Pápai Közlöny – II. évfolyam – 1892.

1892-11-27 / 62. szám

Ulásodlk évf. Pápa, t§9í november t*S

a 8$. szám. Közérdekű f üggetlen hetilap. — Megjelenik : minden vasárnap. Előfizetési árak: Egész évre 6 frt. Negyedévre 1 frt 50 kr. — Egyes szám ára 15 kr. — Hirdetések és nyiltterek felvétetnek a kiadóhivatalban. Kéziratok viasza nem adatnak. A pápai társadalom. Társadalom ! Olyan kimeríthetetlen fog-alom ez, mint a milyen kimeríthetetlen a tenger : annyit irtak már róla, hogy azt hinné az ember, már nem is lehet róla semmit sem mondani, s annyit irtak róla hiába, hogy sokan azt mondhatnák, hogy falra hányt borsó. Pedig azon dolgok közé tartozik, melyek folyton változnak, mint akármilyen szervezet ; jele ennek az, hogy szólhatunk egészséges és szólhatunk beteg társadalomról ; fejlődő és terjedő társadalomról, hervadó és virágzó társadalomról. De mi nem társadalombölcseleli czikket akarunk írni, hanem beállván a késő őszi és téli évad, a mi kedves pápai társadalmunkra vonatkozólag kérdezzük ; quid nunc ? Szeretnők, ha társadalmi életünk nagyobb lendületet venne ; ha a társadalmi élet pezsgőbb, mozgalmasabb képet nyújtana a télen át, mint nyújtott az évek során át eddig. Itt volna az ideje annak, hogy inteiligentiánk vezérférfiai gondoskodnának arról, hogy a téli évadban társadalmunknak még itt ott széthúzó elemei gyakori összejövetelek által egymással jobban megismerkedve, egymást becsülni s egymással szívessebben tatálkozni alkalmuk volna. Ez pedig leginkább az által volna elérhető, ha szigorúan körülirt progTAKCZA. Hull az ágról . * . Hull az ágr<1l a sárguló falevél, Minden csakis elmulásiól, zeng, regól ; Eltűnt a nyár, elvitte a szivemet, Hej! mert az a szőke kis lány mást szeret. Elmennék én messze főidre bujdosni, Tán valahol meg fog szivem gyógyulni: Nom gyógyul meg, mert Ő engem nem szeret, Szőke kis lány mért dúltad fel szivemet ? Itt van a tél, tele hóval a mező, Száraz ággal játszadozik a szellő — Szivem is mint a száraz ág elhervad, Érzem, érzem, nem sokára meghasad Tavaszodik, ébredez a természet, S szivemben még egyre dui az enyészet — Temetőben lesz majd egy uj sirhalom, Nemsokára ón alatta meggyógyulva— alu--. [szóm . . .1 Amerigó. ramm szerint, bizonyos meghatározott szervezettel télen át a közönsége

