Pápai Ifjusági Lap – 1. - 4. évfolyam – 1885-1889.
Harmadik évfolyam - 1887-12-15 / 5. szám
neki küzdeni kellett nemcsak a katholicismns, mint egyházi, hanem az állam, mint világi hatalom ellen is, mely hazánkban — általánosan tudvalevőleg — mindig a róm. kath. egyház szolgálatában állott. S ha egy futó pillantást vetünk a reformatio ez első időbeli nagyjainak életére, ezt a körülményt csak az egyetlen Knox Jánosnál, Skót ország reformátoránál találjuk föl. E tekintetben elmondhatjuk tehát, hogy nekik, Dévavnak és Knoxnak, küzd elein teljes pálya jutott. Luthert megvédi bölcs Frigyes védpaizsa; Kálvint és Zwinglit a független köztársaságszabadsága; az angol reformátorok működését biztositá a legfőbb hatalom birtokosa, a király; de Déva}' és Knox nem találtak világi gyámolt; sőt e helyett az állam s az országnagyok részéről hatalmas ellentállást. Es ha Knox, — mint egyik életirója találóan megjegyzi — Atlasként hordá vállain az eget, azaz egymaga védelmezé az uralkodó hatalom s az országnagyok ellen a reformatio szent ügyét, nem lankadva soha egy pillanatra sem, nem kétkedve a teendőkben soha: — ugyanezt mondhatjuk Dévayról is. 0 sem csüggedt el, sőt a nehéz munka csak edzé erejét s erősbité jellemének szilárdságát magasztos és hazaszeretetről tanúskodó czélja elérésére, — sohasem tévesztvén szemei elől ama mély tartalmú és minden viszonyok közt vigasztalást, enyhülést adó szavakat: „Boldogok a kik háborúságot szenvednek az igazságért, mert azoké a mennyeknek országa (Máté V. 10.)" — S ha majd egykor, ama nagy napon ismét eljövend a Jézus Krisztus, talán rajta is be fog teljesedni az, a mit Matthesius Melanchtorira vonatkozólag mondott, hogy t. i. „hite, béketűrése, buzgalma nyerend hálát, dicsősséget s örök jutalmat " Összehasonlítva ekként az adottak alapján — mit bárki is megtehet magának — a két Luther jellemét, hátra volna még kitűzött czélunkhoz képest szólani a két reformátornak a társas életre való befogásáról. Az itt elmondhatók azonban csak ismétlései lennének annak, mit a reformatio e téren létrehozott. Ugyanazért, egyszerűen csak utalunk azokra a társadalmi intézményekre, melyeket a reformatio teremtett s a melyeknek Luther és Dévay mindenesetre harczosai v alának. Es most leteszem tollamat, bucsut veszek a protestáns egyháztörténelem e két *—- maga mértéke szerint — valóban nagy férfiától. S ha talán olykor-olykor hibásan fogtam fel a tények jelentőségét s elragadott a személyes, az egyéni nagyság bámulatába való elmélyedés, szolgáljon mentségül az a körülmény, hogy ezt nem kész akarva tettem, hanem erőm gyengeségének következménye az. Leteszem pedig tollamat Dévai ama szavaival: „A mit Ígértem vala nektek Atyámfiai! időnek és helynek ennyi szorosságába, im megadtam, nem ugy mint kellene, de csak mint lehetett. — Ha eleget nem tehettem e dolognak, mégis a ti jóvoltotokért jó néven veszitek. Isten dicsősségére cselekedtem." S ha találkozik e lapok t. ol; vasói között csak egyetlenegy is, ki tulajdonit valami érdemet nekem. e sorok Írójának, fáradságomért az gazdag jutalom leszen, de i egyszersmind ösztön a további munkálko! dásra. JAKAB ÁRON. .QÓ fj Felköszöntés. Pályatársaimnak. — Fel, koczintsunk! csengjen össze a kehely, Melyet tiszta jó baráti kéz emel. Es üritsük mind fenékig, űgy, amint Érzelemben egybeforrnak leikeink. 5*