Pápai Közlöny – III. évfolyam – 1893.

1893-09-10 / 37. szám

föllelheti saját magában, melynek lényege j az ész és sziv nyugalma, a kedély tiszta- j sága, azaz a léleknek állandó nyugodt i volta. Van tehát boldogság a földön is és tűi is! Lapunk 35-ik számában közlött „Botrány a Lloyd épületben" cimü közleményünkre a következő levelet vettük: A „Pápai Közlöny" szerkesztőségének Pápán. Barátaim figyelmeztettek lapja mult számában „Botrány a Lloydban" eziinmel megjelent czikóre, mely a valóságnak anyuciban nem felel meg, a mennyiben a köztünk (Klein Mór és közöttem) előfordult incidensen kívül én a Lloydból nem utasitattam ki, de ellenkezőleg; mindazok, kiknek a köztünk fennforgó differenczia miatti eljárásomat indokoltam, azt helyeselték is. Maga az igazgató ur is azon feleletet adta az őt ez esetről értesítő közegeknek; a dolog nem az intézet helyiségében történt és ezért az igazgatóságnak az ügyhöz semmi köze. Én a ezikk szövegéből mindjárt kivettem, hogy itt csak rosszakarat fordulhat fenn. Tudakozódtam tehát lapja szerkesztője felől és sajnálatomra annak személyiségéről a másolatban mellékelt értesítést kaptam. Ma már mást mint rosszakaratot nem is gondolhatok. Felhívom tehát lapjának jövő vasárnapi számában annak kijelentésére, hogy a mult számban megjelent „Botrány a Lloydban" közlött czikk téves, és azon hírének közlése, mintha én a Lloydból kiutasítva lettem volna, a valósáanak „semmikép" sem felel meg. Ön ezért tőlem bocsánatot kér. (igy szóról szóra) tői meghaltunk egymásra nézve. Lehet, hogy szivem megszakad a harcban, de senki sem fog tudni keservemről. Néhány percig némán nézett maga elé, nyugodtan emelkedott fel, rendbe szedte öltözékét, megmosta kisirt szemeit és méltóságteljes léptekkel ment le a szalonba vendégei közé, honnan csak néhány percre lopta el magát, hogy elolvassa azt a levelet, mely egy rövidke perc alatt örökre tönkre tette szerető szivének minden boldogságát. A társaság kitörő örömmel fogadta kedves királynőjét, számtalan bók, hízelgés repült felé, melyeket ő szokott vidámsággal fogadott. Senki sem gondolta, milyen erőrnegfeszitésbe kerülhet annak a ragyogó alaknak ez a vidám, nyájas csevegés, mig a szivét a fájdalmak egész légiója mardosssa, de ő mosolyog, hódit tovább, nem engedi, hogy erőt vegyen lelkén a fájdalom, mert igen jól tudja, hogy a világ előtt nem szabad elárulni, ha szenvedünk, hisz a világ előtt csak ragyogni, mosolyogni szabad. Vajon mit szólna a kis Margit, ha most e szép és gazdag leány lelkében olvaöni tudna, hinné-e még tovább is, hogy a gazdaság okvetlen szükséges ahhoz, hogy valaki boldog lehessen ? Pollatsek Frigyes. voltáról megmagát Elvárom egyúttal legkésőbb péntekig abbeli levélilegi kijelentését, hogy a nyilatkozat a „Pápai Közlöny" vasárnapi számában megjelen, mert ellenkező esetben én fogok a „Pápai Lapokban" és a „Pápai Független Újságban" nyilatkozni. Hiszem azonban, hogy nem fogja a dolgot odáig jönni hagyni, e nyilatkozatoknak Önre csak kellemetlen következményei lehetnek. Klein Sándor. Ajka 1893. szept. 4. U. i. Nem tűrhetem meg, hogy becsületemben valaki gázoljon. * Habár a levél nyegle modora és annak fenyegető volta felmentene bennünket ezen odiosus ós botrányos dolog reprodrudukálásától, de nehogy elfogultsággal ós gyávasággal vádoltassunk, közöltük ezen hozzánk intézett levelet egész terjedelmében, hogy nemcsak mi, hanem a nyilvánosság is vegyen róla tudomást. Minden lap ki van annak téve, hogy téves információk alapján közöl egy oly hirt, melyet azonban erkölcsi kötelességének tart legközelebbi számában — ha annak téves voltáról meggyőződött — helyreigazítani. Mi is szívesen engedtünk volna tért ezen felszólításnak, ha az a tis'ztesség határait át nem lépte volna, de ily előzmények után nem is tartjuk érdemesnek ezen közlött hír téves győződóst szerezni. Ezen levél írója informáltatta felelős szerkesztőnk felől s abból azt a következtetést vonta le, hogy ezen hír közlése rosszakaratra vezethető vissza. Nos megnyugtatással veheti, hogy lapunk szerkesztője senki iránt nem viseltetik rosszakarattal, s az illető, ki igy informálta, az egy haszontalan, gyáva ember lehet, kit a levél nem nevez ugyan meg, de ha az alkalom kínálkozna e címeket személyesen is rendelkezésére fogja szerkesztőnk az illetőnek bocsájtani. Levélíró a „felhívom és elvárom" kifejezéseket ugyszinte a „bocsánat kérés"t meggondolatlanul alkalmazta. Ezen kifejezések teljesítését a mészégető napszámosaitól esetleg elvárhatja, de tőlünk semmi körűim én y ek között — nem. Minden intelligens embertől elvárjuk, hogy velünk szemben nem a parancsoló és fenyegető, hanem az illem megkívánta kérő hangon erintkezzen, s legyen meggyőződve, hogy azon esetben, ha tudomást nyerünk tévedésünkről, a legnagyobb készséggel démentáltuk volna azt. Mi nem engedjük magunkat azonban semmiféle terrorizmus által megfélemlíteni. Mi a közérdeket szolgáljuk s meggyőződésünktől eltántorítani nem hagyjuk magunkat még akkor sem, ha fenyegetnek is bennüuk et. Mi privát érdekek zsoldjába nem szegődünk s igy az egyéni hiúság legyezgetésére sem vállalkozunk, egyedül tántoríthatatlan elvünk: az Önállóság és pártatlanság szilárd alapján az igazság kimondása, ha szükség kívánja, az igaztalanság ostorozása, — ha rövid látóságnnk csalódását az események folyamata felderítené — Ön magunk ellen is. Ezen kijelentéssel tartoztunk önmagunknak és a nyilvánosságnak. Máskülönben, hogy helyesen jártunk el ez ügyben, azt a nagy közönség elfogulatlan Ítéletére bízzuk, ki a következményeket ezek után le is vonhatja magának. Végül pedig vegye tudomásul levélíró, hogy az esetleges nyilatkozataitól sem ijedünk meg. Meg fogunk mi annak is felelni. Nem lehet bennünket ijesztegetésekkel megfélemlíteni! Pollatsek Frigyes a „Pápai Közlöny" felelős szerkesztője KARCZOLAT. A közgyűlési teremben. Azt mondja a közmondás: hogy egyszer az évbeu van karácsony." Ezen közmoadás jutott eszembe, midőn a városháza kapuján kifüggesztett fekete táblán olvastam, hogy a képviselőtestület ülést tart reggeli 9 órakor. Nagy dolognak kell a városházán történni, ha eltérnek a hagyományos szokástól és a város atyákat délutáni 3 óra helyett reggeli 9 órára hivják egybe. Tudakozódtam s azon értesítést vettem, miszerint a város költségvetése van napirenden, s ilyenkor minden évben egyszer a közgyűlés már a reggeli órákban veszi kezdetét, hogy délután is folytathassák. Másnap pontban 9 órakor megjelentem a tanácsteremben, de azt üresen találtam. Már távozni készültem azon hiszemben, hogy a gyűlés elhalasztatott, midőn Lamperth főjegyző a hivatalos iratokkal és kisérettel megérkezett. Arcáról leolvasva ö is csudálkozhatott azon, hogy még nem gyülekeztek b mint rendesen benyitott a polgármesteri szobába, a korifeusokat üdvözölni, de biz azt is üresen találta. Erre még ő sem volt elkészülve. Hja! a Dani bácsi szabadságon van, ilyenkor nines a polgármesteri szobába előértekezletre szükség. Tiz óra felé járhatótt az idő, midőn S z o k o 1 y h. polgármester elfoglalta az elnöki széket. Megnyitó beséde alkalmával észrevehető volt rajta a lámpaláz, de hát nem is csoda először ült, azaz jobbtn mondva állott az elnöki asztal előtt. Habár nem lett volna okvetlen szükséges minden felszóllalásánál az elnöki székből felállania, de ő ugy látszik a képviselőkkel szemben az „egyenlőség" elvét kivánta gyakorolni. A szokás hatalma alatt állhatott midőn üdvözölte a „szép számmal" megjelent képviselőket, holott, ha jól összeszámolta volnn őket, alig ment volna a húszas számig. Azok, kik a megjelent képviselők száma és minősége után Ítélve nem reméltek zajos lefolyású gyűlést, azok nagyon csalódtak. Folytonos élcelődések, személyes kérdésekbeni felszóllalások, indítványok, elleninditványok és replikák jellemezték a közgyűlést. Ritka jó napja volt S v o b o d a bácsinak. Talán szükségtelen felemlítenünk, hogy sikereinek legnagyobb részét Bognár Gáborral szemben aratta. Ritkán volt alkalmunk a tanácsos urat ilyen jó konditióban láthatni, mint ezt alkalommal. Nyugodtan tárgyalt, sőt mi nála ritkaság, érvelt is.