Pápai Közlöny – III. évfolyam – 1893.

1893-11-05 / 45. szám

tényt konstatálni, mint a baj okait elhárí­tani. Évek nehéz fárasztó munkáját kívánja ez meg, melyben egyesülni kell a társa­dalom minden rétegének, de első sorban épen azoknak, kiket az iparos osztály ve­zetöjeül tart s bizalommal fogad. Ezeknek kell őket a létért való komoly harcban az eredmény tudatával ellentállásra serkenteni, a fejlődés útjára terelni. A mig a csügge­teg lemondás helyét, bizalom nem tölti be, addig azt hisszük, azon munkát, melyet a kisipar érdekében folytatunk, siker nem ki­sérheti. Kétségtelen, hogy a társadalom más rétegeiben is megcsappant az önbizalom s a nehezebb sorsalapitás, tehetség és képes­ség kipróbáló munkájától fáznak. Tapasz­talhatjuk e sajnos tünetet a társadalom majd minden rétegében. Általában a pesz­szimismus szelleme pusztítja nálunk a ki­tartást, az igyekezetet. Nemcsak az iparos, de más foglalko­zási körben is visszariadnak az élet küz­delmeitől, melyeket — kétségtelenül igaz — jobban érezünk mi, az átalakulás kor­szakának egyénei, kik nem kaptuk tradí­cióul azon erős kitartást, mely minden pá­lyán szükséges. E korszak egyénei tradíci­óul csak azt örökölték, hogy a megélhetés könnyebb volt, mint napjainkban. Csak azt tudja a kisiparos is, hogy iparága a ko­rábbi időkben a vagyont, jólétet biztosított, a mit korunkban csak küzdelem, a kon­jukturák kedvező alakulata mellett érhet el. Hagyományokból tudja, hogy a vásárok jók voltak, azoknak látogatása eredményes volt a kisiparosra nézve. S nem számolva a fejlődés törvény­szerű hatásaival, a megváltozott viszonyok dacára is ugyanazon módon, eszközök és képzettség mellett remél sikert. S mivel ez nem mindig s nem oly gyorsasággal következik be, mint reméli, megcsappan önbizalma s állapota okait nem kutatva, hatását oly külsőségnek tulajdonítja, me­lyekkel az összefüggés nem belső, csak látszólagos. A fejlődés fokozatosságának meg van­nak saját követelményei. A művelődéssel uj találmanyok, uj eszközök kerülnek hasz­nálatba ; az összes életviszonyok szinte szemmel láthatólag változnak meg, s sze­szemeink előtt folyik le oly processus, mely elsodorja a gyengébbet, azt, ki a szüksé­ges külső s belső eszközökkel nem áll ki s nem folytatja a létért való komoly küz­delmet. A társadalom minden rétegenek bele kell törődnie a kor átalakító lényegébe. Meg kell szokni azt, hogy a fejlődés tör­vényei mást-mást kívánnak korszakonként. Hogy a mi helyes és célravezető volt teg­nap, teljesen helytelen és céltalan lehet ma. Hogy elvégre is bármiként rajongjunk a boldog gyermekkor aranyos derűje után, az soha többé vissza nem tér s akaratunk­tól függetlenül halad el felettünk az idő. S midőn az egész társadalom panasz­szal félelemmel van telve a jelen bajai s a jövő kiszáinithatlan esélyei miatt, nem csodálkozunk, ha éppen a kisiparos — kit az átalakulás legsúlyosabban érint — lesz csüggeteg s bizalmatlan. A jelen társadalomnak jutott ki osz­tályrészül, hogy hazánk közgazdasági át­alakulásának nehéz korszakát átélje. Éppen most nem lehet s nem szabad bizalmat­lannak, csüggetegnek lenni, midőn a ma­gyar faj fenntartó képességének legintenzí­vebben kell nyilvánulni, az uj évezred kü­szöbén. Bele kell törődnünk