Pápai Ifjusági Lap – 1. - 4. évfolyam – 1885-1889.

Harmadik évfolyam - 1887-10-31 / 2. szám

Különfélék. — A ut. akadémiai szék jelen iskolai év végén az uj szabályzat szerint tartandó el só lelkészképességi vizsgálatra — írásbeli dolgozat készítéséhez •— a kö­vetkező tételeket tűzte ki: «) a hittan köréből: Adas­sék elő a római, ágostai és helv, hitv. egyház felfo­gása a Krisztus személyéről, és mutattassék meg, hogy a reform, egyház felfogása legjobban megegyez a szentirással és az okossággal. P) A ker. erkölcstan köréből: Helyeselhető-e erkölcsi szempontból a há­zassági elválás, y) A szentirásmagyarázcit köréből: A római levél I. r. i—V. r. 11. v. gondolatmenetének kimutatása és az V. r. I —11. v. tudományos magya­rázata. — Az alapvizsgára kitűzött tételek pedig ezek: «) Egyháztörténetem köréből: Adassék elő a ref. ha­tása a rom. kath. egyházra. /?) A vallásphtl. köréből : Fejtessenek ki a XVIII. század rationalismusának el­vei s mutattassák ki, hogy kielégitik-e azok az em­beriség vallásos igényeit. 7) Isagogia köréből: Pál apostol első római fogságára vonatkozó újszövetségi helyek elősorolása és kifejtése után adassék elő az ephézusi és philippi levelek egymáshozi viszonya és tartalmuk párhuzamos felmutatása mellett indokoltas­sék ugy hasonlóságuk, mint eltérésük. — A theologiai képzőtársulat október 22-én tar­tott ülésében egy indítvány éltelmében elhatározta, miszerint beiratkozik a prot. irodalmi társulatba ala­pító tagnak, ha ama társulat szabályai az 5 írtos évi törlesztést megengedik. Társulatunk e ténye csakis örvendetes jelenségnek tekinthető s példát adhat e tekintetben a testvér intézetek egyesületeinek.— Ugyan ezen ülésen elhatároztatott az is, hogy a reformatio emlékünnepét, mely eddig még meg nem tartatott, jövő tanévtől kezdve — a mennyiben ez évben az idő már rövid (?) volt a készületre — rendesen meg­fogja ülni a társulat. — Ét 'dekes régiség jutott kezeinkbe az ifjúsági képzőtársulat tudományos könyvtárából, mely nem más, mint e társulatnak fennállása második évében (1841—42. tanév) tartott örömünnepélyére szóló meg­hívó. — Annyiban érdekes ez különösen, hogy az ott szereplő egyének közül többen részint ma még élő részint elhunyt tekintélyes férfiak s országhirü embe rek. íme egész terjedelmében: »A' pápai főiskolában alakult képző társaságnak t. Tarczy Lajos ur r. ny. tanár s magyar akad. r. tag elnökletében folyó évi nyárhó 30-án délutáni 4 órakor a' megye termében tartandó második évi örömünnepére az irodalom ba­rátai egész tisztelettel meghivatnak a' társaság által.« íÖrömüjneprend. I. Jegyzői előadás a társaság ez évi munkálatáról. II. Szavalások és felolvasások. 1. »Len­gyel keservek« jutalmazott dalok Acs Károltól, sza­valja Tóth István. 2. »Lehel« dicséretet nyert ballada Petrovics Sándortól, szavalja Kis János. 3. Mutatvány Jókay Móricz »Tiiz és viz« czimü másod jutalmat nyert beszélyéből, olv. Dömjén. 4. Magánybeszéd Bá­rány Gusztáv "Keresztyén és pogany« czimü beszélyé­ből, szav. a' szerző. 5. »Petike« Vörösmartytól, szav. Kis Gábor. 6. Mutatvány, Kerkapoly Káról jutalmat nyert értekezéséből, ezen feladatról : »Fejtessék ki töredékesen honunk' hátramaradása egyéb országok­tól, 's mik ezen hátramaradás' okai?« olv. a' szerző 7. »Büvolt lantos« Dömjén Ferencztől, szav. Salkovics Káról. 8. »Özvegy« Vörösmartytól, szavalja Pap Dé­nes. 9. Mutatvány Petrics Soma »Viszontorlás« czimü első jutalmat nyert beszélyéből, olv. Petrovics Sándor. 10. »Falusi kis lyány Pesten« Czuczortól, szavalja Petrics Soma. 11. »Sirdalok« dicséretet nyert lyramü, Acs Károltól, előadja a szerző. 12. Mutatvány Bárány­Gusztáv „Szerelem és halál" czimü beszélyéből, olv. a' szerző. 13. »Élő szobor» Vörösmartytól, szav. Ács Káról. 14. »01mos botok« Szalkay Mátétól, szav. Pet­rovics. 15. Mutatvány Tatay Samu dicséretet nyert értekezéséből, a fent nevezett feladatról, olv. a' szerző. 16. „Szin és való" jutalmazott ballada Petrovicstól, szav. Kozma Sándor. 17. Mutatvány Lantay Sándor »Lovag szerelme« czimü dicséretet nyert beszélyéből, olv. a' szerző. 18. »Holdhoz« Vörösmartytól, szav. Pap Dénes. 19. »Búcsú« B. Eötvöstől, szav. Parrag Gábor. 20. »lstenitélet« beszély Jókay Móriéitól, olv. Bárány Gusztáv. 2l. „Liszt Ferenczhez" Vörösmarty­tól, szav. Petrovics. — A theologiai képzőtársulat legutóbbi ülésén elhatározta, hogy az eddig szokásban volt vita-ver­senyt folyó tanévben is — még pedig Karácsony előtt — megtartja. A tétel megválasztása és a vita napjának kitűzése azonban a közelebbi ülésre halasz­tatott. — Helyreigazítások. Lapunk mult számában meg­kezdett »A két Luther« czimü értekezésbe egy lé­nyeges sajtóhiba csúszott be; ugyanis a 4-ik lap má­sodik rovatában alulról 5-ik sorban e helyett: olvassa =olvasni kell teendő. — Továbbáaz akadémiai ifjú­ság létszámának kimutatásánál ezen megjegyzésünk ellen: akadémiánknak másnemű szervezé­séről — mint halljuk kifogás tétetvén, jónak látjuk magjegyezni, hogy az alatt semmi mást nem értet­tünk, mint a theologusoknak más testvérintézetek nö­vendékeihez hasonlóan kissé kedvezőbb anyagi ellá­tását. Felelős szerkesztő: Fülöp József. Szerkesztő társak: Medgyaszay Vincze, Jakab Áron. Pápán, az ev. ref. (őtanoda betűivel ny Debrectcny li. Í887. (Helyiseg ó-kollegium.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom