Pápai Közlöny – III. évfolyam – 1893.

1893-09-03 / 36. szám

megakadályozni, reájuk nézve nem létezik semmi mentség. S minthogy ez igy van, ha a könynyelmü párbajozást komolyan megakarjuk akadályozni, akkor a törvénynek a párbaj segédeket épen ugy, sőt még jobban kell sújtani, mint magukat az ellenfeleket. Meg vagyunk győződve, hogy ez esetben a segédkező úrak komolyabban vennék feladatukat, s higadtabban járnának el, mnit most, midőn nem ritka esetben, csillapítás helyett még ők izgatjak feleiket, s magukra nézve bizonyos bátorsági és lovagiassági nimbust vindikálnak akkor, ha feleiket mentől meggondolatlanabb és vakmerőbb magatartásra ösztönzik és izgatják. Ez már magában is bizonyára nagyban megapasztaná a könnyelmű párbajok számát, de mag hathatósabb gyógyszerről is gondoskodhatnék e járványos betegség ellen a törvényhozás az által, ha a párbajozókra és segédeikre a börtön melett ugy, mint Franciaországban a pénzbüntetést és pedig érzékeny pénzbüntetést szabna, és pedig- oly valamely nemzeti vagy jótékony célra, a melynek érdekében még ő felsége a király is meghagyná a pénzbírságot, tehát a büntetésnek nem megalázó részét még oly esetekben is, midőn a börtönt elengedni kegyeskednék az illetőnek . . . Meggyőződésünk, hogy e kettős intézkedés megteremtené áldásos gyümölcsét, s legalább a könnyelmű párbajok száma jelentékenyen megapadna. Gondolkozzunk ezen iditvány felett uraim, azt hisszük megérdemli. Az iskolai éw küszöbén. Ha mostanában sétáink közben betekintünk egy-egy iskolaépületbe azt tapasztaljuk, hogy már nem honol ott a szünidei mély csend; vendégeket kaptak iskoláink. o h é . — Olyan „Szerkesztői üzenet" féle — Olga nagysád kérdi, bogy leik tulajdonképen a bohémek. Tessék : A melyik városnak hírlapirodalma és színészete van: ott föltétlenül kifejlődik a bohém társaság, a mit magyarul művészeti vagy irodalmi cigányoknak neveznek. Találó nevet a franciák adtak ennek a népnek, a kik mindig szegények, a kik mindig adósok, mindig könnyelműek, mindig jó kedvűek és mindig szellemesek. írók, zenészek, szobrászok, színészek és festők vegyes társaságából telik ki a bohémé világ, a társadalom, egy kiválóan kedélyes osztálya, a mely nem ismer különbséget s egymáshoz valamennyi testvéries bizalommal és szeretettel viseltetik. Egyik a másikért elkölti utolsó krajcárját, vagy ha muszáj, leveti az ingét egy panasz szó nélkül. A holnappal sohasem törődik, de annál odaadóbb gyönyörűséggel él a mának. Eszik és iszik ha van mit, — nélkülöz és koplal, — ha meg kell lenni. Mindenik imádja a szépet, rajong a szabadságért, és függetlenségért szívesen adja cserébe a föld minden sokaságát. Zsarnokságot, brutalitást utálnak, a hatalom, a rang, gőgösséget megvetik. A gyöngét védelmezik, a szerencsétlent segitik, az elhagyottal rokonszenveznek. Mély gyülöletMég egy-két nap s az iskolák környéke ismét megélénkül. Sok, nagyon sok gondot okoz a szeptember. A papák és mamák váltig hangoztatják : „Minő életpályára adjam fiamat?" S mmi ok nélkül. Mert ugyan ki tagadhatná, hogy e kérdés helyes megoldásától függ az ifjúság nagy részének jövő boldogsága. Nem találkozunk-e lépten nyomon pályavesztett szerencsétlenekkel. Jól gondoljuk meg tehát, midőn gyermekeinknek életpályát választunk. A mai társadalomnak sok a betegsége. — Egyike ezeknek az, hogy a gyakorlati embereket: gazdákat, iparosokat, kereskedőket nem részesiti ama becsülésben, mely őt jogosan megilleti. Mintha az ipar- és kereskedelmi üzlet vezetéséhez nem is kívántatnék szellemi képesség!; Vegyünk csak kérem egy igazságos mérleget, tegyük az egyik serpenyőbe amaz ügyességet és szellemi képességet, mely szükséges pl. egy alsóbbrangu hivatalnoknak, a másikba azt, mely szükséges egy jó iparos, vagy kereskedőnek üzlete okszerű vezetésére; vájjon mindig a hivatalnok serpenyője fog-e alászállani? Nem hisszük. S mégis az alsóbbrangu tisztviselők — tisztelet a kivételnek — mily megkülönböztetést tesz önmaga s a gyakorlati emberek között. Természetes aztán, hogy a hivatalnokszülő nem akarja, úgyszólván reseli fiát iparos vagy kereskedelmi, szóval gyakorlati pályára adni. Más szóval az ,.ur" fiát csak „ur