abba, hogy a boldogulás a munka utjai sokban, igen sokban megváltoztak s számunkra uj já­ratlan ösvények jelöltettek ki, melyen elő­re kell törnünk. Erre vezetni a kisiparost a kor leg­nagyobb feladata, melynek egészséges meg­oldásától nemcsak az iparos osztály fentar­tásának nagy kérdése, de társadalmunk összhangzatos emelkedése függ. A kisipar egyéneivel meg kell értet­nünk, hogy léte nem a régi eszközök al­kalmazásától függ, hogy a jövő harcait nem az idejét mult, elavult, hanem a kor kívánta fegyverekkel lehet elérni. Hogy az anyagi küzdelmekben a jövőt, a divatját leélte mult elvei s eszközei alapján, te­remteni nem lehet. Alkalmazkodnunk kell a kor igényeihez, hozzá simulni a követel­ményekhez, a viszonyokhoz, ha elmaradni nem akarunk, mert az elmaradás anya­giakban a pusztulással egyértelmű. KARCZOLAT. A mult hétről. Folyton azt halljuk említeni, hogy Pá­pán nincs társadalmi élet, unalmas egy fészek, boldog az, kinek nem muszáj Pápán lakni s. t. b. Ily kifakadások napi renden vannak, pedig helytelenül. Nem vagyok optimista, de figyelemmel kisérve a pápai társadalmat azon tapasztalatra kellett jutnom, hogy Pápa határozottan kelle­mes tartózkodási hely s minden tekintetben megfelel a kisebb városok társadalmi jelle­gének. Pápa társadalmát egy igen jó közmon­dással lehet jellemezni „8 z e g é n y e k va­gyunk de jól élünk." Alig múlik el hét, hogy mulatság, tár­sas összejövetel, névünneplés és Isten tudja miféle „muri"-k nem tartatnak meg. Hogy a nagy közönség nem bír ezekről tudomást, az csak annak tidajdonitható, hogy az illető rendezők a hasznost a célszerűvel egyesitik. Kis apparatussal dolgoznak, de biztosan. Pápa azok közé a városok közé tarto­zik, hol a „kaszt" rendszer uralkodik s ez az oka annak, hogy mig a fennt jelzett ki­fakadások sok helyen tényleg okadatolva van­nak, addig az elkülönített osztály jól érzi magát s éli a világát. A mnlt héten is hallottam ily panaszo­kat, pedig a Griff szálloda dísztermében reg­geli 4 óráig szólt a zene és járta a tánc. Speciális jellegű volt a mulatság. A pápa és vidéki agarász egylet versenyt ren­dezett. A versenyen résztvevők közös meg­egyezéssel elhatározták, hogy a verseny után társas vacsorára gyűlnek egybe. A társaság már a versenytéren kezdi a mulatságot. A szabadban „Batyubál"-t rög­tönöz izlelőül, hogy annál nagyobb kedvet kapjanak a folytatólagos esti mulatságra. Este a Griff be gyűltek egybe. Az agái­sport kedvelők teljes számban. Ez az a bi­zonyos társaság, mely minden sportnak hódol, korcsolya, lóverseny, agárverseny, ott látni őket teljes számban. Legjobban kedvelik azonban a sport műfajok közül a „táncsportot." Mig a többi sportok iránt csak néhány órai szenvedélyt mutatnak, addig ez utóbbi sportban kifárad­hatlanok. Hogy mily edzettek és mily szívós ter­mészettel bírnak a sport e neme iránt, fé­nyes bizonyítékot nyújt a következő eset: A sport társaság egy lelkes és kiváló tagja a verseny előtt való napon a terep szondirozásával és tagjainak trainirozásával levén elfoglalva, másnap reggelig áldozott e nemes sportnak mig az indulás lóra nem kész­tette. Megdűlve bár, de törve nem, végig lo­vagolta a versenyt s a „táncsportnál" első di­jat nyerte el. A társaság reggeli