Pápai Hirlap – I. évfolyam – 1888.

1888-08-19 / 15. szám

— A cséplőgép áldozata. Takács Gábor takácsi 50 éves földbirtokos ref. folyó 13-án lóerejü cséplőgépét Vaszaron lakó Németh Istvánnak csépelni átadta s ő elment, hogy megmutassa miként kell vele bánni, amint el indult a gép, alig három keresztet elcsépelt Takács a gépet működés közben megakarta kenni, de gatyáját elkapta s bállábszárát térden alul egészen összezúzta. A beteget behozták az irgalmasok kórházába gyógykezelés végett, de lábát amputálni kellett. — Radics János homok-bödögei lakosnak 5 éves Károly nevű kis fiának folyó hó 16-án a gép jobb arczán tbtemes sérülést tett és jobb karját pedig eltörte. Az eset ugy történt, hogy anyja Homok-Bödögén Kovács Józsefnél napszámba volt á gép mellett; a kis fiu elment anyja után s ott valamelyik munkás a kis fiút fölszólította a lovat hajtani ki azonnal kész volt de alig fordult egyet a gép a kis fiút ostorával együtt elkapta. A fiu az irgalmasok kórházában ápoltatik. — A Pápavidóki Közmivelödósi Egyesület választmánya f. hó 17-én tartott gyűlésében tárgyalta Kis Ernőnek lhászin a jövő év juuius 27--én, mint az ihászi csata 40-ik évfordulóján honvédemlék felállítását czélzó indítványát. Mivel azonban a K. E. alapszabályai az egyesület munkakörét előírják az indítványnak pusztán erkölcsi támogatása igértetett a választmány által és így a nagy közönség hozzájárulásától függ, hogy a honvédemlék lhászin létrejön avagy sem? Szervezendő tehát egy ihászi honvéd emlék bizottság, a melybe tagokul a K. E. részéről Horváth Lajos, ilju Martoufalvay Elek és Kis Ernő küldettek ki. Kívánatos, hogy a bizottság szervezése czéljából egybehívandó értekezleten a közönség nruél nagyobb számban megjelenjék. Az értekezlet egybehivását Horváth Lajos vállalta magára. Az emlékkő beszerzése czéljából gyüjtőivek nem lesznek kibocsátva, mivel az ősz folyamán műkedvelők által rendezendő sziui előadásból a szükséges költség beszerzését remélni lehet. Az ünnepély alkalmából egy füzet kibocsátása is terveztetik, a melyben az ihászi csatának szemtanú vagy legalább egykorú által irt lefolyása, továbbá Pápának ez időbeli állapota lesz közölve, ezeken kívül hazafias dalok, szadadságharczuukból vett elbeszélés s egyéb e féle közlemények foglalnak majd a füzetben hel)et. Ugyanezen vál. gyűlésen jelentetett he id. ifjú Martonfalvay Elek uraknak a Népkönyvtár részére tett -13 műből álló köuyvadományuk, s a Hanuig jubileumon az egyesületet képviselő bizottság tagjául Hannos Zoltán, Paál István és Kis Ernő kérettek fel. — Országos vásár. A nagy-boldog-aszszonyi országos vásár Pápán folyó hó 22. és 23. napján lesz, mely előre láthatólag élénk gabona forgalmat ígér. NŐKRŐL A NŐKNEK. Irta: Babay Kálmán. Egyetlen felleg sem látszott az égen; csak ott a Röcsöge fölött látszott egy parányi fekete pont, mely mindig feljebb és feljebb emelkedvén, végre megállott s csendes rezgéssal lebegett a muzdulatlan légben. De ez sem tartott sokáig. Villáragyorsasággal csapott le s felkapván zsákmányát, sebes repüléssel az erdő felé tartott. Ölembe hajtá le fejét s reám emelte csodás kék szemeit álmaim tündére, Irma. — Folytassa aranyos. — Mikor megkaptam azt a bohókás levelet, először mosolyogtam. Valami titkos imádó, — gondolám — aki irigyli boldogságomat. De amint a