Pápai Hirlap – III. évfolyam – 1890.

1890-01-19 / 3. szám

Pápa, 1890. Harmadik évfolyam, 3. szám. Vasárnap, január 19. Előfizetési árak: Egész évre ... 6 frt — kv. Fél övre . . . . 3 „ — „ Nogyed évre •. . 1 „ 50 „ Egyes szám ára 15 kr. Kiadóhivatal: Pápa, Szél-utcza 150. ház szám, hová az előfizetési és hirdetési dijak a kiadói teei.dőkkel meg­bízott KOCZKA LÁSZLÓ úrhoz küldendők. PÁPAI Megjelen minden vasárnap. A „Pápai Hírlap" tisztelet­tel kéri helybeli előfizetőit, hogy az uj évnegyedre kikül­dött nyugtákat beváltani szíves­kedjenek. Azon nagyszámú vi­déki előfizetők pedig, kik előfi­zetési dijaikkal hátralékban vannak tisztelettel felkéretnek, hogy hátralékaikat mielőbb be­küldeni szíveskedjenek, nehogy a lap szétküldésében akadály merüljön fel. A kiadóhivatal. Városi közügyek. in. Deputátiók jártak a hét folyamán a város polgármesterénél és a meg^e érdemes főispánjánál. A küldöttség tagjai a város képviselőtestületéből ke­rültek ki s kérelmük tárgyát az ké­pezte, hogy a sertéspiacz a régi he­lyére helyeztessék vissza. A küldött­ség nehéz munkát teljesített, de végre czélt ért és ezííltal sok ezer polgár hálájára tette magát érdemessé. A küldöttség egyes tagjainak fel­kérése folytán hivatva érezzük magun­kat erről a dologról, — melynek or­voslását hírlapunk már régóta sürgette, — egyet-mást elmondani. — A kül­döttség tagjai elősször Mészáros Károly rendőrkapitányt kérték fel, hogy ve­zesse őket a polgármesterhez és adja f elé kérelmük tárgyát. 0svaid Dániel a küldöttséget a lehető ridegen fogadta s midőn a rendőrkapitány a kérelmet előadta, hogy a sertés piacz helyez­tessék vissza régi helyére, meglehetős, durva módon azt felelte, hogy „hozza hát vissza, ha tudja" és csodálkozá­sának adott kifejezést, hogy a rend­őrkapitány az ügybe bele avatkozott. Erre Bognár Gábor városi képviselő indokolt beszédben terjeszté elő ismét kérelmét. Erre azután a polgármester ur lakonice kijelentette, hogy ő ebbe a dologba nem avatkozik, mert nála jártak már az alsóvárosiak is s neki azok sem mostoha fiai. Hiába volt minden kapaczitálás, az öreg ur hajt­hatatlan maradt. — A küldöttség a polgármester úrtól tehát meglehetős, lehangolt állapotban távozott el. De mert ügyét elejteni nem akarta, elha­tározta, hogy ez ügyben személyesen kérelmezni fog Eszterliázy Móricz gróf főispánunknál is. A küldöttséget ide Néger Ágoston apátplébános ur vezette. Eszterliázy Móricz gióf főispán ur a „lehető szi­vélyességgel" fogadta a küldöttséget. Néger apát ur bevezető beszéde után Bognár Gábor városi képviselő ecse­telte szomorú helyzetünket. Elmondta, hogy a magyar nyugotti vasút for­galmát tőlünk — Kis-Ozellnek köz­ponti állomássá alakításával — elvon­ták. A kir. törvényszéket elvitték, kir. Szerkesztési iroda: Pápa, Pósia-uicza 1036 ház szám, hová a lap szellemi részét illető minden közlemény intézendő. Ke'ziratok vissza nem adatnak. Hirdetések és nyilterek a kiadóhivatalban ­vétetnek fel. Egy petitsor 6 kr. Nyilttér petit­sora 20 kr. — Kincstári illeték külön 30 kr. táblát nem kaptunk, az állami dohány­gyártól egyesek kislelküsége folytán elestünk s most még ami egy meg­maradt — a sertéspiaezot is elakar­jákvárosunkból — Tapolczafő alá vinni. Utalt arra, hogy mióta a sertés­piaezot a város szélére helyezték — mennyi kárt szenvedett a pápai ipar­és kereskedelem s haigy marad, akkor mily szomorú jövő vár a város lakói­nak egy nagy részére. Kijelentette azt is, hogy azért jött a köldöttség testületileg, mert nem bizik abban, hogy a polgármester a küldöttség kivánatát hiven tolmácsolná a főispán ur előtt. Kéri ügyüknek ke­gyes támogatását. Néger Ágoston apát­plébános pártfogó felszólalása után a megye főispánja határozottan kijelen­tette, hogy az ügyet támogatni fogja s hogy a sertés piacz mielőbb régi helyére visszahelyeztessék, arra