wnak szánja. „Becsüljük meg az emberben az embert, becsüljük meg jellem és képesség szerint, tekintet nélkül arra, hogy a mezei gazdaság, ipar, kereskedelem avagy a hivatalok és a tudomány terén felel e meg hivatásának, becsüljük meg továbbá lelkiismeretessége és kötelességtudása szerint, mellyel bármely terén kiváló szolgálatokat tehet a hazának" tel és vakmerőséggel dacolnak a kihívó erővel és könnyekre fakadnak egy éhező gyermek láttára. Az arany csengése, a gyémánt csillogása nem ingerli és hidegen hagyja, de rajongnak a rengeteg mysztikus homálya, a vadvirágos mező nyíltsága, a sziklacsúcsok fönsége iránt. A gazdagság kényelme, pompája és fénye hidegen hagyja, de az ég viharát vízesés moraját, a madár dalát ódákban örökíti meg. Excentrikus temperamentumok nem tűri a szürke filistcr erényt, felülemelkednek az előítéleten s a táncmesterek illemtanát sohasem szokták respektálni. Rendkívüliek életmódjukban; gyakran bizarr öltözetet hordanak. Dolgoznak amenynyibul becsülettel megélhetnek és nem vetik meg a semmittevés gyönyörűségét. Agyuk, szívók többnyire mámoros. Gyűlöletük lángoló, szellemük szenvedélyesebben az egyben rendszerint állandók is, — elhatározásukban vakmerők. Souvcren mindenik és akaratát, hitét, Ítéletét nem szívesen engedi, hogy befolyásolják. Idegesek a tőrszurásra, de ha durva doronggal bántod őket — nem sokat törődnek vele. Ha mindenüket elveszítik! káruk felett kacagnak, — de ha ambitiójukat bántod, akkor keservesen tudnak sírni. Egész életük lázas szenvedélyes, ideges — gyorsan lobbannak és gyorsan kialusznak. Adjuk gyermekeinket habozás nélkül oly pályára, melyre a testi alkalmasság mellett legtöbb tehetsége és kedve van. Ismételve kiemeljük tehát: Ne erőszakolják a szülők gyermekeiket a tudományos pályára, ha ahhoz sem kedvök, sem tehetségük nincsen. Ama szülők, kik gazdasággal, ipar vagy kereskedéssel foglalkoznak, ne vonják el fiaikat eme foglalkozásoktól. Senki nem tagadhatja, hogy épugy az ésszerű gazdálkodásra, mint az ipar és kereskedelem vezetésére is csak értelmes ember képes. Ma már oly iparos, ki nagynehezen megtanult rosszul irni és olvasniés ezzel — mint hiszi — féljutott az iparhoz megkívántató tudomány legfelső fokára, elmarad a versenytéren. Ép azért akármilyen gyakorlati pályára adják a szülők gyermekeiket, főtörekvésök legyen, hogy az legalább a polgári iskola négy osztályát végezze. Amennyiben a szülők tehetségében áll, beadhatják azon felül gyermekeiket: gazdasági, ipari, vagy kereskedelmi szakiskolába. Neveljünk értelmes gazdákat, iparosokat és kereskedőket, akkor a polgári osztály anyagi és erkölcsi jóléte lendületet nyerend. Adja Isten, hogy ugy legyen! KARCZOLAT. A mult hétről. Mindenekelőtt bocsánatot kell kérnem hogy a mult számban nem feleltem meg karcoló hivatásomnak. Az igaz, hogy a szerkesztő jó Uram a szokásos „Lapunk térszüké"-nek tulajdonította ezt, de Önökkel szemben tartozom azon őszinteséggel s nyíltan bevallom, hogy nálam is beütött a „holt idény." Pang minden a városban. Kaszinó, polgári kör, kávéházak mind üresek. A családok vagy fürdőn vannak, vagy pedig a szőllőhegyekben nyaralnak. Feltett szándékom volt ugyan a mult héten, hogy kirándulok én is a szőllőbc s ott inkognitő tudomást veszek az ottaui életről, de sajnos nem sikerült. Kimentem ugyan a szőilőbe, de a végzet ugy akarta, hogy egy pár jó barát elcsípett a szőllő bejáratánál, meghívtak Dezső barátunk szőllőjükbe, s mint már szokás ott is ragadtunk. Hiába tiltakoz tam, hogy nekem kötelességeim vannak, de ugy látszik nekik is voltak kötelességeik, ők elérték céljukat, de én nem. Az egész szőllő excursióból csak az maradt emlékezetembe, bogy minden utunkba esett szellőben, hol nyaralók voltak, éjjeli serenadet adtunk zene nélkül. Igy tehát a legjobb akaratom mellett sem emlékezhetek meg a szőllőnyaralókról, a városban pedig nem adja elő magát semmi, mi érdemes volna a felemlitésre. Volt szó ugyan páros viaskodásról is, de cz mint rendesen nyilatkozatokkal lett elintézve. A felek, mint értesültem nem is riadtak volna vissza a platzon megjelenni, de az egyik segéd mamája nem lévén kellőkép tájékozva a felől, hogy a párbajsegéd tulajdonkép directe nincs veszélynek kitéve, fiát féltve, a rendőrséget volt szives előzetesen értesíteni. Talán jobb is volt ez igy! Színtársulatot is kapunk e héten. Sok