vonásokat vizsgáltam, nem találtam ott az izgatottság legkisebb nyomát sem. Nyughatatlan lettem. Hátha igaz . . . ! — Ejnye, maga gonosz. — Hát te? — Tovább, tovább. — Minek folytassam tovább ? Hisz te is tudod a többit; elküldöttem azt a szerencsétlen levelet. — Elég rosszul tetted. — Most már azt hiszem, hogy okosan tettem; megismertük egymást. * Mit goudo.tok, mi a legveszélyesebb adománya Istennek ? A szépség és boldogság. Elhihetitek, ugy \an. Ezek azok, miket legelőször irigyelnek meg; ezek azok, mik vesztét okozzák az embernek. De szép volt Irma, Istenem, és heh boldog! Géza, az irigyelt Géza szive az övé volt. Milyen nagyou tudták egymást szeretni! s mégis . . . mégis . . . Miért vau az asszonyi nyelv és iutrigua? Géza egyszer csak kap egy névtelen levelet, melyben egy titokban maradui kívánó jóakarója figyelmezteti, hogy Irma méltatlan szerelmére és még sok rosszat, amikkel csak elő lehet idézni közöttük a szakadást. A levelet becsomagolva, megküldte Géza Irmának, hogy,, védekezzék. A mélyen megsértett leáuy nem találta helyén valónak a méltatlan vádra felelni. Ismeri őt Géza, ha ilyet képes felőle elhinni, ugy sohasem szerette. Es a kárörvendő vilᣠmegtapsolta az ifjút, hogy a boldogtalan jö\ őt ily szerencsésen elhárította fejéről. —• — — Gombház! ós a világ elhitte. Olyan kaczéran viselte magát Irma, hogy Géza és a jelenvolt vendégek esküdni mertek volna reá, hogy Feri a legboldogabb halandó, mert Irma igazán szereti. Az a dévajkodó leány szívszorongva látta, hogy Vilma a iegirigyiésreméltóbb leány, mert ősz ntén szereti Géza. — Csak azért is! Ha ő boldog és ily hamar tudott feledni, lássa meg a hűtlen, hogy én is az vagyok. Es ment' a szivek játéka vakmerő hévvel őrjöngő számítással. A hajual még messze késett; a rózsaszínű lámpagolyó derengő világot vetett a bútorokra, melyeken elszórva hevert Irma illusiouja. Rosszul lett a mulatságban, le kellett feküdnie. Az aggódó anya csak az imént hagyta el az ágyat, vélvén, hogy leánya elszenderedett. Csel volt ez, hogy csak minél hamarább egyedül lehessen; s mikor már nem volt ott az anya, mikor egyedül voH Irma, elkezdett keservesen sirni. Visszaidézte emlékezetébe a mulatságot, látta Vilmát mosolygónak, Gézát boldognak, elszorult a szive, ugy fájt, majd megszakadt. Mint irigyelte Vilma helyzetét! Oh, ha még egyszer visszatérne . . . még egyszer lehetne ugy, mint régen. . . . Azt mondta, hogy megmaradhatunk barátoknak továbbra is ... . Barátoknak ? Azok, kik egymást korábban szerették, lehetnek-e azok barátok? Soha! soha! Ő talán érezhet úgy, mint a barát, de én . . . én . . . Menne hát el messze vidékre, hogy ne láthatnám, hogy arcza ne lenne előttem; talán a távolság, talán az idő enyhítene; de itt van előttem, látom nemes vonásait, szép férfias arczát; látom miut igyekszik szórakoztatni mást, mint udvarol, miut suttog boldogságról, édes, örökké tartó szerelemről ... oh Istenem . . . ! Szegény Feri, azt hiszi, hogy érdeklődöm iránta ... de hát játszuk továbbra is azt a játékot, talán egyszer majd beleszakad a fájó sziv. . . . — Le ne tedd ;izt a hegedűt még ha kedves előtted az élet; húzd hurszakadtáig: „Azért csillag, hogy ragyogjon, Azért asszouy, hogy megcsaljon . . ! " A czigány szótfogadott s minél tovább húzta, a mulató ifjú annál jobban meggyőződött