Pápai Ifjusági Lap – 1. - 4. évfolyam – 1885-1889.

Negyedik évfolyam - 1888-11-30 / 4. szám

redt vallásos élet és a szemléleti és törté­nelmi érzék ujabb hatása. Ezen győzelmet azonban nem e két irány vivtaki, mert erre mindkettő képtelen tan szerű, csak az értel­met érdeklő volt. Mindkettő megengedte Is­tennek közbe nyúlásait a világ folyásába az u. n. csudákat. Ezen irányok annyira össze voltak kuszálva, hogy igen gyakran meg sem lehetett egymástól különböztetni. A zavar tetőpontra jutott: senki sem tudta, melyik osztályba tartozik, annál kevésbbé. hogv má­sokat hová sorozzon. A i'égi orthodoxia minden pontján át­törve s biztos alapjaiból kimozdítva volt, a nélkül azonban, hogy helyébe valami űj ; lépett volna. Erkölcsi-gyakorlati alapját oda­hagyták. vagy legalább elmellőzték: ellenben a dogmatika bevezető részletei, a kijelentés, ihletés, csudák kérdései előtérbe nyomultak. De itt is bizonj'talan'ság volt észlelhető. Az okossággal bocsátkoztak alkuba egyik vagy másik csuda (érdekében. A bibliával tu­dományos szempontból foglalkoztak. Ez a „bibliai theologia", yagy „bibliai s upran a tú­ra lismus,'" de ebben semmi hiterő, semmi gondolati .tartalom nem volt, — e mellett nagy mértékben szerepelt a morál és józan értelem, de a legernyedtebb, legmindennapibb alakban. Ez a képe ezen bomladozott- s ha­tározatlan jellemű átmeneti theologiának, mely középponton áll a régi orthodox és modern theologia között. Ezen átmeneti theologia áthatóbb és inkább negatív alakjainak meg­volt azon érdeme, hogy a régi dogmatikai romhalmaz jelentékeny részét az útból félre tolták, a morált központba helyezték, a ke­resztyénség emberi oldalát jobban szemügyre vették. De annál hiányosabbak és zördonab­bak positiv tételeik. A 18. század hetvenes éveiben a Fichte­Schelling-féle philosophia hatása alatt kifej­lett az u. n. romantika. Bár nagyon jótéko­nyan hatott ez irány, mert eszményileg a szellemet — a mindennapiságbók hová a 18. század rationalismusa sülyesztette — fölemelte, de" csakhamar túlzásokba esett, melynek ere­deti merev ellentétes irányzatánál fogva ki volt .téve., Elvont ábrándos idealismussá, közvet­lenségi mániára lett. A romantika döntötte le mindazon korlátokat, melyek a véges és végtelen világ között emeltettek. A jobbak | érezték, hogy űj idők következnek; olyan férfiak, mint pl. Schleiermacher megragadó lelkesedéssel adtak szót ez érzelemnek. Mindazáltal az űj vallásos élet felébre­dését nem lehet pusztán az aesthetikai-phi­losophia felemelkedésére vinni vissza. Egy másik nevezetes és igen fontos körülmény is közbejátszott, mely az elméleti idealismust gyakorlativá tette, a műveltek köréből a tö­meg közé átvezette. Ezen fontos tényező volt az- idő sz-üksécjessége és komolysága. A ha­záért és szabadságért való harcz volt ez. Egy olyan harcz, melyben az ember mindent koczkára tesz, egész véges valóját örömmel veti a halálba, ez: vallás. Ezen örömmel rohanás a halálba, ezen bizonyosság a győ­| zelem felöl a legmélyebb gyalázat és meg­aláztatás idejében, ez: hit. Igy hát a német nép közé a szabadság­harczokkal új vallásos szellem, melyebb, ko­molyabb erkölcsi élet, melynek gyökerei a vallásban ágaztak szét. áradt ki. Ezen mozgalom átcsapott Svájczba és Németalföldre-, melyeknek szellemeit foglal­koztatta és foglalkoztatja különösen, az egy­házban a theologusok által, kik a keresz­tyénséghez és bibliához ragaszkodnak: az egyházon kivül nem theologusok pedig nem theologusok által, kik nemcsak hogy mind a kettővel szakítanak, hanem gyakran azokat a lőhető leghevesebben megtámadják. Miután hazai prot. egyházunk mindig | igen szoros viszonyban állott Németország­gal. különösen Svájccal és Németalfölddel; az illető mozgalmak nálunk sem maradtak is­meretlenek. A mult század végén és ennek elején a rationalismus volt ismeretes, -—: az azután beállott pangás után alig 6 évtized­del ezelőtt a modern irányzat jelent meg, mint űj tünemény. Ha e mozgalomnak —- a különböző he­lyeken, okát keressük, azt találjuk, hogy mindenütt a túlzás hivta azt életre, ( mely. először a létező vallásformákat támadta meg. I s később magát a keresztvénséget. Mindenütt

Next

/
Oldalképek
Tartalom