Pápai Hirlap – III. évfolyam – 1890.
1890-02-23 / 8. szám
— Száj ós körömfájás. Ismét veszedelem fenyegeti a marhakereskedést. A mult héten a győri gazdaközönség maihaálományában több bikán a száj ós körömfájás betegsége konstatáltatván, elterjedésének meggátlására a hatósági intézkedések megtétettek. Reméljük, hogy gondos óvatosság mellett a baj mielőbb meg fog szűnni, ami annal is kívánatosabb, mert marhakereskedelmünk a mult nyáron elég nagy kárt szenvedett. — Kereskedelmi ós iparkamara Győrött. Mint az első fecskét a tavasz hirnökeül szoktuk tekinteni, épugy fogadhatjuk azon tervezett ós igért közhasznú intézmények valósulásának előpostájául r kereskedelmi miniszternek folyó hó 14 ón érkezett leiratát, melyben értesiti a várost, hogy Győr székhelylyel kereskedelmi és iparkamarát létesit. A győri uj kamarának hatás köre kiterjed Győr. Veszprém, Komárom és Mosonymegyókve, valamint Győr és Komárom szab. kir. városokra. A miniszter a szervezéssel miniszteri biztosi minőségben gróf Laszberg Rezsőt. Győrvármegye alispánját bizta meg, aki az elnök, a kamarai kül és beltagok választását fogja vezetni. — Letartóztatás. Keiser József nevű ezermester egy pár hónap előtt szabadult ki a pápai kir. fogházból, hol egy évet töltött. A fogházbüntetés kiállása után, néhány napig városunkban zongora hangolással foglalkozott, mig nem rendőrkapitányunk kiutasította öt a városból. Hogy mily helyes volt ezen rendőri intézkedés — tanúsítja az alábbi közlemény, melyet a székesfehérvári „Szabadság"-ban ban olvasunk: Egyik helyi tudósítónktól a délutáni órákban a következő értesítést vesszük: Veszedelmes egyént tartóztatott le Seidel Lajos rendőrkapitány, Hetekkel ezelőtt telepedett le városunkban egy Kaiser József nevü állítólagos zongora-hangoló, ki azonban múltjára nézve semmiféle okmánynyal nem tudott szolgálni a rendőrségnek. A puhatolásnak sikerült kitudni, hogy ő egy igen rovott előéletű egyén, ki többször el volt zárva, többek kőzt okirathamisitás miatt is.E vörös körszakallas középtermetű szikár ós nagy tollas kalapu ember, az ő ezüst karpereczével és feljoujouzott karjával, de mindenekfelett tolakodó magaviseletével — a nyilvános helyiségekben is általános ellenszenvet ébresztett maga iránt. Sókkal szerencsésebb volt a női szivek körül, mert özv. Kohn Józsefné már kezét is felajánlta neki s igy a rendőri beavatkozás e szegény asszonyt is megmenté egy végzetes lépéstől. A rendőrkapitány 3 hét óta figyeltette minden lépését s miután meggyőződött arról, hogy vele szemben a csalás jelensége több esetben látszik fennforogni s mai napig semmi okmányt felmutatni nem tudott, őt letartóztatta. Kaiser a földön fetrengve sirt a kapitány előtt, hogy bocsássa szabadon, rögtön elhagyja a várost. Eunek természetesen nem lett foganatja s a vizsgálat eredményéhez képest, vagy a kir. ügyészségnek fog átadatni, vagy- ha igazolni tudja pénze és értéktárgyai holszerzésót— a városból ki utasittatik s haza toloncoltatik Győrbe, hol már szintén meglehetős stikliket csinált; többek közt bűvészeti előadást hirdetett, de fél órával a producitó előtt a pénztárral eltűnt. A rendőrkapitány nagyon okosan járt el, mikor e „ válalkozó úrra" rátette a kezét s további garázdálkodásaitól a várost megmentette. — Halálba üldözött rablógyilkos. Tóth Ferencz rablógyilkost, ki Fejér és Veszprém megyékben garázdálkodott, ki csak most alig 2 hete került ki a szegedi fegyházból s már is több embert