Pápai Hirlap – II. évfolyam – 1889.

1889-01-13 / 2. szám

Pápa, 1889. Ulásodfik évfolyam, 3-ik szám. Vasarnap, január 13. Előfizetési árak: Egész évre . 6 írt - kr. Félévre . . . 3 „ - „ Neg>edévre . . 1 „ 50 . Egyes szám ára 15 kr. Kiadóhivatal: Pápa, Közép-utcra 91. sz. hová az előfizetések és a lap szétküldésére vonatkozó felszó­Iamlások intézendők. PÁPAI Megjelen minden vasárnap. Szerkesztési iroda: l'ápa, Közép-utcza 91. sz. Iiová a lap szellemi részét ii'ető minden közlemény intézendő. Kézi.atok vissza nem ndatnak Hirdetések és uyiltterek a kiadóhivatalban vétetnek fel. Egy petit-sor 6 kr. Nyiittér petitsora 20 kr. Kincstári ille­ték külön 30 kr. Perikulum in mora. Pápa, január 10. Hogy a késedelmezés embriójá­ban rejti-a veszélyt, annak igazságát már a régi rómaiak is belátták. Ez vezérelte Pápa város tanácsát is, mi­dőn küldöttségileg lépéseket tett a kor­mánynál aziránt, hogy a regále vál­ság életbeléptetése alkalmával a regále jogot különös kiváltságok által gya­korló polgárságunk jogos kártalanítás­ban részesüljenek. Nem szokott a városi tanács ahoz, hogy mi agyondicsérjük, azonban ezút­tal elismeréssel kellett adóznunk, mert ezen intézkedése által olyan szinben tüntette fel magát, mintha mégis tö­rődnék az adófizető polgárság érde­keivel. Örömmel konstatáltuk annak ide­jén, hogy küldöttségünket jól fogad­ták a nagyméltóságos urak. Sok függ a megjelenéstől és szó ami szó, ahoz rémito módon értenek a riii nagyzási betegségben szenvedő intézőink. Szeretnék nagyvárossá tenni Pá-pát külsőségében, de inig ezzel ve­sződnek, elszalasztják az igazi alkal­mákat, amidőn a város olyan intéz­ményekre tehetett volna szert,, melyek mind kereskedelmére, mind pedig ipa­rára és napszámára lendületet hozott volna. Hanem szükségesebbnek találták a fö-utczát szobros artézi-kuttal diszi teni, mint a pénzt és kereskedelmet, Pápán czentralizáló vasutat megsze­rezni. Az artézi-kutat megszavaztatták, O 7 bele is vertek szép egy pár ezer forin­tot, aztán most is csak a Tapolcza vi­zéből iszunk, a vasutak pedig Kis­Czellből ágaznak ki négy-öt irányban. Nagyon természetes, hogy a vá­ros ügyeinek ilyen agyonboldogitó kor­mányzása mellett tetetemesen nőtt az adósság s most nyakig uszunk benne. Most azután egy-két uri ember, akik állítólag mindig a város boldogi­tás ról gondolkodnak, — miként érte­sülünk — nagy bölcsen kitalálják, hogy a regále megváltásból lehetne tőkét csinálni a mi városunknak, még pedig oly módon, hogy a kártalanítás ne egyeseknek, akik a jogot gyakorolják s ilyenre igényt tarthatnak, hanem össze­gezve a városnak adassék. amiből azu­tán jókora adósságot lehetne törleszteni. Mindenesetre szép az olyan igye­kezet, amivel a városi adósságot tör­leszthetjük, csakhogy az ilyen mód­szerből nem kér a polgárság, mert semmivel sem találja indokoltnak, hogy a város adósságot csináljon a polgár­ság terhére, és ezt ugyancsak a pol­gárság megkárosításával törleszsze le. Azon polgárok, akik eddig kivált­ságos jogaiknál fogva a regálet bir­ták és gyakorolták és attól a megvál­tás által elesnek, jogosan megkíván­ják, miszerint veszteségeikért ők maguk és ne a város nyerjen kárpótlást. Már pedig nem téves az informa­cziónk, hogy a város ez utóbbi irány­ban dolgozik s ha a regále tulajdono­sok ideje-korán ez ellen lépéseket nem tesznek, megeshetik az a méltatlanság, hogy a kormány nem a vesztes fele­ket kárpótolja, hanem segédkezet nyújt a városi pazarláshoz, lévén ezeknek a városi uraknak elvök, hogy miután ebül jött szerdékkel törlesztettünk az adósságunkból, lehet