Pápai Hirlap – II. évfolyam – 1889.

1889-02-10 / 6. szám

nek is kedves szórakoztató. Midőn a hézag­pótló vállalatot 3. évi folyama megindulása­kor üdvözöljük, egyszersmind melegen ajánl­ják azt olvasóink szives pártfogásába. — A lap előfizetési ára egész évre 6 frt Félévre 3 frt. Negyedévre 1 frt 50 kr. Egyes szám 60 kr. Előfizethetni Déván (Hunyadm.) a szer­kesztőségnél. „Pápai ifjúsági Lap". 6. számát vettük a pápai „Ifjúsági képzőtársulat" szellemi párt­fogása mellett készült „Pápai Ifjúsági Lap„­nak, melynek élén „Az iíjuság köréből" czimü vezérczikK üdvözli ama mozgalmat, mely a pápai gymnasium négy alsó osztálya számára egy olvasókör és egy könyvtár alapítását czélozza. A czikk szerint ez nem egészen uj, mert csak folytatása fog lenni a 10 évvel ezelőtt megszűnt kis könyvtár­nak, mely az ifjúsági képzőtársulat kiegészítő részét képezte. A lap továbbá ügyes tanul­mányt hoz Sándor Benő tollából „Adalék Pál apostol leveleinek kritikájához" czimmel. Ezt követi Medgyaszay Yincze humoros „Felsülés" mmü verse. Borsos István „Kettő közül a harmadik" czimmel irt tárczát. A közlemények porát Ko s e n t h a 1 Géza „Czu­czor Gergely költészete" tanulmányának foly­tatása zárja be. A legolcsóbb magyar ólczlap. A Buda­pesten megjelenő „Mátyás Diák" czimü élcz­lap második évfolyamának legutóbbi számát beküldték hozzánk s igy elmondhatjuk, hogy az erős függetlenségi s hazafias szellemben szer­kesztett élczlap a magyar nép kívánalmainak teljesen megfelel. Képei amelyeket Homicskó rajzol — kitűnők és szövege mulattató. A „Mátyás Diák" előfizetési ára egy negyedévre csak 1 frt. Előfizetéseket elfogad és mutat­ványszámot készségesen küld a kiadóhivatal (kishid-utcza 9. sz.,) ha e végből hozzá egy levelező-lapon fordulnak. III R £ li. — Sirbaszállt reményünk. A sírbolt bezárult. Az most siibaszállt reményünk palo­tája, ahol a csillárok vakitó fénye helyett, az örökmécses pislogó lángja világit, ahol nincs öröm és vigság, csak a halottak birodalmát jelző néma csend. Legyen a néma családi sír­boltban az ő nyugalma is csendes, örök vilá­gosság fényeskedjék a dicső királyfi emléke fejlett, legyen áldott porhüvelye, melyből a lé­lek oly ifjún erőszakkal tört az Ur zsámolyá­hoz. Az elmúlt hét Pápán is a gyász hete volt. Hétfőn sürü egymásutánban hullott a hó és fehér lepellel boritá a várost, hogy annál jobban feltűnő legyen a gyász, melyet a háza­kon és középületeken kitűzött fekete lobogók is jeleztek. Kedden, a temetés napján a gyá­szos hangulat csak nagyobb fokot öltött. Az iskolákban miniszteri rendelet folytán az elő­adások szüneteltek és e napon a gyászisten­tiszteletek sora is megkezdődött. — A pannonhalmi Szt-Beneűekrend pá­pai székházának templomában tartatott az első requiem t r hó 5-éu, a korán sirbaszállt trón­örökös lelki üdveért. Az ünnepélyes gyászmi­séu nagyszámú közönségen kivül jelen volt az egész tanári-kar és a gyranasiumi ifjúság. — A pápai auth. orth. izr. templomban is mondatott gyászima a temetés délutánján. A templomot szép közönség töltötte meg, kik érdeklődéssel néztek a gyászszertartás elé, mivel azt hitték, hogy Breuer Salamon dr. főrabbi a m a g y a r királyfi lelki üdveért tartandó gyászima után magyarul fog megemlékezni a drága