Pápai Ifjusági Lap – 1. - 4. évfolyam – 1885-1889.

Első évfolyam - 1886-05-15 / 11. szám

T & M € I & Loreley. Heine Henrik után. Nem tudom, hogy mért vagyok ma Bánatos szünetlenül Régi kor ködéből egy bús Agg rege föl-fölmerül. Hűs van. Alkonyul. A Rajna Oly nyugodtan folydogál. Csillog ott a hegynek orma Nyugvó nap sugár'inál. Egy csodás egy ifjú szép nő Ül az ormon odaát; Arany ékszer van rajt

4, fénylő, — Fésüli arany haját. Szinaranyból van a fésű; Fésüiődik s zengedez: Oly csodálatos zengésű, Oly varázsló dallam ez. Es e dalra a halásznak Szive vad búba merül, Zátonyokra nem vigyáz, csak Hegyre néz szünetlenül. Végre is kis járművével Elmerül a viz alá .... E halált szép énekével, Hejh! a Lorley hozta rá. cfie-iyladt SW^ő. Ejh! de mennyit Ejh! de mennyit gondolkodom, Mégse tudom, mi a bajom! Mennyi badart elgondolok, De valóra nem bukkanok! Tán soha .... De hát máskor, tudja Isten, Eszembe se jutott ilyen, Ha jutott is az eszembe, Ily szeget nem szúrt fejembe Sohasem .... Csudálom, hogy már végtére Ráakadtam a bibére! Tudjátok-e mi a bajom? . . . Na hát, ha nem, majd megmondom: Szomjazom! . . . • —^Hs— Utazás legatióba. (Tiagicomicus história.} Folytatás. Nem is szaladt el többé a malacz, mert a mendicans ugy keresztül szúrta szegénynek a torkát, hogy körülbelül két hectoliter vér tette pirossá közös anyánk takarójót, a havat. Ekkor aztán rögtönzött egy verset ama nagy áldozati baromra, s elmondta örömteljes szivvel: Több tarisznyát már nem rug ki, Belement egy finom bugyii. Lelke a torkán mene ki És igy leve vége neki. „ Kettéhasitva nyársra huztuk szegény állatot, s a tűzre tartva, legalább két bécsi fontot, hiztunk már a nézésétől is. Legátus ur! — szól mendicansom, -— csak valami akadály megint közbe ne jöjjön! . . Hogy a malacz elszaladjon, attól többé nem kell tartanunk, hanem ha