Pápai Közlöny – III. évfolyam – 1893.
1893-09-24 / 39. szám
nács jelentése, mely szerint javasolja, hogy az újonnan építendő főiskola oly kiterjedésben épitessék, bogy a teologia is ebben az épületben helyeztessék el. A mostani kollégium épületben pedig a felsőbb leányiskola helyeztessék el. Bőthy László pénzügyi (?) szempontból az emelendő épületet csakis a főiskola céljaira építendőnek véli, míg Körmendy Sándor az igazgató tanács véleményét pártolja. Darányi kijelenti, miszerint akkor, midőn a ,, Fehér ló" megvétele iránt lépések tétettek csakis a főiskoláról volt szó. Ugy pénzügyi mint paedagogiai szempontból nem helyesli az együttes építkezést. Véleménye szerint a különböző fegyelem alatt álló tanulók, de sőt a tanárok iránti tekiutetből is nem tartja ezt helyesnek és kivihetőnek. A felsőbb leányiskola felállítását jónak látja, de ily körülmények között jobbnak véli, ha a teologia a felállítandó tanitóképezdével egy épületben helyeztetnek el. Már magában véve a főiskola építése is nagy anyagi áldozatokat kíván s igy a további építkezéseket financiális szempontból sem ajánlja. Indítványozza, hogy az emelendő épület kizárólag a gymnázium céljaira használtassák. Tisza Kálmán azt hiszi, hogy anyagi áldozatok nélkül nem lehet ezen együttes építkezést teljesíteni. Szép épületet akar ugyan, de monumentális épületre nincs pénze az egyházkerületnek. Ha majd elegendő anyagi erővel rendelkezik, ugy ő lesz az első, ki ezt proponálni fogja. Pártolja Darányi indítványát. Barthalos hosszas beszédben kimutatja Darányi téves felfogását és kimutatja, hogy ezen együttes építkezés semminemű anyagi áldozatokkal nem jár. A régi épület bérbeadása, esetleg eladása fedezné a különbözetet. Meggyőződése, hogy ezen kérdés nem financiális, hanem a Komárom székhely kérdéséből kifolyó ellenszenv szempontjára vezethető vissza. Tisza Kálmán Barthalos ezen szándékos gyanúsításból inaugurált eljárását nem helyesli s figyelmezteti a jelenlevőket, hogy ily eljárás mellett a tanácskozás leli etetleu. Még felszólalt Begedy, Válly eontra, Stettner és Antal Gábor pro. Bár utóbbi látva az ellenérvelök többségét csatlakozik Darányi javaslatához. Tisza elnök végre határozatképpen kimondja, miszerint az újonnan emelendő épület kizárólag a főgymnazium részére fordítandó. , Megbizatik továbbá a főiskola igazgató tanácsa, hogy pályázatot hirdessen e célból s a pályázatok határidejét f. é. december 15-ére tűzze ki. A tanács által elfogadott terv pedig íelülvizsgálatra az orsz. mérnök és építész egyletnek küldessék be. (Helyeslés.) Felolvastatott a főiskola igazgatótanácsának jelentése a felsőbb leányiskolára nézve. Jelentésében tudatja, hogy a losonczi, komáromi és pápai egyházkerületek felszólittattak tervezet beadásra, de csak a pápai egyházkerület jelentkezett s igy a tanács a felső leányiskola székhelyeül Pápát jelölte ki. Konkoly Th. Béla Komárom érdé- ; kében emel szót. Hosszú beszédben indo- j kolja ezt, s midőn testvérjobbot nyújt Pápa városának indítványozza, hogy az egyházkerület kebeléből egy bizottság küldessék, mely a komáromi egyházzal szerződésbe lépne egy internátus felállítása végett. Rácz Gyula nem az internatusban, hanem magában a nőneveldében látja ez intézményt megtestesülve. Beszédjében hangsúlyozza, hogy a leányok református szellemben neveltessenek. Bőthy pártolja Konkoly iuditványát. Szilágyi miután a jelenlegi kollégium helyére a teologia és képezde lesz elhelyezve a leányiskola felállítását jobb időkre kívánja halasztani. Addig is a városok önerejükből kulturális szempontból állítsanak fel ily felsőbb leányiskolát internátus nélkül. Antal Gábor véleménye szerint az igazgató tanács szólítsa fel újra a városokat ez iránt s ebbeli véleményét a jövő gyűlésre terjesszék be, szóval a határozat megújítását javasolja. Tisza elnök ezután határozatikig kimondja, hogy a főiskola igazgatótanácsa utasitassék, ujolag felhívást intézni az egyes városokhoz, hogy tegyen jelentést a jövő közgyűlésen és csináljon tervet hol lehetne legcélszerűbben és legolcsóbban egy felsőbb leányiskolát internatussal egybekötve létesíteni. Felolvastatott végre a pápai és csurgói gymnasiumi tanároknak az országos nyugdíjintézetbe való belépése iránti javaslat. Hosszas vita