Pápai Közlöny – V. évfolyam – 1896.

1896-06-07 / 23. szám

PÁPAI KÖZLÖNY 1896. junius 7. tndva ezt, indítványozta ezt a vakmerő üdvözletet és a jconsortes urakat beleugratta a hazafiatlanságba. öné az elsőség, Ön fogja kapni az elösmerő oklevelet, melyre a „Hazafíatlanság" cím bélyegként lesz rásütve. Még valamit: Bizonyára van Önök kozt olyan, ki jelen volt Pápa város n'iult heti millenáris ülésén s velünk együtt tapsolt Fenyvessy Ferencz beszédében ama gyönyörű pontjának, mely igy hangzott : „Egyszer az egekbe törő fák elmentek panaszra az Istenhez, hogy hogyan van az, hogy őket az Isen felnőni sngedi ; magasra növeszti lombdus koronájukat, erőssé teszi sudarukat, melyeket a legnagyobb szélvihar sem tud ledönteni és mégis egy hitvány kis fejsze el tudja őket vágni és meg tudja gyilkolni. Az Isten azt válaszolta : a fejsze nem tudna téged levágni, ha nem segítene neki a saját társad, egy darab fa. Ilyen darab fától mentse meg a hazát és városunkat Istenünk !

a Szálljanak magukba, tekintsenek bele a józan megfontolás, a tettük felett való elmélkedés tükrébe és önmagukban fel fogják ismerni ezt a veszélyes fát. Igenis Önök képezik hazánknak eme veszedelmes fejszéjét, melytől hazánkat óvja meg az Isten. Szegény magyar haza ! Hát az egész országban nem akadt senki, aki ily hallatlan galádságra mert volna vetemedni, épen a mi megyénknek jutott az a szerencse, hogy a magyar nemzetnek Judásokat nevelt. Judásokat, akik a reánk folyton nyelvüket öltöge-tő nemzetiségekkel karonfogva szövetkeznek Luegerékkel. Nem hitte volna senki, hogy egy utolsó heczcz káplán is akadjon, ki annyira megfeledkezhessék magáról, hogy hazánk és magyarságunk leggaládabb ellenségeivel szövetkezzék s ime most reánk czáfol a pápai alesperességnek lelkészi kara s az érdemes plébánosoknak egész testülete beáll tapsolni a bécsi Gaminság, az utczai csőcselék örök Glownjának, akinek ostoba és durva czirkuszbeli productióitól még saját józan honfitársai is, de az egész müveit világ is undorral fordul el. Tisztelt plébános uraimék gratulálunk Önöknek ehhez a határozatukhoz ! Folytassák csak tovább ezen az uton hazafias működésüket. Ott van követendő például az Önök román testvéreiknek fényes példája. Menjenek el a bécsi császárvárosba vendégszereplésre a Lueger színházba, higyjék el bő tapsokat fognak a bécsi ' publikumtól. Szerencsés utat kívánunk! Pollatsek Frigyes. Milleniumi emlék-ünnepélyek. Az ev. ref. iskola ünnepe. Lélekemelő és szép ünnepélylyel ülte meg mult hó 31-én a pápai ev. ref. elemi iskola hazánk ezeréves fennállását az egyháztemplomban. Délután 3 órakor a tágas tem lomnak minden része el volt foglalva előkelő közönséggel ; nem csak a város minden felekezete, de a vidék is szép számmal volt képviselve. A megnyitó ünnepi beszédet K i s Gábor helybeli ev. ref. lelkész ur tartotta, ki a gyermekek értelméhez és kedélyéhez szóló lelkes beszédében élénk színekkel festette hazánk küzdelmes múltját, intve és buzdítva a gyermekeket, hogy a nagy elődökhöz lehetőleg méltó utódok legyenek. Ezután Lamperth Jenő IV. o. tanuló Inczédy »Ezer év« czimü költeményét szavalta. A honfoglalás s a magyar nemzet ezeréves életéről magvas értekezést tartott J i 1 e k Ferencz tanító, melynek végeztével Magyarország térképét ismertette Miklós Ida IV. o. t. A mag

