Pápai Ifjusági Lap – 1. - 4. évfolyam – 1885-1889.

Harmadik évfolyam - 1887-11-30 / 4. szám

erőt önt fáradt tagjaiba, édes gyönyörrel tölti be szivét. Egyetlen egyszer bánja meg tettét, egyetlen egyszer vegyül keserű csepp a vad kéj tengerébe, midőn a haldokló Simon utolsó szavait hallja. De ez csak pillanatig tart s midőn Káldor — a főbünös családja elpusz. titksában—szemére veti, hogy milyen telhe­tetlen a vérben: a lohadásnak indult tűz újra fellobban benne s háttérbe szorítja a ne­mesebb érzést: megöli ellenfelét. Elérte hát annyira óhajtott czélját s hogy boszuja, il­letve az arra vonatkozó fogadása teljes le­gyen, már csupán az volna hátra, hogy Enikőt rabnőjévé tegye. De midőn az ellenséges várba belépve Enikő nyakába borul: Föllázadt Tihamér minden csepp vére . . . zaj vala lelkén . . . 8 a vas alatt hangos dohogással nyugtalanul vert, Mintha erős kehelét fölakarná törnie, a sziv . . . S állt elszörnyedve magától Mint villámtól vert, zivatartól megszakatott fa . . . A jelen és a mult harczoltak eszében, azoknak Lett vad honjává s szörnyű eszmélete kin volt, Kin, melynek végét he nem éré képzeletével." S midőn Enikő meglátja arczát s a ré­mület és csalódás által megtörve, Összeroskad: ,,Ot a veszni menő ifjú kétségbeeséssel Nézte soká s képes nem volt mozdulni helyéből." A haldokló lány suttogó szava: „Meglát­juk Tihamér egymást!.. Éjfélben s éjfélek után" folyton cseng fü­lében s a felizgatott képzelet által felidézett képe minduntalan szemei előtt lebeg; meg­hasonlik önmagával s ezzel elvette a bünte­tést, melyet túlságba vitt boszuja hozott reá. Sorsa ennélfogva tragicus ugyan, de megér­demlett. Kát dúrban a költő egy családját szerető atyát s büszke lovagot rajzol. -Őseitől örö­kölve a Sámson család elleni engesztelhetlen gyűlöletet, még az alávaló árulástól sem riad vissza, csak hogy e családot, melynek léte szálka szemében, megsemmisítse. E tette a lovag-jellem arczul csapása s ebből kifolyólag mi volna természetesebb an­nál, hogv lakolnia kell? lakolnia élete elvesz­tésével! Mindenesetre nagy büntetés, de meny­nyivel nagyobb még az. mely őt mint atyát éri, elfordithatlan enyészetet hozva hibájával az egész Káldor családra, gyermekeire. Sze­reti gyermekeit, szereti odaadó, feláldozó sze­retettel, szive teljességgévei. Elvesztésük egy­egy tőrszurás, mérges tövis atyai szivének s a fájdalom megtöri a büszke, mindennel da­czolni kész lovagot. így a halál, mely őt éri már nem is büntetés reá nézve, hanem föl­oldás azon fájdalom alól, melyet kedveseinek elvesztése miatt érez. Az a megdöbbenés, me­lyet e^sö látása bennünk keltett, szánalomnak enged helyet, midőn igv megtörve, megsem­misítve áll előttünk. Petur és Ipoly e két, jellemére nézve tö­kéletesen egyenlő testvér legfőbb vonása az ifjú kor könnyelműsége és a harczkedv. De álljanak itt jellemzésükre a költő szavai: ,„ ifjú tűzőkben Délczegek, a harcznak, bármilyen volna, örülök S több véres hadi munkákban rögzöttek eléggé, Mindkettő apjára ütött; de szivökben ölő gond Nem fészkelte magát s lobogott az erő vad lángja szemökben." Könnyelműségükben nem sokat mérlege­lik tetteik helyes vagy nem helyes voltát, követik atyjukat a gyalázatos harczba s mint a kik jólvégezték dolgukat, teljesen nyugod­tan vannak, legkisebb szemrehányást sem tesznek maguknak cselekedetük galádsága miatt. Arra, hogy Tihamérral minél előbb megküzdjenek, nem a gyűlölet; hanem az ifjúság tüze, a könnyelműséggel párosult harczvágy vezérli őket. Könnyelműségük bün­tetése nem maradhat el: egymás keze által múlnak ki. Simon a legifjabb fin egészen elüt két bátyjától. Míg ezek harczvágyók s a mellett könnyelműek, addig az ő gyengéd majdnem nőies vonásai mellé a megfontoltság járul. Mint engedelmes fiu nem tesz semmit aty­jának akarata ellen; részt vesz azon éji harcz­ban, mely a Sámsonok megsemmisítését vonta maga után. Ez alkalommal lát először vért folyni s szelid lelke megborzad a harcz ,,fortéiméitól: soha őtet azóta Nem készté mosolyodni öröm, nem kardot emelni, Es pengő idegen nyilakat szállatni szilaj kéj; Hallgata és atyját titkon vádolta magában." (Vége köv.) SÁNDOB BENŐ. Felelős szerkesztő: Fülöp József .— Szerkesztő társak: Medgyaszay Vincze, Jakab Áron. Pápán, az ev re/ j ólán ml a betűivel mj Debreczcny K. (Helyiség o-kollegnun.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom