Pápai Közlöny – III. évfolyam – 1893.
1893-01-08 / 2. szám
A „Pápai Lapok" belszervezete változáson ment keresztül. Az eddigi főmunkatárs Antal Géza ez állásából lemondott ós a felelős szerkesztőséget Körmendy Béla vállalta magára. Laptulajdonosnak továbbra is Dr. Fenyvessy Ferencz maradt meg. A „Pápai Lapok* mai száma már az uj szerkesztő neve alatt jelent meg. — A pápai izr. hitközség elöljáróságát tegnap este választotta. Daczára, hogy az eddigi elnök Lőwenstein Adolf a jelöltségről lemondott, a képviselő testület szavazás utján döntött az elnök megválasztatásában. Lőwenstein Adolf kapott 19 szavazatot, Mayersberg Salamon 24 szavazatot. Az elöljáróság tisztikai a következőkép alakult meg. Eluök: Mayersberg Salamon, alelnök ; Herzog Ferencz, másodelnök : Klein Jónás, Löwy Adolf, Blau Adolf, ellenőr : Koréin J. L pénztárnok : Beek Zsigmond, főtemplom atya : Weisz Salamon, templomatyák : Herzog Ignácz. Hoffmann Hermann. Ezután megválasztattak az előljárósági tagok, valamint az iskolaszék tagjai. Reméljük, hogy a pápai izr. hitközség a jövőben is méltóan fog representáltatni és felekezeti életöket békés nyugalomban fogják fejleszteni. — A pápa keresk. ifj. önképzőköre által mult hó 25-én rendezett estély alkalmával Kreisler Mano, Schlesinger Ernő dr. \Técs), Goldschmied Ödön urak 1 - 1 frtot, Nagy Antal, Pintér Lajos, Kiss Ernő, Steiner Iguátz, Rosenfeld Lipót, Krausz Vilmos, ^Stern Ignátz, Reisner Mór, Braun Ármin, PolIák Sándor, Schlesinger Henrik, Baumgarten Zsigmond (Bpest), SchŐnfeld Káruly, Szalczer Adolf, Singer Vilmos (Becs), Billitz Ferencz, K. J., N. N., Schlesinger Sándor urak 50—50 krt, Friedman Jakab ur 20 krt, N. N. 10 krt voltak kegyesek felülfizetni, amit őszinte hálánk kifejezésével ezennel nyugtatunk. — Az elnökség. — A korcsolya egylet tagjai már napok óta nélkülözik a Halifaxok sportját. A nagy hófúvás következtében a pálya használhatlanná vált. Az egylet elnöksége mindenlehetőt elkövet, hogy mára a pályát a közönség igénybe vehesse. — Tisztiyitó közgyűlés. Holnap hétfőn január 9-én délelőtt 10 órakor a főjegyzői — esetleg üresedésbe jövő egy óbb állások betöltése tárgyában az alispán elnöklete alatt a városháza nagytermében részleges tisztújító közgyűlés tartatik. — A pápai keresk. ifj. önképző kör hétfőn tartotta meg utolsó választmányi ülését. Mai közgyűlésen lesz az uj tisztikar és választmány megválasztva. A hétfői választmányi ülésen Lasz Samu győri tanárt az egylet disztagjává választották meg. — A difteritisz még folyton teljes erővel pusztit Veszprémben. E héten ismét egy közkedvelt jó családot, dr. Levatich Kálmán törv. birót s nejét döntötte gyászba a vész, elragadván 1 éves gyönyörű kis Ágnes leánykájukat. Legyen a jó szülék vigaszára, mindnyájunk igazsziyö résavóte, — Az izr, nőegylet e napokban választmányi ülést tartott, melyen elhatároztatott, hogy a választmányi tagok számát 12-vel szaporitják. A legközelebb eg) behívandó közgyűlés lesz hivatva ezen uj 12 tagot választani. A választmányi tagok száma 24 lesz. — Kútba fűit. Janosházáról irják nekünk : izgalmas esőt történt a mult héten nálunk. Egy Tóth János nevű 8 éves iskolás gyermek a róm, kath. iskola udvarán levő kútba esett. Mielőtt a kis fiu iskolába ment, elbeszélte anyjának álmát, mely szerint a kútba esett. Álma beteljesedett. Az eset bejelentetett a főszolgabirós%nál, minek következtében Maróthy László dr. főszolgabíró és Havassy dr. járási orvos a helyszínén megjelent és az orvosi látlelet megejtetett. — Tanulság: Az iskola udvarán nem tanácsos kutat befödetlen hagyni. I Köszönetnyilvánítás. Mindazon jó barátoknak ós ismerősöknek, kik, — fiam szerencsétlen elvesztése folytán családomat ért gyászban, — részvétüket tanúsítani szívesek voltak, hálás köszönetet mondok. Schramek. — jótékonyság. Magán uton értesültünk, hogy Billitz Ferencz helybeli fakereskedő tiz szegény család részére fát osztogatott ki. Persze annyi a jótó* konyságra rászoruló, hogy a buzgó emberbarát adománya az itteni nyomorúság enyhítésére nem sokkal több egy dézsa vizűéi, a mit égő házra öntünk. Ha azonban többen ily példát követnének, ugy sok szegény