8 eszem-iszorn és tánczmulatságokon kívül a szellemi életet előmozdító nyilvános felolvasások tartatnának időközönként ; de nem ugy, hogy egész télen át 1—2 felolvasással kellene beérnie a közönségnek, hanem, egy egész cziklus tartatnék a népszerű felolvasásokból és műkedvelői előadásokból legalább két hetenkint egy, s ezek a felolvasások lehetnének intelligens lakosaink örömmel ttlkeresett találkozási helyei. Oly városban a hol számtalan jótékonyegylet, fógymnázium, polgári iskola van, s ez intézetekben művelt tanári testületek, nem nehéz olyan felolvasási cziklust rendezni, mely hasznosan foglalkoztatná és kellemesen szórakoztatná a közönséget. Igen sokan tévedésben vannak közönségünk fiatalabb részének hajlamai iránt. Nagyon természetes ! Senki sem iparkodott még ezeket kipuhatolni. Pedig mi tudjuk, hogy ez a — mindkét nembeli fiatalság—nem idegenkedik a szellemi szórakozástól, csak oly uton módos iynjtassék neki, mely az igényeknek megtelel. Sőt az nem bizonyít jó véleményünk ellen, ha az első egy-két felolvasás nem is örvend annak a látogatottságnak, melyet várunk. Kitartás kell ehhez is. Meg vagyunk győződve róla, hogy ez a dolog alkalmas módon rendezve városunkban szép jövőnek néz elébe, és dicséretére váltliatik a ' Az emlékkönyvek liuiiiora. — A „Pápai Közlöny" eredeti tárczája. — Egy igen szellemdús uri ember az irta egy barátnőm emlékkönyvébe: „Őrangyalod óvja meg az utadat a tövisektől és emlékkönyvedet a rossz versektől! Fájdalom nagyon sok ilyen remekművekkel telt albumot lapoztam végig, de ilyen minden izében nemes kivánságot még senkisem fejezett ki ezeken a tiszteletre méltó lapokon. Az alábbiakban egy kis szemelvényt óhajtunk nyújtani az emlékvers Írásban szenvedő emberiségnek, egyúttal elrettentő például az utókornak. Nota bene ! Az emlékkönyvbe irók két osztályba sorozhatók : szerény emberekre és elbizako dottakra. íme egy csattanós példa az elsőre midőn egy „buksza" (ez a fűszeres segédek mííkifejezóse; igy ajánlja magát hölgyének : „Szőke kis lány, csitt, csitt, csitt! Súgok neked valamit — Szeress szivem valakit, Megsúgjam hogy kit, kit, kit P Engem s ne más valakit, Szebbet nem találhatna itt !* Egy ur, aki talán a sirásói pályára készül (lm öegentheil !) a következő temetői hangokkal akarja szivünket megindítani: „Végig néztem lányka emlékkönyvedet t» bds sejtelem, szállta meg szivemet \ kezdeményezőknek, ha ezt okkal móddal, az alkalmas formában léptetik életbe. Az irodalom, a természer,tudományok, a nevelésügyi kérdések iránt minden a műveltségre igényt tartó ember érdeklődik. S most a gőz és villamosság korában, mikor a tudományok oly óriási haladásnak indulnak és napról-napra fejlődnek mennyi szép, egészséges eszmét lehetne a felolvasások terén a nép közé hinteni. Mily nagy mértékben szolgálhatna ez sokaknál a továbbképzés üdvös eszköze gyanánt. Sokan az ilyen felolvasásoktól nem sok hasznot várnak. Igaz, hogy a haszon nem kézzelfogható, de ki tudja meghatározni azt, hogy egyegy jó szellemi magv mikor hull a fogékony talajba, a hol üdvös következmények csirájává lehet. A szellemi és erkölcsi jelenségeit nem lehet a haszon alacsony szempontjából megítélni. Mi meg vagyunk győződve róla, hogy az ily felolvasások mindenesetre haszonnal járnak — eltekintve atöbbi szempontoktól — már társadalmi tekintetben is. A vidéki szellemi élet amúgy is nagyon, de nagyon szegényes ; emeljük azt közhasznú, ismeretterjesztő felolvasások által. A kik ezt kezdeméuyezik és keresztül viszik városunk közönségének nem kis hálájára tarthatnak számot. Mert úgy tűnt fe! a sok név, mint a [sirkő,] Hol eltemetve nyugszik barát ós barátnő. És midiin most ez emlékkönyvbe irok, Magamtól kérdem : ón is erre jutok P Hiú ábránd ! Hol annyian nyugszanak Ott éppen én legyek, kire gondolnak ? De nem lehet, hogy elfeledj te engem, Én több vagyok — mert te vagy a [szerelmem ; Mint a phönix uj életre térek A hamuból is — ha addig élek!! Még egy ilyen szerény önbeismeréat ragaszthatnék ide, de azt hiszem tők disznó ós tők ász sok lesz egymás mellett. Inkább pár másfajta kivánságot irok ide, melyekben csak az az egy sajnálni való van, hogy be nem teljesednek. Példának okáért egyik azt óhajtja az én szőke barátnőmnek: Légy te bánya, mély, setét, Melynek kincs lakja fenekét És csak annak, ki leszáll bele (sic !) Nyiljék meg a kincs ere ! Nagyon hasonló ehkez az a jámbor óhaj, mely szól ilyetónképen: „Légy te kagyló, mit ha vész talál, akkor is csak igaz gyöngyöt ád. Még jó, hogy nem kivánta tőle, hogy legyen teknősbóka 1 — Nem sokkal kovesebbett kór tőle az a „ karcsú „ ur, aki igy