Pápai Ifjusági Lap – 1. - 4. évfolyam – 1885-1889.

Második évfolyam - 1887-04-30 / 10. szám

tartózkodó volt, amit azonban hibának épen nem lehet beszámítani; hisz annyi érte őt! De a kit megszeretett, az meg volt szeretve, ahhoz feltétlen bizalommal ragaszkodott s csak egyszer hagyta magát az indulat által elragadtatni, hogy ilyent írhatott: „Isten veled te elpártolt barát, Veszett ebként ki szivem megmarád!" De ezt is meg akarta azután semmisíteni. Katona pajtásához Kuppis Vilmoshoz, azután Jókai, Arany, Tompa, Kerényi, Vachot Sándor, Egressy Gábor és Szemere Pálhoz irott költeményei pedig a baráti érzelemnek, a tiszta, gyöngéd barátságnak leghívebb kifejezői. Az idegenkedés tehát — mint fentebb is emlitém — inkább a szoros barátságokra vagy ezek megkötésére vonatkozott; mert azt épen nem lehet mondani, hogy a vig társaj Ságokból tisztességes mulattságokból magát kivonta volna: ellenkezőleg jól mulatott vig j czimborák társaságában, mint ezt kedves bor1 dalai bizonyítják. — Sokan azt is hajlandók ezek alapján hinni és állítani, hogy a része' geskedésre nagy hajlammal bírt volna; azonban ezt megczáíolják, megczáfolták barátai és ismerői — s nem is lehet csupán ezen dalokból ezt reá mondani; mert hogyne lehetnének azok egy pusztán vig társaságokat ' szerető, jókedvű léleknek öröm nyíl vánulásai, virágai?! Ez pedig nem hiba, hanem oly tulajdon, melyet nem szégyen el het még a legkomolyabb munkával foglalkozó ember sem; mert az embernek társas lényi fogalmából önként következik s bárki is megengedheti magának, (Vége köv.) FÜLÖP JÓZSEF. Ifjukorunk. Csodálatos az ifjú szichona: Ezer remény- és vágygyal van tele, Zománczot rá tündéri kéz vona, Mesés jövőt alkot s lát képzete. Ha elkozelg szerelme bájkora: Szeme mindent a legszebb szinbe lát, Nem lehet gát számára akkora, A melyen át ne vetné ő magát. Költő, művész s mi minden tudja ég^ Minek magát az ifjú érezi, S ha keblében szerelme lángja ég: Az óriás parányi csak neki. Csodás ekkor az ifjú szichona : Ben te minden szép és jó megterem, Ifjú szive az üdvnek temploma. Mi tette ezt? mi más ... a szerelem! Nem a való; egy szebb és jobb világ, Amelyet ő átélni majd remél; Ifjú szive tanulni, tudni vágy, Attörtii a titkoknak fellegén. Lehetetlen nincs ifjú szív elölt, Mert erénye neki az akarat, S ha ez erős, — bár gyengék az erők, Bizonyos, hogy diadalt is arat. Óh az ifjú egész más körben él És álmodik tündér-szép álmokat; S nem csügged, ha elhagyd egy remény: Alkot helyé" szebbnél szebb másokat. Ne verjétek fel csábos almiból, Ne verjétek az ifjú szív erét: Magát csak igy, csupán igy érzi jól: Nem ismeri az élet mily setét. Tapasztalás hányatott embere, le is valál hisz ifjú egykoron; Mért nem hagyod az ifjút élnie Reményinek s merengni álmokon ? Ne irigyeld tőlük, hogy boldogok: Hisz a valót ők még nem ismerik; Ilyen ifjak egykor ti voltatok: Ti birtátok e kor reményeit.