család nyomorúságán segítve volna. Igazán dicséretre érdemes az emberszeretetnek ilyen nyilvánulása. — Egy eleven sakk matt. Hol történt ? Egy biliárd asztalt 64 mezőre osztottak fel ós a sakk figurák helyett boros üvegeket állítottak oda. A királyt egy pezsgőpalaczk, a királynét egy üveg bordói, a tiszteket egy-egy palaczk somiyai és ménesi, a parasztokat hegyaljai asztali borok képviselték. Aztán folyt a különös játék, de mire még a sakk-mattot Kimondták volna : a versenyzők már az asztal alatt hevertek Az volt az igazi sakk matt ! —- A Wahrmann egylet tegnap tartotta évi rendes közgyűlését, melyen az uj tisztikar lett megválasztva : Elnök : Barna Ignácz, Alelnök ; Bőhm Sámuel, Titkár : Schoor Ármin, Pénztáros : Lang Ignácz, Ellenőr ; Pollák Miksa. Templomatyák : Paneth Adolf, Kohn Leopold. Kulcsárok : Schwach Henrik Grlflck Miksa. Választmányi tagok ; Reichenberg Adolf, Pick Ignácz, Bauer Károly, Politzer Gáspár, Krausz József, Roth Ferencz, Binéth Adolf, Q-oldstein József, Scheer Fülöp, Q-old Vilmos, Brúder József, Krausz Gf-ottlieb. Megyeri Dr. Krausz Izidorné sz. Wahrmann René úrhölgy levelet intézett az elnökséghez, melyben a felajánlott egyleti védnökséget ós diszelnökséget köszönettel fogadja és az egylet virágzása érdekében tőle telhetőleg minden lehetőt meg fog tenni. A közgyűlés eaen levelet éljenzéssel vette tudomásul. — A „Poei Zedek" betegseg^ 7 és gyámolitó-egylet ma délután 4 órakor tartja évi tisztújító közgyűlését az izr. hitközság iskola helyiségében. — Ez is népszámlálás. A belügyminiszter elrendelte, hogy a magyarországi összes czigányok ez évi január 31-én számláltassanak meg. A miniszteri intézkedés szerint a számlálásnak egy napon és pedig nópszámláló űrlapok kitöltése által kell megtörténnie. A barna had megszámlálásának eredménye becses adatot íog képezni József főherczegre nézve, kinek kedvencz eszméje a kóborló tolvajlástól élő fajzatot egy helyre telepíteni és munkához szoktatni, mely ha sikerülne, sok lókötőtől szabadulna meg az ország népe. — Gyermekink érdekében. Az embernek megesik a szive, látva azokat az apró cseprő kis jószágokat a regg korai óráiban fázva, dideregve — hóuu k alatt egy csomag könyvvel sietni az — iskola felé. A messzebb lakó elindul 7 órakor (vagy még előbb), a közelebb lakó fél órával később. De mindegyik a fagyos reggeli órában, a tél ködös, egeszségtelen levegőjőben. Nem a felnőtt tanulókról van szó. Nem! Hanem a népiskolák 6—10 éves gyenge csemetéiről. Pedig hát a nélkül, hogy a legcsekélyebb akadályba is ütköznék — Könnyű volna ezen segiteni : a délelőtti tanitás kezdetét 8 óra helyett 9 órára tűzni, a mikor már tisztább — s nem oly dermesztő a hideg levegő — s amire talán a a nap éltető sugarai is eloszlatják a londoni ködöt. S ez esetben II óráig tartatnék az előadás. Üdvös, nagyon üdvös volna, ha ezt a jóakarat sugalmazó felszólamlást — gyermekeink érdekében — a mérvadó körök magukévá tevén, a reggeli tanítást 8 óra helyett 9 órára tűznék ki. — Tanárok mozgalma. Az ország tanárai karában erős mozgalom indult meg azon terv ellen, mely a tisztviselők fizetésének rendezéséről hozandó törvény keretében a tanárokat a IX. díjosztályba sorozva kűlömbséget tesz a fővárosi és vidéki tanárok között. A tanárok állásfoglalása nagyon is helyes, mert valóan nem képzelhető nagyobb képtele mint a tanároknak díjosztályba s. zása és a szerint való megkülönböztet hogy Bpesten laknak-e, vagy a vidéken. — E héten meghaltak deczember 31 január 6-ig. Kis Sámuel ev., 50 éves gutaütés. Tiszai Pál róm. kath., 81 éves* agb'kór. P*aderer János gyermeke, Emila róm. kath,, 5 éves, ránggörcs. Tinperger Ferencz róm. kath., 67 éves, tüdőlégdaganat. Varga József, gyermeke, Teréz ref., 3 éves, vörheny. Pladerer Etelka róm. kath., 21 éve s> tüdő vész. Zámoly Adolf róm- kat h-> 72 ÉVE S SZÍVSZélhűdós. Schremek Lajos róm. kath., 19 éves, öngyilkosság. Bodánszky Miksa izr., 29 éves, tüdővész. Heim Ignácz gyermeke, Mária róm. kath., 2 hónapos, bélhurut. Stern Regina gyermeke izr., veleszületett gyengeség. Turnher János róm. kath., 73 éves, hagy^ á z- Komáromi Ferenezné rém, kath ! ? 0 éves, gutaütés,