt volna — válaszolt az ismerősöm. — junius 8. Minden rendben van, de tán mégis egy kissé sokat kínoznak bennünket a zuhanyokkal. Nem panaszképpen mondom, csak ugy, mint szerény véleményt. Ha én volnék Kaltenleutgeben fürdöor.vosa, három héten körösztül én is hideg vizzel és Kneip kúrával gyógyítanám a gyomorbajt, de azután békét hagynék a türelmes pácienseknek. Nem érzek többé semmi fájdalmat, de nagyon jól esnék már egy kis lustálkodás. Hisz, ha meggondolom, voltaképpen semmi szükségét sem érzem már annak, hogy kaucsuk csövekből jeges vizzel föcskendjenek, azután vizes pokrócba pólvázzanak, s végül össze-vissza dörzsöljenek. A gyomrom hála istennek ép. Különben nem is illenék, hogy igy beszéljek. A helyett, hogy hálát éreznék Kaltenleutgeben iránt, a mely visszaadta egészségemet, főképpen pedig házi orvosom iránt, aki olyan bölcsen cselekedett, a mikor ideküldö'i . . . A szórakozott doktor tehát elküldte a szőke asszonyt, a ki idegbajos, Karlsbadba, és a barna asszonyt, a ki gyomorbeteg, Kaltenleutgebenbe. És mindenekfölött csodálatos dolog volna, ha mindakettö nem teljesen meggyógyulva érkeznék haza . . . ^rv/v