csinálni újból kétszer annyit, majd csak akad megint egy-két megnyúzandó polgár. A megváltás alkalmával mindé­nekelőtt előtérbe jŐ a jog. Ezzel a joggal lép föl a tulajdonos és követeli a kártalanítást. A kártéritési összeghez a város­nak semmi köze. Ez a megkárosított polgárságot illeti, de veszteségeiért ko­rán sem kárpótolja teljesen. Lépjenek fel tehát a kormány­nyal szemben még jókor a regále jog tulajdonosai, tegyék magukat küldött­ségileg érintkezésbe, még mielőtt a fenti tervet kivinnék azok a jó váro­si urak. Perikulum in mora. Többet észszel, mint erővel! „PAPAI HÍRLAP" TARCZAJA. Kinek írtam? Kinek irtam ? minek irtain ? Ha nevettem és ha sirtam, Nem hallott meg senki engem : Datomat a Jégbe zengem. Ha az élet nekem átok, S mindenütt csak rosszat látok, Ki világát vigan éli: Rosszul láttam, alt beszéli. S kit lesújt az élet gondja: Lánczait dal meg nem oldja; A sebekbe, bús szivekbe Méregcsepp a dal keserve. S nekem is csak bajt okoznak Rimjátéki a koboznak: Mi begyógyúlt réges-régen, Dalaimban újra érzem. Az ihlet a lélek láza; Szenvedély a dal forrása: Ösaarecsengő szép zenére Lüktet a sziv hulló vére. BudnyAnazky Gyula. Skeptovics ur. — A „Pápai Hirlap" eredeti tárczaja. — Irta: Gárdonyi Géza. Gábor ur, aki olyan gazdag ember, hogy tizenhárom nevelőnőt tart a leányának, teg­nap egy férfinevelőt is hozott magához. Maga érte Budapesten. Kiválasztotta az egyetemen a legrutabb hallgatót, és szerződést kötött vele, hogy a filozófiát egy évig adja elő a leányának. A fiatal ember most iratkozott ugyan be a filozófiai szakra, de hát biztosította Gá­bor urat, hogy ezt csak azért tévé, mert ta­nari diplomát akart magának szerezni, külön­ben ő már annyit foglalkozott a fiiozófiával, hogy semmi ujat sem tanulhat, sőt idő mul­tán, ha alkalma lesz, könyvet fog irui az Ő saját filozófiájáról, mely homályba fogja borí­tani az ujabb idők minden filozófusát. Gábor ur el volt ragadtatva, tetszett neki a rút arczu, de jóbeszédü fiatalember. Még az nap kocsira ültette és vitte leányá­hoz. Hogy miért volt szüksége Izabella kis­asszonynak a filozófiára, azt bizony nem tu­dom, de gyanitom, hogy az apa egyetlen leá­nyát nagyon ki akarta képeztetni. Azonban azt is megengedem, hogy Izabella kisasszony megunván a tizenháiom meztelen arczu neve­lőnőt, azt sütötte ki furfangos fejecskéjével, hogy igen jó mulatság lenne egy bajuszos ne­velőt is hozatni a házhoz. Azon zaklatta hát apját, hogy a filozófiára is tanitassa. Mint­hogy pedig Gábor ur nem talált nőnemű filo­zófust egész Európában, kénytelen volt Iza­bella kisasszonynak egy himneinü filozófust szerezni. Mikor Gábor ur bemutatta a filozófust a leányának, ez olyan barátságtalan arczot csinált, hogy a filozófus, ha nem lett volna filozófus, egyszerre kiszaladt volna a szobából. De hát nem azért volt filozófus a filozófus, hogy ilen csekélységtől zavarba essen, — meg­hajtotta magát a leány előtt és igy szólt: — Nagysád! Rendelkezésére állok min­dig, amikor akarja. Órákhoz nem kötöm a tár­gyamat, mert ez oly gyönyörű, hogy lehetet­len munkának tekinteni. Vegyük ugy, mint mulatságot s időnkint társalogva foglalkoz­zunk vele. Gábor ur észrevevén leányának kedvet­lenségét, kiosont a szobából. Izabella kisasszony nem is figyelt a filo­zófus szavaira, csak nézett rá merően, hogy találna e rajta valamit, ami érdekes lenne a professzor úrban, de hasztalan: vörös volt ez mint a láng, fülei kissé szétállottak, arczát fakó soványság gyújtotta hosszura és bajusza Mai számunk 8 oldalra terjtd.

Next

/
Oldalképek
Tartalom