négy óráig hódolt Terpsychorének s avval a kívánsággal távo­zott, hogy bárcsak többször adna Hubertus találkát Terpsichorének. Nos és ki meri állítani, hogy Pápán nem mulatnak kedélyesen? A ker. ifjúság önképző körének fiata­labb tagjai már régóta összeesküdtek a je­lenlegi vezetőség ellen s rendkívüli közgyűlés egy behívását kérelmezték. Az összeesküvők teljes számban jelen­tek meg. Kifent torokkal és öldöklő tekin­tettel jelentek meg a gyűlésre, de ugy jártak mint Szt. István király gyilkosai. A kritikus pillanatban elállott a lélegzetük s megfutottak. A főmajsterek, kik a helyzet eriteriu­mát voltak hivatva jellemezni s döntő fordu­latokkal a tarthatlan állapotokra hivatkozni, az elnök barátságos és szánalmas arcát látva, megijedtek, bocsánatot kértek az alkalmat­lanságért s kölcsönös „boldog uj év" kíván­ságok között a rendkívüli érdekesnek ígérkező gyűlés feloszlott. Nagy köszönettel tartozik az egylet tisz­tikara az elnöknek, ki a folytonos „jó kivá­natok" és „vezeklési" modorával az összees­küvőket a buktatási szándékuktól eltérítette. Meg kell még jegyeznünk, hogy az ön­segély zés eszméje — az elnök indítványára — a kártya játékkal nem hozatott ellentétbe és az a néhány zsák lencse mit a terembe talál­tak elkobozni rendeltetett. Mindkét határozat jegyzőkönyvbe vétetett. A bab nem tiiri meg a lencsét! Szűkebb körű konferenciánk is volt a városház nagytermében e héten. A polgármester benfenteseit hívta össze tanácskozásra a villamvilágitás ügyében. Mint rendesen örömmel üdvözli a szép számmal megjelenteket s a helyett, hogy mint az értekezlet egybehivója előadná az értekez­let célját, leül és hallgat az értekezlet bere­kesztéseig, mely magától oszlik el. I)e hát mit is küzködik már ilyen dol­gokkal. Babérokat itt már ugy sem arat, sokkal több méltánylásban részesül a vadá­szatokon mint szakács, hol a gulyás, vagy pörkölt elkészítését magára vállalja. Ebben a mesterségben felülmúlhatatlan és pótolha­tatlan. Kiki saját mesterségét folytassa. Steinberger volt az előadó. Ezt hallotta, azt hallotta, ebben a társaságban, abban a társaságban, de hogy mit hallott maga sem tudja. Nem vélünk túllőni a célon, ha azt hisszük, hogy ő más társulattal szán­dékszik a villamos világítást berendezni. A „Gescháft" az első. Barthalos mint a város szivhordo­zója a berendezést házilag óhajtja kezeltetni. Oly nagyon érdeklődik a város anyagi jólétén, hogy kilátásba helyezte az értekezletnek, miszerint a ref. főiskola építésénél a város által adományozott 30000 forintnyi segélyre — több mint valószínű — nem lesz szükség s minden befolyásával oda fog hatni, hogy ezen összeg a városnak köszönet nyilvánítás mellett visszautaltassék. Beszédje végén a közbeszólókkal élcelődik s végül kinyilvánítja hogy a gőz- és kádfürdő részvényekből még 10 darabot jegyezni fog. H a n a u e r a viz kérdését óhajtja leg­első sorban is tárgyalni. A villamos világítás nem oly sürgős, hogy e miatt külön konfe­renciát tartsanak. Várjunk sort. Fenyvessy talán nem is emelt volna szót, de Hanauerrel szemben erkölcsi köteles­ségének tartja felszólalni. Direkte nem ref­lektált szavaira, csak erősen kardoskodott a villamos világítás mellett. Fenyvessy és Ha-

Next

/
Oldalképek
Tartalom