Pápai Ifjusági Lap – 1. - 4. évfolyam – 1885-1889.

Első évfolyam - 1886-05-15 / 11. szám

Első ó v f o 1 y a m. 11. szám. Pápa, 1886. május 15. Megjelenik minden hó 16-én és utolsó napján. Előfizetési clij egy egész islcolai évr-e 3 írt. -— Az Ifjúsági képzőtársulíil" pártfogása mellett. Szerkesztőség: A főiskolai uj épületben. Közeledünk az év végéhez. A tavaszi lanyha fuvalom, a téli burokból kifeslő természet, a megnépesedett erdő s berek kedves harmóniájával ellentétben: a deákra nézve most kezd beállani a legcsikorgőbb téli időszak. A colloquiumok és vizsgák itt vannak! A tanár és a tanítvány szerepet cserélnek. Eddig a professorok voltak a szereplők s a tanulók a müélvező közönség: most a tanítványnak jut a szerep az iskola színpadán s a müélvre vágyó közönség lesz a tanári kar, vagy helyesebben mondva a critizálő közönség. Beh! sokszor rosszabb a eritieusnak helyzete, mint a critizálandóé! A várkert árnyas fái alatt, a sűrű ber- i kek és a zöld pázsit közt szeszélyesen ka- j nyargó utakon, vagy a tókert. csábosán rezgő j lágy fűzei alatt, egy-egy. kezében könyvet tartó, komoly képű fiatal ember ötlik az idegen ember szemébe s önként veti fel ezt a kérdést: vájjon hittanhallgatót vagy gymnasistát lát-e maga előtt? Ha közelebb megy hozzá, hallja, hogy olyan sajátszerű, idegen mégis olyan ismerősnek tetsző nyelven hadar valamit egész lelkeszakadtáig; ha jól oda figyel: azt is kiveszi, hogy a nyelvét bohóc-ugrásokra tanító fiatal embernek tudománya a hat dl, jiktol, hőktől, raktál rokonhangzásu, de mindig más, meg más váriátiói körül forog s midőn óriási verejtékes munka után felsóhajt a tudományok felkent bajnoka: bár maradtál volna Palesztinában! akkor megtudja, hogy az a nyelv: héber, s az a nyelvét táncoltató fiatal ember: papnövendék. Amott a pázsit lágy ölén szinte egy fiatal ember viaskodik néma csendben a tudományok csarnoka előtt őrtálló cerberussal. A lélegzetet visszafojtó csend még inkább neveli szemünkben a harcz elkeseredettségét. Körülötte jobbra, balra kitárt könyvek, összefirkált liszta; a kezében egy, álmában talán penicilust is látott irón. Ez bizonyára a számok birodalmának tág mezején csatangol, még pedig egyedül, azért van oly bűs néma csendben. Ha oda megyünk s nézzük, mit csinál? hát csakugyan kitűnik, hogy a szerencsétlen a Gay-Lussac-féle törvénynyel keveredett kétségbeesett csatába. Hogy melyik lesz a viadalban győztes, arról majd legkézzelfoghatóbban beszél a — testimonium maluritátis. A nap virágos kedvében van, füzesen löveli szélylyel éltető sugárit, a hőség egyre nyomasztóbb lesz: a pázsiton heverő hóna alá vágja lisztáját, a katal viadora megpihenteti elfáradt nyelvét; minden bokor s árnyas berek egy-egy taggal szaporítja a compániát. Megered az élcözön, repkednek a megterhelt elmének szikrái. Újra a könnyelmű, vig deákok! Mintha nem is ők volnának azok, kik ezelőtt néhány perccel olyan nehéz sóhajokat küldöttek az Alkotóhoz! . . . Egyszere csend !!!... Megrezzenve néz szét mindenki, mintha csak a mindenható nyúlt volna bele vasmar11