után, melyben K o 11 k ol y Th. Béla, Szilágyi, Antal és Beged y, vettek részt. Tisza Kálmán indítványára elhatározta a közgyűlés, hogy az országos nyugdíjintézetbe való belépés elfogadtatik, a főiskola igazgató tanács pedig felhivatik, miszerint a jövő közgyűlésre véleményt adjon, mely alapból volna legcélszerűbb ezen nyugdijakat fedezni. A közgyűlést tekintettel az idő előrehaladottságára délután 2 órakor az elnök feloszlatta. Második nap. A közgyűlésen Tisza Kálmán és Pap Gábor elnököltek. Napirend előtt Tisza Kálmán indítványozza, hogy Esterházy Móric gróf személyéhez a fehér ló telek jutányos áron való átengedése miatt az egyházkerület nevében jegyzőkönyvi köszönet küldessék át. (Helyeslés.) Cike főiskolai gondnok László József kocsi-i plébános levelét mutatja be, mely szerint a felsőbb leányiskola részére tett 10.000 forintos alapítványt Komárom székhelyéhez köti. Barthalos felemlíti, hogy az évi püspöki jelentésből a főiskola körül egyesek által kifejtett ügybuzgalom felemlítése kimaradt, kéri annak jövő évi jelentésében való felvételét. Következett a napirend. Az indítványok felolvasása előtt a tanító képezde kérdése tárgyaltatott. Szekeres egy tanítóképezde felállítását életkérdésnek tartja, de ezt csak állami segéllyel véli kivihetőnek. Tisza Kálmán egyéni véleményt terjeszt elé. A képezde felállítását mulhatatj lanul szükségesnek tartja és reméli, hogy : ezt rövid idő alatt létesíthetik is. Pozitív tudomása van arról, hogy a csurgói tanítóképezde legközelebb át lesz helyezve más helyre, indítványozza, hogy bizassék meg az egyházkerület elnöksége, szerezzen tudomást valljon áthelyezés vagy újonnan felállítás által lehetséges a tanító képezde létesítése. (Helyeslés.) Ez után az összes beérkezett indítványok tárgy altattak, ez után a közgyűlés 4 órakor berekesztetett. Harmadik nap. Tisza Kálmán és Pap Gábor elnöklete alatt folytatták a tárgyalásokat. Az egyes bizottságok működéséről beérkezett jelentések felolvastattak és hitelesítettek az elnökök által. A püspöki jelentésből kitűnik, hogy Jókai Mór koszorús költőnk jubileumán az egyházkerület küldöttségileg képviselteti magát s egyszersmind Jókai Mór összes müvei beszereztetnek a főiskolai könyvtár javára. Negyedik nap. Még negyednapra is került a tárgysorozatból. Az egyes egyházmegyék jelentései olvastattak fel s az ez irányban szükségelt intézkedések tétettek meg. Négy napi nehéz munka után az egyházkerületi közgyűlés feloszlott. Színészet Pápán. Közönségünk ugy látszik kezd belemelegedni a színházlátogatásba. Ha nem is emlékezhetünk meg zsúfolt házakról, de tekintve a körülményeket igen szép számú közönség látogatja az előadásokat. Nap-nap után jobban és jobban meggyőződést szerez közönségünk, hogy a társulat megérdemli azon pártolást ós elismerést, melyben őt részesiti, s meg vagyunk győződve, hogy azon nagy része közönségünknek, • mely eddig nem látogatta a színházat, szinte részt fog venni az élvezetet nyújtó előadásokban. A közönség megteszi már kötelességét a színigazgatóval szemben, most már a direktoron van a sor az ígéret beváltására. Szeptember 20-ika már elmúlt, mikor kerül a sor az operette előadásokra? Nem szemrehányáskép mondjuk ezt az igazgatónak, de saját érdekében. Mert legyen meggyőződve, hogy nagy része közönségünknek csak erre vár. Mi tökéletesen meg vagyunk elégedve az eddig látott előadásokkal, meggyőződést is szereztünk, hogy a társulat szakavatott vezetésben részesül, játékát rendszeresség, a tagokat szereptudás és alaposság jellemzi, mindazonáltal közönségünk iránti tekintetből elvárjuk, hogy az igazgató igéretét be fogja váltani, s már legközelebb operette műsorát is be fogja mutatni. Az elmúlt hétről következőkben számolunk be: Szombaton „A képzelt beteg" Moliére kitűnő vígjátéka ment szép számú közönség előtt. Bokody Argan alakját művésziesen kidolgozta s a közönséget több izben elismerésre késztette. Berzsenyi Margit (Angelika) igen kedves jelenséget mutatott be. Bokodyné ugylátszik nem csak hősnő szerepekben, hanem virgonc szobacicusokat is kiemel művészi talentumával. Dicséretet érdemel még Kis és Keresztes Amália. Vasárnap Szigligethy Ede népszinmüve A „cigány" adatott elő. Bokody a címszerepben határozott sikert aratott. Bokodyné