Pápai Ifjusági Lap – 1. - 4. évfolyam – 1885-1889.
Második évfolyam - 1886-09-30 / 1. szám
Tavaszi nap ragyog szivünk felett, S szép táj felett ragyog e nap. Rózsaberek az, milyet csak Kelet Tündérmeséi nyújtanak. Vihar nem dúlta még fel azt, habár Felleg boritá néha el. Ott dalol a szép boldogság madár, S a szellő balzsamot leheli. A szeretet virága ott virul, Eg} 7szerü, mégis szép virág, Minőt nem hozasz Ganges partirul, Minőt nem nyújthat a világ! Fürge méh zsong ezen virág körül: A szorgalom kis méhe az . . . Van-e kép, amelynek jobban örül A lélek, van-e szebb tavasz ?! Kert szivünk és virága érzelem; S mutasd fel azt te kis lapunk. Nagyot ne várjon tőlünk senki sem, Mert hiszen azt nem adhatunk. Nem is kérünk mi tapsot; a helyett Legyen elismerés a bér, — Azt sem óhajtjuk érdemünk felett — Legszebb lesz mégis a babér! MEDGYASZAY VINCZE. Háború szerelem miatt. Beszélvke. A főurakat megzabolázta IV. Béla a nagy király, s megfosztotta a jogtalanul elrablott koronajavaktol; helyreállította a királyi tekintélyt, melyet atyja Endre alatt sárba tiporva csak czimnek tekintettek. Az ily erélyes fellépés miatt felbőszült nagyok által királyságra hivott Frigyest meggyőzte, a hazából kikergette, s mint egy boszuló Cherub forgatta a hatalmasok feje felett büntető pallosát. De a gyűlölség még magasabb fokra hágott elökészitöjeül mintegy azon véres drámának, mely a Sajónál s a hazában szerte-szélylyel a pokol rémes szülötteinek szereplése mellett lejátszódott. De fátyolt amaz ijesztő képekre! Maradjon a függöny legördülve. Már ez a szó is megrázza, megreszketteti bennünk a jobb érzések húrjait: tatárpusztitás! Minek rajzolnánk le a kisded tábor felbomlását, elkeseredett harczát, a. rémületteljes futást, az egyenetlenség áldozatának a nagy királynak menekülését! Minek festenénk le az égő városok és falvak lángjainak panaszos recsegését, minek a bujdosó, kétségbeesett alakokat, miért visszhangoztatnók a jajveszéklö anyák siralmait, a szüzek zokogását, a kisdedek hangos sirását! Minek mutogatnank kísértetekül a halmokban és elszórtan heverő holttesteket és az ezeket ellepő, marczangoló vadakat! Minek ecsetelnök a hónába visszatérő királynak legmélyebb honfiúi fajdalmai, midőn a virágzó városok és falvak helyett romokat, termő kalászok helyett a mezőben hullákat talált! Fátyolt a múltra, fátyolt reá; ne nézzük a rémdráma jeleneteit. De vonjuk le a leplet egy képről, melyen bánatos színezet mellett némi megelégedést kifejező arezokat, s a szabad lélegzés folytán örömkönnyükben csillogó szemeket láthatunk, — melynek egy részében a siralmas harezok helyén »több illat tölti a virágokat« és dús kalászok ringatóznak, ezek között pedig meglégedett arezok fotytatják az évszakos munkát; más részében virágzó uj életre született városok vannak és • azokban szorgalmas alakok sürögnek, forognak. Megerősödött a nemzet, helyreállt a törvényes rend, a fájó sebek begyógyultak, a nagy király homlokán dicsfénytől övezve vezette az ország ügyeit. A királyi palota üj fényben állt; a lelketlen Frigyes uj kudarezot vallott és ekképen helyre állott volna a nyugalom, ha később belzavarok nem rontották volna meg a dolgok szép folyását. Ily események előzték meg elbeszélésünket. I. A király fia szeretett vadászni. Ősz idején volt. A Vértes erdő egy tisztásán vadászsátrak vannak kifeszítve, közöttük egy különösen feltűnő : tetejének aranynyal remekül ékesített czifrázata miatt, előfüggönyén az ország czimerével. Ez a trónörökös sátora. A sátorok között sürgő szolgaszemélyzet látható, vadászathoz készülődve, — közöttük itt ott parancsokat osztogató daliás alakok tűnnek fel. A trónörökös sátorában vidám társaság van, csupa ifju lelkek, az ősmagyar jellegnek nemes kifejezésével arezukon. Előkészítésül a fáradalmakra jóízűen falatoznak, közbe-közbe csengő edényekből ürítik a vértforraló édes hegynedüt. Festő ecsetére méltó jelenet és alakok. Csak egy férfiú nem vegyül az örömzajba: Kaján az, a királynak megbízott embere Eszik, iszik ugyan ö is, de a beszédbe ritkán vág bele. Nagy termetes ember, veresbe átmenő arczszinnel, ugyanilyen hajjal és szúró szürke szemekkel. Egész lénye mikor beszél — szemeit fürkészöleg, gúnyosan forgatván —valami visszataszító hatást szül a feléje fordulóban. Rendes szokása az ellentmondás, melyet e napon is gyakorlatba vett. Kellemes őszi reggel volt, a nap sugarai megaranyozták a megakadt pókhálókon csillogó harmatcseppeket. A rengetegben halotti csend uralkodott, csak nagy néha szakította meg a csendet a meg-megrettenö vadak rohanása.
