Pápai Közlöny – V. évfolyam – 1895.

1895-04-21 / 17. szám

\ PAPAI KÖZLÖNY 1895. ÁPRILIS 2

1 • Nem szívesen foglalkozunk az ily dolgokkal, de városunk jövője ezzel szoros összefüggésben van és csakis ezen egyeseknek hatalmi túlkapásaiban látjuk városunk jövőjét veszélyeztetve. Ezen körülmény adja meg hozzá az impulzust arra nézve, hogy ha szükségét látjuk, majd komolyan és érdem szerint fogunk ehhez hozzá szólani. Ha, és a mennyiben ezen egyes u r a k m ii k ö d é s é b e n, vagy annak keretén tul is, tényleges érdemeket szereznek a közélet terén mindenkor mi leszünk az elsők, a kik a mai szokáshoz hiven nyomdafestékkel rójuk le az elismerés adóját; de — és most komolyan szólunk — mi leszünk azok is — akik az ily jogtalan túlkapások alkalmával kíméletlenül le fogjuk rántani a lepelt róluk. Figyelmeztetésünk eddig a képviselőtestületi tagokat illette, de kiterjesztjük ezt a városi tanácsra is. Ne jarja tovább a medvetáncot, hanem gondoskodjék a viszonyok rendezéséről. Ha ezt teljesití, ugy elmarad az a sok kísérletezés, mely eddig városunk kínálkozó szép jövöje rovasára ment. Városunk jövője megkívánja, hogy a városi tanács önnállölag tudjon gondolkozni, nem pedig dilletáns súgók után mondja el szerepét, mely szerep nem a polgárság intentiójával, hanem a súgók magánérdekeivel egyeztethető össze. Ez a mí szavunk városunk jövője érdekében s ilyen eljárással reméljük és bizton hisszük is, hogy célhoz jutunk s a városunkban tervezett reformokat valósítva fogjuk láthatni. Szívelje meg felszólalásunkat a város képviselőtestülete és a városi tanács, mert az eddigi rendszer mellett nem a céltudös haladás, hanem a maradiság bűzös posványa felé haladunk. Viribus unit is ! Pollatsek Frigyes. Szinügyi mizéria. Ha nem a közérdek rovására menne, ugy szívesen szemet hunynánk azon a közhangulatra nyomasztó hatással bíró esemény felett, mely színi évadunk megcsonkítását vonta maga után, és bevártuk volna a fejleményeket. Sajnos a fejlemények sokkal előbb következtek be, mint hittük volna s így — bar nem szívesen — de erkölcsi kötelességünknek tartjuk ezen ügy szellőztetését, már azon okból is, hogy a városi tanács levonhassa belőle a konzc(juentiákat. A városi tanács ugyanis Komjáthy János színigazgatónak engedélyt adott arra nézve, hogy a tavaszi évadot — melyet Pápán kellett, volna társulatával tölteni — - Szombathelyen töltse azon kikötéssel, hogy hetenként tartozik két előadásra Pápára jönni. A városi tanácsnak ezen végzése — bár helytelen volt — magában véve nem idézett volna elő a színházlátogató közönség között oly konsternációt, ha a tanács ezen határozatával szemben Komjáthy igazgató is betartotta volna igéretét. De mi történt ? A színházi titkár megérkezik városunkba, megköti a bérletet, falragaszok hirdetik másnapra az előadást, és másnap ugyancsak falragaszok utján tudjuk meg, hogy az elorehirdetett ket előadás egy tag betegsége folytán elmarad. Mi nem vagyunk rosszhiszemüek és nem is osztjuk a közhangulat azon nézetét, hogy ezen betegség, a szinházoknál megszokott kimentésekre és kibúvókra vezethető vissza, de igenis helytelenítjük most már azon modus vivendiL, melyet a színigazgató kényszerhelyzetéből kifolyólag reánk oktroál. Már magában véve az, hogy a társulat hetenként kétszer átjöjjön Pápára előadást tartani, nem felelhet meg sem a pápai sem a szombathelyi, de még a színigazgató intentiójának sem. De hát minek is forciroznak oly dolgot, mely nemcsak hogy célhoz nem vezet, de még oly praecedensre ad okot, mint ez tényleg már az első két előadásnál tapasztalni volt alkalmunk. Nem Komjáthy színigazgatót, de a városi