halottról s magyarul fog fohászkodni az Istenhez, hogy adjon csendes nyugodalmat a boldogabb hazában annak a reményteljes ifjúnak, ki utolsó leve­lében is áldást kért a mi drága magyar ha­zánkra. De akik ilyen vérmes reményeket tápláltak magukban, nagyon megcsalódtak. Dr. Breuer Salamon maródi lett és meg sem jelent a gyászimához, melyet helyette B u x b a u m segédpap végzett. A közönség egy részét e körülmény mélyen felizgatta és sokan azon véleményüknek adtak kifejezést, hogy a főrabbi nem akart megjelenni a gyásztiszteleten. — Az ev. ref. templomban szintén tar­tatott ünnepélyes requiem, melyen a főiskola összes ifjúsága, valláskülönbség nélkül jelen volt, élén a tanári karral. Ott volt azonkívül az elem i iskola összes növendéke is, élén az osztály-tanítókkal. Kiss Gábor ref. lelkész szép és megható alkalmi imát mondott Rndolf trónörökös lelki üdvéért. — A belvárosi pleb. tempiomban csü­törtök d e. 9 órakor volt a requiem, mely fényre és ünnepélyességre nézve a legipozan­sabb volt. Az oltár előtt felállított díszes ravatal csak emelte a gyás^pompát. Az ünnepélyes gyászmisét Néger Ágoston apát­plébános tartotta fényes segédlettol. A nagy­számú, többnyire gyászruhába öltözött hölgy­közönségen kivül díszes küldöttségek töltötték be a padsorokat. Jelen volt a honvéd tisztikar teljes díszben, gyászkarkötővel, az önkéntes tűzoltóság tisztikara, a városi és bírósági tisztviselőség, rendőrség, az elemi iskolák nö­vendékei, az irg. nővérek növendékei, a kaszinó küldöttsége és az összes egyesületek képvise­lete. — A pápai evang. templomban ma délelőtt lesz a requiem, melyeu G y u r á c z Ferencz tart alkalmi gyászbeszédet. — Megyés püspökünk imája. Hornig Károly báró, veszprémi megyés püspök Rudolf trónörökös halála alkalmával gyászának és' megilletődésének az alábbi imaszerű körlevél­ben adott szép és megható kifejezést: „Meg­rendítő eseménynek földig sújtó hatása alatt állunk egy ravatal előtt, — a trónnak s ha­zának szép reménye, királyi szüleinek büsz­kesége, a nemzeti kegyeletnek féltett tárgya: Rudolf trónörökös 0 cs. s kir. Fensége nincs többé! Folyó évi január hó 30-án, vá­ratlan halállal kimúlt... Oly csapás ez, mely ­lyel szemben emberi, földi vigasz nincs. Csak a vallás adiiat megnyugvást Istennek legböl­csebb végzéseiben, akinek, az apostol szavai szerint: „megfoghafcatlanok az 0 Ítéletei és megvizsgálhatlanok az 0 utai." Hozzáfordul­nak most a hü nemzetek milliói, kik az ősök­től átöröklött rendületlen hűséggel megszoktak, örömben és bánatban osztozkodni a szeretett fejedelemmel; — Hozzá fordulnak, az örök irgalom ez egyedüli igaz kutforrásához, Isten­hez, könyörögve neki: a megholtnak adj örök nyugodalmat Uram, királyi Atyját pedig erő­sítsd meg, hogy ami emberi felfogás szerint a legsúlyosabb csapás : szeretett, nagyreményű, Meghalt egy csók miatt. — A „Pápai Hirlap" eredeti tárczaja. — Irta: Gárdonyi Géza Az ombrai völgyben, hol emberláb nem taposott utat, egy fehér-márvány sírkőre borí­tanak árnyat a narancsfák. A márvány még egészen uj. Sima, mint a tükör. Rajta aranyhetükkel ezek a szavak fénylenek: Sandro. Meghalt egy csók miatt! Köröskörül csendes minden. Rejtett vi­rágok édes illata lebeg a fényes fehér raár­ványemlék