Pápai Hirlap – II. évfolyam – 1889.

1889-01-13 / 2. szám

tanuljanak fiaink németül, háttérbe szorítva az édes anyanyelvet, melyet millió viszontagságok közepette megvédett a nemzet. Mi lőtte Csáky minisztert? Elfelejtette, avagy nem tanították meg a Theresiaumban arra a szent igazságra, hogy nyelvében a nemzet élni s enyészni szokott? Ilyen erőszakos germánizálást nem várt a türelmes magyarnép kultuszminiszterétől. Szép, ha valaki anyanyelvén kivül inás idegen nyelven is beszél, de pressióval ráoktroálni valakire a germán nyelvet,, a barbár sváb szellemet, nem csak vétek, de égbekiáltó bün. S miért jutott eszébe épen a német nyelv Csaky Albin miniszter urnák? Hisz épen e nemzet nyelve iránt bir a legnagyobb ellenszenvvel minden magyar! A magyar nemzeti kulturának ily módon való megsértése ellen teljes erejéből kell opponálni minden igaz hazafinak. Mert a német nyelv szigorú, erőszakos tanításával beleoltják iíjuságunkba a háládatlan, áruló germán szellemet. így történik azután, hogy a mikor a miniszter ur a művelődést akarja előmozdítani, akkor visszalöki a magyar nemzeti közművelődést évtizedekre. Mert tagadhatatlan, hogy a magyar kultura azon idő óta haladt, amióta kevesebben tudnak németül. Mi erősen reméljük, hogy a mi derék népünk most sem tagadja meg magát és illő udvariassággal vágja a miniszter ur elé: n i x d áj c s! És vigasztaljuk magunkat azzal, hogy ez a meghagyatik rendelet is a többi sorIsmeretlenül bár, de régóta szeretlek. Titkoltam ezt mostanig, de tovább nem birom. Kérlek jöjj el hozzám esti 7 — 8 óra közt, ío-utcza 33. szám alá. "Várlak. A te szerető Líviád. NB. Választ kérek!" Örömmel ragadott Elemér tollat s irta: „Bájos nagysád! Kedves meghívását örömmel fogadom és kívánságához képest a megjelölt időben ott leszek és hódolva borulok lábai elé. Elemér.* A választ az inas csakhamar elvitte. Elemér kutatni kezdett emlékei között, de sehogy se jött reá, hogy ki is lehet az az ismeretlen angyal! Este feleségét elkísérte a színházba, ő P"dig kocsit vett és elhajtatott a nevezett haz elé. Csinos kis egyemeletes ház előtt állott meg a kocsi. Az ablakok erősen le voltak függönyözve. Csengetésre megjelent a portás és hajlongva kisérte föl Elemért az első emeletre. Ott fent egy hamis szemű mosolygó szobacziczus bevezette őt az ismeretlen hölgy boudoirjába Elemér széttekintett a szobában aztán a szobaleány felé fordulva kérdezé: — Mondja csak édesem, hogy hívják az ön bájos úrnőjét? — Az titok ! — feleié a kis hamis. — Tessék helyet foglalni; úrnőm azonnal jön, csak öltözékét hozza rendbe. Ezzel a cziczus eltávozott és egyedül hagyta Elemért. — Ugyan milyen lehet az én Liviám! Szőke-e vagy barna! Karcsú, magas, kedves, vagy túlságos molette! A szemei, ajka! Haja dús, kebele alabastrom, hangja ezüstcsengésü, képzelődék a kiváncsi Elemér. S ez mind titok í sára kerül. Megküldik a főigazgatóknak s azok nem vesződnek a foganatosítással. A magyar nemzet nem tagadja meg magát. Ha Csáky ur beszéltetni akar magáról, megteheti azt anélkül is, hogy merényletet követne el anyanyelvünk ellen. Csókoljon kezet Kisztihund Pál, a kaposvári mandatum tulajdonosa példája után, de ily módon ne akarjon tetszelegni a német sógoroknak. EGÍLETEK ÉS TARSÜL ÁTOK A pápai keresk. ifj. önképzőköre január 1-én kilépett szülői házából, a „Pápai Lloyd*ból, hogy attól mindörökre bucsut véve, mint önálló, felsőbb jóváhagyásoktól nem függő testület saját helyiségében (volt balkör) kezdje meg működését. Az ifjúság nehezen, néhány heti vajúdás után határozta el magát e lépésre s csak midőn a „Lloyd* elnöksége minden tekintet nélkül, ridegen visszautasitá az ifjúság jogos de szerény előterjesztését, szorult háttérbe azon nem tagadható érzés, mely a kör tagjait a válás gondolatára elfogta. Az ifjúság ugy anyagi, mint erkölcsi és szellemi erejének tudatában nem tartotta mágához méltónak ama alárendelt sz repet, melyet a „Lloyd" elnöksége neki juttatott, s nem akart tovább az alamizsnaként odavetett, de drágán megfizetett kenyeren rágódni. Elfelejtette a Lloyd igen tisztelt elnöksége azon körülményt, hogy az ifj. önképzőkör ledobfa gyermeksaruit, de nem is ama fápadt beteges ifjú az többé, melyet egy erosebb rázkódás kitörölhet az élők sorából. Az ifj. önképzőkör mint edzett erőteljes ifjú érte meg nagykorúságát, azon nagy koruságát, melynél az apa hivatása a bölcs tanácsadás és mérséklésre iutés, de semmi egyébben nem áll. Mihelyt az apa szem elől téveszti l a körülményt; amely pillanatban meg akarja szorítani fia önrendelkezési szabadságát, kitör