tanácsot hibáztatjuk. Vagy—vagy. Vagy tartotta volna fenn a szerződést Komjáthyval s lett volna egész tavaszi saisonunk, vagy pedig hí épen Komjáthyt különös kedvezni '•nyi>en akarta részesíteni, ugy várta volna m«g míg Szombathelyen végzi előadásait s csak azután jötr, volna el Pápára né—• Még nem próbáltam ... — Emberölésért különben is elbánnak veled. Jobb lesz, ha párbajra hivod ki. — Igaz! igaz ! vivni fogunk, megölöm ! megölöm ! — Tudsz vivni. — Nem, de megtanulok. Itt van a városban Árpás Mihály barátom vivó- és tornatanár. Testi-jót arátom. Megtanulok nála vivni, lőni és akkor aztán jaj lesz annak, kit rajta kapok ! Kopasz ur beállított Árpás Mihályhoz. — Kedves barátom, végy fel növendékeid közé! — Téged ? — Engem. Mit csodálkozol ezen ? — Kicsit időcske vagy . . . Bocsás meg. Kopasz ur mélabúsan szólt: — Kinek fiatal a felesege, soha sem idős az a vívásra ... — Ah, ugy .. . Hát lássunk hozzá . . . És megkezdődött a leczke. De ördöngös jószág az a pisztoly . . . Boldog, a kinek nincs vele dolga. Majd erre lök, majd arra taszít. Az ember a czéltáblára rajzolt puskás, borjus francziák zuáv szivenek kellő közepébe czéloz és eltalálja a szoba sarkában elhelyezett papír mase pajzsot, mely hat forintba került: a katona kezére czéloz es kicsi-hijja, a saját lába ujjait lövi le. — Nem lesz ez jo, jelenti ki a mester. — Az ám, jobb lesz vivni. — Tőrrel, karddal ? — Mivel szoktak párbajozni ? —- Karddal. — Ide vele! Tanuljunk. — En garde. Tanultak. Ugyan mi az ördögbe találták fel azt a kardot ? Hát mi gyönyörűség vnn abban, hogy az ember fejet vág, hasat véd, arezot vág, oldalt véd, fej-hasat véd, mell-oldalt vág, aztán oldalt véd, riposztiroz és az ilyenek folytatja, a mig a karja ugy lelóg a fáradságtól, mint hentesnél a szalámi. És a Kopasz Máté karja lelógott. De azért tanult vivni mindennap és ha a vívómester nem volt a teremben hát a segédnél folytatta a leczkéket. Olyan vágásokat kapott néha, hogy kiserkent a vér de azért tanult, gyakorolt, ernyedetlenül. * Otthon persze titkolta a dolgot. Keveset szolt, de annál többet figyelt. Gyakran elment azzal, hogy későn tér vissza, aztán váratlanul otthon termett. Hasztalan sohasem kapta rajta nejét. Pedig Árpádnak is bevallotta tervét és a derek vívómester megígérte, hogy segítségére lesz a kutatásban. Tényleg sokszor a maga lakasán találta Árpást, és ilyenkor odasúgta neki ; — Nos láttál valamit ? — Semmit. — Nem volt itt senki mikor jöttei ? — Senki . . Legfeljebb a mosónő. — Hm . . . Talán mégis Csak rágalmazók azok a levelek. —- Magam is kezdem hinni. * levél.. Egyszer aztán megint jött névtelen Olvadta, olv^ta szegény Kopasz Máté. Szivebe nyilallik öldöklő szavai, mondhatjuk a poétával. Ezek voltak az öldöklő szavak í — Bolond kend, Máté ! Hát olyan vak vagy, hogy az orrod hegyéig sem látsz ? Nem veszed eszre, hogy aki megcsal nem más mint Árpás Mihály a vívómester ! ?Hej, bolond kend Máté 1 Hah i Tessék ideképzelni egy dühöngő .űthellót, a paroxizmas legrémesebb állapotában. j Kopasz Máté tépte a haját, dobípantgatott a lábával, mint valami czirkuszi parádés ló. Aztán fogta a kalapját és rohant Árpáshoz. — Megölöm ! megölöm ! sziszegte jtnagában. Maga sem tudta, hogy jutott a vívóterem elé. Benyitott. ^ Oft volt Árpás Mihály. De amint a herkulesi termetű athíéta felemelkeeett, es elebe ment a kis Kopiisz Máténak, a megcsalt férj hirtelen összerázkódott. \ Árpás mosolyogva kérdezte : —• Tanuljunk ? Mi tetszik, kardra, pisztolyra ? És ekkor Kopasz Máté meghunyászkodva, megtörve, megsemmisülve rebegt(e — Köszönöm . . . elég volt . . nem tanulok tovább . . . ihar