Pápai Ifjusági Lap – 1. - 4. évfolyam – 1885-1889.
Első évfolyam - 1885-10-31 / 1. szám
bővelkednek, könnyen juttatnak másnak is; de viszont megvárják, hogy ö velük is úgy tegyenek, ellenkező esetben képesek mindenre. — Kölcsön kenyér visszajár: ez az ilyeneknek elvük; s ha nem. hát jogot vesz magának erözakot használni, — Serczeghyék abban az időben, mikor az árván maradt leányt magokhoz vették, Bárdos legjobb módú családai közé tartoztak, s e mellett Serczeghy, mint megyei hivatalnok 1500 frt évi fizetéssel volt dijazva. U szelid, magába vonult ember volt, hivatalos teendőit ritka pontossággal végezte, s ezekbe bele is merült annyira, hogy a házi ügyek vezetését egészen nejére bizta, — ki férjét bálványozván, alkalom hiányában elfojtotta fényűzési hajlamát, mely később leányai nevekedtével oly óriás alakban tört elő, hogy elbeszélésünk jelenlegi folyamában vagyoni állapotuk nagyon ingadozó lábon állott, ugy szólván már csak az évi dijra voltak szorítva. Természetes ily szük anyagi viszonyok közé nem egyszerre, hanem évek multával jutottak. Minél kevesebb volt a bevétel, Serczeghyné annál többet kivánt. — Már kezdte keveselni a gyámságtól unokahuga nevelésére rendelt összeget is. — Mondogatta ilyenkor: — Háromszáz forintból nem lehet kisasszonyt tartani a háznál. Igy történt, hogy Gizella már 13 — 14 éves korában nagyon jól tudta, hogy nem a szülői háznál van. Serczeghyné igy okoskodott: — Ha eddig tudtak adni 300 forintot, mikor úgyszólván semmi kiadás sem volt reá; most mar adhatnak 600 forintot, mert csak nem nevekedhetik fel ilyen kis városban ; azután meg kerül is. A kiadások naponként növekedtek, a bevétel meg abban az arányban csökkent. Először csak Gizella neveltetéséről kellett gondoskodni, mi Bécsben történvén, már magában véve is, eltekintve minden mástól, temérdek költekezésbe került: de nevekedik ez szemünkben, ha vesszük, hogy ez a kiadás mintegy ráadásképen csatlakozott a többihez s ez előtt egészen hiányzott. Először az egyik lány, azután a másik, s most mind a kettő odahaza. — Két bécsi nevelt leány a szülői háznál, kiknek már nem kellene ott lenn:ök, nem zavarna-e meg bármely anyát is? — Mindegyik gróf, báró, vagy legalább is valamely ősi családból származott gazdag földbirtokosra várt. S ha tünt fel az udvarlás láthatárán egy ilyen, megkezdődött a harcz hálóba kerítésre. Az pedig köztdomásu dolog, hogy a háború mindig pénzbe kerül. Érezte ezt a Serczeghy család nagyon, de érezte Gizella is. Mikor a két nágyobb lányt Bécsbe vitték, s ő oda haza maradt, hófehér lelkéhez a gyanúnak árnyéka sem fért s úgy tekintette azt, mint valami szükségszerűt, termeszetest, hogy a kinek vannak szülei az megy Bécsbe, ha ő neki volnának ő is menne. Elmondhatjuk. hogy Gizella leánykori életének egyik legboldogabb szaka az volt. mikor unoka nővérei távol levén, ők Idával csak ketten voltak odahaza. A két leány testvérként szerette egymást. Ha Serczeghyné Gizellával gorombán bánt, mikor nem látták, Ida nyakába borult s mind a ketten sirtak. Két angyal, két jóság, két szűzies ártatlanság könnyezve, egymás karjaiba dőlve, megkapó látvány! — Látod Gizikém, mi neked faj, fáj nekem is. Anyja hibáit ilyenkor Ida gyermeki önzetlen szeretetével iparkodott jóvá tenni. — Oh Ida te olyan jó vagy én hozzám, nem is érdemlem. Hisz nekem nincs sem apám, sem anyám... Ida tudta, hogy Gizella csak a legnagyobb fájdalom közben szokott igy beszélni, sietett öt vigasztalni. — De van nővéred, ki veled együtt örül, együtt sir. Vagy talán már én reám is megharagudtál. Gizella felemelte sötét nehéz szempilláit, melyeken az ártatlanság legszebb gyöngye csillogot, s reá vetette sötét kék szemeit, melyek a gyanusitás miatt martyri fájdalomban égtek. — Te reád?! . . . Hogy gondolhatsz ilyet? . . . Vagymár . . . Istenem! Istenem! . . . sóhajtott fel azután fájdalomtól szorongó kebellel. (Folyt, köv.) H-poz cBMa. Pár szó Darwin elméletéről, Még mielőtt egy sort is olvastam volna Darwin munkájából, már bizonyos ellenszenvet éreztem iránta, mert legszentebb hitemet és meggyőződésemet láttam megtámadva azon másoktól sokszor hallott állítása által, hogy az ember nem közvetlen teremtménye Istennek, hanem a majomtól származott. Emberi büszkeségünket és szivünk legmélyén gyökerező hitünket egyszerre támadja raeg ezen állítás, szért nem csoda, ha először majdnem mindenkiben ellenszenvet kelt. Mert már kis gyermek-korunkban, midőn legmélyebben vésődnek a hallottak lelkünkbe, számtalanszor ismétlik előttünk a biblia azon szavait, melyekben el van mondva, hogy Isten teremtette az embert és saját lelkét lehelte abba. S a mellett, hogy ez a könyvek könyvében: a bibliában van megirva, melyet ugy tanultunk ismerni, hogy annak szavában még kételkedni is bün: az emberről való magas fogalmunknak is legjobban megfelel s lelkünk vágyait leginkább kielégíti. Mily nehéz és fájdalmas küzdelem támad tehát belsőnkben, midőn egy ember komolyan s a mindnyájunk által nagy tekintélyűnek ismert természettudomány alapján állva azt követeli tőlünk, hogy mondjunk le ezen gyermek korunkban belénk csepegtetett s azóta folyton erösbóMö hitünkről s fogadjuk el rokonunknak a legutáltabb állatot, a majmot. — Még