arról, hogy megbolondul utáuna. — Pedig de igazán szerette, szereti még most is! Es ő nem fogadta azt el és ugy látszik, boldogabb most, mert nem állok útjában Ferinek . . . hát csak szeresse, szeressék egymást, legyenek boldogok; de soha ne tudja meg, hogy búslakodom utánna. Fiuk, utáunam! A térségen egymás mellett laktak Irma és Vilma. A sárga ház Vilmáéké volt, a zöld Mariéké. A reggeli szürkület áttört a homályon, mikor a sárga ház előtt felhangzott a zene: „Nem tudom, hogy mi a bajom, Fáj a szivem, csak azt tudom ..." Két leány ébredt fel a dalra, egyik azért, hogy repessen szive örömében ; a másik azért, hogy összeszoruljon az s köny facsarodjék szemebol. A sz öreg hi leányok pár nap óta kezdik előszedni szépítő szeleiket, hogy ha az uj aibiró — kirul hallották, hogy szép és még hozzá nőtlen — ^negérkezik , valamelyiken megakadjon a szeme. Nem szerzett a kinevezés Gézának örömet. Még egy hóval előbb is mély örömmel vette volna e hírt, most? fáidalom fogta el szivét, hogy itt kell hagyni mindent . . . mindeiit. Illő búcsúzni. Előkereste mindazon emlékeket, mások előtt tán értékuélküli csekélységek, melyek az imádott kezektől származtak. Mikor egy csomóban össze voltak kötve, a^t hitte Géza, hogy most már minden elhagyja, amiért érdemes élni. A kötelesség, a lovagiasság azt kiváuja, hogy azok viszszamenjenek oda, honnét származtak. Asztalára könyökölve merengett a kékszemű leányka. Feri tegnap megkérette kezét s ő halasztást kért. Edes auyjáuk megvallotta, hogy nem bánja, ha Ferit jól fogadják. A másik szobában varrónők dolgoztak. Templomba kerül-e az a ruha vagy temetőbe? Az ajtónyílásra felrezzent álmaiból. Szédület fogta el, amint ott Gézát megpillautá. — Minek jött ide . . . — látszott mondani fájó tekintete. — Irma, nem tudok elmenni addig, mig el nem búcsúzom. Elforditá a leányka arczát, ne olvasson Ő belőle. — El kell szakadnom mindenkitől, végzetem messze üz innét. ... Mi még tartozunk egymásnak a múltból némi csekélységnel. Nézze, elhoztam magammal, itt vannak összekötve a legboldogabb idők emlékei, vegye vissza, tartsa meg .vagy égesse el őket. — Nem kértem, minek hozta vissza . . , erre nem számítottam ... én nem szedtem még őket össze ... — fuldoklott szegényke. Majd megkeményítve magát, kihúzta fiókját s egyenkint rakosgatá elő az oda rejtetteket. — Mind, mind itt van, csak még egy hiányzik — és erre aztáu halálsápadtá lett arcza. Hiányzik Géza arczképe, melv a legelső pillanattól kezdve keblébe lőu elrejtve. Leroskadt székére, betemeté kendőjével arczát, majd lázasan felugrott, félre fordult, elővoná azt a hiányzó emléket ' is s aztán élettelenül odaroskadt a bámuló ifjú karjába. A szőixghi leányok lerakták egy hét múlva fegyvereiket, mert kisült, hogy nem egészen uótleu az uj albiró — --- — A tiszta, felhőtlen égen egy sötét pont ismét magára vonta a figyelmet. A tavasz hírnöke, a búbos pacsirta emelkedett fél a légbe, hogy ünneplő dalát elcsattogja. — Be szép a tavasz igy, öléből nézve édes. — Hittük volna-e még egy évvel előbb, hogy ily szének találjuk a kikeletet? Álmodozva csukódott le a lenvirágszin szempár s midőn eszébe jutott az elmúlt óv s unnak eszeveszett játéka, levonta gyengéden magához a főt s zokogva lehelte rá üdvözítő csókját. Lap tulajdonos felelős szerkesztő : V. Hullám József,