Pápai Ifjusági Lap – 1. - 4. évfolyam – 1885-1889.

Második évfolyam - 1887-03-31 / 9. szám

gazember, már egy hónap óta abajgat czipöim kifizetetlen áráért. — Ne mondd el, — rivallok rá haragosan, — hiszen már jobban tudom, mint te! Nem fizetek : punktum. Múe ö savanyúan mosolygó ábrázattal visszavonulást rendez, — én meg ? — — - Oh fatális helyzet! Ez a himpeller szerte iizte legfelségesebb gondolataimat, már ezt pedig ne kivánja tőlem senkisem (még a jegyzőkönyvi megrovást Damokles kardjaként fejem felett tartó titkár sem), hogy a suszter által tudósított „meisztert" bevárjam. Azért letéve tollamat, maradok hazulról menekülő alázatos szolgájok MOLNÁR ISTVÁN. —.r-ej&s^. Halotti ima, - Jóltevő agg úrnő felett. (Pályadijat nyert.) Örök Isten! mindenható Atyánk! Te lehelted belénk az életet: te rendelkezel egyedül életünkkel és halálunkkal. Nincs jogunk zúgolódni a te cselekedeteid ellen; nincs okunk kételkedni a te jóságodban és szeretetedben. Oh nézd el kérünk kegyelmesen, ha most, e kedves halott koporsójánál — minden megadásunk és megnyugvásunk mellett is — könyes szemekkel és panaszos hangon keresünk tégedet! Te tudod legjobban, óh Atyánk! hogy ki volt ő minekünk; te tudod, hogy kit vesztettünk az ő távozásával. Ismered te ez előttünk fekvő kedves halottnak földi életét; te tudod legjobban, hogy miképen sáfárkodott a reá bizott javakból; te tudod, hogy mije volt ő a szegényeknek: te tudod, hogy mi volt ő mindnyájunkra nézve. Oh, ha mindezeket átgondoljuk, önkénytelenül is azon kérdésre fakaszt a fájdalom : miért is kellett eltávoznia közülünk annak, akit annyian szerettünk? miért kellett meghidegülni az áldott kéznek, mely oly sok meleg sziv hálájára lett érdemes? De nem, nem zúgolódunk bölcs végzésed ellen, sőt áldunk és dicsérünk tégedet, hogy enynyi ideig is megtartottad jóságos életét; áldunk és dicsérünk, mert megengedted érnie, hogy egyetlen gyermekét maga nevelje íel; megengedted, hogy átültetvén szivének nemes érzelmeit: méltó utódot hagyjon maga után. Te hoztad elő a tavasz virágait; a te leheletedre hulltak le a megsárgult falevelek. Te növelted fél a zsenge vetéseket, a te tekinteted érlelte meg a kalászokat és mint ezek, úgy az emberi életet is te teszed áldásossá, te eszközlöd, hogy életünkkel embertársaink javára lehessünk. Kibeszélhetetlen Atyánk a te jóságod, kinyomozhatatlanok a te utaid! Te vettél körül bennünket forrón szerető szivekkel, kiknek környezetében oly szépnek, oly édesnek tetszik az élet és oly rideg-, oly sivárnak a halál gondolata. De nem! . . . Hisszük Atyánk! és oly boldogító a hit, hogy miként a learatott kalászokat, úgy életünket sem semmisíted meg*, hanem a bennünk lévő nemes mag, lelkünk által egy új, boldog és örök életre fog virasztani, hol azokkal, kiket földi életünkben annyira szerettünk, akiktől oly nehéz volt az elválás: újra találkozunk. Tarsd meg és erősítsd ezt a boldogító hitet az éltök legdrágább kincsét sirató rokonokban; vigasztalja őket, enyhítse fájdalmukat az a tudat, hogy nem csak ők, mindnyájan érezzük a veszteség nagyságát, mert a kedves halott úgy élt. hogy mindnyájan szerettük őt. Vigasztalj és erősíts mindnyájunkat óh Atyánk, kik a végtisztelet megadására egybegyülekeztünk! Adj erőt, hogy ugy élhessünk, miszerint mindig készen találjon bennünket a halál, mindenkor félelem nélkül ajánlhassuk lelkünket a te kezeidbe az Ur Jézus Krisztus nevében. Ámen. BOROSS KÁLMÁN. VcpS&C^S—