Pápai Ifjusági Lap – 1. - 4. évfolyam – 1885-1889.

Harmadik évfolyam - 1888-03-15 / 8. szám

Egyházi énekeink állapota a XVI-ik században, Vége. Templomi énekek közé számithatjuk Szkárosi Horváth András a különben politizáló és elbeszélő költőnek: „vigasztaló énekét." Hitének ereje s nyilatkozásbeli képessége határozottan Dévayra emlékeztet. Éneke tárgyát ugyanazon forrásból meríti, mint Dévay — t. i. a bibliából — s benne mint ez, kifejezést ad hazafiúi érzésének. Rajzolja, hogy a ki Krisztusban bizik, az meg nem csalattatik; nem árthat annak még a világnak dühössége sem. Majd töredelmes szivvel ismeri be a világnak háládatlanságát s elnézést kér Istentől Krisztus ártatlan halálának érdemeiért. Esedezik végül az ellenségnek, a hazáról s az anyaszentegyházról való elhárításáért s azokat ótalmába ajánlván Istennek — ily formán ad hálákat: „Hálát adunk néked mennybeli nagy Isten Ki vagy egy állatban és három személyben, Ne hagyj minket rettegnünk a keserűségben Halálunk óráján ne essünk kétségbe." Dobay András nevén is — kit a Pesti Gábor féle kézirat az első reformátorok közt emlit — maradt egy templomi énekünk: „az utolsó Ítéletről," Nyelv, verselés, alakitás tekintetében a NVI-dik sz.-ban élt első rendii költőink között foglalt helyet. A bibliából meríti tárgyát s a biblia szövegéhez mindvégig is hű marad. Kezdi énekét az 50-ik zsoltár első versével: „Az hatalmas Isten királyok királya Es minden uraknak nagy hatalmas ura, Szól és mindeneknek ő ezt parancsolja." Pár vonással rajzolván a Krisztus megjelenésére, illetve eljövetelére czélzó körülményeket; adván a próféták nyilatkozatait, áttér a Krisztussal elérkezett időre, s magát Krisztust szólaltatja meg. Hangjában valódi drámai erő nyilatkozik, p. o. midőn szemébe mondatja Krisztussal a világnak: „kicsoda az, ki ti közületek engem a bűnről meggyőzhetne? Igy szól: „Már vesse szemembe ez világ énnékem Ha mi fogyatkozást esmérhet én bennem, Miből idvességet néki nem kerestem, Vagy irgalmasságomat tőle elröjtöttem." Leírja Krisztus e földöni életét, váltságát, megfeszittetését, halálát, feltámadását és menybemenetelét. Egy versszakban inti a népet az itélő Krisztus igaz hittel várására, éneke legutolsó szakában pedig a doxologiának ad kifejezést. Nem hagyhatom emlités nélkül Thordai Benedek XXX-ik zsoltárát. Tartalma ugyanaz mint a mi hasonló zsoltárunké. Kifejezésben azonban messze mögötte marad zsoltárunknak. A mi zsoltárunk igy hangzik: „Dicsérlek uram tégedet, Mert te megtartál engemet, És kegyesen felem elél Ellenségimtől megmentél." Thordai pedig igy forditja „Benned biztam Uram Isten soha ne gyalázhassam, Az te szent igazságodért kérlek szabadit|t assam, Éjjel-nappal én könyörgök, halld meg én kérésemet! Nincs énnekem segedelmem, uram te légy [ótalmaiTií Bátorságom vagy énnekem és örök bizodal[mara, Hajts én hozzám füleidet, siess tarts meg en[gemet," Thordai ezen énekét Szenczi Molnár Ali bert Jubileus académikus-ában előforduló — í „juste judex" kezdetű himnus nótájára fordította. Valamennyi emiitett költőt felülmúlja Skaricza Máté, a jeles Szegedi Kis Istvánnak, az önálló vallásos lyra művelőjének tanítványa, — több zsoltár és ének fordítója. O fordította nyelvünkre Luther Márton azon hatalmas egyházi énekét is, melyet nemcsak lutheránus, de kálvinista is egyiránt ajakira vehet: „Erős várunk nekünk az Isten."