a viszály apa és na között. És hol az anya — De türelmesen várt s magában dudolgatá; „Ki fog derülni a titok, S akkor leszünk mi boldogok ! , , . A szép hölgy ugylátszik nem nagyon sietett Elemér karjai közé, mert már hősünk unatkózni kezdett. De csitt! Mintha léptek zaja hallatszanék. — Igen, ez ő! Elemér még egy piHantást vetett a tükörbe, megigazította nyakkendőjét s torkán egyet köszörülve elegáns pózba vágta magát. A léptek zaja már ajtónál volt. Még egy pillanat s az ajtó függönye mögül kilép — Kosenblatt Áron, Elemér ur hitelezője. Elemér majd hanyatt esett; a szó megakadt torkán s bámulva nézett Áron bibircses orrára. — Nagyságos ur, gondolom, már elég régen várok a pénzemre. Kénytelen voltara cselhez folyamodni, s ha Ön nekem egy óra múlva a háromezer frtot meg nem fizeti, ugy ezt a levelet, melyet ön iraádottjához irt. elfogom küldeni néhány magyarázó szó kíséretében az ön kedves és szeretetreméltó — anyósához! — Rosenblatt, maga egy nyomorult blatt! Persze, ön tudja, hogy anyósom milyen vipera természetű, s most neki akarja a levelemet elküldeni. De azt nem fogja tenni. Itt a pénze, adja ide a levelemet! Áron hajlongva adta át a levelet és a váltót. Elemér dühösen mormogta a lépcsőn lemenőben ; / — Oh, azok az anyósok! kérdezhetnék — ki meleg szeretetével közbe lépjen? Ilyen egyszerűen nem létezik. Oly anyai szeretetet nem tapasztalt soha az önképzőkör a Lloyd választmánya részéről. Ily mostoha bánásmód után csak egy ut állott az önképzőkör előtt: külön tűzhelyet alapítani s e köré csoportosítani az ifjúságot. S hogy a kör intézői ez eszme megvalósításával nem tértek le a helyes útról, azt fényesen igazolja a f. hó 5-én megtartott közgyűlés, melyen az ifjúság eddig uem látott impozáns számban megjelenve, ejtette meg a tisztújítást. A közgyűlés lefolyása a következő: Schor Ármin az önképzőkör ügybuzgó igazgatója az ülés megnyitása után megkezdte hangulatteljes és a kör egész évi működését átölelő évi jelentése felolvasását, meleg szavakban mondva köszönetet a kör érdekében közreműködött Antal Gábor, Dr. Kapossv Lucián, Lasz Samu, nemkülönben Dr, Hirsch Vilmos és Dr. Kende Ádám uraknak. A jelentésből még csak azon két örvendetes körülményt emelem ki, miszerint a kor a lefolyt év folyamában számban megkétszereződött, és a tagoknak egy 8<_0 kötetből álló könyvtárt bocsát rendelkezésére. Az évi jelentés befejezése után Schor Ármin igazgató az összes tisztikar nevében beadta lemondását. A lemondás után nyomban megtörtént az alakulás Schor Ármin korelnöklete alatt. Az ülés eredményeként az önképzőkör jelenlegi és egyhangúlag megválasztott tisztviselői következők: Schor Ármin igazgató, Steiner Bernát elnök, Kohn Miksa alelnök, Hoffner Elek titkár, Steiu Pál jegyző, Boskovitz Sámuel pénztárnok, Gold Antal ellenőr, Schwarcz Vilmos könyvtárnok, Klein Vilmos segédkönyvtárnok, Blettler Pál háznagy. Á megejtett választások után a segély egylet kérdése került tárgyalás alá, mely kérdés azonban a választmányhoz utasíttatott. Ez^el befejezte a pápai keresk. ifj. önképzőkör ez évi első közgyűlését. Stein Pál, egyleti jegyző. Karczolat a jégről. Jó szerk. nram! A csúnya férfiak egyebet sem tudnak, mint „karczolatokat" írni lábacskáinkról, melyek pedig még Pápán -párisi divat szerint, finom rubinos orrocskdkkal sincsenek felpuczczolva. Hogy is ne! még a z kellene! . . . Hát nem elég öreg, fiatal és ifjoncz bámulói vannak-e igy is, a mi karcsúra termett kis lábainknak és gömbölyded, telitett bokáinknak? Pfuj! néha szeretnék jégnymfa lenni és korcsolyámmal oly szikrázó jégesőt előidézni, hogy mikor utánunk iramodnak izgult vágyakkal és kellemetlen tolakodásukkal, legalább látkörükből egy pillanatra elveszítenének. --Egy pillanatra! — mondom, mert a jégeső még inkább felbuzditja őket, hogy a másik perezben már ismét hideg árnyékainkban, a női büvelet illattengerében oktalan ábrándozásokkal kisérjék meg melegen takart sziveinket. . . — Mily pompás nagysád négyes karikája l kiált elragadtatást tettetve egy szellemes és deli ifju. — Nagysád! mond egy öreges dandy; ezt nem mindenki volna képes utánozni. — Remek kicsikém! — applauzált egy házas öreg ur; ön a jégsport királynője! — Asszonyom! — siet felém iramolva a szolga, egy^ virágcsokor az ön számára. — En orvos vagyok, — szólal meg ismét egy deli korú ur, s mondhatom, hogy önnek egészségére válik a jégsport, de . . . kérem vigyázzon magára, a pólusok .. . Még el sem végezheti, már férjem, áll mellettem. — lubiczám! talán sok is már a jóból — mondja legnyájasabb hangján; otthon a