Pápai Közlöny – III. évfolyam – 1893.
1893-02-26 / 9. szám
9. sflám. PÁPAI KÖZLÖNY 1893. február 26. — A ref. főiskola. A következő felhívást vettük: Köztudomásu dolog, hogy Rév-Komáromban mozgalom indult meg az egyházkerületi pápai főiskolának az emiitett városba leendő áthelyezése érdekében és hogy ezen kérdés felett az egyházkerületi közgyűlés is legközelebb határozni hivatva leend. Hogy ezen nagyfontosságú kérdésben a döntő pillanat előtt a kerületi közgyűlés minden- alkotó tagjának alkalma legyen az ügy állásáról tiszta képet nyerni s a főiskola jelen helyzetével nemcsak egyoldalú információ utján ismerkedni meg, továbbá, hogy mindazok, kik az ősök altal nagy áldozatokkal alapított „Alma mater"uek továbbra is százados székhelyén, Pápán való fentartását óhajtják s ez irányban törekvésünket támogatni készek, eleve nyilatkozhassanak : több elvtársunk felhívása folytán elhatároztuk, hogy Pápára, folyó 1893. évi március hó 1-sö napjának délutáni 4 órájára a főiskola nagytermébe szűkebb körű értekezletet hívunk össze, melyre az érdeklődők szives megjeleuését ós támogatását bizalommal kérik az érdeklődők. Kis Gábor ev. ref. lelkész és Véghely Dezső Veszprémmegye alispánja. —- Eljegyzés. Galamb Erzsikét Galamb József ügyvéd és uradalmi ügyész kedves és bájos leányát, e napokban jegyezte el magának Szakái Károly a pápai ev. ref. főiskola müveit tanára. A midőn ez örömhírt adjuk nem mulaszthatjuk el egyszersmind ugy az öröm szülőknek mint az uj jegyes párnak szívből jövő őszinte szerencse kivánatunkat ez uton kifejezésre juttatni. — Műkedvelői előadás. Tegnap este tartotta meg a leányegylet az állandó színházban a már hetek óta hirdetett műkedvelői előadísí. Színre került „A csábítás" tündéries jelenet Rózsa Miklóstól. Ezt követte Magánjelenet előadva Kiss Tivadartól, és végül „Chassé-croisó* franczia vígjáték. Minthogy az előadással bővebben szándókszunk foglalkozni s lapunk zártakor az előadás még csak kezdetét vette, tehát errőli tudótitásunkat jövő számunkra tartjuk fenn. A kiadott külön értesítés szerint az előadást a Griff teremben táncz fogja követni. — Az idei sorozás. A sorozó bi zottság a pápai járásban 3 nap alatt és pedig 1893 márczius hó 1-iÖl márczius hű 3 ig fogja teendőit végezni. A sorozás a „Fehérló" fogadóban fog megtartatni. — Nagy föíiűnést keltett a zenekedvelők körebeu Braun Pal városunk szülöttjének, — ki jelenleg Budapesten a jogot végzi — „Lelencz c s á rd á s" és „Nemzeti induló" két mester műve. A Lelencz csárdást az országos lelencz egyesület báljára irta, melyet a jelenlevő diszes és fényes társaság óriási lelkesedéssel fogadott, A Nemzeti indulót pedig széles körben mint mester müvet emlegetik. A budapesti napilapok mindkét műről a legn^gyo^b elismeréssel nyilatkoztak, mi városunk szülöttjére bizonnyal csak jó hatást gyakorolhatott, s további működésre fogja serkenteni. Mint értesülünk c/i^nyaink már tanulják is mindkét darabot s legközelebb nekünk is lesz alkalmunk a bpestiek élvezetében részesülni. — Eljegyzés. G o 1 d Ignácz helybeli bérkocsi tulajdonos f. hó 19-én tartotta eljegyzését Zala-Egerszegen B e r~ g e r Blanka kisasszonnyal Berger Ja kab z.< egerszegi tekintélyes kereskedő kedves és szeretetre méltó leányával. Gratulálunk az uj jegyeseknek. — Zenészeink Budapesten. Mult számunkban jeleztük, hogy F o s z á k Kálmán helybeli czigány zenekarunk három hónapra Budapestre szerződött. Lapunk szerkesztője e napokban Budapesten időzött s ez alkalommal a P i k1 e r kávéházban résztvett czigányaink által rendezett megnyitó hanversenyen. A kávéház zsuffolásig megtelt s minden eljátszott darab után frenetikus tetszés nyilvánítással és tapssal adott elismerésének kifejezést. Többek kijelentése szerint Budapesten jelenleg alig akad párja zenészeinknek. Adja az ég hogy a kezdet sikere fokozatosan emelkedjék a végeredmény anyagi sikerében. — Az elpuhított törvénybírö A mult héten Döbröntón a regále jog lejáratával az uj korcsmárosok áldomást adtak Döbrönte község elöljáróságának, a mit alig, hogy félig elfogyasztottak, fölküszöutötték Meilinger Vendel falusi törvéuybirót, de nem thoasztszerű formalitással, hanem o^yan magyar-ötös félékkel. A valóságnak megfelelő tény, a következőképen folyt le : Ugyanis uj biró