Pápai Ifjusági Lap – 1. - 4. évfolyam – 1885-1889.
Első évfolyam - 1886-01-15 / 5. szám
gyorsan bonyolodik le az esemény. Minden következő kép csak jobban leköti figyelmünket és érdeklődésünket. S midőn a veszélyes események által a szeszélyes sors épen boldogságukat idézi elő, a mi keblünket is csendes boldogság fogja el az ily képek olvastára: „Összerezzen a leányka, Vágyva sejtett titkos álma Teljesültén elmerengve: Ráborul a hős kebelre. Ring a sajka hullámháton . . . „Te vagy egész boldogságom" Édes titkot sug a szája Mig az első csők bezárja, Minden egyes képnek, mely benne előfordul, lehetne irni szépségéről. A rithmus benne erősen lüktet és hibátlan. S az egészben semmi más hibát nem fedeztem fel, mintazt, hogy rimei kissé gyöngék. Még egy költemény van, mely méltán megérdemli figyelmünket s mely nem csak egy ily ifjúsági kiadvány, hanem meg maga sabb igényt ébresztő könyv lapjain is megállná helyét. S ez Pap Kálmánnak „A bajnok sirja" cimü festő költeménye, mely teljesen méltó az irodalom terén is ismeretes költő nevéhez. A költeményen bájos egyszerűség és igaz mély érzelem vonul keresztül, mely a rokonszenv húrjait önkénytelen rezgésbe hozza. S a rokonszenves kép keretében elmondott bánatos történet elolvasása után csendes, megnyugtató fájdalmat érezünk, mely oly jól esik a tiszta érzésekkel telt kebelnek. A zöld koszorús hegyektől köritett csendes völgy, mélyében a virágos partu csacska csermelylyel s partján a százados hársak által takart kisded sirhalommal oly szép és szelid képet nyújt, mely kedélyünket csendes ábrándokba ringatja. S midőn igy az ábrándozó mélabűs hangulatot felkölti bennünk, oly édes egyszerűséggel beszéli el a bajnok ifjú történetét, — a ki elveszett a csatában s a kit halvány mem^asszonya még most is gyászol, — mintha csak a patak csevegését hallanánk. Szemeink előtt látjuk a lánykát a ki: „Könyező szemekkel Jön a sirhalomhoz Minden este reggel." S bár sajnáljuk őt, szivünk megtelik érzéssel, de fájdalmunkat nem engedi túlságba menni az a vigasztaló tudat hogy van a ki megemlékezik a derék hősről s majd a hü lányt nem felejti el a honfi kegyelet. Külalakját tekintve a költemény csinos, hibátlan. A kötetben levő többi költemény nem emelkedik túl és nem igen jár alantabb, mint azon mérték, mit a bevezetésben felállítottunk, azért velők bővebben foglalkozni nem tartjuk szükségesnek. Ha az eddigiekből következtetést akarunk vonni, elmondhatjuk, hogy a kötet költői része általában véve kielégítő Kiss Gyula: Hymnusza, Csatkay Ignácz: Mahmudja, Pap Kálmán : Bajnok sirja és Gál Lajostól: „A márvány lovag" pedig még magasabb müigényeket is kielégit. Ezért a képzőtársulat nem vallott szégyent a Ta vasz kiadásával, tekintve annak kötött formában irt részét. II. A prózai müvekre előre is el lehet mondani, hogy nem érik el azon magaslatot, a mit a költemények. Itt már csak szárny próbálgatásokat találunk, semmi egyebet. Legfeljebb a csinos folyékony előadást és egynémelyiknél a szorgalmas törekvést dicsérhetjük meg. A 8 prózai munka közül 5 drb. azon irodalmilag semfii-semfának nevezhető műfajhoz tartozik, a mit közönségesen rajznak mondanak- Szerintem legalább az ilyen rajz-félék semmi magasabb mübecscsel nem bírnak s sokkal helyesebb lett volna az 5 rajz hel^y ett egy a „Judith u-hoz hasonló elbeszélést közleni. Mégha valami ügyes tartalmú kis munkák volnának, inkább ki lehetne velők békülni, úgy gondolkodván, hogy ha valami magasabb müértékkel nem bírnak is, de legalább szórakoztatók. S nem unatkozik az ember olvasásuk alatt. De igy alig érdemlik meg az időt, melyet olvasásukra fordítunk. A stíl könyedségénél és tartalmánál fogva még legtöbbet ér köztük Antal Géza müve: „A pessimista," de ez még alapjában eltévesztett és hibás, mert a kit ő ugy akar feltüntetni, mint olyan embert, kit az élet és nem a philosophiai rendszerek olvasása tett pessimistává, nagyon távol van a pessimismusnak még árnyékától is. (Folyt, köv.)