1 ar történet kiválóbb alakjairól szakszerű felolvasást tartott H et e s s y Gyöngyi tanítónő. » Ki volt nagyobb« Tóth Kálmántól szavalta Kovács Imre iV. o. t. A 27 pontból álló változatos és érdekes műsor i-ső, 9 ik és 27-ik számát a növendékek éneklése töltötte be előadván a »Hynmus,« »Hcnfidal« és »Szózatot,« mig a második pont alatt Kovács Juliska igen szép alkalmi imát mondott. növendékek szavalása ugy történeti, földrajzi és egyébb alkalmi előadása igen értelmes az ünnepély ma* ' gasztosságához teljesen méltó volt, mely lelkesült szellem az iskola tanitó karát és vezetőségét méltán dicséri. Az ünnepély lefolyásának sikere mellett legszebb bizonyíték az, hogy a hosszú miisor alig- vett egy óránál több időt igénybe, s a jelen voltak teljes megelégedéssel s egy magasztos ünnep szép emlékével távoztak, miután az ünnepély érdekében fáradozóknak köszönetet mondtak és a szép sikerhez gratuláltak. Az emlékünnep folytatása volt az elemi iskolák növendékeinek f. hó 4-én a »Szepauer« majorban tartott majálisuk, mely helynek szeder fákkal be ültetett szép gyepes részét Kakas Feegész quadrill figyelmét magára vonta. A tánczosától azonban elszakították s esak a hazavaló sétálásban találkozott vele újra össze. — Hát tudja mit Garzsó ! A felesége leszek, ha három próbát kiáll. Tudja, mi nyomorult milliomos lányok sohase tudjuk, hogy a kérőink minket szeretnek-e, vagy csak a hozományunkat. No ne csináljon itt jelenetet, hanem mondja meg egész őszintén, hogy aláveti-e magát a három próbának? Ha kiállja mind a hármat, a magáé vagyok, ha nem .... ejh ! mással próbálunk szerencsét maga is, én is ! Nos, belegyezik ? Garzsó Béla csöndesen mosolygott. Három próba ? Az kevés ! Akarja talán a mesebeli tizenhárom próbát ? Mert én azt is kiállóm ? — Majd meglátjuk ! nevetett a szép leány. — Tudja mit ? Az elsőn mindjárt keresztül eshetünk. A négyes után keringőt akarnak húzatni, én meg csárdást szeretnék. Kérem szóljon a czigánynak. Garzsó Béla megint csak mosolygott. A czigány elé kerülve, egy csomó bankót adott neki s meghagyta, hogy ha kérdőre vonják, csak küldje hozzá a rendező urakat. Másnap éppen tizenhárom lovagias ügye támadt ebből a stiklijéből, harmadnap pedig bevágott koponyával ott feküdt az ágyában. Két hónap múlva aztán csinos forradással a homlokán leutazott Bácskába a menyasszonyához. Milica kisasszony egészen el volt ragadtatva az első próba sikerétói s meghatottan jelentette ki, hogy a második próba ideje is közeleg. Garzsó Béla sejtette, hogy ez a második megpróbáltatása bácskaias színezetű lesz, a két hónap alatt hát trenírozta magát az — ivásban. Rá is zúdítottak egypárszor egyegy „trojanicá"-t, de becsületére legyen mondva, nem bírtak vele. Egy szép reggelen aztán azt kérdezte tőle Milica, hogy tud-e lovagolni ? — Életemben egyetlen egyszer sem ültem eleven lovon, hanem a maga kedviért meglovagolom akár a sárkányt is ! Igazán ? — kérdezte a lány fölvillanó szemekkel. — Megüli kedvemért a Szárcsát ? Aztán édes mosolygással, simogató hangon tette hozzá : — Ez lesz a második próbája ! A vége az lett, hogy Milieza, meg a két oll lebzselő unokabátyja nyeregbe váglak magukat, Garzsót meg föltették a Szárcsa hátára. Eleinte csak lassan, lépésben haladtak s a Garzsó lova is nyugodtan viselte magái. A galoppnál azonban Garzsó sehogy sem tudta magát egyenesen tartani a nyeregben. Persze a többiek roppant jót kaczagtak rajta, ami a kénytelen lovagot végre is felbőszítette. Megszorította térdeivel a délezeg állatot s rávágott egyet a lovagostorával. A tüzes paripa a két hátsó lábára állt, egy óriásit szökkent előre s Garzsó Béla a fején keresztül hullott le az útra, nagy porfelhőt verve föl maga körül. Csinos kis esés volt. De nagyon szerencsés. Mindössze a balkarja liezamodott ki, meg két oldalbordája tört be. No de legalább még egy hónapig nyugodtan élvezheti a bácskai szives vendéglátást s a Milica gyöngéd ápolását. Ez a csodálatos, félvad leány egész napokon át ki se mozdult a betegágya mellől. Iioppanl bántotta, hogy a tréfának ilyen komoly vége lett s bocsánatot is kért a leendő vőlegényétől, a ki nyögött egyet és megbocsátott. A harmadik próba sem váratott magára sokáig. Garzsó Béla majd banyai esett ámulatában. mikor egyjuliusi nap délutánján az ajtaján szélvészként rontott be Milica, a „majdnem menyasszonya", mint tréfásan nevezni szokta. Hirtelen magára rántotta a kabátját, — mert csak ugy pőrén, ingujjban volt — s különös kíváncsisággal nézte a szép lányt, a ki a napernyőjére támaszkodva, ugy állt ott a szoba közepén, mintha odaszögezték volna. Az arca szokatlanul komoly volt s a hangja remegett. •— Garzsó ! Búcsúzni jöttem s fölmenteni a szava alól. Maga néhánv hónap előtt azt kérdezte a gazdag C.silils lánytól, hogy akar-e felesége lenni ? Akkor válogathattam, föltételeket köthettem ki, most azonban sem-