Pápai Ifjusági Lap – 1. - 4. évfolyam – 1885-1889.

Első évfolyam - 1886-04-15 / 10. szám

Első é v f o 1 y a m. 10. szám. Pápa, 1886. április 15. PAPAI Megjelenik minden hó 15-én és utolsó napján. Előfizetési díj egy egész iskolai évre £rt. Az „Ifjúsági képzőtársulat" pártfogása mellett. Szerkesztőséi: A fóiskokii uj épületben. „Mincs már szivem félelmére Nézni sirom fenekére" — A váltság nagy munkájának és az igazság diadalmának emléknapjai közelednek Ősatyánk a paradicsom kertjében eljátszotta boldogságát, ezzel együtt az utódokét is; bűnössé lett Isten előtt, azokká lettünk mi is. De az Isten változhatatlan jósága gondoskodott a váltságról; prófétái által előre jósoltatta fiának, a világ Megváltójának eljövetelét s érettünk elviselendő szenvedéseit. Eljött végre a régen igért és régen várt Megváltó;"emberi testet öltött magára, hogy az embereknek iránta való vonzalma minél természetesebb lehessen; tanításai, példái pedig minél foganatosabbak lennének. Szegénységben nőt fel s később „sem volt hely, hol fejét lehajthatta volna ;" tűrt szenvedett, mint a legnagyobb szegény, sőt kísértéseknek is alá volt vetve; de mindezeket bámulatos önmegadással viselte, legyőzte a sátán kísértéseit, hogy ez által példát mutasson, mint kell istennek tetsző életet élni. De nem csak élete, henem oktatásai által is világító fáklyája volt az ;embereknek; vezércsillagunk nekünk is életpályánkon, vezércsillaga marad örökre az emberiségnek. Azonban eljött az idők teljessége, elérkezett az az idő, melyben a jós Utóknak bekövetkezni, a váltság munkáját végrehajtani kelle. — A hatalmukat féltő nagyok, a tekintély elvesztésétől remegő főpapok összeesküdtek ellene. Az a tömeg, mely öt nappal előbb „Hozsánna!'* üdv-kiáltással fogadta a a szamár vemhén ülő Mestert Jeruzsálemben s útjára ruháit és szeldelt zöld ágakat hintett, az a tömeg gűny-orditással környezte, midőn a Gecsemane kertben elfogatván, Pilátushoz vezettetett és népzenditéssel vádoltatott. A pogány főember igaznak találván, kezeit mossa, csak az a nép, melynek Isten igéi te őt, ordit elvakultságában, s kér halált szellemi királyának fejére. De még mindez nem elég, embertelen módon megostorozzák, csúfsággal illetik s szitok, gúnyhahota között kisérvén, mint gonosztevőt latrok közé feszitik. Halála közeledtére elsötétül minden, megrendül a föld s a pogány százados remegve vallja őt Isten fiának; csak az ő népének fejei tombolnak fékvesztetten a diadalmi mámorban. A látszolagos diadal mámorában .... „Az erős bajnok erőt vett a halálnak kapuján" s a harmadik nap reggelének bíbora dicsfénnyel vette körül a sírból kilépőnek alakját s fényesebbé tette a homlokán ragyogó hervadhatatlan koszorút, a halhatatlanság koszoruj át. A sírbolt megrémült őrei remegve futnak a városba és beszélik el a történteket. A drága-kenetet vivő szent asszonyokat „Mit keresitek a holtak között az élőt? — Nincs itt, hanem feltámadott" szózat fogadja. Mily megnyugtató, mily vigasztaló tudat ez! Az emberi nem megváltása, a hallhatatlanság reménye s az igazságnak elmaradhatatlan győzelme! Tudni azt, hogy Isten a mi bűneinkért váltságul elküldötte egyetlen fiát; elküldötte hogy érettünk megostoroztassék, megcsúfolIO