rabolt meg a Fejórvár ós Veszprém közti uton— a veszprémi csendőrség e hó 7-ón este a dombovári vendéglőben megtalálta. Tóth azonban észrevéve acsendöröket, pisztolyt fogott- s öngyilkossá lett. A rablógyilkost épen levélírás közben lepte meg a csendŐrség. A levél Leitner Sándor bicskei czipénznek volt czimezve. — A kisbirtokosok orsz. földhitel inintézete közgyűlését márczius hó 16-án fogja Budapesten megtartani. Ezen a gyűlésen az adósok által választandó kiküldöttek is részt vehetnek, miért is választásra össze szoktak hivatni. Azonban még eddig — tudtunkal legalább — egyszer sem jöttek össze. — Törvényjavaslat a vasárnapi munkaszünetről. Baross Gábor keresködalemügyi miniszter elkészült javaslatával, a melylyel a vasárnapi munkaszünet iránt megindult mozgalom sikeres megoldása remélhető. A javaslatot a napokban fogja a kereskedelmi és iparkamarákhoz és eüen törvénynyel éritendő szaktestületekhez véleményezés végett megküldeni. Ugyanez alkalommal közöltetni fog az illető testületekkel az a rendelet tervezete is amely szerint a miniszter kijelöli azon iparágakat, a melyeknél a forgalomra, a község érdekeire és az iparnem természetére való tekintettel azon iparágak lesznek fölsorolva, a melyek sikeres üzésénél a folytonos ipari munka elkerülhetetlen szükséget képezvén, ezek a törvény alóli kivételre szamithatnaK. — Humor. A vén ló. Iszonyú vén lova volt a tiszteletesnek. Tizenhét esztendő óta évenkint négyszer küldötte be a vásárra, hol a kupecek mindig megnézték a fogát, de épen azért vagy legalább ezért is, nem vették meg. Az öreg ló aunyira megszokta a dolgot: hogy végre nem ís várta, nogy fölpöcköljék a szálát, hanem amint valami ember közelgett feléje, azonnal vicsorítani kezdte fogait. — Az uj mérték. Magyarázta és mutogatta az o pap hiveinek az uj mértékeket Midőn a liter századát mutatta, tréfásan tette hozza : „ez lesz jővöre a portiós*. Nagy szöget ütöt ez állítás a kondás fejébe : tekintgetett jobbra balra, mit mondanak rá az atyafiak ; és mikor látta, hogy senki sem tiltakozik megkisebbített portios ellen,föláll és mondja: — Már édes tiszteletes uram, nekem semmi szavazatom nincs se a póterröfj-, se a granerok ellen — de már avval a kis edénynyel nem tudok békességre lépni, — igya meg a ki csinálta ! - Minek harangoznak ? Miüden barang zúgott-búgott egy hallottért Miskolcz városában. Kérdi egy kíváncsi idegen az odavaló tiszteletestől : Ugyan kérem, kinek harangoznak ? — Nekünk, uram, neküuk, mert annak hiába harangoznának, a ki meghalt, az már ugy sem halja ! — Galimathias M . . jeles pap igy kezdé oratióját egy hajadon fölött: „itt nyugszik a jeles honleány ! a tiszta szűz : a Grachusok anyja ! „ — s kész volt a temetési hangulat. Máskor egy nagyon gazdag ember fölött. "Hogy nem sajnáltad itt hagyni mezei gazdagságodat !„ — A hasfelmetszö Papán. Mindig akadnak emberek, kik ostoba és Ízetlen viccek gyárfásában kifogvhatlanok. Igy a legújabb rémes hir, ^ogy Jack a hasfelmetsző a napokban Pápára érkezik — és ugyan-e hir szerint — ez előre be lett volna a rendőrkapitánynak jelentve, egy bizalmas levélben. Mamár komoly ijedelmek terjedtek el a gyermekvilágban főleg s ezért, bár felesleges, de még is kijelentjük, hogy az egész dologból egy betű sem igaz s csupán valami élcelődni vágyó, de idült gyöngeségben szenvedő agyvelő szüleménye. — Czégbejegyzési kötelezettség. A kereskedelemügyi miniszter, hogy elejét vegye azon viszásságoknak, a melyek