Pápai Ifjusági Lap – 1. - 4. évfolyam – 1885-1889.

Első évfolyam - 1885-11-30 / 3. szám

ja. ...a Hymnus. Dicséret és magasztalás tenéked Menny föld Ura, ki voltál s léssz ör Hozsánna zeng feléd óh véghetetlen Áttörve a csillag-mirjád között! . . . A természet, ez óriási templom, Melyet előhozott erős kezed Teremtményekkel rakva íeldiszitve: ITiven mutatja öröklétedet! Hálát dalol a légbe szállt madárka, Midőn a kék égen napod ragyog, — És azt dalol párjával rejtekében, Midőn csillagjaid ragyogtatod! Hálát bocsát a millió virág is, Midőn hajnalban illatot lehel; Hogy létezésre táplálékot adtál: Imát buzog az emberi kebel! Ha vérezik a sziv a fájdalomtól: ök! Vigasztalást tetőled vár, remél ! S ha a világ méltatlanul fizetne: Orvos szerért tebenned van remény; Mert hisz mindentudó levén tudod te, | Mi kell a sebre? és ki az igaz? i Es balzsamírt csepegtetsz a szivekre ! És éltető harmatként száll vigasz. — Hozsánna zeng körülted a magasban, A melyet zeng az angyalok kara, Nagyságodat jóságodat dicsérve; Ki is lehetne, ki ne áldana?! A természet — e nagy, szent templomodban —• Hálát susog minden. Dicsér az ég! S az ember is — mindentudó, örök, jó! Hymnust rebegve leborul eléd. /ö p Miféle vágy, mi néma szenvedély, Amely betölti ifjú keblemet; Mely csüggedés közt arra int „remélj", Ha látom én mosolygni szép szemed? Esdeklés. Kétség s remény dagasztja keblemet, Kopár -— avagy tündérkert vár-e rám, Keserv, öröm, mi illet engemet? Felelj nekem te szőke kis leány. Álmom mi szép, ébrednem oly kinos Hisz az, ki álmaimba" megjelen, Ki nappal, éjjel oly gyönyört okoz: Te vagy, te szende, szőke kedvesem. Bizonytalanság kinos érzetét Eloszlatod csekélyke szóddal is, Felelj — derítsd fel keblem édenét — Ugy-e a szó s mosoly nem volt hamis? Óh szólj, felelj, hogy nem csalatkozám! Lelked megérté szenvedélyemet .... S e zaklatott sziv enyhülést talál Édes hitébe; hogy méltán szeret. cBo-r-cos díáívwáw. Egy kis félreértés. (Vig beszély.) IV. Május 4. (Folytatás.) Hazánkban oly szép tavaszi napok egyike, a me- emeli fejét a szürkülő láthatárra s pajzánkodva biborlyet az idegenek nem tudnak felejteni és a mely pirossal vonja be az őt mátkaként váró földet. A két azt mintegy második Olaszországgá varázsolja. — szerelmes üdvözlésére megzendül az erdők, mezők, Ünnepelni látszik a nagy természet. A nap mosolygva ligetek és a levegő kardala. Magasztos, égbeható hor