nézve személyes befolyását felsőbb helyen is felhasználja. Kijelentette, hogy fájlalva tapasztalta, hogy a kir. törvényszéket tőlünk elvették, kir. táblától, dohány­gyártól elestünk, — gyávaság volna úgymond, ha most még a ser­tés-piaezot is kihagynánk vinni váro­sunkból. A küldöttség tagjaiban — kikkel a főispán ezután szívélyesen kezet fogott — ez a szives igéret a lehető legjobb hangulatot keltett s a legszebb reményekkel eltelve hagyták oda a grófi kastélyt. A „PÁPAI HÍRLAP" TÁRCZÁJA. Csitítgatom. i. Csitítgatom a szivemet, Mi haszna van? ha nem lehet! . . Az édes vágytól úgy dobog, Ha csak reád is gondolok. Az arc2*m sárga, halováuy. Nincs nappalom, nincs éjszakám, Valami bánat, valami üz, Leírhatatlan égi tüz ! Az életem örömtelen. Mi sem vidítja kebelem. Reád tekint szivem, szegény, Te vagy az üdv, a hit, remény. II. Mind elvoszett a régi kincs, A mult időkből semmi sincs, Te megmaradtál énnekem Szerelmem, éd«s gyermekem ! De mindenem megvolna bár És volna kincsem száz határ; Mit érne az élet nekem ?! Ha te nem volnál — gyermekem? III. Mikor mindenki elfeledt, Te felkerestél engemet, Mikor mindenki átkozott, Lelked reám áldást hozott, El nem felejtem sohasem, Ki voltál akkor kedvesem ! , , . Mikor mindenki üdözött, Te óvtál mindenek között, Hogy rám zudult a rágalom, Nem hitted édes angyalom ! Te híí, te szent, te szenvedő, Szerelmem, üdvöm, drága nő ! Bessenyey. Mese a rózsáról. — A „Pápai Hírlap" eredeti tárczája. — Irta: SALGÓ. Egy csendes nyári estén kertemben bo­lyongtam. A fárasztó nappali munka után égő fejemre jótékonyan hatott a tiszta kerti lég. A. rózsalugasba érve, hol ezernyi rózsa illato­zott feléra, ledőltem a gyepre félig ébren, félig álmodva. Az ezüst szinü hold egy-egy sugára be-belopódzott a szemérmesen egy­másra boruló rózsák között és kivál?sztva a legszebb rózsát enyelget azzal. Édes érzet ká­bított el (mintha hallottam volna) hallani vél­tem a susogó holdsugár szerelmes meséit mi­től a kis rózsa kelyhe még édesebben illato­zott. A langyos esti szél végig lendült a bokrokon s a holdsugár elkezdett mesélni . . . . . . Egy tündérkirályfi szeretett egy tündér leányt s szerelme viszonlángra talált a kis tündér kebelben. Mind a két virágé oly tiszta volt szerelmük ; nem volt nap, hogy ne találkoztak volna és nem volt óra, hogy egymásra ne gondoltak volna. Egyszer hosz­szabb időre kellett távozni a királyfinak. Fáj­dalmas volt a bucsu, mint kik érzik, hogy életük ugy össze van kötve egymással, mint virágé a napsugárral. A szép tündérlány nem szólt, nem könnyezett, csak ajkai vonaglásából csak szép szemeinek bágyadt tüzéből, látszott az az iszonyú fájdalom, a mely majd megre­pesztette kis szivét. A tündérkirályfi egy rózsát hagyott ott emlékül, szépet, mint a hajnal, s édesen illa­tozót, melyet a leány azóta folyton kebelén viselt, hogy legalább emlékét csókolgathassa százszor-ezerszer annak, a kit ugy szeretett. . A rózsa a nagy szeretet daczára is egy­szer csak elkezdett hervadni. Hervadt, hervadt s oly szomorúan nézett kis úrnőjére, mintha szemrehányást tenne neki a nagy szeretetért, ós csodálatos ! Ettől fodva, mintha élete a rózsával össze volna kötve — a lány is mind­egyre hervadt. A kert alatt folyt el egy kis patak, cso­bogva-csevegve. Partja teli virággal, melyek vidáman illatoztak. Ide állitatta fel ágyát a szenvedő tüngérleány, ki még betegségben is olyan volt. miként a lemenő nap gyönyörű alkonya, szeme sugárával nyájasan, bár szo­morúan mosolygott. Szenvedő arczávaloly éde­sen csüngött elhervadt rózsáján, mintha sze­relmesével játszadozott volna. Egyszerre az eddig csak raadárdaltól za­vart csendet kürt szava váltá fel, s a haldokló tündérlány előtt ott állott szűzi vágyainak és álmainak hőse ; a királyfi, izzadtan, kuszált hajjal, sápadt arczczal.

Next

/
Oldalképek
Tartalom