abból származnak, hogy az ország területén számos kereskedő és iparos a kereskedelmi törvény által előirt czégbejegyzési kötelezettséget tesjesiteni elmulasztja, két rendeletet bocsátott ki, melyek a hivatalos lap hétfői számában foglaltatnak. Az első rendelet a kereskedelmi kamarákhoz intéztetett és kötelességévé teszi ezeknek, hogy a hozzájuk beérkezett iparigazolványokról és iparengedélyekről a kamara területén levő kir. törvényszékenkint elkülönítve rendes könyvet vezessenek, a könyvbe foglalt jegyzék alapján a rendelkezésükre álló, vagy esetleg beszerzendő adatok szerint, vegyék fontolóra vájjon fennforog o szüksége annak, hogy az illető iparos, vagy kereskedő bejegyeztesse és a mennyiben a bejegyzést szükségednek találják ; keressék meg az illetékes kir. törvényszéket, hogy az illetőt bejegyzésro végzósileg utasítsa. A második rendelet a másodfokú iparhatósághoz van intézve ós ezeket arra utasítja, hogy intézkedjenek, mikép az elsőfokú iparhatóságok az iparüzletek megszűnését épp ugy mint megkezdését jutassák a kereskedelmi kamarák tudomására. Ugyan e tárgyban az igazságügymíniszter is bocsátott ki rendeletet a kir. törvényszékekhez. E rendelet felhivja a törvényszékeket,hogy vegyék figyelembe a kereskedelmi kamarák hozzájuk érkezendő jelentéseit, továbbá közöljék a kamarákkal jogerejüleg elrendelt czégjegyzéseket ós törléseket és végre a „Központi Értesítő" ben eszközölt közzétételekre nézve figyelmébe ajáalja a törvényszékeknek, hogy a czégbejegyzési kivonatok tisztán és szabatosan legyenek leírva. — A balatoni gőzhajózás biztosítása érdekében tudvalevőleg Zala-Vas Somogymegyének érdekeltsége a maga részéről mindent megtett, hogy az ügy anyagi sikerhez is vezessen. A végrehajtó bizottsághoz csatlakoztak Zala, Vas és Somogy megyék összes országgyűlési képviselői pártkülömbség nélkül s igy kilátás van arra, hogy nemsokára még két uj gőzös fogja a Balatonon a közlekedést közvetíteni. Ezen dicséretes mozgalomtól a déli vasút sem akarván elmaradni, 8chiller vezérig, spontán elhatározása folytán a társaság részéről 10,000 frt hozzájárulási összeget ajánlott fel és csak azon feltételt kötötte ki, hogy az érdekelt faktorok is az Ügy megoldását kellő támogatásuk mielőbb biztosítsák. A déli vasút vezérigazgatójának ezen dicséretes ajánlata a végrehajtó bizottság részéről legnagyobb elismeréssel fogadtatott,kiemel vén azon tényr,hogv a déli vasút elépéssel kötelességén is tulment. — Törökországba utazók figyelmébe. A m. kir. belügyministereum egy legutóbbi körrendeletében tudatja, hogy mindazok, kik Tőrökországba utaznak, és magukkal lőfegyvert, forgópisztolyt, külföldi ezüstpénzt, képeket, könyveket, |stb. egyéb a török vallást sértő dolgokat tartalmazó hasonló tárgyakat visznek, rendszerint sok kellemetlenség éri, miért is felhívja a hatóságokat, hogy e körülményre az odautazó közönséget eleve figyelmeztessék. — Mulatnak Vaszaron. A vaszari legények híresek az ő mulatozásaikról. A sátoros ünnepek alkalmával meg szokta mutatni, hogy nem halt ki belőlük még az ősi magyar vér. Igy törtónt az húshagyó kedden is, össze vesztek az Őket mulattató trombitásókkal, ezek közül egyet megbicskáztak, egynek pedig a lábába lőttek. Csak derék gyerekek ezek a vaszari legények. — Páris Guszti egykor veszprémi ügyvéd, ki kitűnő humorával tudta magát megkedveltetni, — jelenleg Konstantinápolyban nyitott ügyvédi irodát s ugy látszik, hogy már nagy barátságban áll —