választás volt Döbröntén ; s miután Meilinger Vendel elő som volt jegyezve a candidatióban azért roppant ellenszenvvel viseltettek a condidatióban előjegyezve volt, de azórtmeg nem választattott Eszlinger János ellen, a kin az áldomás ivásakor töltötte ki a mérgét, olyanformán, hogy őt méltatlan, dnrva szavakkal illette, t. i. azt hányta a szemére, hogy ezt a haszontalan, taknyos embert akarták bírónak megválasztani. Hisz ugy sem tud táncolni, mint én. Ezt természetesen Eszlinger zokon vette és egy kedvező alkalommal, a konyhában, From János egyik társával ugy megtánczoltatták este Mél ;ngert hogy bizony még a medve táncz sem külömb az ő általa megtett táncznál. Néhány napig eszméletén kivül volt és sokáig viselte a fájdalom kinját. A törvénybirói tisztségről pedig ezért lemondani kényszeritelték. „Adja az Isten egészségére. — Panoráma. A bajor várak plastikus kiállítását, mely a Griff teremben volt három csoportban közszemlére téve, közönségünk nagy pártolással tüntette ki, úgyannyira, hogy közkívánata, a tulajdonos mind a három csoport ujonnani kiállítására határozza el magát. A kiállítás oly természet hűen és oly pazar kiállítással van visszatükröződve, miszerint nem csoda ha a közönsóg látogatja. Kik eddigelé el mulasztották e csoportok megtekintését használják fel a jó alkalmat mivel nem oly hamar lesz alkalmunk ezt újra láthatni. — Pör egy riport miatt. Benedek Árpád hirlapiró, a * Győri Közlöay" belmunkatársa ellen, — ki Pápán is általánosan ismeretes — a kapuvári főszolgabíró állam- és közegészségügy elleni kihágás miatt vádat emelt. A vád az, hogy Benedek — állítólag — orvosnak adva ki magát bement a kapuvári kolerabarakba. A tárgyalj, melyet maga Kovács Antal főszolgabíró igen tapintatosan vezetett, pénteken volt meg Kapuváron. A vád anyagát kót ápolónak L a u f e r dr. által fölvett tanúvallomása képezte, a kik azt állitják, hogy B e* n e d e k e t csak azórtbocsátották a kolerabarakba, mert orvosnak adta ki magát. Ezzel szemben Hevesi Jáuos, a „Rábaköz" szerkesztője, a ki Benedeket ez alkalommal kalauzolta, határozottan azt vallja, hogy Benedek mint hirlapiró ment a barakóa és sem szüksége, sem alkalma nem volt arra, hogy orvosi czimet vegyen föl. A védelmet maga a vádlott adta elő terjedelmesen, egyszersmint teljes részletezéssel, visszatérve újra a kapuvári recenziójára. A két ápoló tanú közül az egyik kolerában meghait, a másik vallomását pedig, miután csakis a följobbvalója által lett kihallgatva — tehát föltehető, hogy a félelem adta neki a súlyos szavakat, újra kéri kihallgattatni az illetékes főszolgabiróság utján. Az ítélethozatalt e végből elhalasztották, miután a tárgyalást vezető főszolgabíró maga is föltótlenül szükségesnek találta a Benédek által kívánt pótlásoknak teljesítését. Az ítéletet ez ügyben szóles körben nagy érdeklődéssel várják. — Tolvaj konzorcium. Kitűnő fogást csinált mult héten rendőrségünk. Eddigelé csak Nemes János, Fejes János Bognár István, Markó Mihály ós Marton N. pápai lakos napszámosok házainál találtak nagyobb mennyiségű fanémüket, melyek Hirsch Náthán fakereskedő udvarából kerültek hozzájuk. Habár ők azt vallják, hogy ezen tárgyakat Huszár Imre festősegédtől, ki Kluge festőnél volt alkalmazva vették meg, nem tudva, hogy azok lopott tárgyak, de a vizsgálat során oly terhelő adatok bizonyultak reájuk, hogy a látszat szerint ők is részt vettek a tolvajlásban, A vizsgálat nagy eréllyel folyik, s valószínű, hogy még többen vannak bűntársak. Elismerést érdemel rendőrségünk kapitánya Mészáros Káioly taktikus közbejárása és vezetése ugyszinte Horváth Mihály tizedes erélyes fellépése, kiknek nagyérdeme van abban, hogy eztn már hónapok óta űzött tolvajlások végre napfényre jöttek. Az ügy a járásbírósághoz lett további intézkedés végett áttóve. M. kir. Meteor. Intézet IDŐJELZÉSE. 26. febiuár. Változó felhőzet Enyhe — E héten megháltak febr, 18—24-ig. Nádasdy Klára gyermeke, István ref, 6 hónapos, tüdolob. Zíbrák József gybrmeke, József ref., 3 hónapos, bélhurut. Lázár Adolf gyermeke, Lajos izr., 14 napos, tüdolob. Németh Ferencz gyermeke, István rk., 3 éves, görvélykór. Rosenberger Simon gyermeke, Ede izr., 2 éves, roncsoló toroklob. Bognár József gyermeke, Ilona rk., 2 éves, roncsoló toroklob.