körül, s a szellő sóhajára reszketve omlik a kőre az árny . . . Mikor a nap utolsó sugára elvillámlott az ombrai hegyek fölött s az é|i hold aláereszté a magasból ezüst fényfátyolát, a völgy sir­oszlopánál egy fiatal, bánatos arczu férfi bo­rult a földre. Mit csinált ott: sírt vagy imádkozott? Ki tudná azt megmondani! Mikor fölemelte a fejét, még sápadtabb volt. Kicsiny, vékouy tort vont elő az övéből. A távolban fehérlő kastély felé villantotta. Azu­tán eltűnt az éjhomályban. Az ombrai völgyben sötét, magas fák között fehérlik egy omladozó kastély. A hozzávezető utat régen benó'He a fű. Kapuja be van rozsdásodva. Parkjában elnyom­ták a sűrűn növő, embermagasságú vadvirágok z idegen származású dísznövényeket. Csak két lélek lakik a kastélyban: fönn az urno, alant a kapu mellett egy öreg szolga. Az urmí fiatal még. Hozzávetőleg mond­ják, hogy lehet 24 — 25 éves. Még gyermek volt, mikor az apja meg­halt. Azóta nem látta a kis lányt senki. Maga él. Elutasittatja a kastély elé érkező vendéga­ket és maga sem megy sehova. A környéken különböző' regék vannak el­terjedve. Némelyek azt mondják róla, hogy őrült, mások, hogy szent; legvalószínűbb, amit egy öreg pap állit: hogy eleinte bátortalan­ságból nem ment az emberek közé, később elvadult tőlük. Sandro, egy kalandos természetű római fiatal ember, belopódzott egy éjen a kastélyba. Másnap ott találták meg a kastély ka­puja előtt holtan. A szive egy kicsiny, vékony tőrrel volt átszúrva. Az öcscse, Luigi temette el az ombrai völgybe. A vén kulcsár a rozsdás vasajtó mögül nagy mogorván magyarázgatta meg neki, hogy valószínűleg bravók ölték meg; aztán azt ta­nácsolta neki, hogy jó lesz, ha ő is odább áll még napvilágnál, mert ő is igy járhat, ha itt lepi az éj. A fiatal ember lángoló boszuval távozott. * * * Az ombrai völgyre rászakadt az éj. A sötétkék égre ezüstsávokat szőnek a hulló csil­lagok. Az erdő csöndjében a mécsvirág most bontja sápadt szirmait, s a fütengerben zengő rovarok hangversenye ugy hallatszik, mintha az álmodó hegyek kimért lélegzetvétele volna. A kastély magas kőfalán egy emberi ala­kot világit meg a hold. Az alak elmerül a cserjék sötétjében, azután a kastély erkélyén jelenik meg újra. Az erkélyablakot vöröses fénypára lengi körül. Meg lehet ismerni Luigit. Lassan, óvatosan nyitja ki az ablaküveg szárnyait és belép a terembe. Ködfinomságu fátyolfüggöny hullámzik az ablak előtt. Luigi megáll a mögött és vizs­gálódva néz befelé. A terem közepén egy óriási csillár függ alá, gyertyák helyett egy nagy vörösüvegü lámpa világítja meg a háromszögletű kristály­darabokat és a termet. A lámpa alatt hófehér medvebőrön egy fiatal nő fekszik. Aranyszínű haja fényes se­lyemfürtökben hullámozza körül a fejét s fé­lig nyitott keblén szétomlik, elterül. Bársony­sima arczát az álom hatása alatt gyönge pir önti el. Félig nyitott ajkain gyönge lehellet játszadozik. Termetének többi részei egy taka­róul használt bíborszínű mousselin-függöny alól domborodnak elő. Keblének íehér halmai emelkednek, hullámzanak. Luigi térden csúszott az alvó nőig. Lélekzetét visszafojtva bámulta a tüne­ményszerű alakot. Arczába vér szökött, sze­mébe láng. Feje mindig közelebb hajlott az alvó uő

Next

/
Oldalképek
Tartalom